Szülői elidegenítés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search

A szülői elidegenítés (parental alienation, rövidítve: PA) a gyermek pszichológiai manipulációjának folyamata és eredménye, amely a szülő és/vagy más családtagok felé indokolatlan félelem, tiszteletlenség vagy ellenségeskedés kialakulásához vezet.[1][2] A jelenség a gyermek és az elutasított családtag ellen irányuló pszichológiai abúzus - lelki bántalmazás - egy jellegzetes formája, amely majdnem kizárólag a házastársak különélése, illetve válás esetén fordul elő, különösképp azokban az esetekben, ahol jogi lépésekre is sor került.[3] Ennek fő oka általában az, hogy az egyik szülő ki akarja zárni a másik szülőt a gyermek életéből, de más családtagok, barátok, illetve a családdal kapcsolatban álló szakemberek (gyermekvédelmi dolgozók, pszichológusok, ügyvédek, bírók) is hozzájárulhatnak ehhez.[2][4] A folyamat végül oda vezet, hogy a gyermek hosszú távon, sőt általában teljesen elidegenedik a szülőtől, illetve más családtagtól[5] amit különösen negatív gyermekkori élményként él meg, mely következtében magatartásbeli, kognitív, érzelmi és pszichológiai szimptómák alakulnak ki az érintett gyermekben.[6]

Áttekintés[szerkesztés]

A "kóros elidegenítés" jelenségét 1976-ban írták le először: olyan helyzetre utal, melyben egy gyermek ok nélkül elutasít egy tőle külön élő szülőt, bántóan utal rá.[7] Richard A. Gardner javaslatára vezették be a szülői elidegenítés szindróma (parental alienation syndrome, rövidítve: PAS) kifejezést 1980-ban, mely a pszichiáter válófélben lévő szülőkkel folytatott klinikai kísérletein alapul. A szülői elidegenítésre nem létezik egyetlen definíció, mivel számos módon nyilvánul meg.

A "szülői elidegenítés szindrómát" az orvosi, pszichológusi és jogi közösség nem ismeri el zavarnak, és Gardner elméletét illetve az ehhez kapcsolódó kutatásokat keményen kritizálták a témával foglalkozó szakértők. [8][9][10][11][12] Egyetlen szakmai szövetség sem ismeri el a PAS-t releváns orvosi szindrómának vagy mentális rendellenességnek, nem szerepel az Egészségügyi Világszervezet (WHO) betegségek és kapcsolódó egészségügyi problémák nemzetközi statisztikai osztályozásában vagy az Amerikai Pszichiátriai Szövetség (American Psychiatric Association) Mentális Zavarok Diagnosztikai és Statisztikai Kézikönyvében (DSM) sem.

Okok[szerkesztés]

Az elidegenedés okai két nagyobb kategóriába sorolhatók:

  • valós elidegenedés: a szülő ártalmas vagy sértegető viselkedése a gyermek elidegenedéséhez vezet;[13]
  • kóros elidegenítés: az elidegenedés a gyermek családi viszonyainak kóros következménye, vagyis nem az elidegenített szülő viselkedésére adott racionális válasz. Ebben az esetben a gondozó szülő (és/vagy a környezete) direkt vagy indirekt elidegenítő magatartásának eredményeképpen a gyermek azonosul ezzel a mintával és sajátjaként adja elő.

A valós elidegenedést meg kell különböztetni a kóros elidegenítés jelenségétől. Az előbbi jelenség során egy gyermek érthető módon elutasít egy bántalmazó szülőt, míg az utóbbi esetben pszichológiai szempontból ártalmas és alaptalan jelenségről van szó.[14]

A jelenség velejárói[szerkesztés]

A szülői elidegenítés jelenségével az alábbi tünetek hozhatók kapcsolatba:

  • A gyermek nem kötődik az elidegenített szülőhöz.[15]
  • Az elidegenített szülővel szemben a gyermek viselkedése fellengzős, szemtelen lehet, az empátia teljes hiánya, valamint önteltség, arrogáns viselkedés jellemzi és az a téveszmés hit, hogy az elidegenített szülő bántalmazó, illetve nem alkalmas a gyereknevelésre.[15][16][17]
  • A gyermek gondolkodását a megosztottság jellemezheti, azt gondolhatja, hogy az egyik szülő teljesen jó, a másik pedig teljesen rossz, illetve mindketten nagyon rosszak.[13][18][19]

Motiváció[szerkesztés]

A szülői elidegenítés egyik elképzelése szerint egy bizonyos szülő által kezdeményezett elidegenítési szituációban, ha a szülő gyerekkorában elhagyatottnak érezte magát, illetve ha úgy érezte, hogy nem elég jó, egy válás, vagy szakítás előidézi és újra előhozza ezeket a gyerekkori sérelmeket. Válaszadásképpen, ez a szülő újra eljátszhat[13][18][20][21][22][23][24][25][26][27] egy, a saját gyerekkorával kapcsolatos hamis narratívát, ahol:

  • a gyermek másik szülője szimbolizálja az alkalmatlan, illetve bántalmazó szülőt,
  • a gyermek szimbolizálja a másik szülő áldozatát,
  • az ártalmas szülői gyakorlatokat alkalmazó szülő szimbolizálja a gyermekét látszólag védelmezni kívánó szülőt.[28]

A külső szemlélők - barátok, gyermekvédelmi dolgozók, terapeuták és bírók - szerepe az elidegenítő szülő téveszméjének igazolása, melyet részben már igazolt a gyermek áldozatként történő viselkedése.[13][17][20][29] Mindazonáltal a valóságban a másik (különélő) szülő egyáltalán nem alkalmatlan és nem is bántalmazó, miközben az ártalmas magatartást alkalmazó szülő ténylegesen az.[13][18][29] Valójában az a szülő, aki fél, retteg attól, hogy nem fog megfelelni, illetve elhagyják, kivetíti e félelmeit a másik szülőre[13], mert "mindenki világosan láthatja" hogy a másik szülőt utasítja vissza és hagyja ott a gyermek, ezért ő az "alkalmatlan".[16]

A destruktív szülői gyakorlatot alkalmazó szülő jellemzően borderline személyiségzavarral, illetve nárcisztikus személyiségzavarral,[13][15][16][19][28][29] küzd, aki az alkalmatlanság és az elhagyatottság érzését még fiatalkorában élte meg. Egy válás vagy szakítás újra előhozhatja ezt az érzést, melyet próbál kompenzálni és üldözési mánia jellemezheti.[18][19][28][30][31] Ezek a szülők azt gondolják, hogy rájuk nem érvényesek a tisztességes és törvényes viselkedéssel kapcsolatos társadalmi normák[15][16] és "a saját képükre" próbálják nevelni a gyerekeiket. Megpróbálják túlságosan magukhoz kötni a gyerekeket, felettük abszolút és korlátlan hatalmat követelnek, mert félnek az elutasítástól, félelmeiket a másik szülőre vetítik ki. A gyerekeik "érdekében" elhagyják a társukat, és a fájdalmas gyermekkori kötődési trauma élményét élik át újra.[32]

Mechanizmus[szerkesztés]

Az ártalmas szülői viselkedés technikái nagyon kifinomultak és "tökéletesek" lehetnek.[13][15][28] A szülő a legtöbb esetben bevonja a gyermeket a házastársi konfliktusba[33] azáltal, hogy arra ösztönzi a gyermeket, hogy panaszkodjon a másik szülőre, majd "lelkesen helyben hagyja" ezt. Ebből adódóan a gyermek abban a hitben él, hogy a másik szülő veszélyes[16][34] és szívtelen, nem szereti őt.[16][34] A panaszkodásra való ösztönzés a gyermeket áldozatszerepbe kényszeríti, anélkül, hogy tudna róla,[19][34] ezáltal a szülő felveheti a védelmező szerepét, a másik szülő pedig az "alkalmatlan" szülői szerepet kapja. Mivel a kívülállók nem látják, hogy mi történt korábban, csak azzal szembesülnek, hogy a gyermek "áldozatként" viselkedik.[16][17][29] Idővel a panaszkodási folyamat eredményeként a gyermek közelebb áll majd az elidegenítő szülőhöz[16] - hasonlóan a Stockholm-szindrómához - és eltávolodik az elutasított szülőtől, mivel vele kapcsolatban csak a negatív dolgok lettek kiemelve. Ennek kettős hatásaként a gyermek a másik (különélő) szülőt vissza fogja utasítani.

A szülő hazugságokat,[16] részleges hazugságokat,[34] és túlzásokat[16] is keverhet ebbe az ártalmas folyamatba, főleg akkor, ha a gyermek ezeket nem tudja ellenőrizni, illetve ahol a részleges hazugságnak csak az igaz részét lehet könnyen ellenőrizni.[35] Annak eredményeként, hogy a gyermeket az elidegenítő szülő az elutasított szülő feletti ítélkezésre ösztönzi,[16] a gyermek felsőbbrendűnek érzi magát az elutasított szülőnél, ezáltal vele szemben nagyképű és arrogáns lesz, úgy érzi, hatalma van felette. Ez tovább táplálja az elidegenítő szülő téveszméjét, hogy megvédi a gyermeket az alkalmatlan szülőtől.[29] Ezután a gyermek is átveszi ezt a téveszmét és gondolkodást.[13][16][17]

Mivel a gyermek és a szülő más generációhoz tartozik, egy igen rendellenes háromszög[36][37] jön létre, mely a rendszeres és folyamatos elidegenítési stratégiák következtében csak tovább bonyolódik és szövevényesedik,[38][39][40][41][42] s egyre rosszabb helyzetet idéz elő az a tény, hogy az egyik résztvevőnek személyiségzavara van.[13][15][16][29] A személyiségzavaros szülő megtöri a család dinamikáját és azt kívánja elérni, hogy a volt házastárs a gyerekének már csak a volt szülője legyen.[18] Végül pedig a gyermek úgy értelmezi az elutasított szülő elvesztéséből adódó fájdalmat, hogy ez azért történt, mert az elutasított szülő bántalmazó. A gyermek ezt a fájdalmat főleg az elutasított szülő jelenlétében érzi.[19]

A helyzet kezelése[szerkesztés]

Hatékonyan visszaállítani a gyermek szülőhöz való kötődését úgy lehet, hogy először is védelmet kell biztosítani az ártalmas szülői gyakorlatokkal szemben.[13][29] Egy tanulmány szerint a gyermek ezt a védelmet nem éli meg traumatikus élményként.[29][43]

Az egyik elmélet szerint,[38] amennyiben megfigyelhetők a szülőtől való elidegenedés jelei, a hagyományos tanácsadásnál hatékonyabbnak tűnik a strukturált beavatkozás. A strukturált beavatkozás a következőket foglalja magában:

  • kritikus gondolkodás kialakítása, az elutasításon és a bonyolításon való felülemelkedés
  • a gyermek helyének visszaállítása a család hierarchiájába
  • a családok rendszerének kezelése
  • a gyermek számára időszakos védelem biztosítása az elidegenítő szülő destruktív gyakorlatával szemben.

A strukturált beavatkozás mellett érvelők szerint a hagyományos kezelési szövetségen alapuló tanácsadás a következő hiányosságokat rejti magában:

  • a mérföldkövek és ütemterv hiányából adódó késések
  • az egyik szülő szabotálja a közös munkát, azzal a céllal, hogy az ne járjon sikerrel
  • kizárólag a gyermek érzelmeinek és panaszainak előtérbe helyezése, a család rendszerével való foglalkozás kizárása
  • koholt, túlzott és eltorzított panaszokért való bocsánatkérés a szülő részéről: nem hatékony megoldás.

Más módszerek[szerkesztés]

A súlyos eseteknél néhányan[13][15][16][18][19][38] más megközelítést javasoltak. Ezekben az esetekben az érintett gyermekeknél egy tünetegyüttest határoztak meg és pszichológiai magyarázatot adtak magukra a tünetekre. A tüneteket az ártalmas szülői magatartás okozza és azon okokat is feltárják, hogy adott esetben egy szülő miért folyamodik ehhez.[13][15][16] Ebben a megközelítésben a jelenség pszichológiai problémák kombinációja, melyeket az e területen szakképzett pszichológusok képesek megérteni és felismerni.[29] Az elméleti megfogalmazás szerint a - hagyományosan szülői elidegenítésnek nevezett - kóros viselkedés egy már meglévő kóros viselkedés manifesztálódott formája."[18][29]

Szakmai elfogadottság[szerkesztés]

A szülői elidegenedés elfogadottsága története során folyamatosan változott a szakemberek körében. Egy 2009-es felmérés a mentális egészségügyi és a jogi szakemberek között a szülői elidegenedési szindróma fogalmával kapcsolatban erős kétkedést, a szülői elidegenedés koncepcióval kapcsolatban pedig óvatosságot tapasztalt.[44]

Mentális egészséggel foglalkozó szakemberek[szerkesztés]

A mentális egészségügyi szakemberek nem ismerik el az úgynevezett szülői elidegenedési szindrómát.[45] A múltban az Amerikai Pszichiátriai Szövetség és az Amerikai Pszichológiai Szövetség[46] semleges nézőpontot képviselt a szülői elidegenedésről, mint külön szindrómáról.[47] 2016-ban kiadott álláspontjukat szerint "a szülői elidegenítés létezésének tagadása, hogy ez nem gyermekbántalmazás, ellentétes az általuk kiadott publikációkkal"[48], ugyanakkor korábbi álláspontjukon nem változtattak, miszerint a "szülői elidegenítés szindróma" mint tünetegyüttes létezésének igazolására nem áll rendelkezésre kellő mennyiségű adat.

A 2013-ban kiadott, a mentális zavarok diagnosztikai és statisztikai kézikönyve ötödik változatának megjelenését megelőzően William Bernet egy, a szülői elidegenedéshez kapcsolódó diagnózis, a szülői elidegenedési zavar felvételét kérte a kötetbe. A javaslattevők lobbizása ellenére[49], 2012 decemberében a javaslatot elutasították.[50]

Bíróságok[szerkesztés]

Az Egyesült Államokban a Családjogi és Békéltető Bíróságok 2010-ben végeztek egy felmérést, melyben a megkérdezett 300 résztvevő 98%-a igennel válaszolt a következő kérdésre: "Ön szerint vannak gyerekek, akiket az egyik szülő manipulál, hogy az észszerűtlenül és alaptalanul visszautasítsa a másik szülőt?".[1] Mindazonáltal a szülői elidegenítés nem a manipuláló tevékenységre utal, hanem inkább a gyermeknél az elidegenítő viselkedés következtében kialakuló elutasításra.

Néhány bíróság elismeri, hogy a szülői elidegenítés a gyermekbántalmazás egyik súlyos formája, mely a gyermek számára nagyon komoly következményekkel jár. Egyes bíróságok Brazíliában[51] és Mexikóban törvénybe foglalták, hogy a szülői elidegenítés bűntény.[52] Más bíróságok felfüggeszthetik a gyermektámogatást azokban az esetekben, ahol szülői elidegenítés áll fenn. New Yorkban, a Robert Coull v. Pamela Rottman ügyben, No. 2014-01516, 2015 N.Y. App. Div. LEXIS 6611 (2015. szeptember 2.), ahol a gyermek anyja "elidegenítési módszerekkel" akadályozta az apát a fia láthatásában, felfüggesztették a gyermektartásdíj folyósítását.[53] Néhány amerikai bíróság megbízott családújraegyesítési terapeuta segítségével szintén próbált tenni az ügy érdekében; de jelenleg nincsenek érvényben szülői elidegenítést szabályozó szövetségi vagy állami törvények az Egyesült Államokban.[54] A szülői elidegenítés természetéből adódóan sok bíróság előírja, hogy minősített szakembernek tanúvallomással kell alátámasztania a szülői elidegenítés tényét, illetve azt, hogy a szülő mentális zavarral küzd.[55][56]

A szülői elidegenítési viselkedés más mentális zavarokat is magában foglalhat, mind az elidegenítő, mind az elidegenített szülő részéről, ezek figyelembe vétele is releváns lehet egy gyermekelhelyezési per esetén.[57] Az elidegenített gyermek viselkedése szintén fontos tényező.[58]

A szülői elidegenítés (PA), illetve a szülői elidegenítés szindróma (PAS) felismerése és bizonyítása szakavatott szakemberek bevonását követeli a hatósági eljárásokban. Ehhez a gyermekvédelmi, családsegítői területen dolgozó szakemberek, pszichológusok, pszichiáterek képzése, továbbképzése szükséges. A Magyarországon - egységességét tekintve - még kialakulóban lévő bírói ítélkezés kezdi felismerni a probléma létét és jelentőségét: "A gyermek nevelésére való alkalmatlanságra vonható következtetés abból, ha a szülő a gyermeket el akarja idegeníteni a másik szülőtől..." (A Legfelsőbb Bíróság 17. számú irányelve).

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ^ a b Lorandos, D., W. Bernet and S.R. Sauber (2013). Overview of Parental Alienation. In Parental Alienation: The Handbook for Mental Health and Legal Professionals. Charles C Thomas Publisher (2013. június 17.). ISBN 0398087504. Hozzáférés ideje: 2017. október 1. 
  2. ^ a b Divorce Poison. Harper Collins (2009. június 17.). ISBN 006198423X. Hozzáférés ideje: 2017. október 1. 
  3. Baker, AJL. The High-Conflict Custody Battle: Protect Yourself and Your Kids from a Toxic Divorce, False Accusations, and Parental Alienation. Oakland, USA: New Harbinger (2014). ISBN 9781626250734 
  4. Warshak, R.A. (2015. június 17.). „Parental Alienation: Overview, Management, Intervention, and Practice Tips.”. Journal of the American Academy of Matrimonial Lawyers.  
  5. Baker, Amy, J.L.. Adult Children of Parental Alienation: Breaking the Ties that Bind. W.W. Norton & Co. (2007). ISBN 978-0393705195 
  6. (2016. július 1.) „Child Affected by Parental Relationship Distress”. Journal of the American Academy of Child & Adolescent Psychiatry 55 (7), 571-579. o. (Hozzáférés ideje: 2017. október 7.)  
  7. Bow, JN (2009). „Examining Parental Alienation in Child Custody Cases: A Survey of Mental Health and Legal Professionals”. The American Journal of Family Therapy 37 (2), 127–145. o. DOI:10.1080/01926180801960658.  
  8. Bernet, W (2008). „Parental Alienation Disorder and DSM-V”. The American Journal of Family Therapy 36 (5), 349–366. o. DOI:10.1080/01926180802405513.  
  9. Faller, KC (1998). „The parental alienation syndrome: What is it and what data support it?” (pdf). Child Maltreatment 3 (2), 100–115. o. DOI:10.1177/1077559598003002005.  
  10. Bruch, CS (2001). „Parental Alienation Syndrome and Parental Alienation: Getting It Wrong in Child Custody Cases” (pdf). Family Law Quarterly 35 (527), 527–552. o.  
  11. Wood, CL (1994). „The parental alienation syndrome: a dangerous aura of reliability”. Loyola of Los Angeles Law Review 29, 1367–1415. o. (Hozzáférés ideje: 2008. április 12.)  
  12. Hoult, JA (2006). „The Evidentiary Admissibility of Parental Alienation Syndrome: Science, Law, and Policy”. Children's Legal Rights Journal 26 (1).  
  13. ^ a b c d e f g h i j k l m PARENT ALIENATION What happens when ex-spouses wage war with children on the front line. Thousand Oaks Acorn . (Hozzáférés: 2015. augusztus 29.)
  14. Bala, N (2007). „Alienated Children and Parental Separation: Legal Responses from Canada's Family Courts”. Queens Law Journal 33, 79–138. o.  
  15. ^ a b c d e f g h Parental Alienation Syndrome: Researchers Say the Struggle is Real. Inquisitr . (Hozzáférés: 2015. augusztus 29.)
  16. ^ a b c d e f g h i j k l m n o Tales of parental alienation and a collapsing legal system. Echo NETDAILY . (Hozzáférés: 2015. augusztus 29.)
  17. ^ a b c d Parental Alienation Syndrome Isn't in the DSM Yet, but It's in Plenty of Arguments. Newsweek . (Hozzáférés: 2015. október 3.)
  18. ^ a b c d e f g Parental Alienation, Interview with Craig Childress. Italian Society of Forensic Science . (Hozzáférés: 2015. október 3.)
  19. ^ a b c d e f Narcissism and Parental Alienation Syndrome. Psych Central . (Hozzáférés: 2015. november 8.)
  20. ^ a b Pearlman, Laurie (2005). „Clinical Applications of the Attachment Framework: Relational Treatment of Complex Trauma”. Journal of Traumatic Stress 18, 449–459. o. DOI:10.1002/jts.20052.  
  21. Levy, Michael (1998). „A Helpful Way to Conceptualize and Understand Reenactments”. The Journal of Psychotherapy Practice and Research 7 (3), 227–235. o. PMID 9631344.  
  22. Benjamin Sadock PhD. Kaplan & Sadock's Concise Textbook of Clinical Psychiatry. LWWW, 216. o.. ISBN 978-0781787468 
  23. van der Kolk, B.A. (1987). „The psychological consequences of overwhelming life experiences”. Psychological Trauma 7 (3), 5. o.  
  24. van der Kolk, B.A. (2005). „Developmental Trauma Disorder: Towards a rational diagnosis for children with complex trauma histories.”. Psychiatric Annals 35 (5), 401–408. o.  
  25. It's Time for a Relationship Audit: When you know yourelf you will know what to do differently next time.. Psychology Today . (Hozzáférés: 2015. szeptember 22.)
  26. Reyes, Gilbert. The Encyclopedia of Psychological Trauma. Wiley, 0. o. (2000). ISBN 978-0470110065 
  27. The compulsion to repeat the trauma. The Leadership Council on Child Abuse & Interpersonal Violence : The Effect of Childhood Trauma on Brain Development . (Hozzáférés: 2015. december 5.)
  28. ^ a b c d Barbara Jo Fidler. Children Who Resist Postseparation Parental Contact: A Differential Approach for Legal and Mental Health Professionals. Oxford University Press, 30. o.. ISBN 978-0199895496 
  29. ^ a b c d e f g h i j The Controversial Therapy That's Shaping Custody Battles. Yahoo Parenting . (Hozzáférés: 2015. szeptember 13.)
  30. Theodore Million. Disorders of Personality:Introducing a DSM / ICD Spectrum from Normal to Abnormal 3rd Edition. Wiley, 407–408. o. (2011). ISBN 978-0470040935 
  31. James Masterson, M.D.. The Narcissistic and Borderline Disorders: An Integrated Developmental Approach. Routledge, 38. o. (1981). ISBN 978-0876302927 
  32. The American Psychiatric Publishing Textbook of Personality Disorders. American Psychiatric Publishing, 364. o. (2007. június 17.). ISBN 1585626627. Hozzáférés ideje: 2017. október 1. 
  33. Jail time for parental alienation not in best interests of children. Irish Times . (Hozzáférés: 2015. szeptember 29.)
  34. ^ a b c d Surviving Parental Alienation, Part 2: The parental alienation tipping point. Psychology Today . (Hozzáférés: 2015. október 3.)
  35. Coparenting with a Toxic Ex. New Harbinger Publications, 85–86. o. (2014. június 17.). ISBN 978-1608829583 
  36. Linda Gottlieb. THE PARENTAL ALIENATION SYNDROME: A Family Therapy and Collaborative Systems Approach to Amelioration. Charles C Thomas, 4,87,180,214,222,249,254,258,259. o.. ISBN 978-0398087364 
  37. Amy J. L. Baker PhD. WORKING WITH ALIENATED FAMILIES A Clinical Guidebook. Routeledge, 200, 230,238. o.. ISBN 978-0415518031 
  38. ^ a b c Structured intervention trumps therapy in child estrangement cases. Advocate Daily . (Hozzáférés: 2015. november 2.)
  39. Mark Goldstein. Handbook of Child Custody. Springer, 186, 194, 267. o.. ISBN 978-3319139418 
  40. Parent-Child Reunification After Alienation: Strategies to Reunite Alienated Parents and Their Children. Psychology Today . (Hozzáférés: 2015. október 3.)
  41. Baker, A.J.L.. Adult Children of Parental Alienation Syndrome: Breaking the Ties That Bind. W. W. Norton & Company. ISBN 978-0393705195 
  42. Philip A. Cowan. Family, Self, and Society: Toward A New Agenda for Family Research. Routledge, 206. o.. ISBN 978-0805809992 
  43. Recent Advances in Understanding Parental Alienation: Implications of Parental Alienation Research for Family-Based Intervention. Psychology Today . (Hozzáférés: 2015. szeptember 13.)
  44. Bow, JN; Gould JW; Flens JR (2009). "Examining Parental Alienation in Child Custody Cases: A Survey of Mental Health and Legal Professionals" (PDF).The American Journal of Family Therapy. 37 (2): 127–145. doi:10.1080/01926180801960658.
  45. Bow, JN; Gould JW; Flens JR (2009). "Examining Parental Alienation in Child Custody Cases: A Survey of Mental Health and Legal Professionals" (PDF). The American Journal of Family Therapy. 37 (2): 127–145. doi:10.1080/01926180801960658.
  46. "Statement on Parental Alienation Syndrome"American Psychological Association. 1 January 2008. Retrieved 7 October 2017.
  47. 'Parental Alienation, DSM-5, and ICD-11: Response to Critics' William Bernet, MD and Amy J. L. Baker, PhD (2013)
  48. http://www.parentherald.com/articles/72615/20161010/parental-alienation-latest-news-updates-parental-alienation-really-exist-apa-confirms-psychological-child-abuse.htm
  49. Rotstein, Gary (February 15, 2010). "Mental health professionals getting update on definitions"Pittsburgh Post-Gazette. Retrieved 2010-03-02.
  50. "American Psychiatric Association Board of Trustees Approves DSM-5-Diagnostic manual passes major milestone before May 2013 publication". American Psychiatric Association. 1 December 2012.
  51. Brazil: Parental Alienation Criminalized. Library of Congress , 2010. szeptember 2. (Hozzáférés: 2017. október 7.)
  52. Programme aims to help people affected by 'parental alienation'”, The Guardian, 2016. július 14. (Hozzáférés ideje: 2017. október 7.) 
  53. Denney, Andrew. „Father Not Obligated to Pay Child Support, Panel Finds”, New York Law Journal, 2015. szeptember 9. 
  54. [1], "Should Parental Alienation Be A Crime?" - Wallin & Klarich Family Law
  55. (2008. július 1.) „Custody collaborations”. Monitor on Psychology 39 (7), 48. o. (Hozzáférés ideje: 2017. október 7.)  
  56. Parental Alienation in Child Custody Cases. ExpertLaw.com , 2016. február 24. (Hozzáférés: 2017. október 7.)
  57. (2001. július 1.) „The Alienated Child: A Reformulation of Parental Alienation Syndrome”. Family Court Review 39 (3), 249-266. o. (Hozzáférés ideje: 2017. október 7.)  
  58. (2016. június 17.) „The Linkage Between Parental Alienation Behaviors and Child Alienation”. Journal of Divorce and Remarriage 57, 475-484. o. (Hozzáférés ideje: 2017. október 7.)