Tatárok (mongol törzs)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A jövendő Mongol Birodalom népei, köztük a tatárok lakóhelye 1200 körül
Tartaria sive Magni Chami Imperium (1657)[1]

A tatárok mongol nyelvű törzs voltak, akiknek neve kelet-ázsiai törzsszövetségek névadóiként 8. századi türk feliratokban jelenik meg először. A 8–12. században egyes csoportjaik nyugat felé húzódva török nyelvű törzsszövetségek törzseinek és nemzetségeinek lettek névadói. [2] A mongol Dzsingisz mongol nagykán által létrehozott Mongol Birodalom jelentős erejét alkották kezdetben, s míg keleten a birodalom népeit az uralkodó, de kicsi mongol törzsről nevezték el, nyugaton a már korábban is ismert jelentősebb tatárokról. Mongóliában maradt részeik a mai mongolok egyik előnépe lett, nyugaton pedig névadói a mai török nyelvű tatároknak.

Történetük[szerkesztés]

A tatárok neve először a Türk Birodalom 8. századi felirataiban jelenik meg két nagy törzsszövetség névadójaként. Az egyik az Otuz tatar („harminc tatár”) a másik a Tokuz tatar („kilenc tatár”) törzsszövetség volt, amelyek neve a bennük foglalt törzsek számára és a tatár törzs vezető szerepére utal. A sztyepp törzsszövetségeinek gyakori névadási szokása volt ez, ismertebb példa még az onoguroké („tíz ogur”), de a „hétmagyar” kifejezés is erre megy vissza. A tatárok ekkor a türköktől északkeletre a Kerülen folyó vidékén éltek. [3]

A 8. és 12. század között egyes tatár csoportok nyugatra húzódtak, aminek nyoma maradt a forrásokban. A 10-11. században az Irtis folyó vidékén lakó török nyelvű kimekek egyik törzsét tatárnak hívták. [4]

Zömük azonban még Dzsingisz kán idején is a Kerülen vidékén élt. Dzsingisz kán (Temüdzsin) születésekor a mongolok csak a mongol nyelvű törzsek közül az egyik kisebb törzsszövetséget jelentette. [5] Ezen belül Dzsingisz a bordzsigin törzs kijan nemzetségéből származott. [6] Amikor Dzsingisz kán egymás után meghódoltatta a mongol törzseket, akkor a tatárok különösen sok gondot okoztak neki erejük és régi ellentéteik miatt. Korábban apját, Jiszügej-baaturt is a tatárok mérgezték meg. A Mongol Birodalom keleti részén sikerült Dzsingisz kánnak elterjesztenie a mongolt, mint általános népnevet, de nyugaton népét a csatlakozott török nyelvű népekkel együtt tatároknak hívták. [7]

Kapcsolódó cikkek[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]