Szekvencia (liturgia)
A szekvencia (latinul: sequentia, a sequor ’követ’ igéből) a római miseliturgiában a változó miseénekek egyike. Hagyományosan az Alleluját követően énekelték, de a megújított liturgiában az Alleluja előtt hangzik el.[1]
Írásos hagyománya a 9. század közepe óta ismert. A szekvencia szó a megismételt Allauja-jubilis további melizmatikus kibővítését jelentette. Ezt nyugati frank szokás szerint szöveggel látták el, melyet prosának, a dallamot szekvenciának mondták. A tridenti zsinat utáni misékben négy szekvencia maradt: Victimi paschali laudes (húsvét), Veni Sancte Spiritus (pünkösd), Lauda Sion Salvatorem (Úrnapja), Dies irae (halottak napja). 1727-ben került a liturgiába a Stabat Mater Dolorosa (Fájdalmas Szűzanya napja), míg 1970-ben a Dies irae kikerült a gyászmisék liturgiájából.
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Ipacs Bence: Az egyházi év: a húsvéti idő. Szombathelyi Egyházmegye, 2014. szeptember 1. (Hozzáférés: 2020. december 3.)
Források[szerkesztés]
- Vencser László: A szekvencia mint a műfaj lehetséges forrása. Keresztény Szó, 2001. (Hozzáférés: 2020. december 3.)
- Áment Lukács OSB: Himnusz, prosa és a szekvencia a magyar római hymnológiában, Budapest, 1971
- Magyar katolikus lexikon XII. (Seq–Szentl). Főszerk. Diós István; szerk. Viczián János. Budapest: Szent István Társulat. 2007.
- Várnagy Antal: Liturgika: szertartástan, Lámpás Kiadó, Abaliget, 1993