Szacuma kerámia

Linkek hozzáadása
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szacuma cserépedény; tea tároló palack ( csacubo ) császárfa és mennydörgés mintával, késői Edo-kor, 1800-1850 körül
Tál női alakokkal, Meidzsi-kor, c. 1904, Kinkózan műhely, készítette Jabu Meizan

A Szacuma kerámia (薩摩焼, szacuma-jaki) egyfajta japán kerámia, eredetileg Szacuma Tartományból (Kjúsú déli részéről) származik.Ma már két különböző kategóriába sorolható: az eredeti (古薩摩, ko-szacuma), 1600 körül, Szacumában készített sötét színű agyag; és a kifinomultan díszített, exportra gyártott edények (京薩摩, kjó-szacuma) Jellemzőjük a színes zománcfestés, a finoman repedezett máz és a gazdag aranyozás. Az aranyozott polikromatikus mázuknak a nyugati fogyasztók ízléséhez való alkalmazkodása révén a szacuma kerámia a Meidzsi-kor egyik legelismertebb és legjövedelmezőbb exportterméke.

Korai történelme[szerkesztés]

A Szacuma áru pontos származása és korai újítása meglehetősen homályos;[1] azonban a legtöbb tudós a 16. század végére[2] vagy a 17. század elejére[1] datálja a megjelenését. Szacuma régió alkalmas volt az égető kemencék fejlesztésére, mivel hozzáférhetett a helyi agyaghoz, valamint közel volt a Koreai-félszigethez is.[3] 1597-1598-ban Totojomi Hidejosi Koreába való behatolásának következményeképpen a koreai fazekasokat erőszakkal Japánba vitték, hogy létrehozzák Kjúsú még nem létező kerámiaiparát.[4] Ezek a fazekasok elsősorban Naesirogava és Tateno területén telepedtek le, amik ezáltal a kerámiaipar központjává váltak.[4]

Korai Szacuma kerámia[szerkesztés]

A Genroku-kor első éveiből (1688-1704) származó szacuma cikkeket gyakran "korai szacuma" vagy ko-szacuma néven említik.[5] A szacuma legősibb megmaradt példái sötét mázba burkolt, vasban gazdag, sötét agyagból készült kőedények.[6] 1790 előtt a darabok nem voltak díszítettek, hanem inkább olyan szerény népi árucikkek voltak, melyeket gyakorlatilag mindennapos használatra terveztek: nagyrészt fausi környezetben, vagy japán teaszertartásokon. Tekintettel arra, hogy "nagyrészt szürke parasztházakban való használatra szánták", a fazekasok gyakran támaszkodtak a tapintható technikákra, például kiemelkedő dombormű, bélyegnyomtatás és agyagfestés, hogy a tárgyakat érdekesebbé tegyék.[7]

A XIX. század második felében a szacuma kerámiák nagyfokú érdeklődésre és népszerűségre tettek szert a Japánon kívüli országokban. Ez azonban a termelés növekedését, és azzal párhuzamosan a minőség csökkenését eredményezte. A gyűjtők régebbi, finomabb darabokat kerestek, amit tévesen korai Szacuma kerámiának hívtak. Ezek valójában csak jobb minőségű, Meidzsi-kor előtti, tizenkilencedik századi darabok voltak, mint például a Kiotói Avata kerámia粟田焼 (Awata-yaki?),[8] de voltak köztük hamisítványok is.[1]

1800–1867[szerkesztés]

Körülbelül az 1800-as évektől kezdett el népszerűvé válni a brokátfestéses díszítés, valamint a finom vasvörös, fényes kék, kékeszöld, lilás fekete és a gyakran alkalmazott citromsárga színek használata.[9] Egy kissé későbbi újítás során festett aranyozás került a brokátra.[1] A finom elefántcsont alakú darabokat többszínű mázzal vonták be, arannyal festettek rájuk, ezután transzparens kraklés mázzal vonták be.[10] A mintákat—legtöbbször könnyű, egyszerű virágminták— nagy mértékben befolyásolták a kiotói kerámiák, valamint Kanó festészeti iskolája, így nagy hangsúlyt fektettek a negatív térre.[10] Ez legfőképp a szacumai fazekasok tizenhetedik századi, Kiotóban tett látogatásának köszönhető.[2]

1867–1885[szerkesztés]

Porcelán tál részletei, 1870

A japán művészet és kultúra első nagy bemutatója Nyugaton 1867-ben volt az 1876-os párizsi világkiállításon , és a szacuma termékek is megjelentek a bemutatott termékek között.[11] A régió kormányzója, a daimjó korán megértette a nyugati kereskedelmi kapcsolat gazdasági presztízsét és politikai előnyeit.[12] Annak érdekében, Nagy-Britannia fenntartsa kapcsolatát a Szacumával, támogatta a daimjót az 1868-as lázadásban a sógunátus ellen.[13] A párizsi kiállításon Szacuma kerámiatermékei, lakktermékek, fa, teaszertartás eszközök, bambusz fonás és textíliák kerültek bemutatásra.[13]

A szacuma termékek 1867-es kiállítás utáni népszerűségét követően[14] valamint Audsley és Bowes' Keramic Art of Japan (1875) című...ban 1875-benvaló megemlítése után a Boku Szeikan és Csin Dzsukan által vezetett két nagy műhelyhez (melyek ezeket a darabokat készítették) többen is csatlakoztak Japánban.[1] A “szacuma” kifejezés mára már nem egy földrajzi jelölésnek minősül, hanem külső jegyeket kezdett el közvetíteni.[15] 1873-ra a szacumai, mázazott kőedényekre specializálódott műhelyek Kóbe és Jokohama területén felvirágoztak.[8] Az olyan helyeken, mint Kutani, Kiotó és Tokió, a műhelyek saját helyeket alakítottak ki.[15] Az 1890-es évek elejétől az 1920-as évekig több mint húsz szacuma termékeket készítő "ecuke" gyár alakult ki, valamint számos kicsi, független stúdió is, amelyek kiváló minőségű darabokat készítettek.[16]

Annak érdekében, hogy betörjön a növekvő külföldi piacra, a gyártók a "nikiside" szacuma modellt alkalmazták. Az export által kialakult stílus a külföldi ízlés esztétikumait tükrözte. A tételeket a millefleur-szerű "virágcsokor" (花 詰 hanazume) mintázattal vagy "kitöltött festéssel" (塗 り つ ぶ し nuritsubushi) borították, egészen a horror vacui szintjéig.[17] Tipikusan "furcsa" szimbólumokkal díszítették, mint a pagodák, összecsukható legyezők vagy nők kimonókban.[18] A darabok továbbra is virág- és madártanulmányokra utaltak, de a vallási, mitológiai, tájképi és műfaji jelenetek is nőttek.[15]

1885–1930[szerkesztés]

Az 1880-as évek közepén számos japán terméknek – köztük a szacuma árunak – csökkent az exportja, amely részben a tömegtermelésnek és a minőségi értékcsökkenésnek köszönhető. Az 1890-es évek elején a kritikusok és a gyűjtők degradálták a mai szacuma árut. Az 1893-as Chicagói Kolumbiai Kiállításon negatívan fogadták, de a XX. században népszerű export áru maradt, és a Meidzsi időszakban gyakorlatilag a japán kerámia szinonímájává vált. A szacuma árucikkeket a modern korszakban tömegesen gyártották, bár a minőség addig a pontig romlott, amíg elveszítette a fogyasztók érdeklődését.[19]

Kritika[szerkesztés]

A kritikusok és a gyűjtők reakciója a tömeggyártású szacuma árucikkekre nagymértékben negatív volt. Gisela Jahn művészettörténész szerint "a kerámiák semelyik másik fajtájával kapcsolatban nem fordultak ekkora szélsőségekhez a japánok azért, hogy a nyugati ízléshez alkalmazkodjanak, és ezáltal a tömeggyártás hátrányos hatásait sem mutatták ilyen mértékben." [20] Az olcsó, népszerű tárgyak előállítása érdekében a szacuma árucikkek "túlzsúfoltak", "sötétek" és "csillogók" lettek.[21] Soha nem volt belföldi kereslet ezekre a darabokra, melyet általában "a japán hagyományok árulásának" tekintettek.[22] A komoly külföldi műgyűjtők is hátat fordítottak ezeknek az export termékeknek, és olyanokkal jellemezték ezeket a tárgyakat, mint "durva, amelyet durvára repedt mázzal borított, amelyben a felgyülemlett földpáz gyakran elszíneződött lerakódásokat eredményezett, amelyek a technikai készség és minőség gyengülését jelenthetik"[23]

Típusok[szerkesztés]

Fehér mázas, lótusz alakú szacuma teáscsésze, Edo korszak, 17. század

A "nisikide" és az exportáru-típusok mellett a szacuma árucikkeknek különböző kategóriái vannak, mindegyikük különálló esztétikai tulajdonságokkal rendelkezik:

  • Siro szacuma: fehér mázas; eredetileg csak a daimjó háztartásában létezett[4]
  • Kuro szacuma: fekete színű, sötét fedőmázzal
  • Dzsakacu: kék, sárga és fekete mázak keveréke, fehér fedőmázzal. A felületén gyöngymáz hatású effekt jön létre[24]
  • Szunkoroku szacuma: a régebbi darabok a thai Sawankhalok kerámiák alapján készültek a tizenharmadik században, barna geometrikus elemekkel díszítettéks[24]
  • Misima szacuma: agyag, világoskék és szürkéskék mázzal, mélyített, karcolt geometrikus minzázattal, transzparens fedőmázzal bevonva[25]
  • Kék-fehér szacuma: a tizenkilencedik század első évtizedeiben volt jellemző; nagy méretű termékek, kínai kerámiák mintájára készült dekorációbal, amelyek gyakran tájképek voltak[26]
  • Goszu kék szacuma: limitált példányszámban gyártották Kiotóban, a tizenkilencedik század közepén; az edények kobalt vagy aszbolit ásványokat tartalmazó fedő, vagy alsó mázas darabok, amelyek az égetés során kékes árnyalatot, és ezáltal élénkebb képet adnak a festett díszítéseknek[16]

Művészek[szerkesztés]

A XIX. század végén és a huszadik század elején nem minden termelő áldozta fel a minőséget, a nagyobb export érdekében. A meidzsi és a taisó-időszak néhány kiemelkedő művésze:

  • IX.Taizan Jóhei [帯山与兵衛 (9代)] (1856–1922)

A Taizan fazekasok első generációja 1673 és 1680 között dolgozott. A család teáskészletekre specializálódott, valamint kék mázas, szeladon mázas porcelánokhoz és kerámiákhoz. A jól ismert és fontos kiotói gyártó, VIII. Taizan 1872-ben kezdte termékeit exportálni IV. Kinkózannal együtt. A cég neve Obi-ya volt. (A tai az obi karakter másik olvasata). A Taizan-kemence 1894 környékén bezár. 1895-ben és 1901-ben feljegyzések szerint Taizan még mindig "viszonylag kis léptékben" dolgozik. 1922-ben meghalt a XI. Taizan Jóhei, amely úgy tűnt, hogy véget vetett a termelésnek.

  • VI. Kinkózan Szóbei [錦光山宗兵衛 (6代)] (1824–1884), VII.Kinkózan Szóbei [錦光山宗兵衛 (7代)] (1867–1927)

A Kinkózan család 1645-től 1927-ig volt aktív, majd a gyár bezárt. 1875 körül Kobayashi Sobei (1824-84) (IV.Kinkózan) elkezdte exportálni termékeit a kiotói VIII.Taizan gyártóval együtt. A piac különösen Amerika volt. Fő termelési időszakuk 1875-1927 között volt V.Kinkózan vezetésével (1868-1927). A technikailag kifinomult Kinkózan családi termékek nem valódi szacumák, hanem avata-kjói-jaki-nak nevezett, szacumához hasonló kerámiák.

  • Itó Tózan [伊東陶山] (1846–1920)
  • Jabu Meizan [藪明山] (1853–1934)
  • Csin Dzsukan XII [沈寿官] (1835–1906)
  • Mijagava Kózan (Makuzu) [宮川香山] (1842–1916)
  • Szeikozan [精巧山]
  • Rjozan [亮山]

Ezeknek a művészeknek nagy része "ecuke" műhelyeket hozott létre 1880 körül, Most of these artists set up etsuke workshops around 1880. Bár ők is exportáltak, a jó minőségű darabok bizonyították, hogy a hagyományhoz akarnak visszatérni.[27] A képek festéséhez gyakran irodalmi klasszikusokból, hősi legendákból merítettek ihletet, vagy a Meidzsi előtti Kiotó hétköznapi életének jellemzőit vették alapul.[28]

Jelölések[szerkesztés]

Amíg a régebbi Japán kerámiákon legtöbbször nem található semmilyen pecsét vagy aláírás, addig 1870 után készült termékeken már fellelhetők a különböző, művészekre utaló jelölések.[29]

Simazu címer[szerkesztés]

A szacuma áruk egy része – korától vagy eredetiségétől függetlenül – a Szacumában uralkodó Simazu klánnak a címerét viseli, ami egy vörös keresztet egy vörös körben ábrázol.[29] Ezek a címerek -szinte kivétel nélkül- a pecsétek és aláírások felett helyezkednek el. Míg a jelkép eredetileg Szacuma tartomány és a Simazu klán a termékek gyártásához való közvetlen kapcsolatára utalt, a tömeggyártás és az export korában a címer már egyszerűen csak marketing eszközzé vált. Minden valódi darab kézzel festett, nem pedig bélyegzett vagy géppel nyomtatott, bár a kézi festés sem garantálja teljesen a legitimitást.[16]

Szacuma[szerkesztés]

"Szacuma" vagy "szacuma-jaki" néha festve, néha pecsételt formában található meg a Simazu címer alatt. A jelzés írható kandzsi írásjegyekkel, hiragana karakterekkel valamint a latin ábécével.[16]

Dai Nippon[szerkesztés]

A „Dai Nippon” (大日本 ’Nagy Japán’) jelzést a Meidzsi-kor (1868–1912) alatt használták a tárgyak jelölésére. Ezt a termékek származási helyének jelölése miatt alkalmazták, a nacionalizmus kezdeti kialakulásának hatására. Ezek a karakterek gyakran rögtön a gyártó védjegyének jobb oldalán jelennek meg.[16]

Műhelyek/stúdiók[szerkesztés]

  • Csósúzan: kiotói műhely, a kései Meidzsi-korban működött, sárkányárukra specializálódtak
  • Fuzan: Meidzsi-kori műhely
  • Gjózan: kiotói műhely; Meidzsi-korban működött
  • Kinkózan: Kinkózan Szóbei által vezetett, 1645–1927 között aktív fazekasműhely; 1875-től rengeteget exportált, legfőképp Amerikába, ezáltal a szacuma exportáruk legnagyobb termelője
  • Kosida: 1880–1927 között működő gyár; 1945 után folytatták a termelést
  • Maruni: 1938-ig aktív kobe-i gyártó
  • Taizan/Obi-ja: családi kézben lévő kiotói kemencék, 1673–1922 között aktív; 1872-ben kezdett exportálni, legfőképpen Amerikába
  • Jaszuda: Kiotói vállalat, hivatalos neve 'Jaszuda Kiotó Tokidzsi Gosigaisa', a Meidzsi-korban működött[16]
  • Tál, Csósúzan műhely, agyagedény, aranyozott és fehér zománc, Dzsisszei által díszített, Josiszada tervezése alapján
    Tál, Csósúzan műhely, agyagedény, aranyozott és fehér zománc, Dzsisszei által díszített, Josiszada tervezése alapján
  • Ötszögletű fedett edény, Hotoda műhely, nem dátumozott
    Ötszögletű fedett edény, Hotoda műhely, nem dátumozott
  • Bordázott, fedett füstölő edény, cserépedény és arany, Szeikozan műhely, nem dátumozott
    Bordázott, fedett füstölő edény, cserépedény és arany, Szeikozan műhely, nem dátumozott
  • Teáskanna, aranyozott cserépedény, Sucuzan műhely, nem dátumozott
    Teáskanna, aranyozott cserépedény, Sucuzan műhely, nem dátumozott
  • Majmos tál, Sinozuka Kozan, Meidzsi-korszak
    Majmos tál, Sinozuka Kozan, Meidzsi-korszak
  • Kerámia gomb, kakas mintával
    Kerámia gomb, kakas mintával

Hamisítványok[szerkesztés]

A szacuma áru hihetetlen népszerűsége és a gyűjtők elszántsága annak érdekében, hogy megtalálják a meidzsi-kori darabokat, néhány gyártót és kereskedőt arra késztetett, hogy szándékosan tévesen ábrázolja az áruk életkorát és eredetét. Néhányan szacumaként értékesítette más típusú kerámiákat, mint például az avata vagy szeto árut.[1] Arra is találhatunk példát, hogy a híres művészek vagy stúdiók nevét hamisították a darabok megjelölésére.[16] A korai japán kerámiák ritkán voltak pecsételve vagy aláírva, amely kissé nehézkessé teszi néhány szacuma áru azonosítását.[29] A korábbi darabok egyik jellemzője azonban a minőségi mázazás és kivitelezés, mivel a későbbi tömeggyártás hatására csökkent a minőség, ez pedig drasztikus módon gyengébb munkákat eredményezett.[15] A valódi darabok egy másik jellemzője, hogy a testük nem zörög, amikor megérintik.[16]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ a b c d e f Jahn 2004, 107
  2. ↑ a b Pollard 2006, 138
  3. ↑ Jahn 2004, 86
  4. ↑ a b c Lazar & Syec 2013
  5. ↑ Sanseido
  6. ↑ Bonhams
  7. ↑ Dunn 2006, 612
  8. ↑ a b Pollard 2006, 139
  9. ↑ Gorhan 1971, 81
  10. ↑ a b Jahn 2004, 133
  11. ↑ Munsterberg 1983, 38
  12. ↑ Jahn 2004, 46
  13. ↑ a b Jahn 2004, 48
  14. ↑ A London newspaper review of the exhibition praises a Satsuma piece for its "soft ivory glaze, with minute waving lines and admirably realistic flowers." (Pollard 2006, 139)
  15. ↑ a b c d Jahn 2004, 134
  16. ↑ a b c d e f g h Nilsson
  17. ↑ Nagatake, Takeshi. Classic Japanese Porcelain. Kodansha International, 71. o. (2003). ISBN 978-4-7700-2952-2 „in styles such as hana-zume ("packed flowers") or nuri-tsubushi ("all-over painting"), which almost conceal the white porcelain” 
  18. ↑ Wilson 2005, 173
  19. ↑ Jahn 2004, 132
  20. ↑ Jahn 2004, 144
  21. ↑ Miller 2008
  22. ↑ Jahn 2004, 145
  23. ↑ Captain Francis Brinkley quoted in Jahn 2004, 144
  24. ↑ a b Gorhan 1971, 83
  25. ↑ Old Satsuma 1888, 45
  26. ↑ Gorhan 1971, 84
  27. ↑ Jahn 2004, 146–147
  28. ↑ Jahn 2004, 149
  29. ↑ a b c Jahn 2004, 108

Irodalom[szerkesztés]

  • Dunn, Michael. Japanese Ceramics: Ceramics of the Edo Period, The Art of East Asia. New York: Konemann, 605–612. o. (2006). ISBN 3833120509 
  • (1888. november 1.) „Old Satsuma”. The Decorator and Furnisher 13 (2), 45–6. o.  
  • Pollard, Clare. Gorgeous with Glitter and Gold: Miyagawa Kouzan and the Role of Satsuma Export Ware in the Early Meiji Ceramic Industry, Challenging Past And Present: The Metamorphosis of Nineteenth-Century Japanese Art. Honolulu: University of Hawai'i Press, 134–147. o. (2006). ISBN 0824829379 
  • Wilson, Richard L.. Inside Japanese Ceramics: A Primer of Materials, Techniques, and Traditions. New York: Weatherhill (2005). ISBN 0-8348-0442-5 

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Commons:Category:Satsuma ware
A Wikimédia Commons tartalmaz Szacuma kerámia témájú médiaállományokat.

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Szacuma_kerámia&oldid=24190295”