Székely György (történész)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Székely György
Született 1924. február 12.
Budapest
Elhunyt 2016. február 28. (92 évesen)
Budapest
Állampolgársága magyar
Nemzetisége magyar
Foglalkozása történész,
egyetemi tanár,
akadémikus
Iskolái Eötvös Loránd Tudományegyetem
Kitüntetései

Székely György (Budapest, 1924. február 12. – Budapest, 2016. február 28.) magyar történész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A magyar és európai város- és egyetemtörténet neves kutatója. 1955 és 1962, valamint 1976 és 1982 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektorhelyettese, 1956-ban rektora, 1969 és 1975 között a Bölcsészettudományi Kar dékánja. 1982 és 1987 között a Budapesti Történeti Múzeum főigazgatója.

Életpályája[szerkesztés]

1942-ben érettségizett, majd felvették a Budapesti Tudományegyetem (ma: Eötvös Loránd Tudományegyetem) Jogtudományi Karára, ahol 1946-ban szerzett jogi doktorátust. Diplomájának megszerzése után köztisztviselőként kezdett el dolgozni, majd 1949-ben a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének munkatársa lett. Ezalatt kezdett el oktatni az ELTE-n és dolgozott a Kelet-európai Tudományos Intézetben asszisztensként. 1953-ban kinevezték egyetemi docenssé az ELTE középkori egyetemes történet tanszékére, emiatt távozott a Történettudományi Intézetből, ekkor már osztályvezető-helyettes volt.

1953 és 1955 között a Történettudományi Kar dékánhelyettese volt, majd 1956-ban megkapta egyetemi tanári és tanszékvezetői kinevezését. 1955 és 1962 között az ELTE rektorhelyettese volt. 1969-ben az ELTE Bölcsészettudományi Karának dékánjává választották, amely tisztséget 1975-ig töltött be. 1976-ban ismét az egyetem rektorhelyettesévé választották. 1982-ben kinevezték a Budapesti Történeti Múzeum főigazgatójává, ekkor távozott rektorhelyettesi pozíciójából. A múzeum élén öt évet töltött. 1994-ben nyugdíjazták, majd három évvel később professor emeritusi címet kapott.

1952-ben védte meg a történettudományok kandidátusi, 1973-ban akadémiai doktori értekezését. Az MTA Történettudományi Bizottságának, illetve a Magyar Nyelvi Bizottságnak lett tagja. 1973-ban megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1985-ben pedig rendes tagjává. Később az MTA Felügyelőbizottságának, a Magyar–Lengyel és a Magyar–Svéd Történész Vegyesbizottság, illetve a Doktori Tanács történettudományi szakbizottságának tagja volt. Ezenkívül 1958 és 1966 között a Magyar Történelmi Társulat főtitkára, illetve alelnöke volt. A Honismeret című szakfolyóirat főszerkesztője volt.

Rövid ideig részt vett a politikai életben is: a Hazafias Népfront Országos Tanácsa elnökségének tagja volt.

Kutatási területe a magyar és az európai város- és egyetemtörténet volt. Foglalkozott középkori egyetemes történelem egyes kérdéseivel és a hazai, valamint közép-európai parasztfelkelések és előreformációs mozgalmak történetével és vezetőivel. Publikációkat közölt a magyarok bizánci és oszmán kapcsolatairól.

Tagja volt a tíz részesnek szánt a Magyarország története könyvsorozat szerkesztőbizottságának, a könyvsorozat első részének – mely Magyarország és a magyarság 1242-ig történő időszakát dolgozta fel – a főszerkesztője, valamint az 1964-ben megjelent Magyarország története társszerkesztője is volt.

Díjai, elismerései[szerkesztés]

Főbb publikációi[szerkesztés]

  • A középkorvégi parasztháborúk (1949)
  • A feudalizmus kialakulása és rendszere (1951)
  • A török hódítók elleni védelem ügye a Dózsa-parasztháborútól Mohácsig (1952)
  • A robotgazdaságra való átmenet Közép-Kelet-Európában és az 1514-es esztendő (székfoglaló, 1974)
  • La Hongrie et la domination ottomane XVe–XVIIe siècles (1975)
  • VII. Gergely (1984)
  • Fekete-tengeri utak és kapcsolatkeresések az oszmán hatalom hátában (1985)
  • Tanulmányok az óbudai egyetem történetéből (1995)

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]