Laurent Fabius
| Laurent Fabius | |
 | |
| Fabius 2013-ban | |
| Franciaország 9. miniszterelnöke | |
| Hivatali idő 1984. július 17. – 1986. március 20. | |
| Elnök | François Mitterrand |
| Előd | Pierre Mauroy |
| Utód | Jacques Chirac |
| külügyminiszter | |
| Hivatali idő 2012. május 16. – 2016. február 9. | |
| Elnök | François Hollande |
| gazdasági, iparügyi és pénzügyminiszter | |
| Hivatali idő 2000. március 28. – 2002. május 6. | |
| Született | 1946. augusztus 20. (77 éves) Párizs |
| Párt | Francia Szocialista Párt |
| Szülei | André Fabius |
| Házastársa | Françoise Castro (1981–2002) |
| Gyermekei |
|
| Foglalkozás | kormányhivatalnok |
| Iskolái |
|
| Díjak |
|
 A Wikimédia Commons tartalmaz Laurent Fabius témájú médiaállományokat. | |
_-_53Fi3645.jpg)
Laurent Fabius (Párizs, 1946. augusztus 20. –) francia politikus, kormányhivatalnok.
Pályafutása[szerkesztés]
Jómódú régiségkereskedő családban született amerikai anyától és askenázi apától, aki áttért a katolicizmusra. Az École normale supérieure-ön irodalomból szerzett diplomát. Tanult a Politikai Tanulmányok Intézetében, majd az Államigazgatási Főiskolát is elvégezte, ahol az első három legjobb eredményt elért diplomázó között volt és bekerült a Legfelsőbb Közigazgatási Bíróságra auditornak.
1974-ben csatlakozott a Szocialista Párthoz, François Mitterrand első titkár kabinet irodájának vezetője és szóvivője lett. 1977-ben Le Grand-Quevilly helyettes polgármestere, 1978-ban Seine-Maritime negyedik választókerületének képviselője.
A Szocialista Párt az audiovizuális média liberalizálását kérte, mert a rádió és televízió állami monopólium alá tartozott az 1974-ben hozott törvény alapján. 1979. június 28-án a párt kalózrádión közvetítette a Radio-Riposte adását, amelyben Mitterrand felhívta a hallgatóság figyelmét a tömegtájékoztatás botrányos helyzetére, mert a Giscard-i politika teljes befolyása alatt áll. A párt rendkívüli országos közgyűlésén határoztak a kalózrádió adásáról, s a hírt a párt újságja is lehozta La lutte pour les libertés címmel. A hatóságokat ezáltal értesítették... A rendőrség megostromolta az épületet, mert elbarikádozták a bejáratokat. Fabiust és a párt jelen lévő tagjait őrizetbe vették. Mitterrand-t és Fabiust bíróság elé idézték az állami monopólium megsértése vádjával.[1]
Az 1981-es elnökválasztáson baloldali győzelem született, Fabiust kinevezték költségvetési miniszterré, 1983-ban pedig az iparügyekért és a tudományos kutatásért felelős miniszterré Pierre Mauroy kormányában. 1984. július 17-én 37 évesen lett Franciaország történetében a legfiatalabb miniszterelnök. A nehéz nemzetközi helyzet ellenére a modernizáció útját választotta. Kormányfői tevékenységére két esemény vetített árnyékot: a Rainbow Warrior elsüllyesztése és a transzfúziós botrány. 1984–85-ben hemofíliában szenvedő betegek HIV és hepatitis C-vírussal fertőzött vérkészítményt kaptak. Öten meghaltak, ketten munkaképtelenné váltak.[2] Fabiust, Georgina Dufoix-t az akkori szociális ügyekért és a nemzeti szolidaritásért felelős miniszterasszonyt valamint az egészségügyi minisztert bíróság elé idézték. Fabiust és Dufoix-t felmentették.[3] A Központi Hematológiai Intézet (CNTS) igazgatóját 5 évi fegyházra és 500 000 frank pénzbüntetésre ítélték.
1986-ban ellenzéki képviselőként előkészítette és 1988-ban tevékenyen részt vett Mitterrand újraválasztási kampányában. Fabiust a francia nemzetgyűlés elnökévé választották. A 80-as évek végén és a 90-es évek elején elkeseredett versengés alakult ki Fabius és Lionel Jospin között a párt vezetésének megszerzéséért. 1988 májusában Jospin Pierre Mauroy-t támogatta. 1989-ben Fabius az Európai Parlament képviselője lett. 1992 januárjától 1993 áprilisáig Fabius töltötte be a párt első titkári posztját. 1995-ben Le Grand-Quevilly polgármesterévé választották.
Jospin első kormányában nem kapott tárcát, de amikor Christian Sautter, aki Dominique Strauss-Kahnt posztját vette át, lemondott, Jospin Fabiust nevezte ki gazdasági, iparügyi és pénzügyminiszternek.
2012. május 16. óta Fabius állt a francia külügyminisztérium élén. 2016. február 9-én bejelentette lemondását. Laurent Fabius döntésének okairól egyelőre nincsenek információk.[4]
Kitüntetései[szerkesztés]
- A Francia Köztársaság Nemzeti Érdemrendjének nagykeresztje
- A Québec Nemzeti Rend tisztje
- Dom Henrik infáns rendjének nagykeresztje
- A Norvég Királyi Érdemrend nagykeresztje
- Az Olasz Köztársaság Érdemrendjének nagykeresztes lovagja
- Románia Csillaga érdemrend
Írásai[szerkesztés]
- La France inégale (1975)
- Le Cœur du futur (1985)
- C’est en allant vers la mer (1990)
- Les Blessures de la vérité (1995)
- Cela commence par une balade (2003)
- Une certaine idée de l’Europe (2004)
- La Reconstruction de la gauche ?, Alain Finkielkrauttal közösen, Forum Libération de Grenoble, CD audio (2008)
- Le Cabinet des douze (2010)
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ L’affaire Radio-Riposte (francia nyelven). jean-jaures.org. [2015. február 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. február 6.)
- ↑ Sang contaminé. Les sept victims retenues (francia nyelven). humanité.fr, 1999. (Hozzáférés: 2015. február 7.)
- ↑ Cour de Justice de la République (francia nyelven). RAJF.org, 1999. (Hozzáférés: 2015. február 7.)
- ↑ Lemondott a francia külügyminiszter. parameter.sk. (Hozzáférés: 2016. február 11.)
Források[szerkesztés]
- Biographie détaillée de Laurent Fabius (francia nyelven). France diplomatie. [2015. február 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. június 26.)
- Laurent Fabius (francia nyelven). gouvernement.fr. [2015. június 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. június 26.)
