Sturmpanzer II

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
15 cm sIG 33 auf Fahrgestell Panzerkampfwagen II (Sf)
Kilőtt példány 1948-ban
Kilőtt példány 1948-ban

Típus önjáró nehéz gyalogsági löveg
Fejlesztő ország  Harmadik Birodalom
Harctéri alkalmazás
Gyártási darabszám 12
Általános tulajdonságok
Személyzet 4 fő
Hosszúság5,48 m m
Szélesség2,6 m m
Magasság1,98 m m
Tömeg 11,2 tonna
Páncélzat és fegyverzet
Páncélzat 5-30 mm
Elsődleges fegyverzet 1 × 15 cm s IG 33
Másodlagos fegyverzet 1 × 7,92 mm MG 34
Műszaki adatok
Motor 8 hengeres, vízhűtéses Buessing-NAG L8V benzinmotor
Teljesítmény 155 lóerő
Felfüggesztés laprugó
Sebesség40 (úton), 15 (terepen) km/h
Fajlagos teljesítmény 14,2 le/t
Hatótávolság190 km km

A Sturmpanzer II vagy helyesen: 15 cm sIG 33 auf Fahrgestell Pz.Kpfw.II (Sf), egy önjáró nehéz tüzérségi ágyú volt, amelyet a Náci Németország használt a második világháború alatt. A Bison II név a háború után (helytelenül) ragadt rá[1].

Fejlesztés[szerkesztés]

A német Wermacht első kísérlete 15 cm s IG 33 nehéz gyalogság ágyú hordozására Sturmpanzer I volt amelyet 1940-es franciaországi hadjárat idején vetettek be. A gyorsan mozgó, gépesített alakulatok áttörésére épülő stratégia szükségessé tette egy olyan harcjármű megalkotását, amely lépést tudott tartani a gépesített gyalogsággal és hatékony tűztámogatást tudott biztosítani neki. Azonban a csapatpróbákon kiderült hogy a fegyver túl nehéz a Panzer I alváza számára és túlságosan magas volt a sziluettje ezért könnyebben felderíthették. 1940 elején az Alkett (Altmaerkische Kettenwerk GmbH) parancsot kapott egy hasonló jármű fejlesztésére a Panzer II alvázának felhasználásával. Az új mobil ágyú első prototípusát 1940. június 13- án küldték el a Kummersdorf-i kiképző központba tesztelés céljából. Ez év októberében az Alkett bemutatta a prototípust, amelyben elég hely volt a fegyver és kezelői számára. Az alvázat 60 centiméterrel meghosszabbították, ami egy hatodik kerék hozzáadását tette szükségessé, és 32 centiméterrel kibővítették, hogy jobban elférjen a fegyver, miközben megőrzi alacsony sziluettjét. Azért hogy az alvázat ne terheljék túl páncélzat elől 15 milliméteres lemezek képezték, oldalt egy lapos oldalsó páncélra korlátozták és hátulját nyitottan hagyták, ezért a legénység sebezhető volt a kézi lőfegyverek és gránátokkal szemben. A hátsó fedélzethez nagy nyílásokat helyeztek a motor jobb lehűtése érdekében. A fegyver lőtávolsága 4700m volt, nehéz gyalogsági ágyúnak vagy nehéz aknavetőként használták, a lövési szögtől (0 és +75 fok között) és a lövedék kezdési sebességétől függően. Hátránya volt a motor gyenge teljesítménye és a nehéz irányítás. A rögtönzött harcjármű sikere inspirálta a későbbi Sturminfanteriegeschütz 33 B, illetve a kiforrottabb Wespe és Hummel harcjárművek kifejlesztését.

Története[szerkesztés]

A s.I.G. 33 önjáró lövegekkel a 701–706. nehéz lövésztámogató tüzérütegeket (schwere Infanteriegeschütz-Kompanien) szerelték fel, melyeket a hat páncéloshadosztály között osztottak el a Hollandia és Franciaország elleni hadjárat idején 1940 májusában és júniusában. 1942 február és április között mind a 12 példányt észak-afrikai olasz gyarmatra szállították, hogy ott harcolhassanak a Német Afrika-hadtest 90. könnyű gyalogos hadosztály (90. leichten Afrika-Division) kötelékében. A sivatagi környezet, a gyorsan tervezett és kiforratlan technikai hiányosságai problematikussá tették a járművek használatát. Gyakran kellett a sérült járművekből alkatrészeket kiszedni, hogy legalább a meglévő még működőképes példányokat használni tudják. A járműveket sérülékenyek és megbízhatatlanok voltak, így állandó karbantartást igényeltek, ezért nem voltak képesek nagyobb távolságok megtételére. A Sturmpanzer II részt vett az Ain el-Gazala-i csatában (1942 május és júniusában), amely a tengelyhatalmak győzelmével zárult, valamint az 1942 júliusában zajlott első el-alameini ütközetbe és az Alam Halfa-i (1942. augusztus 5. – szeptember 31.) környéki harcokban [3]. A tengelyhatalmak az (1942 október–novemberi) második el-alameini csata vége után és december 2-án nyolc járművet vesztettek, a fennmaradó négy pedig a vereséget követően visszavonult Tunéziába, ahol 1943 elején a heves harcok során megsemmisültek. 1943 május 13-án Tunéziában a tengelyhatalmak kapituláltak a szövetségesek előtt. Ezután még jó néhány harcolt az 5. páncéloshadosztály kötelékében a keleti fronton. A brit 8. hadsereg hat sérült Sturmpanzert talált egy olyan műhelyben, amelyet a visszavonuló németek nem evakuáltak; az egyiket az Egyiptomi Királyság hadseregének adták át, amely azt az izraeliek ellen az 1948-as arab–izraeli háborúban vetettek be. [2] A felmerült problémák ellenére a német hadsereg által a Sturmpanzer II-vel szerzett tapasztalatok hasznosnak bizonyultak a hatékonyabb Wespe kifejlesztéséhez. [2]

Technika[szerkesztés]

Az 1940-es franciaországi invázió idején kipróbált 15 cm-es sIG 33 (Sf) auf Panzerkampfwagen I Ausf. B túl nehéznek bizonyult az alvázuk számára. Ezért a mérnökök egy erősebb már meglévő alvázat választottak. Az első, improvizált prototípust 1940. június 13-án tesztelték Kummersdorf-Gutban, majd októberben egy második jármű, amelyet az Alkett gyártott a Panzer II Ausf.B alvázával. Az utóbbi járművet módosított védőpajzzsal szerelték fel, de nem volt elegendő hely egy nagy kaliberű tarackágyú telepítéséhez és a kiszolgáló személyzetnek,[1] és az alváz is elégtelennek bizonyult az erős visszaugrás elnyelésére. [2] Ezért az alvázat 60 centiméterrel meghosszabbították (amitől egy hatodik kerék hozzáadása vált szükségessé), és 32 centiméterrel kiszélesítették, hogy jobban elférjen az ágyú. A felépítményt elejét és oldalát 15 milliméteres lemezek képezték azonban a teteje és hátulja nyitott[1] maradt. Az oldala lényegesen alacsonyabb volt, mint a homlokzata, ezért a legénység sebezhetővé vált a kézi lőfegyverek, tüzérségi lövedékek és gránátok repeszdarabjaival szemben. A hátsó részéhez nagy nyílásokat helyeztek a motor jobb lehűtése érdekében. A 15 centiméteres sIG 33 fegyvert tüzérségi és gyalogos támadások közvetlen tűztámogatására használták. Az ágyút 5° balra és jobbra lehetett irányozni. Lőszerkészlete 30 darab lövedékből állt.

Összegzés[szerkesztés]

A rögtönzés eredményeként született s. I.G. 33-as löveggel felszerelt harcjárműveket erőteljesnek, de megbízhatatlannak tekintették, állandó karbantartást igényeltek, ezért nem voltak képesek nagyobb távolságok megtételére. A magas, nyitott felépítmény elég sebezhetőnek bizonyult, a csapatparancsnokok mégis nagyra értékelték a lövegek által nyújtott hatékony tűztámogatást, amely gyakran ütközetet eldöntő tényezők voltak.

Lásd még[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Craig, 9.

Irodalom[szerkesztés]

  • Chamberlain, Peter, and Hilary L. Doyle. Thomas L. Jentz (Technical Editor). Encyclopedia of German Tanks of World War Two: A Complete Illustrated Directory of German Battle Tanks, Armoured Cars, Self-propelled Guns, and Semi-tracked Vehicles, 1933–1945. London: Arms and Armour Press, 1978 (revised edition 1993) ISBN 1-85409-214-6
  • Trojca, Waldemar and Jaugitz, Markus. Sturmtiger and Sturmpanzer in Combat. Katowice, Poland: Model Hobby, 2008 ISBN 978-83-60041-29-1
  • Sturmpanzer II Bison. Achtung Panzer!. [2010. augusztus 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. szeptember 27.)
  • 15cm sIG 33 auf Fahrgestell Panzerkampfwagen II (Sf). (Hozzáférés: 2020. július 2.)
  • Moore, Craig. German Self-Propelled Artillery Guns of the Second World War. England: Craig Moore (2019). ISBN 978-1-78155-695-5