Kovács István (politikus, 1911–2011)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ez a szócikk a politikusról, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának egykori tagjáról szól. Hasonló címmel lásd még: Kovács István (egyértelműsítő lap).
Kovács István
Született1911. október 24.
Ditró
Elhunyt2011. december 23. (100 évesen)
Budapest[1]
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásapolitikus
Tisztsége
  • az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja (1945. április – 1945. november 3.)
  • magyarországi parlamenti képviselő (1945. november 4. – 1948)
  • magyarországi parlamenti képviselő (1948 – 1957. május 9.)
A Wikimédia Commons tartalmaz Kovács István témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Kovács István (Gyergyóditró, 1911. október 24. – Budapest, 2011. december 23.)[2][3] magas rangú kommunista pártfunkcionárius, az MDP PB és a Népköztársaság Elnöki Tanácsának tagja.

Ifjúsága[szerkesztés]

Raktáros apa és háztartásbeli anya tíz gyermekének egyikeként született. Négy elemit, majd a polgári iskola egy osztályát végezte el, ezután kárpitosnak tanult. 1927-ben lépett be az illegális kommunista mozgalom legális fedőszerveként működő Magyarországi Szocialista Munkáspártba és a Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetségébe, ahol 1929 júliusától a KB és a titkárság tagja lett, egyúttal a KMP ideiglenes titkárságában is helyet kapott. (Az illegalitás évei alatt, egészen 1945-ig, Rosner Jenő álnéven tevékenykedett.) 1930–1933 között külföldön tartózkodott: a KIMSZ bécsi kongresszusát követően Moszkvába utazott, ahol elvégezte a Nemzetközi Lenin Iskolát, és 1931–32 során a KIMSZ-et képviselte a Kommunista Ifjúsági Internacionáléban. 1933-as hazatérésekor a KIMSZ titkárává választották, de 1934-ben letartóztatták és kilenc évre bebörtönözték. 1942 júniusi szabadulása után a KMP KB Titkárságának tagja és a budapesti pártbizottság titkára lett. 1943 februárjában újra börtönbe került, de 1944 novemberében megszökött, és ismét a KB Titkárságán kezdett dolgozni, miközben partizánakciókat szervezett a nyilasok és náci megszállók ellen.

A kommunista érában[szerkesztés]

1945 januárjában beválasztották a párt újjászervezett Központi Bizottságába (későbbi nevén Központi Vezetőség), amelynek 1956 októberéig tagja maradt. A budapesti titkárságba is bekerült, de a fővárosi és debreceni KV-titkárságok fúziójakor itteni pozícióját elvesztette. 1945-ben a Politikai Bizottságba is beválasztották, de az 1946-os pártkongresszuson csak póttagságot szerzett. Ekkortól 1949-ig a KV újonnan létrehozott szervezési osztályának vezetője, 1948 novemberétől a KV titkára. 1949-ben ismét rendes taggá választották a PB-ben, illetve 1949 nyarától mintegy egy évig a budapesti pártbizottság első titkáraként tevékenykedett. 1950 júniusától a párt káderosztályának vezetője volt. Állami szerepvállalása viszonylag korlátozott maradt: 1945 áprilisától kezdve minden választáson bekerült a törvényhozásba 1957-ig, illetve 1949–1956 között az Elnöki Tanácsban kapott tagságot. (A testületben elnökhelyettes is volt 1951–53 között.)

Előmenetele kisebb törést szenvedett 1953-ban, amikor letartóztatták a fivérét: pártfunkcióit elvesztette a KV-tagság kivételével. Vidékre került, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei pártbizottság élére. Itt érte a Nagy Imre fémjelezte „új szakasz”, amikor egy ideig nem foglalt állást sem előbbi, sem Rákosi kemény irányvonala mellett. 1954 nyarán visszakerült a fővárosba mint a pártszervezet titkára. Rákosi restaurációját követően, 1955 áprilisában visszakerült a PB-be, októberben pedig a KV Titkárságába is kooptálták. 1956 tavaszán tagja volt a Farkas Mihály elleni vizsgálatot bonyolító bizottságnak.

Az 1956-os forradalom első napját követő éjszaka a feltétlen szovjetbarátságot tanúsító Kovácsot kizárták a pártvezetésből, bár az újonnan megalakult Katonai Bizottságban egy napig vezetői beosztást kapott, és később is tag maradt. Október 30-án a budapesti első titkárságát is elvesztette. Másnap a szovjetek Tökölről Moszkvába vitték, ahonnan november 4-én hiába próbált meg visszatérni: miután Ungváron találkozott Kádár Jánossal, a kormány „rendkívüli moszkvai kapcsolattartójává” nyilvánították, ami súlytalan funkció volt.

Távollétében, 1957-ben megsemmisítették képviselői mandátumát. 1958-as hazatérését követően a Könnyűipari Minisztérium főosztályvezetője lett. 1962-ben, az 1956 előtti törvénytelenségek vizsgálata kapcsán megsemmisítették párttagságát, de 1966-ban helyreállították. 1974-ben vonult nyugdíjba a Könnyűipari Szervezési Intézet igazgatói székéből. 1989-ig az MSZMP tagja maradt.

Díjai, kitüntetései[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ PIM-névtérazonosító. (Hozzáférés: 2020. június 25.)
  2. ↑ Nemzeti Emlékezet Bizottsága. [2017. május 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. április 1.)
  3. ↑ Morva Tamás: Búcsú Kovács Istvántól munkaspart-2006.hu 2012. február 5.. [2012. február 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 30.)

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Kovács_István_(politikus,_1911–2011)&oldid=26741828”