Szőlőművelés-módok

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Szőlő művelésmódok szócikkből átirányítva)

Szőlőművelés-mód (vagy tőkeművelésmód) alatt elsősorban a sortávolság, a törzsmagasság, a termőrész és a szőlő-támrendszer kialakításának módját értjük. A művelésmód szoros összefüggésben van a szőlő metszés módjával. Célja egyfelől a minőség és mennyiség arányában a megfelelő termés biztosítása, másrészről a munkaerő-szervezési előnyök és a gépesítés optimális körülményeinek megteremtése.[1]

Általánosságban[szerkesztés]

A szőlő fás szárú kúszó, kacsokkal kapaszkodó növény, mely vadon fejlődve a környezetében lévő tárgyakra (fákra) igyekszik felkapaszkodni, napfényhez, élettérhez jutni. A művelés körülményei között a szőlőnövényt metszéssel és egyéb fitotechnikai beavatkozások segítségével igyekszünk a termesztési célnak megfelelőre alakítani. Azt hogy milyen művelésmódot célszerű alkalmazni azt a következők határozzák meg:

  • a művelés célja és intenzitása (díszítő jellegű, bortermő (minőségi vagy asztali), csemegeszőlő; házikert, üzemi termelő jellegű)
  • földrajzi és terepadottságokból eredőklimatikus viszonyok
  • a fajta adott művelésmódra való alkalmassága, alkalmasságának mértéke (a termést hol hozza jobban: szálvesszőn, vagy rövid csapon is; milyen lombot nevel: sűrűt, merev vesszőjűt...)

A művelésmód elsődlegesen egy támrendszert határoz meg, bizonyos művelésmódokon sortávolságot is, valamint meghatározza a tőkenevelés módját, a tőke alakját, a termőrészek elhelyezkedését, a tőke és a termőrészek újításának módját, és a lomb elrendezését, és sok esetben az évenként alkalmazandó metszésmódot is.

Fejművelések[szerkesztés]

Gyalogművelése a szőlőnek (Peresznye Szőlőhegy)

A fejművelések közös jellemzője, hogy a tőkefejet, és így a termőrészeket a talaj közelében tartják olyan magasságban, hogy lehetővé váljon a tőke téli fagytól való takarásos védelme. Támrendszer-igény szerint a következő további csoportosítást végezhetjük:

Gyalogművelések[szerkesztés]

Vagy nincs támrendszerük, vagy csak karós támasszal rendelkeznek. Jellemzően kicsi sortávolságuk van, kis tenyészterülettel. Ez a művelésmód volt a "hagyományos szőlőművelésmód". A tőkéken végezhetnek:

  • kopaszmetszést: minden évben visszavágják a vesszőket a tőkefejig
  • csaposmetszést: a tőkén egy-kétéves termőrészeket is hagynak
  • esetleg szálvesszős metszést: a szálvesszőt egy vendégkaróhoz kötik

Szálvesszős fejművelés[szerkesztés]

Huzalos támrendszerük van. A szőlőtőkét úgy metszik, hogy a rövidcsapok mellett hagynak szálvesszőket is, amit a huzalhoz kötöznek.

Törzsművelések[szerkesztés]

Közös jellemzőjük, hogy a tőkefejet felmagasítják, eltávolítják a talajfelszíntől függőlegesen vagy ferdén elágaztatva. Általában csak a törzs tetején alakítanak ki a termőrészeket. Nem takarható művelésmódok.

Bakművelés[szerkesztés]

A fejműveléshez hasonló, de a tőkén több éves fás részeket is hagynak, ami miatt a talajtól eltávolodik, és a továbbiakban már nem lehet eredményesen takarni. Általában 3-4 ilyen felmagasodott fás részt - bakot - hagynak egy tőkén. Kehelyszerű lombot nevel, karós támasszal rendelkező ültetvények. Nehezen gépesíthető. A hegyvidéki szőlőtermő tájak "hagyományos" művelésmódja volt ez.

Combművelés (Guyot művelés)[szerkesztés]

Combművelés esetén csak egy törzset hagynak felmagasodni kb. 20–30 cm-re, és ennek végén találhatók a termőrészek. Huzalos támrendszerük van, és szálvesszős metszést alkalmaznak.

Vertikó művelés[szerkesztés]

1,5-2 méter magas törzset is nevelnek, és a törzs mentén több helyen is alakítanak ki termőrészeket. Magyarországon ültetvényekben nem jellemző.

Ernyőművelés[szerkesztés]

A combműveléshez hasonló, azonban a törzset 90–100 cm-re nevelik, és persze a törzs kialakítása is egy léptékben történik (és nem felmagasodás következtében alakul ki mint a combművelésnél). A művelésmódnak megfelelően illeszkedő támrendszere van, és szálvesszős metszést alkalmaznak. A szálvesszőket ernyő alakban ívelik, és kötözik a támrendszerhez. Az ilyen művelésmód keskeny, jól szellőző lombot nevel.

Kordonművelések[szerkesztés]

A kordonművelések közös jellemzője, hogy egy függőleges törzsből és egy vagy több vízszintes karból (kordonkar) állnak, amely karon (karokon) vannak kialakítva a termőrészek. A kordonkar a támrendszer megfelelő huzaljához van kötözve tartósan. Az ide tartozó művelésmódok a következők:

Álló lombú kordonművelések[szerkesztés]

A teljes lombállományt igyekszünk a huzalpárok közé tenni. Rövid-, hosszúcsapos vagy félszálvesszős metszést is alkalmazhatunk a tervezett lombmagasságtól függően. A minimális sortávolságot csak a lomb magassága határozza meg. Magyarországon kevésbé intenzív, minőségi termést adó ültetvényekben gyakori. Csak a dombvidékeken, fagyzugmentes helyeken ajánlott. A kordonkar magassága: 30–100 cm.

Moser kordon[szerkesztés]

Intenzív művelésmód, a lombállományt úgy igyekeznek elhelyezni, hogy a lomb 1/3-a középen a huzalpárok között, 1-1/3-a pedig csüngő módon a támrendszer egyik és másik oldalán helyezkedjen el. Nagy, legalább 3 m-es sortávolságot igényel a szétterülő lomb miatt. Magyarországon mind a dombvidékeken, mind az Alföldön gyakori. A kordonkar magassága: 130 cm.

Sylvoz kordon[szerkesztés]

függönyművelések[szerkesztés]

Csak lefele csüngő lombállományuk van, intenzív, kifejezetten nagyüzemi művelésmódok. A kordonkar magassága: 170–180 cm.

  • Egyes függöny

Az Alföldön nagyüzemi termesztésben igen gyakori. Széles sortávolságuk van (legalább 3 m).

  • Kettős függöny (GDC)

Kevésbé bevált művelésmód ezért nem gyakori. Különleges támrendszere miatt legalább 4,5 m-es sortávolságot igényel.

lugasművelések[szerkesztés]

Lásd még[szerkesztés]

Forrás[szerkesztés]

  1. Der Deutsche Wein: Hans Ambrosi, Helmut Becker
  • Prohászka Ferenc: Szőlő és bor, Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1978.
  • Bényei Ferenc - Lőrincz András - Sz. Nagy László: Szőlőtermesztés