Szeg (együttes)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szeg
Információk
Eredet Magyarország, Debrecen
Aktív évek1999–2017
Műfajhardcore metal
KiadóE.Z.S. Music, Edge Records, RNR Media
Kapcsolódó előadókMolto, Trident
Tagok
Papp Zsolt, Katona Péter, Patai Károly, Plank Károly, Szilágyi István
Korábbi tagok
Virág Zoltán (Ales), Törös Attila, Todonai József (Toca), Bakos József (Jozsó)

A Szeg weboldala
SablonWikidataSegítség

A Szeg magyar hardcore metal együttes 1999-ben alakult Debrecenben. A zenekar tagjai korábban a Necropsia, a Beholder és a Trident zenekarokban játszottak. A Szeg négy nagylemezt adott ki 2017-es feloszlásáig.

Története[szerkesztés]

Első demójuk (7 dal, 1999.) a Fit of Rage igazán kedvező kritikákat kapott az nevesebb zenei szaklapokban és internetes portálokon. 2000-ben további 6 dal rögzítésével kiegészítve New Creation címmel jelent meg a zenekar 0. lemeze. Ezenknek a demóknak köszönhetően figyelt fel rájuk a szakma, valamint a Caroline című dalhoz forgatott klippel, amelyet a Viva TV és az akkori MusicMax nagyon gyakran sugárzott. Felléphettek az Efott-on, a Neochrome, a Tankcsapda vendégeként.

2002-ben a Gezbee Nights EP-vel már két énekessel gurították tovább szekerüket, Papp "Gezbee" Zsolt és Katona Péter személyében. Ugyanebben az évben a Slayer előzenekaraként játszottak Budapesten. A Szeg első nagylemeze Nail in Your Head címmel jelent meg 2003-ban az E.Z.S. Music kiadásában. 2003-ban először a Replika és az Ektomorf társaságában a Stagediving turné keretében, majd a Tankcsapda vendégeként járták körbe az országot. 2004-ben megismételték a Tankcsapdával közös körutat. A turné után közös megegyezéssel távozott a két frontember. Az új frontember az addigi basszusgitáros Bakos József lett, aki korábban a Beholderben már betöltötte ezt a szerepet. Jozsóval elkészült a Hope for the best című angol nyelvű EP, amely split CD-ként a Watch My Dying Claustrophonia c. angol nyelvű anyagával együtt látott napvilágot. A Hope for the best című dalra a PixelFilm stábjával forgatott a csapat egy rendhagyó klipet, amelynek sikere megint a zenei TV-k műsorára tűzte a Szeget. A megjelenést Szigetes fellépés, rengeteg nyári fesztiválkoncert követte, valamint a Watch My Dying-gal közös országos turné, Stagediving fesztiválok. 2005 végén megjelent a Szeg II. album az Edge Records gondozásában. Bakos a következő év elején egészségügyi okok miatt kilépett, ezért a tavaszra és nyárra lekötött turnét és koncerteket le kellett mondaniuk. Jozsó helyére Todonai József "Toca" érkezett. Az eddigieknél komorabb hangvételű harmadik Szeg-album Hazaértem címmel 2008-ban készült el. Az együttes korábban csak angol nyelven írt dalokat, a Szeg II volt az első lemezük, melyen magyar dalszövegek szerepeltek, a Hazaértem pedig a második. A lemez megjelenését követően az Ugyanaz a hajnal című dal kapott klipet, amelyben "azótasemtudjasenkimiért" hirtelen távozott Törös Attila helyére Plank Károly basszusgitáros érkezett. A Hazaértem albumot népszerűsítő turné már vele zajlott.

2009 decemberében fennállásának tíz éves jubileumát ünnepelte a zenekar. Ez alkalomból szerzői kiadásban megjelentették összes eddigi kiadványukat bónuszokkal, bestof válogatásokkal és a születésnapi koncerten az aktuális felállás mellett mindhárom korábbi énekes színpadra lépett. A jubileumi koncert annyira jól sikerült, hogy Todonai József helyére közös megegyezéssel visszatért az eredeti két frontember Papp Zsolt és Katona Péter. 2010-ben megjelent a jubileumi koncert felvétele dupla CD-n és DVD-n, továbbá a Szeg összes korábbi anyaga újra kiadásra került felújított hangzással az RNR Media gondozásában. A negyedik Szeg-albumot már teljes egészében saját maga rögzítette a zenekar, a dobos Szilágyi István és producertársa Cziffra Sándor "Mosquito" vezetésével az MMP stúdióban. A Tartsd a szád album 2012-ben, szerzői kiadásban jelent. A lemezhez több klip is készült (Bírom még/Tartsd a szád, Mély dekoltázs, Te vagy a jó). Két évvel később jelentkeztek a Phantom EP-vel, amelyen 5 új dal mellett helyet kapott a Nail in your Headen is szereplő Smoky Marriage feldolgozása. 2016 nyár végén Papp Zsolt a Szeg mellett az újjáalakuló Tridentben újra a dobok mögé ült. A Szeg a Phantom EP-vel lezárta 18 éves korszakát, nagykorú lett, de soha nem oszlott fel. Papp Zsolt jelenleg a Tridenttel foglalkozik. Katona, Patai és Szilágyi életre hívta a MOLTO-t (2017-től).

Tagok[szerkesztés]

Utolsó felállás
  • Papp Zsolt – ének (1999-2004, 2010-2016)
  • Katona Péter – ének (2001-2004, 2010-2017)
  • Patai Károly – gitár (1999-2017)
  • Plank Károly – basszusgitár (2009-2017)
  • Szilágyi István – dobok (1999-2017)
Korábbi tagok
  • Bakos József – basszusgitár (1999-2004), ének (2004-2006)
  • Törös Attila – basszusgitár (2004-2009)
  • Todonai József – ének (2006-2010)
  • Virág Zoltán (Ales) - gitár (1999)

Diszkográfia[szerkesztés]

Albumok
  • Nail in Your Head (2003)
  • Szeg II. (2005)
  • Hazaértem (2008)
  • Tartsd a szád (2012)
Egyéb kiadványok
  • New Creation (demo, 2001)
  • Gezbee Nights (EP, 2002)
  • Here We Go (EP, 2005)
  • B-Sides – The Best EP's of the Last 10 Years (2010)
  • 10 Years After – Live in Debrecen (2CD/DVD, 2010)
  • 10th Anniversary Collection (3CD Boxset, 2010)
  • 10 év klipekben (válogatás DVD, 2010)
  • Phantom (EP, 2014)

Források[szerkesztés]

További információ[szerkesztés]