Szamolxisz
Szamolxisz (Σάμολξις) – neve Szalmoxisz, Zalmoxesz, Zalmoxisz, Zamolxe, Zamolxesz, Zamolxisz (Σάλμοξις, Ζάλμοξες, Ζάλμοξις, Ζάμολξε, Ζάμολξες, Ζάμολξις) alakban is szerepel a forrásokban – az Erdélyi-medencében honos trák–szkíták, azaz a dákok vallási vezetője volt.
A dákokat gyakorta nevezték gétáknak is. Származása szerint mindkét csoport szkíták, közelebbről agathürszök uralta trák népesség volt. Lényegében csak nevük és lakóhelyük különbözött.
Hérodotosz és Sztrabón tudósítása[szerkesztés]
Hérodotosz szerint Szamolxisz egy ideig Számosz szigetén, Püthagorasz rabszolgájaként élt, majd felszabadult, nagy vagyont szerzett, s visszatért hazájába. Egy alkalommal lakomát adott a főembereknek, és kijelentette: sem ő, sem a vendégek, sem pedig azok leszármazottai nem halnak meg, hanem öröklétre jutnak. Föld alatti hajlékot készített, ott három évig lakott, majd a negyedik évben megjelent az őt gyászolók körében. Tanításait ily módon – eltűnésével majd újbóli megjelenésével – hihetővé tette. A géták úgy hiszik, mondja Hérodotosz, nem halnak meg. Akit megölnek, Szamolxisz istenség színe elé jut, kire közülük egyesek Gebeleizisz (Γεβελειζις) néven hivatkoznak.
Sztrabón e kérdéssel kapcsolatban a következőket mondja:
- „Az emlékezet megőrizte, hogy a géták népéből egy bizonyos Zamolxiz nevű személy Pythagorasnál szolgált, és eltanult mind tőle egyet-mást az égi dolgokra nézve, mind pedig az egyiptomiaktól, ahova vándorlásai során eljutott. Miután visszatért hazájába, a nép és a vezetők nagy szeretetben és megbecsülésben tartották, mint olyant, aki megjósolta, mit hoznak az égi jelek. Végül aztán rávette a királyt, hogy vegye maga mellé társnak az uralkodásban, mint aki alkalmas lesz az istenek akaratának közvetítésére. Kezdetben annak az istennek a papjává tették, akit legjobban tiszteltek, utóbb azonban istenként fordultak hozzá. Később egy mások számára hozzáférhetetlen föld alatti barlangba rejtőzve, ott töltötte idejét, ritkán bocsátkozott beszélgetésbe a kívül levőkkel, kivéve a királyt és szolgáit, és ebben segítségére volt a király, aki úgy vélte, hogy az alattvalók sokkal engedelmesebbek lesznek neki, mint azelőtt, ha az istenek sugallatára hozza rendeleteit. Ez a szokás aztán napjainkig eljutott, tudniillik mindig akadt valaki olyan képességekkel felruházva, hogy tanácsosként álljon a király mellett, s a gétáknál ezt istennek nevezték. Szentnek tartották a hegyet is, és annak nevezték. A hegy neve Kogaionon (másként Cogeno – B. J.), s ugyanezt a nevet viseli a közeli folyó is. Abban az időben pedig, amikor Byrebistas (másként Boërebista – B. J.) uralkodott a géták fölött, aki ellen a dicső Caesar már felkészítette hadseregét, e tisztséget Decaeneus viselte.” – VII. könyv, 297. szakasz (Szabó György fordítása; B. J.: Benkő József megjegyzése).[1]
Személy- és földrajzi nevek[szerkesztés]
Porphüriosz Szamolxisz nevével kapcsolatban a trák zalmon (elrejt) szóra utal. Alexandriai Hészükhiosz a fríg zemelen (idegen rabszolga) kifejezésre.
Korunk nyelvészei Szamolxisz nevében többek között a feltételezett trák *zalmo (irha), illetve a *zamol (föld) szót vélik felismerni.
Az indoeurópai nyelvek szakértői Gebeleizisz nevével kapcsolatban rendszerint a trákok vihar- és villámlás-istenségét (Zbelszurdosz, Zibelthiurdosz, Zibelthurdosz) hozzák szóba. Másként fogalmazva, hasonszőrűnek tartják e kettőt. E kérdéssel, illetve a nevek magyarázatával részletesebben Pârvan, Russu és Tomaschek dolgozata foglalkozik.[2][3][4][5][6]
A Kogaionosz (Κογαιονος) – görögös toldalék nélkül Kogaion – elnevezést Benkő József az erdélyi Gógán helynévvel azonosítja.[1]
Ptolemaiosz művében az Erdélyi-medencében honos szkíta törzs neve Kaukoénszioi (Καυκοηνσιοι). Ebből következtetve hasonló lehetett lakóhelyük elnevezése is. A gótok – ama rövid ideig, míg ott laktak – saját nyelvükhöz igazították az Erdélyi-medence szkíta nevét: Hauhaland (latin nyelvű forrásokban Caucaland). Később e név elveszett, felváltotta az Erdőelve, Erdély elnevezés.
Az egykor szentnek nevezett Kogaionosz hegység mai neve talán Görgényi-havasok, a folyóé pedig, mely ott kanyarog, Küküllő. A küküllő szó – jelentése kökényes, mondja a Korai magyar történeti lexikon – korai török eredetű, és az avarok révén került a magyar nyelvbe. A szócikk azonban arra nem ad választ, hol és milyen időben került sor a kifejezés átvételére.[7]
Czuczor Gergely és Fogarasi János a következőket mondja kökény szavunkról: „E szónak eredete kétfélekép magyarázható. Ha azt vesszük tekintetbe, hogy az érett kökénybogyók kitünőleg hamvaskékek, úgy látszik, hogy gyöke rokon a kék (törökül: gök, egyik tatárszójárásban: kők) szóval, honnan a szép sötétkék szemet kökényszemnek mondjuk; ezen értelmezés szerént ide tartoznék a violakék szinü kökörcsén is. V. ö. KÖKÖRCSÉN és KÉK. Ha pedig a gyümölcsnek igen helyes gömbölyü alakjára nézünk, ez azt gyaníttatja velünk, hogy a gömbölyüt jelentő kö gö gyökü szók osztályába tartozik.”[8]
Hivatkozások[szerkesztés]
Források[szerkesztés]
- Benkő József (1999): Transsilvania specialis. Erdély földje és népe. Fordította, bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel közzéteszi Szabó György. Első kötet. Bukarest, Kolozsvár. Archiválva 2022. március 18-i dátummal a Wayback Machine-ben
- Czuczor Gergely és Fogarasi János (1865): A magyar nyelv szótára. Harmadik kötet. Pest. (Kökény szócikk.)
- Dana, D. (2008): Zalmoxis de la Herodot la Mircea Eliade. Istorii despre un zeu al pretextului. Iași.
- Herodotos in Geréb József (1892): Herodotos történeti könyvei. Görögül és magyarul. Első kötet. I–III. könyv. Görög és latín remekírók. Budapest.
- Herodotos in Geréb József (1893): Herodotos történeti könyvei. Görögül és magyarul. Második kötet. IV–VI. könyv. Görög és latín remekírók. Budapest.
- Herodotos in Geréb József (1894): Herodotos történeti könyvei. Görögül és magyarul. Harmadik kötet. VII–IX. könyv. Görög és latín remekírók. Budapest.
- Hesykhios in Schmidt, M. (1867): Hesychii Alexandrini lexicon. Jenae.
- Kristó Gyula, Engel Pál és Makk Ferenc (szerk.) (1994): Korai magyar történeti lexikon (9–14. század). Budapest.
- Pârvan, V. (1926): Getica. O incercare de protoistorie a Daciei in mileniul I a. Chr. Săpăturile din Câmpia Munteană şi geţii din Masivul Carpatic. Academia Română, Memoriile secţiunii istorice. Seria III, tomul III, mem. 2. Bucureşti.
- Russu, I. I. (1967). Limba Traco-Dacilor. București.
- Russu, I. I. (1969). Die Sprache der Thrako-Daker. București.
- Sebestyén Károly (2001): Zamoixis, Zalmoxis. In Pecz Vilmos (szerk.): Ókori lexikon. (Elektronikus dokumentum.) Budapest.
- Sulimirski, T. (1985): Chapter 4. The Scyths. Pp. 149–199., (1–7.) (Bibliography). In Gershevitch, I. (ed): The Cambridge History of Iran. Volume 2. The Median and Achaemenian Periods. Cambridge.
- Tomaschek, W. (1894a): Die alten Thraker. Eine ethnologische Untersuchung. II. Die Sprachreste. 1. Hälfte. Glossen aller Art und Götternamen. Sitzungsberichte der Philosophisch-Historischen Classe der Kaiserlichen Akademie der Wissenschaften 130 (2): 1–70.
- Tomaschek, W. (1894b): Die alten Thraker. Eine ethnologische Untersuchung. II. Die Sprachreste. 2. Hälfte. Personen und Ortsnamen. Sitzungsberichte der Philosophisch-Historischen Classe der Kaiserlichen Akademie der Wissenschaften 131 (1): 1–103.
