Szakállas fóka

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Szakállas fóka
Bearded Seal.jpg
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Alosztály: Elevenszülő emlősök (Theria)
Csoport: Eutheria
Alosztályág: Méhlepényesek (Placentalia)
Öregrend: Laurasiatheria
Csoport: Ferae
Rend: Ragadozók (Carnivora)
Alrend: Kutyaalkatúak (Caniformia)
Öregcsalád: Úszólábúak (Pinnipedia)
Család: Fókafélék (Phocidae)
Alcsalád: Phocinae
Nem: Erignathus
(Gill, 1866)
Faj: E. barbatus
Tudományos név
Erignathus barbatus
(Erxleben 1777)
Szinonimák
  • Phoca barbata Fabricius, 1776 nomen nudum
  • Phoca barbata Erxleben, 1777
Elterjedés
Az elterjedési területeAz elterjedési területe
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Szakállas fóka témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Szakállas fóka témájú médiaállományokat.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Szakállas fóka témájú kategóriát.

Bearded Seal Erignathus barbatus.jpg

A szakállas fóka (Erignathus barbatus) az emlősök (Mammalia) osztályának a ragadozók (Carnivora) rendjébe, ezen belül a fókafélék (Phocidae) családjába tartozó faj.

Az Erignathus nem egyetlen faja.

Elterjedése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szakállas fóka megtalálható az északi-sarkvidéki tengerek európai, ázsiai és észak-amerikai partjainál, valamint az ottani szigeteken. Elterjedésének határát általában az úszó jég déli határa képezi, de esetenként a jégmezők vidékére is behatol, ahol a gyűrűsfókához hasonlóan légzőlékeket tart fenn. Kedvelt élőhelye a jégmezők peremvidéke, ahol a tenger sekély (maximum 30-50 méter mély), a nyári félévben folyótorkolatokba és lagúnákba is behatol. A Jeges-tenger európai részén a Spitzbergák és a Kola-félsziget partjainál, távolabb pedig a szibériai partokon fordul elő. Bár sok állat esik a vadászat áldozatául, az állomány nincs közvetlen veszélyben. Állománya 500 000 példányból áll.

Alfajai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Erignathus barbatus barbatus
  • Erignathus barbatus nautica

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az állat hossza 2-2.5, néha 3.6 méter is, testtömege évszakonként változó: nyáron 275 kilogramm, télen 340-410 kilogramm. A hímek körülbelül 20 százalékkal nagyobbak a nőstényeknél. A felnőtt állat testének felső része barnásszürke, a gerinc mentén pedig sötétebb sáv húzódik. A fej rendszerint rozsdabarna. A borjak bundája rövid, de sűrű, és szürkésbarna. A bőr és zsírréteg a test össztömegének akár harminc százalékát is kitehetik, szigetelik és védik a fókát az északi-sarki kemény hideggel szemben. Nagy, kemény fejével a fóka léket tud vágni a vékony jégtáblákon. A hosszú, fehéres, végükön gyakran begöndörödött szőrszálak nagyon érzékenyek. Az állat nagy hasznukat veszi, amikor a tengerfenéken rákok után kutat. Négyszögletű, erőteljes mellső végtagjaival úszik a vízben és hajtja magát előre a szárazon, ezeken a 3. ujj hosszabb a többinél.

Életmódja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szakállas fóka magányos lény, de néha kisebb csoportokba verődik, sőt a gyűrűsfókák társaságát is megtűri. Az Ohotszki-tengerben ezer egyednél többet számláló csoprtot is láttak. Megszokott helyéhez erősen ragaszkodik. A merűlési idő a vadászat módja miatt akár 30 perc is lehet. A szakállas fóka ugyanis ritkán fog gyorsan úszó halakat. Élelmét a rozmárhoz hasonlóan a tengerfenéken keresi. 30 méternél mélyebbre nem szívesen bukik, így elég ideje van arra, hogy átvizsgálja az aljzatot. Egy mélyebb merülésnél a le- és felmenet nagyobb ráfordítást igényelne, és ráadásul kevesebb ideje is maradna a keresgélésre. Tápláléka rákok, kagylók, gyűrűsférgek, csigák és halak. Az aljazthoz tapadt zsákmányt mellső végtagjával kaparja le, csak ezekkel turkál a homokban is.

A vedlés, amely minden fóka életében kritikus időszaknak számít, a rövid sarkvidéki tavasz vége felé zajlik. Ilyenkor a szakállas fókák kifekszenek a jégtáblákra, a közeledő veszélyre sokkal lomhábban reagálnak, mint máskor, így könnyen áldozatul esnek egyetlen természetes ellenségüknek, a jegesmedvének. A vedlés során egészen betegesnek tűnnek. Az állat akár 30 évet is élhet.

Szaporodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A tehén 5-6, a bika 6-7 évesen válik ivaréretté. A párzási időszak április-május között van. A szakállas fókabikáknak nincs meg a többi fókafaj bikájára jellemző párosodási idény szaga. A tehenek a bikákat valószínűleg sajátos, dallamosan fuvolázó hangjukról találják meg; állandó párzóhelyeik nincsenek. A vemhesség 11 hónapig tart, beleértve a 2,5-3 hónapos késleltetett peteérést is. A tehén kétévente egy borjat ellik. Feltehetően a vízben és nem a szárazon születnek. Sötéten foltos gyapjúszőrzetüket közvetlenül ezelőtt vetik le. Születésekor a borjú 1,3 méter hosszú és 40-50 kilogrammos. Az anya soha nem hagyja el csemetéjét, amíg az nem elég nagy és erős ahhoz, hogy úszni tudjon. Az elválasztás már 12-18 nap után bekövetkezik, és ekkor a borjú súlya eléri a 85 kilogrammot.

Egyéb[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szakállas fóka bőrét az eszkimók nagyra értékelték, csakúgy, mint vitamintartalmú szalonnáját.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Csodálatos állatvilág, Wild life fact file (magyar nyelven) ford.: Mester K.: (2000). ISBN 963-86092-0-6 
  • Természetkalauz: Emlősök, Magyar Könyvklub, Budapest, 1996-, ISBN 963 548 218 3

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]