Nappali pávaszem

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Nappali pávaszem
Természetvédelmi státusz
Nem szerepel a Vörös listán
Magyarországon védett
Természetvédelmi érték: 5000 Ft2021-ben
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Ízeltlábúak (Arthropoda)
Osztály: Rovarok (Insecta)
Rend: Lepkék (Lepidoptera)
Család: Tarkalepkefélék (Nymphalidae)
Alcsalád: Tarkalepkék (Nymphalinae)
Nemzetség: Szöglencrokonúak (Nymphalini)
Nem: Aglais
Dalman, 1816
Faj: A. io
Tudományos név
Aglais io
(Linnaeus, 1758)
Szinonimák
  • Inachis io
  • Nymphalis io
Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Nappali pávaszem témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Nappali pávaszem témájú médiaállományokat és Nappali pávaszem témájú kategóriát.

Nappali pávaszem lepke a Mátrában

A nappali pávaszem (Inachis io) a lepkék (Lepidoptera) rendjében a tarkalepkefélék (Nymphalidae) családjába sorolt Aglais nem faja. A legismertebb európai nappali lepkék közé tartozik. Nincsenek alfajai.

Elterjedése[szerkesztés]

Európában a 60. szélességi fokig található meg, és Kréta kivételével a Földközi-tenger valamennyi nagyobb szigetén is előfordul. A legtávolabbi északról hiányzik, és Észak-Afrikában sem találni.

Megjelenése, felépítése[szerkesztés]

A hím elülső szárnya mintegy 3 centiméter hosszú, a nőstényé többnyire valamivel nagyobb. Szárnyainak alapszíne különleges, vörösbarna árnyalatú bársonyos sötétbordó, némi irizálással és egy-egy nagy, színes szemfolttal, aminek magva kék színű. Emiatt más fajokkal összetéveszthetetlen. Szárnyainak széle csipkés-fogas. A szárnyak fonákja egyszínű fekete.

Életmódja[szerkesztés]

Csaknem egész évben látni; Magyarországon rendszerint 2 nemzedékes. Gyakori a parkokban, kertekben (a városokban is), erdőszéleken és minden olyan, nyíltabb területen, ahol sok a virág. A hegyekben 2500 méterig hatol fel. Nem tartozik a vándorlepkék közé, de néhány példánya ősszel és tavasszal jelentős távolságokra elkóborol. Szívesen száll a bogáncs- és aszatfélék (Cirsium spp.) virágaira, de nagyon gyakran megfigyelhetjük más virágokon is. A kertekben igen kedveli a nyári orgonát (Buddleja davidii) és a bársonyvirágot (Tagetes spp.). Táplálkozás, illetve pihenés közben a szárnyait széttárja.

A lepkék barlangokban, padlásokon, odvas fákban, pincékben telelnek át csukott szárnyakkal, amik feketesége jól álcázza őket. Már kora tavasszal megjelennek – szárnyuk eddigre megkopik, és gyakran szakadozott is. A nőstény petéit általában csalánra (Urtica spp.) rakja. A hernyók társasan élnek, gyakran a csúcslevelekre szőtt közös szövedékben. Kb. 150 hernyó él együtt a bábozódásig, de egy-egy nagy csalánosban akár 100 fészekre is bukkanhatunk. Utolsó vedlésük előtt a hernyók szétszélednek, és védett helyre húzódnak bábozódni. Bábja úgynevezett zuhanóbáb: ez testének hátsó végét rögzíti úgy, hogy a feje szabadon lecsüng.[1]

Képek[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Erich Lange, 1985: Metamorfózisok az állatvilágban. Gondolat Zsebkönyvek, 1988, Budapest. ISBN 963 282 061 4, ISSN 0133–0489

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

A hernyó bebábozódása
és bábja