Spitz (együttes)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Spitz (zenekar) szócikkből átirányítva)
Spitz
Információk
EredetJapán, Sizuoka
Alapítva1986
Aktív évek1987–napjainkig
Műfajalternatív rock, power pop, jangle pop, post-punk
KiadóPolydor Records, Universal Music Japan
Tagok
Kuszano Maszamune
Miva Tecuja
Tamura Akihiro
Szakijama Tacuo

A Spitz weboldala
SablonWikidataSegítség

Spitz (スピッツ; Hepburn: Supittsu?) japán rockzenekar, melyet 1987-ben alapított négy egyetemi diák; Kuszano Maszamune (ének, gitár), Miva Tecuja (gitár), Tamura Akihiro (basszusgitár), illetve Szakijama Tacuo (dobok).

Első próbálkozásaik a zenei pályán nem voltak sikeresek. 1995-ben következett be az áttörés Robison című kislemezük megjelenésével, az eladás meghaladta az 1,6 milliót. Ezt követő nagylemezük, a Hacsimicu négyszeres platinalemez lett, továbbá megnyerték a legjobb albumnak járó díjat a 37. Japan Record Awardson. A zenekar több mint húsz éve töretlen a japán zenei piacon, a kezdeti nehézségeket hatalmas siker követte. Több mint 20 millió példányt adtak el lemezeikből, kislemezeikből.

Az együttes története[szerkesztés]

A zenekar neve az énekestől, Kuszanotól származik. A spitz német jelentése hegyes, éles, úgy gondolta ez illene a zenéhez, amit képviselnek. Nagyon tetszett neki az s és a p hang egymás utánisága, amely még különlegesebbé tette nevüket. Továbbgondolva a spitz utalhat Japán híres kutyafajtájára a japán spiccre, mely Európában egyre népszerűbb. Nevük miatt 1999-től minden évben rendeznek egy rajongói találkozót a Spitzbergákon. Zenéjüket gyakran sorolják a pop kategóriába, a zenekar azonban rockegyüttesként tekint magára, akik dallamosabb elemeket is felhasználnak. Eredetileg hard rock zenekarként indultak.

Nagyon fontos számukra a kapcsolat a közönséggel, ezért sosem játszottak nagy színpadon. Kuszano így nyilatkozott erről: „Eddig még nem gondoltunk arra, hogy játszunk a Nippon Budókanban, de ez nem jelenti azt, hogy soha nem is fogunk.”

1986–1990: A kezdetek[szerkesztés]

1986 tavaszán találkozott először Kuszano Maszamune és Tamura Akihiro, akik a Tokió Zokei Egyetem hallgatói voltak. Megalapították első együttesüket Ono Acusi dobossal karöltve, mely a Cheetahs („Gepárdok”) nevet viselte. Kuszano által hamarosan csatlakozott hozzájuk Nisivaki Taku gitáros. Ekkor változtatták meg a zenekar nevét Spitzre, azonban nem folytatták az együtt zenélést. Kuszano elhagyta a Zokei Egyetemet és helyette a Musashino Művészeti Egyetemen tanult tovább, így a zenekar 1987 körül feloszlott.

A külön úton folytatott tanulmányok mellett is megmaradt Kuszano és Tamura barátsága, gyakran találkoztak és felvetették újra az ötletet egy zenekar megalapítására. Tamura bemutatta egyik barátját Miva Tecuját, aki gitárosként csatlakozott hozzájuk. Miva érkezésével a dobos kérdés is megoldódott, beajánlotta régi, gyerekkori barátját Szakijama Tacuót. A zenekar készen állt az indulásra, tényleges megalakulásuk óta egyszer sem történt tagcsere.

1988-tól adódtak első fellépési lehetőségeik, játszottak például a Shinjuku Jamben és a Shibuya Yaneurában. Kuszanót zeneileg rendkívül befolyásolta a The Blue Hearts nevű japán punk-rock zenekar. Megpróbált azokkal az eszközökkel élni, mint Kómoto Hiroto énekes, azonban azt a tanácsot kapta, ha nem találja meg a saját stílusát illetve a zenekarét, akkor sosem fognak előrébb jutni. Ekkor kezdték el alkalmazni az akusztikus gitár elemeket, mely jobban illeszkedett saját hangszínéhez. A legelső dalok, amelyek megjelentek, mint például az Ai no uta vagy a Hibari no kokoro már ezután a zenei váltás után születtek.

1988 novemberében megjelent egyszeri kiadással bakelit kislemezük, melyen a következő két dal szerepelt; Tori ni natte, UFO no mieru oka. 1989-ben valóra vált álmuk és felléphetek a Shinjuku Loftban, mely Japán egyik leghíresebb zenei klubja volt akkoriban. Egy évvel később már 300 ember előtt játszottak. 1990. március 21-én jelent meg első albumuk mely a Hibari no kokoro címet viselte.

1991–1992: Kezdeti sikertelenség[szerkesztés]

1991. március 25-én megjelent második albumuk Spitz címmel, továbbá egy kislemez mely a legelső album címét kapta. A rákövetkező hónapban a Spitz album egyik dala, a Ninoude no szekai, az oszakai rádiók egyik legjátszottabb dala lett. Leszámítva néhány koncertet, ebben az évben a stúdióban töltötték legtöbb idejüket. Harmadik albumuk, a Namae vo cukete jaru kilenc hónappal később jelent meg és a zenekar 1992 februárjában turnéra indult. Ebben az időszakban sem albumuk, sem kislemezük nem került fel a zenei listákra, sikertelen időszak volt. A lemezeladások csökkenni kezdtek.

1993–1996: Áttörés[szerkesztés]

Annak ellenére, hogy a zenekar nem tartotta fontosnak a kereskedelmi sikert, úgy érezték a kiadó felé muszáj bizonyítaniuk. Igyekeztek mindent elkövetni, hogy következő lemezük (Crispy!) megfeleljen az elvárásoknak. Együtt dolgoztak Szazsadzsi Maszanorival, aki ekkor már elismert producer volt, de a közreműködés nem ment zökkenőmentesen. A megjelenés után úgy látszott a Crispy! sem hozza meg a várt sikert. Kuszano önmagát hibáztatta a kudarcért, úgy érezte hangja nem felel meg a zenepiac elvárásainak. Hamarosan azonban történt valami. Az album egyik dala a Kimi ga omoide ni naru mae lassan felkerült az Oricon listára és elérte a 33. helyezést. A csapat bizakodni kezdett. Elhatározták, hogy megpróbálják rendezni kapcsolatukat Szazsadzsival és újra közösen együtt működni. A jegyeladások és album eladások nőttek, így a zenekar egyre több helyen léphetett fel.

1994-től együtt dolgoztak Hidzsikata Takajuki producerrel, olyan slágerek születtek, mint a Szora mo toberuhazu vagy az Aoi kuruma. Következő albumuknál ismét együtt működtek Szazsadzsival, így a Szora no tobikata már megjelenésekor a 14. helyet érte el. Ebben az évben olyan elismert zenei tv műsorokban hívták meg a zenekart, mint a Music Station, a Pop Jam és a Count Down TV.

1995. április 5-én megjelent Robinson című kislemezük a mai napig egyik legnagyobb slágerükként van számon tartva, az eladás meghaladta 1,6 milliót. Az Oricon zenei listáján a 10. helyezést kapta, és több mint harminc hétig maradt az első tíz helyezett között. A zenekar sokáig nem is érezte mekkora sikert arattak, míg nem Oszakában az egyik fellépésük alkalmával hangos éljenzéssel fogadta őket a közönség. Szeptemberben megjelenő albumuk a Hacsimicu több millió példányban kelt el. Októberben elindultak életük első hosszabb turnéjára, mely negyven koncertet tartalmazott. 1996-ban a Szora mo toberu hazu című slágerüket felhasználták a Hakuszen nagasi dorama főcímdalaként, és elérték az Oricon eladási listájának első helyezését is elérték. Utóbbi daluk a mai napig az iskolai ballagások egyik himnuszaként van számon tartva Japánban. Ez év októberében megjelent újabb albumuk az Indigo csiheiszen és a zenekar ismételten turnéra indult, immár 70 koncertet meghirdetve.

1997–2000: A siker[szerkesztés]

1997-ben Szaszadzsi Maszanori visszavonult, a zenekar pedig lassan érezni kezdte, hogy nem függhetnek örökké a kiadó és a producerek elvárásaitól, saját lábra kell, hogy álljanak. Megrendezték Oszakában a Rock Rock konnicsiva!-ra keresztelt koncertet, melyet utána évente megtartottak. Visszatértek a Shinjuku Loftba, ahol titkos koncertet tartottak, és saját, „amatőr” dalaikat játszották. 1998-ban Tanaja Júicsivel hangszerelővel dolgoztak együtt a Fake Fur című új stúdióalbumukon. Májusban Kudzsi Hiroko billentyűs csatlakozott a zenekar turnéjához, és azóta minden turné állandó résztvevője. A turné alatt elkezdték felvenni következő középlemezük, a 99ep anyagát, melyben már Kudzsi is részt vett. 1999 szeptemberében és októberében az Egyesült Államokban tartózkodtak, további dalokon, kislemezen dolgozva, Stephen Mackersen segédletével. Míg Amerikában dolgozott a zenekar, a kiadó elhatározta, hogy kiad egy válogatásalbumot. A zenekar nem értett egyet ezzel a döntéssel, a lemez mégis megszületett. Rendkívül sikeres lett, több mint két millió példányban kelt el. A siker ellenére a zenekar a mai napig nem érzi saját magáénak az albumot. 2000-ben Isida Sókicsi producerrel dolgoztak együtt az új stúdió albumon. A Hajabusza teljesen eltér a korábbi lemezektől, sokkal lágyabb, a keményebb rock stílust elhagyták. Ezáltal egy új kép alakult ki a zenekarról. Ebben az évben egy 100 koncertes turnéra indultak.

2001-től napjaink[szerkesztés]

A 2002-ben megjelent albumuk, a Mikazuki Rock visszatért a megszokott zenei eszközökhöz és rock dallamokhoz. Annak ellenére, hogy 2003-ban nem dolgoztak stúdióban egyik daluk a Start Gazer az Ainori dorama főcímdala lett, és az Oricon lista első helyére került, sok új, fiatal rajongót szerezve a zenekarnak. 2005-ben jelent meg következő nagylemezük, a Souvenir. 2007-ben ünnepelte a zenekar 20. születésnapját, ebben az évben megjelent albumuk a Szazanami CD volt. Új lemez megjelenésére sokat kellett várnia a rajongóknak, 2010-ben végül megszületett a Togemaru. 2010 óta két új albumot adtak ki, az egyik 2012-ben (Orutana), melyet 2013-ban még egy követett (Csiiszana ikimono).

Tagok[szerkesztés]

Kuazano Maszamune (草野マサムネ; Hepburn: Masamune Kusano?) - ének, gitár

Miva Tecuja (三輪テツヤ; Hepburn: Tetsuya Miwa?) - gitár

Tamura AKihiro (田村明浩; Hepburn: Akihiro Tamura?) - basszusgitár

Szakijama Tacuo (崎山龍男; Hepburn: Tatsuo Sakiyama?) - dobok

Diszkográfia[szerkesztés]

Kislemezek[szerkesztés]

# Megjelenés Cím Formátum Katalógusszám Oricon helyezés Hetek az Oriconon Album Válogatásalbum
1 1991. március 25.
2000. június 28.
Hibari no kokoro CD-S
CD
PODH-1033
POCH-1973
Spitz 1991-1997
2 1991. június 25.
2000. június 28.
Nacu no mamono CD-S
CD
PODH-1044
POCH-1974
3 1991. október 25.
2000. június 28.
Madzsó tabi ni deru CD-S
CD
PODH-1058
POCH-1975
Namae vo cukete jaru
4 1992. augusztus 26.
2000. június 28.
Vakuszei no kakera CD-S
CD
PODH-1088
POCH-1976
Vakuszei no kakera
5 1992. november 26.
2000. június 28.
Hinata no mado ni akogarete CD-S
CD
PODH-1099
POCH-1977
6 1993. július 25.
2000. június 28.
Hadaka no mama de CD-S
CD
PODH-1155
POCH-1978
Crispy!
7 1993. október 25.
2000. június 28.
Kimi ga omoide ni naru mae ni CD-S
CD
PODH-1170
POCH-1979
33 19
8 1994. április 25.
2000. június 28.
Szora mo toberu hazu CD-S
CD
PODH-1196
POCH-1980
1 20 Szora no tobikata
9 1994. július 20.
2000. június 28.
Aoi kuruma CD-S
CD
PODH-1210
POCH-1981
27 6
10 1994. október 26.
2000. június 28.
Spider CD-S
CD
PODH-1227
POCH-1982
34 4
11 1995. április 25.
2000. június 28.
Robinson CD-S
CD
PODH-1243
POCH-1983
4 36 Hacsimicu
12 1995. július 25.
2000. június 28.
Namidaga kirari CD-S
CD
PODH-1265
POCH-1984
2 16
13 1996. április 10.
2000. június 28.
Cherry CD-S
CD
PODH-1305
POCH-1985
1 27 Indigo csiheiszen
14 1996. szeptember 9.
2000. június 28.
Nagisza CD-S
CD
PODH-1320
POCH-1986
1 17
15 1997. január 29.
2000. június 28.
Scarlet CD-S
CD
PODH-1335
POCH-1987
1 12 Fake Fur
16 1997. április 23.
2000. június 28.
Jume dzsanai CD-S
CD
PODH-1355
POCH-1988
6 12 Crispy! 1997-2005
17 1997. november 27.
2000. június 28.
Unmei no hito CD-S
CD
PODH-1387
POCH-1989
3 11 Fake Fur
18 1998. március 18.
2000. június 28.
Cumetai hoho/Sei sei! CD-S
CD
PODH-1410
POCH-1990
5 6
19 1998. július 7.
2000. június 28.
Kaede/Spica CD-S
CD
PODH-1424
POCH-1991
10 8 Fake Fur/Kacsófúgecu
20 1999. április 28.
2000. június 28.
Nagarebosi CD-S
CD
PODH-1477
POCH-1992
27 3 Kacsófúgecu
21 2000. április 26. Hotaru CD POCH-1934 6 10 Hajabusza
22 2000. június 21. Memories/Hóró kamome va doko made mo CD POCH-1962 3 7 Iroiro goromo/Hajabusza
23 2001. május 16. Haruka CD UPCH-5055 3 10 Mikazuki Rock
24 2001. október 11. Jumeoi musi CD UPCH-5070 3 6 Iroiro goromo
25 2001. december 12. Szavatte kavatte CD UPCH-5075 7 6 Mikazuki Rock
26 2002. augusztus 7. Hanemono CD UPCH-5110 4 4
27 Mizuiro no macsi CD UPCH-5111 5 4
28 2004. január 21. Star Gazer CD UPCH-5230 1 13 Iroiro goromo
29 2004. november 10. Maszajume CD UPCH-5277 4 14 Souvenir
30 2005. április 20. Haru no uta/Teku teku CD UPCH-5305 5 10 Souvenir/Orutana
31 2006. július 12. Mahó no kotoba CD UPCH-5405 5 15 Szazanami CD
32 2007. április 18. Looking For CD UPCH-5455 3 8
33 2007. augusztus 1. Gundzsó CD UPCH-5485 4 7
34 2008. november 5. Vakaba CD UPCH-5565 5 7 Togemaru
35 2009. augusztus 26. Kimi va taijó CD UPCH-5620 7 6
36 2010. június 23. Cugumi CD UPCH-5659 4 7
37 2010. szeptember 29. Siro kuma/Beginner CD UPCH-5669 4 5
38 2013. május 15. Szaraszara/Boku va kitto tabi ni deru CD UPCH-5798 5 7 Csiiszana ikimono
41 2016. április 27. Minato CD UPCH-5875 6 8 Szamenai

Digitális kislemezek[szerkesztés]

# Megjelenés Cím Megjegyzés
1 (39) 2014. július 15. Ai no kotoba (2014 Mix) A Hacsimicu albumon megjelent hasonló című dal újrakevert változata
2 (40) 2015. április 15. Jukikaze Az együttes első teljesen új digitális kislemeze

Albumok[szerkesztés]

Cím Megjelenés Katalógusszám Oricon helyezés Hetek az Oriconon
középlemez
Hibari no kokoro
1990. március 21. PMC-002
1. nagylemez
Spitz
1991. március 25.
2002. október 16.
2008. december 17.
POCH-1080
UPCH-1181
UPCH-1671
2. nagylemez
Namae vo cuketejaru
1991. november 25.
2002. október 16.
2008. december 17.
POCH-1103
UPCH-1182
UPCH-1672
középlemez
Aurora ni narenakatta hito no tame ni
1992. április 25.
2002. október 16.
2008. december 17.
POCH-1133
UPCH-1183
UPCH-1673
3. nagylemez
Hosi no kakera
1992 szeptember 26.
2002. október 16.
2008. december 17.
POCH-1148
UPCH-1184
UPCH-1674
4. nagylemez
Crispy!
1993. szeptember 26.
2002. október 16.
2008. december 17.
POCH-1270
UPCH-1185
UPCH-1675
27 17
5. nagylemez
Szora no tobikata
1994. szeptember 21.
2002. október 16.
2008. december 17.
POCH-1392
UPCH-1186
UPCH-1676
4 58
6. nagylemez
Hacsimicu
1995. szeptember 20.
2002. október 16.
2008. december 17.
POCH-1527
UPCH-1187
UPCH-1677
1 57
7. nagylemez
Indigo csiheiszen
1996. október 23.
2002. október 16.
2008. december 17.
POCH-1605
UPCH-1188
UPCH-1678
1 29
8. nagylemez
Fake Fur
1998. március 25.
2002. október 16.
2008. december 17.
POCH-1685
UPCH-1189
UPCH-1679
1 21
középlemez
99ep
1999. január 1. POCH-1750 8 7
különleges album
Kacsófúgecu
1999. március 25. POCH-1776 3 10
válogatásalbum
Recycle Greatest Hits of Spitz
1999. december 15. POCH-1900 1 238
9. nagylemez
Hajabusza
2000. július 26.
2008. december 17.
POCH-4001
UPCH-1680
3 9
10. nagylemez
Mikazuki Rock
2002. szeptember 11.
2008. december 17.
UPCH-1172
UPCH-1681
1 19
különleges album
Iroiro goromo
2004. március 17. UPCH-1335 1 22
11. nagylemez
Souvenir
2005. január 12.
2008. december 17.
UPCH-1380
UPCH-1682
1 36
válogatásalbum
Cycle Hit 1991-1997
Spitz Complete Single Collection
2006. március 25. UPCH-9231 (korlátozott)
UPCH-1481 (normál)
1 110
válogatásalbum
Cycle Hit 1997-2005
Spitz Complete Single Collection
2006. március 25. UPCH-9232 (korlátozott)
UPCH-1482 (normál)
3 59
12. nagylemez
Szazanami CD
2007. október 10.
2008. december 17.
UPCH-1620
UPCH-1683
1 15
13. nagylemez
Togemaru
2010. október 27. UPCH-1803 2 33
különleges album
Orutana
2012. február 1. UPCH-1863 3 17
14. nagylemez
Csiiszana ikimono
2013. szeptember 11. UPCH-9887 (Deluxe Edition, SHM-CD+2BD)
UPCH-9888 (Deluxe Edition, SHM-CD+2DVD)
UPCH-9889 (korlátozott, SHM-CD+BD)
UPCH-9890 (korlátozott, SHM-CD+DVD)
UPCH-1946 (normál)
1 28
15. nagylemez
Szamenai
2016. július 27. PDCJ-1078 (Spitzbergen Members Limited Edition, 2SHM-CD+1BD)
PDCJ-1079 (Spitzbergen Members Limited Edition, 2SHM-CD+1DVD)
UPCH-7166 (korlátozott, SHM-CD+BD)
UPCH-7167 (korlátozott, SHM-CD+DVD)
UPCH-2086 (normál)
2

7 hüvelykes kislemezek[szerkesztés]

Cím Megjelenés Katalógusszám
Spitz Golden Hit Series SP-001
Robinson
1995. augusztus 25. POKH-1001
Spitz Golden Hit Series SP-002
Cherry
1996. július 7. POKH-1002
Spitz Golden Hit Series SP-003
Nagisza
1997. augusztus 8. POKH-1003

Hanglemezek[szerkesztés]

Cím Megjelenés Katalógusszám
7. nagylemez (Spitz Analog Disc Collection Vol. 1)
Indigo csiheiszen
1997. január 1. POJH-1003
6. nagylemez (Spitz Analog Disc Collection Vol. 2)
Hacsimicu
1997. február 2. POJH-1004
5. nagylemez (Spitz Analog Disc Collection Vol. 3)
Szora no tobikata
1997. március 3. POJH-1005
4. nagylemez (Spitz Analog Disc Collection Vol. 4)
Crispy!
1997. április 4. POJH-1006
3. nagylemez (Spitz Analog Disc Collection Vol. 5)
Hosi no kakera
1997. május 5. POJH-1007
2. nagylemez (Spitz Analog Disc Collection Vol. 6)
Namae vo cuketejaru
1997. június 6. POJH-1008
1. nagylemez (Spitz Analog Disc Collection Vol. 7)
Spitz
1997. július 7. POJH-1009
8. nagylemez
Fake Fur
1998. július 7. POJH-1022
különleges album
Kacsófúgecu
1994. április 7. POJH-1032/3
9. nagylemez
8823
2000. július 26. POJH-1052
10. nagylemez
Mikazuki Rock
2003. március 5. UPJH-1032/3
11. nagylemez
Souvenir
2005. április 20. UPJH-1041/2
12. nagylemez
Szazanami LP
2007. december 26. UPJH-9397/8
13. nagylemez
Togemaru
2011. április 13. PDJJ-1002/3
14. nagylemez
Csiiszana ikimono
2013. november 1. PDJJ-1044/5
15. nagylemez
Szamenai
2016. július 27. UPJH-9017/8

Sonosheetek, magnókazetták[szerkesztés]

Cím Megjelenés Számlista Megjegyzés
magnókazetta
Spitz
1986. február One Two! One Two!
Zasiki inu no uta
Happy Day
Anarchist
Doro darake
Hachiódzsi
Muszunde hiraite
70-es darabszámra korlátozva
sonosheet
Tori ni natte/UFO no mieru oka
1986. november Tori ni natte
UFO no mieru oka
1000-es darabszámra korlátozva
magnókazetta
Happy Day
1987. április Boku va Jet
Hare no hi va pukapukapú
Kumo sónen ga hasiru
Happy Day
magnókazetta
Koi no uta
1987. július Koi no uta
Fuzz Guitar

Videók[szerkesztés]

Cím Megjelenés Katalógusszám
klipgyűjtemény
Szora to Video
1995. április 26. POVH-1046
koncertfelvétel
Jamboree 1
1996. október 10. POVH-1052 (DVD)
POLH-1052 (LD)
klipgyűjtemény
Szora to Video 2
1997. július 7. POVH-1057
koncertfelvétel
Jamboree 2
1999. április 7. POVH-1076
klipgyűjtemény
Szora to Video 3
2000. szeptember 6.
2003. február 19. (leszállított árú DVD)
UPVH-1001 (VHS)
UPBH-1009 (DVD)
UPBH-9085 (leszállított árú DVD)
klipgyűjtemény
Szora to Video Custom
Video Clip Chronicle 1991-2001
2001. június 6.
2003. február 19. (leszállított árú DVD)
UPBH-1025
UPBH-9086
koncertfelvétel
Szora to Video Custom
Live Chronicle 1991-2000
2001. június 6.
2003. február 19. (leszállított árú DVD)
UPBH-1026
UPBH-9087 (leszállított árú DVD)
koncertfelvétel
Hóró hajabusza dzsundzsó szugoroku Live 2000-2003
2003. december 17.
2013. december 18.
UPBH-9135/6
UPBH-1356
klipgyűjtemény
Szora to Video 4
2005. augusztus 3. UPBH-1170
koncertfelvétel
Jamboree Tour 2009: Szazanami OTR Custom at Saitama Super Arena
2009. november 4. UPBH-9442 (korlátozott)
UPBH-1239 (normál)
klipgyűjtemény
Szora to Video Complete 1991-2011
2011. április 6. UPBH-9468–70 (korlátozott)
UPBH-1278/9 (normál)
koncertfelvétel
Togemaru 20102011
2011. december 21. UPXH-9001 (korlátozott, 2BD+2CD+fotókönyv)
UPBH-9484 (korlátozott, 2DVD+2CD+fotókönyv)
UPXH-1003 (normál, BD)
UPBH-1299 (normál, DVD)
koncertfelvétel
Jamboree 3: Csiiszana ikimono
2015. július 1. UPXH-1020 (BD)
UPBH-1387 (DVD)
koncertfelvétel
The Great Jamboree: Festivarena Nippon budókan
2016. január 1. UPXH-9011 (korlátozott, 1BD+2CD)
UPBH-9530 (korlátozott, 2DVD+2CD)
UPXH-1025 (normál, BD)
UPBH-1393/4 (normál, 2DVD)

Források[szerkesztés]

  • Spitz (japán nyelven). natalie.mu
  • Spitz News (japán nyelven). universal-music.co.jp

További információk[szerkesztés]