Szatír

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Szatírok szócikkből átirányítva)
Agostino Carracci: A Szatír és a Nimfa

A történelemben a szatírok (szatüroszok) görög mitológiai alakok, a fák és a hegyek istenei, Hermész fiai.

A szatírok Dionüszosz isten kíséretéhez tartozó ló vagy kecskefarkú, disznófülű, a nimfákat bujaságukkal egyre zaklató könnyelmű, vidám erdei félistenségek. Törzsük, a karjuk és az arcuk emberformájú, de roppant szőrös volt. A homlokukon apró szarvak voltak, füleik hegyesek, orruk kampós. A földművesek tisztelték őket, ezért bárányt áldoztak nekik, és nekik ajánlották az első termést is.

A híres fiatal szatír Ampelosz, Dionysos kedvence volt, aki amikor egy szilfa ágain ülve, egy felfutó szőlőtőkéről fürtöt szakított, lebukott és meghalt. Zeusz ezután szőlőtőkévé változtatta. A hosszú lófarokkal ábrázolt Szilénosznak, aki nagyon szerette a bort és fiatal korában a szép nimfákat, sok-sok fia született, akiket Szilénoszoknak neveztek.

A római mitológiában Pán, Silvanus, Faun vagy faunok néven említették őket. A szlávoknál Ljeschi volt a nevük.

A szatíra műfaj az enyhébb humorral szemben az alantasság kategóriájába tartozó, negatív jelenségeket bíráló, a gúny eszközeit alkalmazó humor groteszk fajtája. A görögöknek még nem volt külön szavuk a komikus-gúnyos versek megjelölésére, csak a cinikus és a paródia kifejezést ismerték. A 16. században általánosan elterjedt nézet lett, hogy a szatíra elnevezés a görög szatír (szatürosz) szóból származik. Mivel a szatírok Dionüszosz kísérőiként az ókori görög szatírjáték állandó szereplői voltak. Ez a szófejtés azt a felfogást támasztotta alá, hogy a szatíra maró, mint Juvenalis gúnyversei, és nem szelíd mint Horatius humoros költeményei.

Ábrázolásuk[szerkesztés]

James Ward: Szatír fej (1836)
James Ward: Szatír fej (1836)
Szilénosz Hermész fia, Dionüszosz nevelője és kísérője, aki ábrázolásain lófüleket és farkat visel
Szilénosz Hermész fia,
Dionüszosz nevelője és kísérője,
aki ábrázolásain lófüleket és farkat visel
Dionüszosz és szatírok (ca. i.e. 480)
Dionüszosz és szatírok
(ca. i.e. 480)

A festett vázákon erős testfelépítésű, lapos orrú, nagy hegyes fülű, hosszú göndör hajú, szakállas érett férfiakként ábrázolták, túlméretezett, erektált hímvesszővel. A későbbiekben szőrös kecskelábbal ábrázolták. A szatírok ábrázolása hatott a középkori ördögképre is. A szatírok kecskeszerű jellege Pán istentől ered, akivel később a szatírokat azonosították. [1]

Modern szóhasználat[szerkesztés]

Mai jelentése: kéjsóvár, fiatal lányokkal vagy idősebb nőkkel szexuálisan erőszakoskodó, azokat tettleg zaklató, vagy meztelen nemi szervének mutogatásával riogató, molesztáló férfi.

Források[szerkesztés]

  • ókor Ókorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap