Virágvasárnap

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Virágvasárnap
Jézus Krisztus bevonulása Jeruzsálembe
Jézus Krisztus bevonulása Jeruzsálembe

Hivatalos neveVirágvasárnap
Ünneplika legtöbb keresztény felekezet
Tartalma, jelentésea nagyhét kezdete, Jézus Jeruzsálembe való bevonulásának ünnepe
Idejea húsvét előtti vasárnap
2020április 5.
2021március 28.
2022április 10.
Kapcsolódó ünnepnagyböjt, nagyhét, nagycsütörtök, nagypéntek és nagyszombat, húsvét
A Wikimédia Commons tartalmaz Virágvasárnap témájú médiaállományokat.
Jézus Krisztus hívei között virágvasárnapon (a zirci plébániatemplom freskója)

Virágvasárnap a húsvét előtti vasárnap neve, a nagyhét kezdete a keresztény ünnepkörben. A húsvét előtti 7. nap, míg a farsangi ünnepkör vége után a 40. nap.

Ezen a napon vonult be Jézus Jeruzsálembe kereszthalála előtti vasárnapon.[1] Az ókorban szokás volt a Közel-Kelet országaiban, hogy az arra méltó személyek útját valamilyen módon befedjék. Az emberek mind a négy evangélium szerint megadták Jézus Krisztusnak ezt a tiszteletet. Máté, Márk és Lukács szerint a felsőruháikat az útra terítették és gallyakat vágtak a fákról, János az egyedüli, aki pálmaágakról számol be.

A nyugati keresztény egyházak liturgiájában e kiemelten fontos vasárnap legkorábban március 15., legkésőbb április 18. dátumra eshet a Gergely-naptár szerint. A katolikusoknál a nagyböjt utolsó, legfontosabb hetének kezdete: a napján a templomban barkaszentelést (a magyar néphagyomány szerint rontás, betegség, vihar, jégeső ellen), barkás bevonulást vagy körmenetet szoktak tartani.[2]

A keresztény kultúra országaiban ez kiemelten fontos ünnep, melynek hagyományára gazdag népszokáskincs épült.

Neve[szerkesztés]

A pálma a győzelem és a diadal jelképe. Ezért az ünnep neve több nyelven pálmavasárnap (latinul: Dominica palmarum, németül: Palmsonntag, olaszul: Domenica delle Palme stb.). Mivel az európai országok többségében nincsenek pálmák, az ünnepléskor a pálmaágakat itt gyakran tiszafa, fűzfa vagy más fák ágaival helyettesítették. Az ünnepet például angol nyelvterületen ezért a Palm Sunday-on kívül Yew Sunday („tiszafavasárnap”) vagy egyszerűen Branch Sunday („ágvasárnap”) neveken is ismerik. Virágvasárnapnak a magyarokon kívül többek között az örmények,[1] csehek, szlovákok, szlovének, és igen hasonló módon a horvátok (Cvjetnica), szerbek (Цвети), valamint a makedónok (Цветници) nevezik.

Jézus bevonulása a palermói Capella Palatina mozaikján
Jézus bevonulása Jeruzsálembe (ikon)
Virágvasárnap a Heves megyei Ecséden, a templom előtt felszentelésre váró barkákkal

Története[szerkesztés]

A virágvasárnap megünneplésének szokásai a bibliai elemek mellett a jeruzsálemi egyház liturgiájából erednek.

Jézus bevonulásának útvonala a Biblia szerint Betániából az Olajfák hegyén és a Kedron patak völgyében vezető országúton át, majd az Aranykapun keresztül vezetett, célja pedig a jeruzsálemi templom volt. Szintén a Bibliában olvasható, hogy szamárháton érkezett, és a nép ünnepléssel fogadta. Mind a négy evangélium említi, hogy a „Hozsanna Dávid fiának” felkiáltással fogadták, ami a 118. zsoltár fényében egyértelműen teszi, hogy a „messiás királyt”, a római uralom alól való felszabadítót várták benne. A szamárháton való érkezés, valamint a templom mint cél ugyanakkor egy szolgáló, papi messiásképre utal; a királyi messiásmodellt Jézus távolságtartással kezelte, és nem kívánt azonosulni a politikai felhangokkal.

A jeruzsálemi egyház virágvasárnapi hagyománya jól dokumentáltan a 4. századtól, a szentföldi zarándoklatok megsokasodásával terjedt el. Az a hagyomány, hogy a virágvasárnapi bevonulás szereplői a gyermekek, valószínűleg szintén a jeruzsálemi egyház liturgiájából ered. Felnőttek keresztelésére évente kétszer – vízkeresztkor és húsvétkor – került sor, így a virágvasárnapi ünnepen az ujjongó népet a keresztelésre várók jelképezték, őket pedig a görög egyházi nyelv „gyermekeknek” nevezte. A körmenet szokása is innen terjedt el, és vált nyugaton is általánossá a 6. századtól.[1]

Liturgiája[szerkesztés]

A katolikus egyházban korábban a vasárnapi szentmiséket reggel vagy délelőtt tartották, mivel szombat éjféltől szentségi böjt volt érvényben. A virágvasárnapi körmenet evangéliuma a jeruzsálemi bevonulásról szól. A zsidók által várt földi messiáskirály képpel élesen szemben állván a szentmise Jézus Krisztus szenvedését mutatja.

A liturgikus reform nyomán ma már a nap bármely szakában lehet szentmisét tartani, az ünnep hivatalos neve magyarul „Urunk szenvedésének vasárnapja” lett (nem teljesen felel meg a latin Dominica in palmis de passione Domininek). Az olvasmányos és énekrendje szinte változatlan: Szent Pál filippiekhez írt levelét, a 21. zsoltárt és Jézus Krisztus kínszenvedését Máté, Márk vagy Lukács (régebben csak Márk) szerint tartalmazza.

A liturgia olvasmányai bemutatják a bevonuló messiáskirályt, aki az „Úr nevében jő” és akinek a több száz évvel korábban leírt 21. zsoltár szerinti szenvedéseket kellett átélnie, a szenvedéstörténetet, ahol mindez beteljesedik, Szent Pál pedig pünkösd utáni hittel foglalja össze az üdvösség történeti értelmét.

A legrégebbi gregorián kódexek, az órómai graduale, a tridenti, valamint az esztergomi énekrend azonosan a következő tételeket tartalmazza:[3]

  • Introitus: Domine ne longe - Uram, ne távoztasd el (21. zsolt. 20, 22)
  • Graduale: Tenuisti manum - Te tartottad az én jobbomat (72. zsolt. 24,1-3.)
  • Tractus: Deus, Deus meus - Istenem, Istenem (21. zsolt. 2-9, 18, 19 ,22 ,24 ,32)
  • Offertorium: Improperium exspectavit - A gyalázat megtörte szívemet […], ételembe epét kevertek, szomjúságomban ecettel itattak (68. zsolt. 21-22)
  • Communio: Pater si non potest - Atyám, ha nem lehet, hogy elmúljon (Mt. 26;42)

A jelenleg érvényben lévő Graduale Romanum a belépő új olvasmány miatt a Deus, Deus meus traktust az első olvasmány utánra helyezi át, az evangélium előtt pedig a Christus factus est (Fil. 2; 8, 9) gradualét veszi.

A barokk korban terjedt el, hogy délután – a nagyhétre való készületként – oratóriumokat, passiókat adtak elő, a középkortól elterjedt népi misztériumjátékok részeként. Elterjedt, hogy a szentmise evangéliumát, a passiót is – melynek olvasója csak kivételes esetben nem diakónus vagy pap – dramatizálva adták elő.

A körmenet gyakorlata változott. Eredetileg valahol a templomon kívül találkoztak, majd a barkák megáldása után vonultak a templomba, jelképezve Jézus bevonulását. Hivatalosan ma is a templomon kívül kell kezdeni a körmenetet, de ez nem mindig van így.[1]

Népszokások[szerkesztés]

A magyar népszokáskincsben a virágvasárnaphoz kapcsolódott többek közt a barkaszentelés, a „Bújj, bújj, zöld ág” kezdetű játék[1] vagy a palóc kiszehajtás.

A művészetben[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b c d e Bucsy Levente: Le kell terítenünk magunkat Isten elé virágvasárnap! (magyar nyelven). Magyar Nemzet Online, 2011. április 17. [2011. április 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. április 20.)
  2. [1]
  3. Dobszai László: A római mise énekrendje. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzenei tanszéke és a Magyar Egyházzenei Társaság (2001) 

Források[szerkesztés]