Szatmári svábok
| Szatmári svábok | |||||||||||||
| Régiók | |||||||||||||
| Románia, Magyarország | |||||||||||||
| Lélekszám régiónként | |||||||||||||
| |||||||||||||
| Nyelvek | |||||||||||||
| német (szatmári sváb nyelvjárás) | |||||||||||||
| Vallások | |||||||||||||
| római katolikus | |||||||||||||
| Rokon népcsoportok | |||||||||||||
| dunai svábok | |||||||||||||
A szatmári svábok a dunai svábokhoz tartozó, német anyanyelvű népcsoport, amely többségében Románia északnyugati részén, Szatmár megyében él. Ide sorolják a Máramaros, Bihar és Szilágy megyei németeket is. Három szatmári sváb falu (Mérk, Vállaj és Zajta) Magyarországon, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében található.
A szatmári svábok azoknak a földműveseknek a leszármazottai, akik a 18. századtól kezdve a Sváb-Felföldről telepedtek le a Károlyi család birtokain.
Történet
[szerkesztés]Bocskai István, Bethlen Gábor, I. Rákóczi György, II. Rákóczi György, Thököly Imre és II. Rákóczi Ferenc idejében Szatmár vármegye területén számos csatát vívtak, és a különböző keresztülvonuló seregek nagy pusztítást okoztak. A törökellenes harcok nagy anyagi áldozatot követeltek, amit megemelt adók formájában szedtek be a lakosságtól, de rájuk hárult a katonaság ellátása is. A népesség száma lecsökkent: részben elestek a harcokban, részben megszöktek a sarcolás elől. A Rákóczi-szabadságharc alatt a kurucok 17 hónapig ostromolták Szatmár várát, amely 1705. január 1-jén adta meg magát. Ezt követően Rákóczi összeíratta, hogy a megye területén 1703 pünkösdjétől 1705. február 28-ig mekkora kár érte az egyes községeket, hány falu pusztult el, hány gazda maradt meg; az összeírás siralmas képet mutatott. Ráadásul 1709–1712 között pestis pusztította a vidéket.[2]
A szatmári békekötést követően szükségessé vált az elnéptelenedett vidék betelepítése. A magyar udvari kancellária és az udvari haditanács engedélyével gróf Károlyi Sándor a Württembergi Királyságból, a Sváb-Felföldről hozott katolikus telepeseket. 1712-ben mintegy 1700 fő érkezett, az első csoport 1712. július 14-én, a második július 21-én ért Nagykárolyba. Július 22-én megkezdődött a telkek kiosztása Nagykárolyban, Csanáloson, Kaplonyban és Csomaközön. A mesterembereket Olcsvára, a molnárokat Nagymajtényba telepítették.[3] A jövevények nem voltak elégedettek a gróf által kínált szerződéses feltételekkel, és sérelmezték a gazdatisztek visszaéléseit is, ezért az első évben nagy számban szöktek el vagy vándoroltak szabályosan vissza. A magyar jobbágyok versenytársat láttak a svábokban, és nehezen fértek meg velük, ezért Károlyi a magyarokat más, tisztán magyar lakosságú községekbe költöztette.[4]
A telepítést Károlyi Sándor utódai (fia, Ferenc és unokája, Antal) is folytatták. 1712 és 1838 között összesen 2072 család (mintegy nyolcezer fő) telepedett le 31 községbe. A legtöbb külföldi család Nagykárolyba, Erdődre, Nagymajtényba, Mezőfénybe és Csanálosra érkezett. Nagyobb számú közvetlen betelepedés történt még Krasznabéltekre, Vállajra, Túrterebesre, Kálmándra, Mezőpetribe és Tasnádra; a többi településre inkább csak a többi sváb községből költöztek.[5]
A betelepülő gazdák 30-40 hold földet, szőlőhelyet, kaszálót, fát és legeltetési jogot kaptak. Hat évig nem kellett adót fizetniük és mentesültek a katonai beszállásolástól; az első három évben úrbéri szolgálatot sem kellett teljesíteniük. Saját elöljáróságot választhattak, a papot a földesúr biztosította. A gróf és a gazdák közötti viszonyt szerződésben rögzítették, így terheik kiszámíthatóak voltak. A hatékony gazdálkodás eredményeképpen a sváb gazdák további földterületeket szereztek.[6]
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc során a szatmári svábok a magyar csapatok oldalára álltak. A jobbágyok felszabadítását követően a szorgalmas, munkaszerető sváb gazdák hamarabb megváltották a földet, mint a magyarok. A kiegyezést követően a gazdasági fejlődés hatására megkezdődött nyelvi asszimilációjuk, különösen a városokhoz (Szatmár, Nagykároly) közeli településeken. Az 1910-es népszámláláskor a Nagykároly környéki falvakban (Kálmánd, Kaplony, Mezőpetri) már alig akadt német anyanyelvű.[7]
A trianoni béke után Romániához került szatmári svábok elég hamar politikai csatározások középpontjába kerültek. Németország és a román kormány támogatta az elmagyarosodott szatmári népesség visszanémetesítését, az Országos Magyar Párt politikusai ezzel szemben úgy érveltek, hogy az asszimiláció már befejeződött.[8]
1926. január 10-én megalakult a szatmári Német-Sváb Népközösség (Deutschschwäbische Volksgemeinschaft Gau Sathmar).[9] Februárban a temesvári Schwäbische Bank fiókot nyitott Nagykárolyban azzal a céllal, hogy kedvezményes hitelt nyújtson a környező falvak földműveseinek.[10] 1928-ra a szatmári két kisebbség között az iskolákért folyó harc elmérgesedett. 1928. májusban a Romániai Német Párt vezetősége úgy döntött, hogy a szatmári német mozgalmat visszafogottabbá kell tenni. 1933-ra mind a német külügyminisztérium, mind az erdélyi szász vezetők arra jutottak, hogy azokon a településeken, ahol már nem beszélnek németül, nem kell erőltetni a német oktatást. A szatmári német vezetők azonban minden sváb faluban követelték a német tannyelvű oktatást, és sikerrel jártak. Constantin Angelescu tanügyminiszter az 1934/35-ös tanév kezdetén elrendelte, hogy a német családnevű gyerekeket akkor is csak német vagy román tannyelvű iskolába lehessen beíratni, ha a szülők a magyar iskolát választanák. 1935-re a szatmári sváb illetve egykori sváb falvakban csak egyetlen magyar tannyelvű iskola maradt.[11]
A visszanémetesítés eredményeképpen az 1930-as népszámlálás során a szatmári svábok olyan nagyságrendben vallották magukat német anyanyelvűnek, ahányan 1910-ben németül tudó magyar anyanyelvűnek.[12] Miután a második bécsi döntés következtében Észak-Erdély visszakerült Magyarországhoz, a magukat német anyanyelvűnek illetve német nemzetiségűnek vallók száma jelentősen csökkent. A szatmári svábok egy része belépett a Magyarországi Németek Népi Szövetségébe (Volksbund).[13]
Miután Hitler 1939. október 6-án meghirdette a Heim ins Reich [haza a birodalomba] programot, a német népcsoportok Németországba való visszatelepítését. A felmérések alapján mintegy húsz-harmincezer szatmári sváb mutatkozott hajlandónak az áttelepülésre, de végül ez nem valósult meg a más területekről (Dél-Tirol, Baltikum, Besszarábia, Bukovina, Galícia) érkezők elhelyezési problémái miatt. A szatmári svábok közül mintegy ezren léptek be a német hadseregbe.[14]
1944-ben a szovjet csapatok behatolásakor mintegy háromezer főt evakuáltak; a svábok többsége nem volt hajlandó lakóhelyének elhagyására. 1945-ben mintegy ötezer szatmári német vagy német származású személyt „háborús jóvátétel” címén kényszermunkára vittek a Szovjetunióba, ahonnan mintegy 10-15%-uk nem tért vissza. Az otthon maradottakat az 1945. március 25-i agrártörvény sújtotta: az állam kisajátította A hitlerista Németországgal együttműködött német állampolgárok vagy német nemzetiségű (etnikai eredetű) román állampolgárságok földjeit és mezőgazdasági jellegű vagyonát.[15]
A kommunizmus időszakában a szatmári svábok is elkezdtek tömegesen külföldre települni, noha később, mint az erdélyi szászok és a bánáti svábok. Először azok emigráltak, akik elég jól beszéltek németül, de az 1980-as évek második felében már az elmagyarosodott szatmári svábok is a kitelepülést választották.[16]
Népesség
[szerkesztés]
1712 és 1838 között összesen 2072 család, azaz több mint nyolcezer fő telepedett át a Sváb-Felföldről Szatmár vármegye 31 községébe.[17] 1820 körül mintegy tizennyolcezer sváb származású személy élt Szatmárban.[18]
A szatmári svábok fő foglalkozása a mezőgazdaság, az állattenyésztés és a szőlőművelés volt. A háromnyomásos gazdálkodás és a 19. század végén végrehajtott birtokrendezés kedvezett az észszerű munkavégzésnek, a mezőgazdasági gépek használatának és a többlettermelésnek.[19]
A trianoni béke során Romániához került 24 sváb község lakossága az alábbiak szerint alakult:
| Év | Német anyanyelvűek |
Német nemzetiségűek |
|---|---|---|
| 1880 | 10 376[20] | |
| 1890 | 11 712[20] | |
| 1900 | 8 240[20] | |
| 1910 | 3 581[20] | |
| 1920 | 21 756[21] | |
| 1930 | 13 048[22] | 19 194[22] |
| 1941 | 5 615[23] | 4 318[23] |
Az 1970-es és 1980-as években a romániai Szatmár megyében 35 000–38 000 szatmári sváb élt. Ehhez jön további 4000 fő a magyarországi községekből és mintegy 8000 fő Máramaros, Bihar és Szilágy megyéből. Az 1977-es népszámláláskor még 11 429 szatmári sváb élt Romániában. A kivándorlások következtében a svábok által hajdan lakott vidék délkeleti részén már alig vannak svábok, Nagykároly környékén még léteznek sváb lakosságú falvak.[19]
A 2011-es és 2021-es népszámlálások során az alábbi Szatmár megyei községekben és városokban élt 5%-nál nagyobb arányú német lakosság:
| Település | Németek aránya | |
|---|---|---|
| 2011[24] | 2021[1] | |
| Mezőpetri (Petrești) | 27,3% | 39,6% |
| Kálmánd (Cămin) | 22,6% | 30,2% |
| Csanálos (Urziceni) | 23,9% | 15,3% |
| Krasznabéltek (Beltiug) | 11,4% | 14,0% |
| Mezőfény (Foieni) | 20,9% | 12,3% |
| Csomaköz (Ciumești) | 18,3% | 8,4% |
| Mezőterem (Tiream) | 10,9% | 4,1% |
| Erdőd (Ardud) | 8,8% | 4,5% |
Híres emberek
[szerkesztés]- Haas Mihály (1810–1866) szatmári római katolikus püspök
- Haller György (1883–1934) festő, grafikus
- Scheffler János (1887–1952) szatmári római katolikus püspök, vértanú
- Cserháti Ferenc (1947–2023) katolikus pap
- Stefan Gnandt (1952–) festő
- Schönberger Jenő (1959–) szatmári római katolikus püspök
- Böhm Zsolt György (1962–) aszteliteniszező
- Zita-Eva Funkenhauser (1966–) tőrvívó
- Monika Weber (1966–) tőrvívó
- Hedwig Funkenhauser (1969–) vívó
- Susanne König (1974–) kardvívó
- Rita König (1977–) tőrvívó
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b c d e Recensământul populației și locuitorilor 2021, Rezultate definitive. Populaţia rezidentă după etnie (Etnii, Macroregiuni, Regiuni de dezvoltare, Județe, Municipii, orașe și comune. www.recensamantromania.ro. INS [Nemzeti Statisztikai Hivatal, 2021-es népszámlálás végleges adatai] (Hozzáférés: 2025. március 27.)
- ↑ Bagossy–Domahidy ; Vonház : 1. és 5. o.
- ↑ Vonház : 6–9. o.
- ↑ Bagossy–Domahidy ; Vonház : 16–18. o.
- ↑ Vonház : 177–178. o.
- ↑ Bagossy–Domahidy ; Vonház : 12. o.; Baumgartner : 16. o.
- ↑ Baumgartner : 17–27. o.
- ↑ Baumgartner : 79. o.; Boros : 28–30. o.
- ↑ Baumgartner : 119. o.
- ↑ Baumgartner : 122. o.
- ↑ Baumgartner : 79–82. o.; Boros : 30. o.
- ↑ Baumgartner : 98. o.
- ↑ Baumgartner : 101–102. o.; Boros : 30. o.
- ↑ Baumgartner 242–243. o.
- ↑ Baumgartner : 245. o.; Boros : 31. és 49. o.
- ↑ Boros : 98. o.
- ↑ Vonház : 177. o.
- ↑ Vonház : 181. o.
- ↑ a b Helmut Berner: Die Sathmarer Schwaben. web.archive.org. Verband der Sathmarer Schwaben und Oberwischauer Zipser (Hozzáférés: 2025. április 6.)
- ↑ a b c d Baumgartner : 19. o.
- ↑ Baumgartner : 94. o.
- ↑ a b Baumgartner : 99. o.
- ↑ a b Baumgartner : 101. o.
- ↑ Recensământul populației și locuitorilor 2011, Rezultate definitive: Tab8. Populaţia stabilă după etnie – judeţe, municipii, oraşe, comune. www.recensamantromania.ro. INS [Nemzeti Statisztikai Hivatal, végleges adatok] (Hozzáférés: 2024. április 6.)
Fordítás
[szerkesztés]- Ez a szócikk részben vagy egészben a Sathmarer Schwaben című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források
[szerkesztés]- ↑ Bagossy–Domahidy: Bagossy Bertalan, Domahidy István: Szatmár vármegye története. In Magyarország vármegyéi és városai: Szatmár vármegye. Szerk. Borovszky Samu, Sziklay János. Budapest: Országos Monografia Társaság. [1908].
- ↑ Baumgartner: Baumgartner Bernadett: Kisebbség a kisebbségben: A Szatmár megyei németek a két világháború között 1918-1940 [doktori értekezés]. pea.lib.pte.hu (2010) (Hozzáférés: 2025. április 4.)
- ↑ Boros: Boros Ernő: Szatmári „svábokból jött magyarok” Romániában. Zilah: (kiadó nélkül). 2021. = Otthonom Szatmár megye, 55. ISBN 978-973-0-34797-5
- ↑ Vonház: Vonház István: A szatmármegyei német telepítés. Pécs: Dunántúl. 1931.
További információk
[szerkesztés]- Barabás László: Adalékok a szatmári sváb népcsoport megszervezéséhez az 1920-as évek közepén. Szabolcs-Szatmár-Beregi Levéltári Évkönyv, 10. sz. (1994)
- Bődi Erzsébet: A szatmári svábok sajátosságai a táplálkozáskultúra terén. Agria – Az Egri Múzeum Évkönyve – Annales Musei Agriensis, 42. sz. (2006)
- Marchut Réka: A Volksbund tevékenysége a szatmári svábok körében (1940-1944). In 300 de ani de la colonizarea şvabilor dunăreni în comitatul Satu Mare. Ed. Paula Virag. Satu Mare: Editura Muzeului Sătmărean. 2012. ISBN 978 973 1843 62 9
- Marinka Melinda: A Szentháromság tiszteletének kialakulása a szatmári sváboknál a táj szakralizációjának következtében. In Az Alföld vonzásában: Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére. Szerk. Ujváry Zoltán. Nagykőrös–Debrecen–[Szentendre]: Pest megyei Múzeumok Igazgatósága. 2007. ISBN 978 963 7134 36 4
.svg){kind=small}