Szalai Béla

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Szalai Béla
Szalai Béla (balra) Gerő Ernővel, a Dózsa György úti dísztribünön (1955. május 1.)
Szalai Béla (balra) Gerő Ernővel, a Dózsa György úti dísztribünön (1955. május 1.)
Született 1926. július 26.
Kutas
Elhunyt 2008. szeptember 18. (82 évesen)
Budapest
Állampolgársága magyar
Foglalkozása
Tisztség magyar országgyűlési képviselő

Dr. Szalai Béla István (Kutas, 1922. július 26.Budapest, 2008. szeptember 18.) magyar kommunista politikus, közgazdász. 1954. október 30-tól 1955. szeptember 8-ig könnyűipari miniszter.[1]

Pályafutása[szerkesztés]

Ifjúsági vezető[szerkesztés]

Szegényparaszti sorban született, apja juhász, majd uradalmi alkalmazott volt. Édesanyja korán meghalt, nevelőanyja boltban dolgozott. Szigetváron elemi és polgári iskolát, majd Kaposváron kereskedelmi középiskolát végzett. 1940-től könyvelői, adminisztrátori munkát végzett különböző cégeknél, közben közgazdasági tanulmányokat folytatott a Műegyetemen, ahol diákvezető volt. 1943-ban lépett be a Magyar Parasztszövetségbe, tagja lett a Parasztfőiskolások Közösségének. A Györffy-kollégisták mellett részt vett az ellenállási mozgalomban, tagja volt az illegális Békepártnak.

A háborút követően a Magyar Kommunista Párt ifjúsági vezetői közé került: 1945 januárjában a megalakuló Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség (MADISZ) gazdasági ügyeinek intézőjévé választották, tavasszal elvégezte a három hónapos pártfőiskolát, ugyanekkor felvették a Györffy-kollégiumba és a Magyar Kommunista Pártba is, ahol az ifjúsági titkárságon, illetve a főtitkárságon dolgozott. 1946-ban lediplomázott, 1948-ban pedig közgazdasági doktori címet szerzett. 1947–1948-ban a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége (MEFESZ) elnöke, 1948-tól a Népi Kollégiumok Országos Szövetsége (NÉKOSZ) főtitkára, majd elnöke volt. 1949-ben, a NÉKOSZ egységesülő állami diákotthoni rendszerbe való beolvasztásának idején a rétegszervezeteket összefogó Magyar Ifjúság Népi Szövetségének élére került mint főtitkár, majd alelnök.

Rákosista politikus[szerkesztés]

Eközben az 1947-es augusztusi választásokon pótképviselővé választották, és 1948 júliusában a hazai jugoszlávokat képviselő, a Josip Broz Tito elítéléstét követően emigrált kommunista Rob Antal helyét foglalhatta el az országgyűlésben. 1949-ben és 1953-ban a Hajdú-Bihar megyei népfrontlistáról került a törvényhozásba.

1949-től a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének (MDP KV) apparátusában dolgozott, először az államgazdasági osztály munkatársaként, majd alosztályvezetőjeként. 1952–1953-ban a Minisztertanács titkárságvezetője volt, Moszkvában „előléptetésre méltó, odaadó pártfunkcionáriusként” tartották számon, gyors felemelkedését azonban elsősorban a gazdasági ügyekben döntő Gerő Ernőnek köszönhette, aki az MDP második embere volt. 1953 júniusában az MDP KV tagja és a Politikai Bizottság (PB) póttagja lett. A Rákosi Mátyás-Nagy Imre kormányfőcserére 1953. június 13-ra Moszkvába rendelt magyar párt- és kormányküldöttség tagja volt, gyorsíróként ő vezette a részletes jegyzőkönyvet (Földvári Rudolf jegyzetei is fennmaradtak).

1953. július 4-től 1954. október 30-ig az Országos Tervhivatal elnöke volt, a Nagy Imre-ellenes pártvonal kádereként. Ezután a Hegedüs-kormány könnyűipari miniszterévé nevezték ki; ezt a posztot 1955. szeptember 8-ig töltötte be. 1954 májusában, az MDP III. kongresszusán választották a PB rendes tagjává. 1955 szeptemberében az MDP KV ülésén bekerült a Titkárságba, ahol a terv-, pénzügyi és kereskedelmi osztályt felügyelte. 1956 júliusában Anasztasz Mikojan szovjet PB-tag, aki Rákosi másodszori leváltására érkezett Magyarországra, még miniszterelnöki kinevezését is fontolgatta, azonban az 1956. október 23–24-én éjjel lefolytatott KV-ülésen sem a PB-be, sem a Titkárságba nem választották be, 28-án KV-tagsága is megszűnt.

Külkereskedelmi funkcionárius[szerkesztés]

Az 1956-os forradalom során semmilyen szerepet nem vállalt: október 31-ig az MDP székházában tartózkodott, majd Óbudán várta ki a harcok elülését. Ezután egy időre távolabb került a politikától. 1957 áprilisában kinevezték a berlini magyar kereskedelmi kirendeltség vezetőjének, májusban pedig megsemmisítették képviselői mandátumát is. 1960-tól a Hungarotex Külkereskedelmi Vállalat igazgatója lett. 1963. december 7-től 1975. július 17-ig külkereskedelmi miniszterhelyettes, majd 1980. augusztus 1-jéig a tárca államtitkára volt. 1980. szeptember 18-tól berlini magyar nagykövet volt, diplomáciai megbízatásának lejártakor, 1985. október 18-án vonult nyugdíjba.

Kitüntetései[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

Külső hivatkozások[szerkesztés]