Stock Szent Simon
| Stock Szent Simon | |
 | |
| hitvalló | |
| Születése | |
| 1164 Aylesford | |
| Halála | |
| 1265. május 16. (100-101 évesen) Bordeaux | |
| Tisztelete | |
| Egyháza | Római katolikus egyház |
| Tisztelik | Római katolikus egyház |
| Ünnepnapja | május 16. |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Stock Szent Simon témájú médiaállományokat. | |
Stock Szent Simon (Herford, 1164 – Bordeaux, 1265. május 16.) szentként tisztelt középkori angol remete, később karmelita-rendi szerzetes.
Élete[szerkesztés]
Életéről három fő forrás szól: a 13. században keletkezett Vitae Fratrum (Gerard de Frachet OP műve), a 14. századi firenzei Kármel Nekrológja, amely fölsorolja a karmelita-rend legfőbb elöljáróit, és egy 15. század elejéről származó Catalogus Sanctorum, amely életrajzokat közöl karmelita szentekről.[1]
Valószínűleg a Kenti grófságban fekvő Herford helységben született. Feltehetően a családneve volt Stock, nem pedig későbbi remeteségéből ered ez a név. Szülei jómódú földbirtokosok voltak. Simon 7 éves volt, amikor édesapja elhunyt. Ekkor a családi ügyeket átvevő bátyja, Richárd iskolába küldte öccsét. Simon 12 éves korában a legenda szerint Isten hívó szózatának engedelmeskedve elhagyta a szülői házat, és egy erdőben telepedett le. Lakhelye egy nagy tölgyfa odvában volt. Itt élt remeteként 20 éven át, egyes feljegyzések szerint kutyák hoztak neki táplálékot; mások úgy tudják, hogy jólelkű emberek etették.[2]
Simon később, 1212-ben – a legenda szerint Isteni sugallatra – Aylesfordba ment, és belépett az ottani karmeliták ottani kolostorába. Már 50 éves kora körül járt, amikor elöljárói teológiát tanulni küldték az Oxfordi Egyetemre. Simon jól végezte tanulmányait, állítólag elnyerte a doktori címet. Ezután pappá szentelték. 1225-ben a rend generálisának helyettesévé választották, és ebben a minőségében 1226-ban Rómába menve kieszközölte III. Honorius pápától az karmeliták úgynevezett Eredeti Szabályának megerősítését. Innen Palesztinába ment, és a karmeliták eredeti lakhelyén, Kármel-hegyen telepedett le. Majdnem 20 évet élt itt, majd amikor a karmeliták életkörülményei a környező muszlimok miatt megnehezültek, hazatért Angliába. Az 1247-es Aylesfordi rendi káptalanon a karmeliták rendjük generálisává is választották az ekkor már 80 év fölötti Simont.[2]
Öreg kora ellenére közel 20 évig kormányozta a karmelita-rendet, amely tulajdonképpen ekkoriban kezdett keleti remete-rendből igazi nyugati kolduló szerzetesrenddé válni. Bár működésében sok nehézséggel találkozott; ellenséges egyházfejedelmek, papok, más és saját rendjének szerzetesei hátráltatták munkáját, kitartó művét végül siker koronázta. Csak Angliában Simon kormányzása alatt 2-ről 40-re emelkedett a karmelita kolostorok száma. Azonban a generális személyesen alapított a kontinensen is kolostorokat, például Párizsban és az itáliai Bolognában.[2]
Simon élete vége felé mesélte el egyik csodálatos látomását. Eszerint Simon gyakran imádkozott Szűz Máriához, hogy részesítse a karmelitákat valamilyen kiváltságban, és ezzel mutassa ki szeretetét mások támadásaival szemben. Az ima így hangzott (a latin nyelvű eredeti mellett a magyar fordítás Dombi Márk munkája):[2]
|
|
Egy ilyen alkalommal állítólag megjelent Szűz Mária Simonnak kezében a Kis Jézussal és a skapuláréval, és így szólt: „Ezt a ruhát adom neked és az összes karmelitáknak. Aki ebben hal meg, nem jut az örök tűzre.” Majd meghagyta Simonnak, hogy küldjön követeket a pápához azzal a kérelemmel, hogy vegye védelmébe a mások által támadott karmelitákat. A legenda szerint amikor látomás után a küldött a követek később Rómába értek óhajukkal, IV. Ince pápa azzal fogadta őket, hogy ő is hasonló látomást élt át. Ezért 1245-ben a karmelitákat hivatalosan a kolduló rendek közé sorozta, és 1247-ben hivatalosan is megerősítette őket és egyben szentesítette elnevezésüket: A kármelhegyi Boldogságos Szűz Mária testvéreinek rendje.[2]
Simon már 100 éves kora körül járt, amikor 1265. május 16-án egy hivatalos körútján Bordeaux városában elhunyt.[2] A római katolikus egyház szentként tiszteli, és halála napján üli emlékét.
Jegyzetek[szerkesztés]
Források[szerkesztés]
- Magyar katolikus lexikon I–XVII. Főszerk. Diós István; szerk. Viczián János. Budapest: Szent István Társulat. 1993–2014.
- Szent Teréziáról nevezett Ernő atya: Szent Terézia és a karmeliták, Stephaneum Nyomda Rt., Budapest, 1921
További információk[szerkesztés]
- Szentek élete az év minden napjára, szerk. Schütz Antal, Szent István Társulat, Budapest (I. köt. 1932. II. köt. 1933, III. köt. 1933, IV. köt. 1933, új kiadás egy kötetbe szerkesztveː Pantheon, Budapest, 1995, ISBN 0489002755253), II. kötet, 182. o.