Sussexi Királyság

Sussexi Királyság
Sūþseaxna rīce' 477 – 860
Sussexi Királyság címere
Általános adatok
Vallás	pogányság kereszténység
Kormányzat
Államforma	monarchia
A Wikimédia Commons tartalmaz Sūþseaxna rīce' témájú médiaállományokat.

A Sussexi Királyság (óangolul Sūþseaxna rīce, latinul Regnum Australium Saxonum) az angolszász Heptarchia egyik korai és kisebb királysága volt Dél-Angliában. A hagyomány szerint a V. század közepén alapították a dél-szászok, akik a mai Sussex területén telepedtek le, miután a római uralom megszűnt Britanniában. A királyság központja a mai Chichester környékén alakult ki, és a területet nyugatról Wessex, keletről Kent, északról pedig Surrey határolta. Bár kezdetben független volt, Sussex fokozatosan a nagyobb szomszédos királyságok befolyása alá került, előbb Mercia, majd Wessex irányítása alá. A 9. századra elveszítette önállóságát, és a Wessexi Királyság részeként beolvadt az egységesedő Angol Királyságba. A dél-szászok öröksége azonban fennmaradt a terület nevében, mivel a „Sussex” szó jelentése ma is „a dél-szászok földje”.

Földrajz

A Sussexi Királyság földrajza szorosan meghatározta a dél-szászok életét és történelmét. A királyság területe nagyjából a mai Sussex megye (Kelet- és Nyugat-Sussex) területével esett egybe, amelyet délről a La Manche, északról a Weald sűrű erdőségei határoltak. A part menti síkságok termékeny földjei kiválóan alkalmasak voltak mezőgazdaságra, míg a belső dombvidék természetes védelmet és legelőket biztosított. A tenger közelsége révén Sussex a kontinenssel is kapcsolatban maradt, főként a mai Shoreham és Selsey környéki kikötőkön keresztül.

Népesség

A korai Sussexi Királyság lakossága viszonylag alacsony volt, és egyenetlenül oszlott el a part menti síkságok, valamint az északi erdős vidékek között. A római korban sűrűbben lakott területek – például Chichester (korábban Noviomagus Reginorum) – a római kivonulás után részben elnéptelenedtek, de a dél-szász betelepülők új falvakat és földművelő közösségeket hoztak létre. A lakosság nagy része önellátó paraszti gazdaságokban élt, ahol a földművelés és az állattenyésztés biztosította a megélhetést. A Weald erdőségeiben kisebb közösségek éltek, akik fakitermeléssel, vasfeldolgozással és szénégetéssel foglalkoztak. A lakosság döntő többsége szász eredetű volt, de a kelta-brit őslakosság egy része beolvadt, így a korai Sussex társadalma etnikailag vegyes, de fokozatosan germanizálódó közösséggé vált.

Története

Alapítás: legenda és valóság

Angolszász migráció az V. században

A Sussexi Királyság alapításának hagyománya a Angolszász krónika és a korai legendák szerint Ælle nevű vezérhez és három fiához – Cymenhez, Wlencinghez és Cissanhoz – kötődik. A történet szerint Ælle 477 körül három hajóval érkezett a vidékre, a mai Selsey környékén szállt partra, és ott vetette meg a dél-szászok uralmának alapjait. Az első összecsapás a helyi brit lakossággal Cymensora (feltehetően a mai Selsey-félsziget) közelében zajlott, amelyről Ælle fia, Cymen kapta a nevét. A hagyomány úgy tartja, hogy ez a partraszállás volt az első tartós germán betelepedés Dél-Angliában, és Ælle a sziget első „bretwaldája”, azaz több királyság fölött uralkodó vezető lett.

Bár a történet legendás elemeket tartalmaz, a régészeti leletek is megerősítik, hogy a V. század végére a dél-szászok valóban megtelepedtek a térségben. A települések nevei, mint például Wlencingas (ma Lancing) és Cissan Ceaster (Chichester), a hagyományban szereplő személyekhez köthetők. A brit lakosság maradványait valószínűleg fokozatosan kiszorították vagy beolvasztották, így a korai Sussex önálló, jüt és szász elemeket is magában foglaló királysággá vált, amely a Heptarchia legdélibb tagjának számított.

Korai időszak (450–600)

A megszálló germán törzsek, az anglik és a szászok és a jütök településterületei betelepedésük nyomán

A korai időszakban a Sussexi Királyság még laza törzsi szövetség volt, amely több kisebb, egymással rokon közösségből állt. A dél-szászok a korábbi római utak és települések közelében telepedtek le, főként a part menti síkságokon és a folyóvölgyekben, például az Arun és az Adur mentén. A V-VI. század fordulóján a királyság fokozatosan megszilárdította uralmát a térségben, de határai bizonytalanok voltak, és gyakoriak lehettek az összecsapások a szomszédos brit királyságokkal. A régészeti leletek – temetkezések, ékszerek, fegyverek – azt mutatják, hogy Sussex ebben az időben aktív kapcsolatban állt a kontinentális germán területekkel, különösen a mai Észak-Németországgal és Dániával.

A VI. század közepére Sussex egyre inkább megszilárdult, de politikai és katonai befolyása korlátozott maradt a nagyobb királyságokhoz, például Kenthez vagy Wessexhez képest. A társadalom főként földművelésre épült, a központi hatalom gyenge volt, és valószínű, hogy a királyi hatalom csak a part menti központokra terjedt ki. A belső, erdős Weald vidék sokáig ritkán lakott maradt, inkább nyersanyagforrásként – fa, vasérc, szén – szolgált. Ez a korai, félig törzsi szerkezet alapozta meg a későbbi, egységesebb Sussexi Királyság kialakulását.

A kereszténység felvétele és a függetlenség elvesztése (600–860)

XIII. századi chichesteri katedrálispecsét, amelyen feltehetően a selsey-i székesegyház képe látható. A pecséten ábrázolt épület stílusa arra utal, hogy egy jóval korábbi, angolszász kori pecsétről mintázták. A pecsétet a British Museum őrzi. A latin felirat így szól: „+ SIGILLVM: SANCTE: CICESTRENSIS: ECCLESIE”, magyarul: „A chichesteri szent egyház pecsétje”

A következő időszakában Sussex jelentős politikai és vallási átalakuláson ment keresztül. A VII. század elején a királyság még pogány maradt, miközben szomszédai – Kent és Wessex – már keresztény befolyás alatt álltak. A térség elszigeteltsége és viszonylagos szegénysége miatt a keresztény hittérítés késve érte el a dél-szászokat. Csak Wilfrid püspök missziója, amelyet 681-ben indított a száműzetésből érkező northumbriai egyházi vezető, hozott áttörést. Wilfrid a mai Selsey környékén telepedett le, megtérítette a királyt, Æthelwalhtot, és megalapította az első püspökséget. Sussex ezzel az utolsó angolszász királyságok egyike volt, amely hivatalosan is felvette a kereszténységet.

A VIII. századra a királyság fokozatosan a szomszédos hatalmak befolyása alá került. Előbb Kent, majd Mercia gyakorolt politikai fölényt, és Sussexet gyakran alárendelt királyok irányították. Bár az egyházi központok – különösen Selsey és Bosham – virágzásnak indultak, a királyság önállósága fokozatosan megszűnt. A IX. század közepére Sussex végleg Wessex fennhatósága alá került, a dél-szász királyi cím eltűnt a forrásokból. A korábbi királyság területe ekkor már egyházi és közigazgatási egységként, püspökségként és megyeként (shire) működött tovább.

Tartomány és tartománygrófság (860–1066)

A tartomány, mint erületi-közigazgatási egység (angolul: shire, a későbbi megyék elnevezése is) és a tartománygrófság, mint hatalmi-közigazgatási egység (angolul: earldorman, a későbbi earl, azaz gróf elnevezés forrása) kétszáz év alatt forrt ki. A korábbi királyság végleg beolvadt az egységesedő angolszász Angliába. Sussexet ekkor már nem király, hanem ealdorman – királyi megbízott, tartományi kormányzó – irányította, aki a wessexi uralkodó nevében gyakorolta a hatalmat. Az ealdorman feladata a helyi igazgatás, az adószedés, a katonai védelem és az igazságszolgáltatás volt. A megye központja Chichester lett, amely egyben egyházi központként is szolgált. A X. századtól Sussex a dél-angliai védelmi rendszer fontos eleme lett: a part mentén erődített településeket (burh) hoztak létre, hogy megvédjék a térséget a dán portyázóktól.

A XI. század elejére Sussex gazdaságilag virágzott, különösen a mezőgazdaság, a vasfeldolgozás és a tengerparti kereskedelem révén. A helyi nemesség, amely a korábbi királyi család leszármazottainak soraiból is kikerülhetett, a wessexi királyi udvar fontos támogatója lett. 1066-ban, a normann hódítás idején Sussex kulcsfontosságú stratégiai terület volt, mivel itt szállt partra Hódító Vilmos serege, és itt zajlott le az angol történelem egyik döntő ütközete, a hastingsi csata (1066). A normann uralom kezdetével Sussex végleg elveszítette minden korábbi politikai önállóságát, és Anglia déli megyéinek egyikévé vált.

Az élet Sussexben

A sussexi élet és társadalom a korai középkorban erősen a természeti környezethez és a helyi közösségekhez kötődött. A lakosság döntő többsége földműveléssel, állattartással és kézművességgel foglalkozott, a tengerpart mentén pedig halászat és sólepárlás is folyt. A társadalom alapegysége a hides mai mértékben 15–50 hektár birtok volt, amelyet családok műveltek meg, amelyhez adófizetési kötelezettség is tartozott. A közösségek szoros kapcsolatban éltek egymással. A közös földhasználat, az erdő- és legelőjogok, valamint a vallási ünnepek fontos szerepet játszottak a társadalmi kohézióban. A települések gyakran folyók mentén vagy magaslatokon alakultak ki, ahol biztonságosabbak voltak a viking támadások idején.

A védelem és hadviselés Sussexben a part menti fekvés miatt kiemelt fontosságú volt. A királyi parancsra létrehozott erődített városok, az úgynevezett burh-ok, például Chichester és Lewes, a dán támadások elleni védelmet szolgálták. A hadsereget a helyi földbirtokosok és szabad parasztok adták, akik kötelesek voltak meghatározott ideig katonai szolgálatot teljesíteni.

A gazdaság főként önellátó jellegű volt, de a part menti kereskedelem révén Sussex kapcsolatban állt a kontinenssel és más angolszász királyságokkal is. A vasfeldolgozás a Weald erdős vidékein virágzott, ahol a helyi vasércet faszénnel olvasztották. A kereskedelem központjai a folyótorkolatok és kikötők körül alakultak ki, és itt jelentek meg a korai piacok.

A társadalom szerkezete hierarchikus volt: a királyi földeket és nagybirtokokat a helyi arisztokrácia – thegn-ek – irányította, alattuk a szabad parasztok (ceorl), majd a félszabadok és rabszolgák álltak. A törvénykezés helyi bíróságokon, az úgynevezett hundred court-okon zajlott, ahol a közösség szabad tagjai esküvel tanúskodtak és döntöttek a kisebb ügyekben. A vallás a VII. századtól kezdve a mindennapi élet szerves része lett: templomok és kolostorok épültek, köztük Selsey és Bosham központjai, amelyek a keresztény műveltség és írásbeliség első helyi központjai voltak. A rabszolgaság is jelen volt, de a kereszténység terjedésével fokozatosan visszaszorult, és a XI. századra jórészt megszűnt.

Kultúra

A sussexi kultúra a germán, kelta és római hagyományok keveredéséből alakult ki, és a középkor folyamán sajátos dél-angliai jelleget öltött. A népi hagyományokban, helynevekben és vallási ünnepekben sokáig megőrződtek a pogány eredetű elemek, amelyeket később a kereszténység szimbolikája váltott fel. A monostorok és templomok – különösen Selsey, Bosham és Chichester környékén – a tanulás és az írásbeliség központjai lettek, ahol latin nyelvű kéziratok, oklevelek és krónikák készültek. A mindennapi életet a népi zene, a szóbeli hagyomány, valamint a díszített tárgyak és ékszerek kézműves kultúrája jellemezte. A sussexi közösségek kulturális öröksége a normann hódítás után is fennmaradt, és hozzájárult Anglia déli vidékének egyedi történeti arculatához.

Heraldika

A Sussexi Királyság heraldikai jelképe a hagyomány szerint hat arany martlet (fecskeszerű madár) kék pajzson. Ez a címer a középkorban alakult ki, és nem a korabeli királyságból származik, hanem későbbi, szimbolikus ábrázolás, amelyet a megye és történelmi öröksége képviseletére használtak. A madarak a szabadságot és a vándorlást jelképezik, mivel a martletnek nincs lába – örök mozgásra és felfedezésre utalva –, ami jól illik a dél-szászok tengerparti, nyitott világához.

Források

• The South Saxons (angol nyelven). Chichester: Phillimore (1978). ISBN 9780850332407 
• Brandon, Peter. Sussex (angol nyelven). London: Phillimore (2006). ISBN 9780709069980 
• Bede. Ecclesiastical History of the English People (angol nyelven). Penguin Classics (1990). ISBN 9780140445657 
• Stenton, F. M.. Anglo-Saxon England, 3rd (angol nyelven), Oxford University Press (1971). ISBN 9780192801395 
• The Anglo-Saxon World (angol nyelven). Yale University Press (2013). ISBN 9780300125344 
• Kelly, S. E.. Anglo-Saxon Charters VI: Charters of Selsey (angol nyelven). Oxford University Press for the British Academy (1998). ISBN 9780197261750 
• Yorke, Barbara. Wessex: Studies in the Early History of Britain (angol nyelven). A & C Black (1995). ISBN 9780718518561 
• Cunliffe, Barry. The Regni: Peoples of Roman Britain (angol nyelven). Duckworth (1973). ISBN 9780715606698 
• Venning, Timothy. An Alternative History of Britain: The Anglo-Saxon Age (angol nyelven). Pen & Sword Books (2013). ISBN 9781781591253 
• Jones, Michael E.. The End of Roman Britain (angol nyelven). Cornell University Press (1998). ISBN 9780801485305 
• The Wiley Blackwell Encyclopedia of Anglo-Saxon England (angol nyelven). Wiley (2013). ISBN 9780470656327 
• Swanton, Michael. The Anglo-Saxon Chronicle (angol nyelven). Routledge (1996). ISBN 9780415921299 

Fordítás

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Kingdom of Sussex című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.