Kormány (állami szerv)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A kormány (vagy kabinet, helyenként, korábban Magyarországon is: minisztertanács) a végrehajtó hatalom gyakorlásának központi szerve, az egyes kormányzati ágak vezetőinek, a minisztereknek az összessége. A kormány mint a végrehajtó hatalom legfőbb szerve irányítja a közigazgatást.

A kormány feladat- és hatásköre[szerkesztés]

A kormányok feladatait általában az adott ország alkotmánya vagy más törvénye írja elő.

A kormány a parlamentnek vagy az uralkodónak tartozik felelősséggel, ahogy kinevezése, feloszlatása is az adott ország berendezkedésétől függően az uralkodó vagy a parlament hatáskörébe tartozik. A kormány tagjai a miniszterek vagy egyéb tisztségviselők (Magyarországon ilyen volt például az Országos Tervhivatal elnöke). A kormány vezetője a kormányfő (általában a miniszterelnök, de lehet a minisztertanács elnöke vagy szövetségi kancellár is).

Jellemzően a közigazgatásnak, illetve az egyes nemzetgazdasági ágazatoknak megfelelően hozzák létre a minisztériumokat. Az adott ország nagyságától, teherbíró-képességétől is függ, hogy mennyire tagolt a közigazgatás, hány miniszter alkotja a kormányt. A legfontosabb tisztségek:

  • az ország belső biztonságáért felelős miniszter (belügyminiszter)
  • az ország határainak védelméért, a hadseregért, hadügyekért felelős miniszter (honvédelmi vagy hadügyminiszter)
  • a külkapcsolatok ápolásáért, a külpolitikáért felelős miniszter (külügyminiszter)
  • az igazságügyért mint önálló hatalmi ágért felelős miniszter (igazságügyi miniszter)
  • a monetáris politikáért, az ország fizetőeszközéért felelős miniszter (pénzügyminiszter)
  • az oktatásért, közművelődésért, kultúráért felelős miniszter(ek) (oktatási és/vagy kultuszminiszter)
  • a gazdaságért, mezőgazdaságért, iparért felelős miniszter(ek) (gazdasági, földművelési, ill. mezőgazdasági, ipari miniszter)
  • az egészségügyi szolgáltatásokért, társadalombiztosításért felelős miniszter (egészségügyi miniszter).

Ezenkívül lehet számos más önálló közigazgatási egység, melynek csúcsszerve élén a miniszter áll: ez az adott kormány politikájától is függ. Számos állam rendelkezik sajátos kormányzati struktúrával: Izlandnak például nincs hadserege, a törpeállamok pedig számos ágazatban a közelben lévő nagyobb ország infrastruktúráját veszik igénybe, és például Monacót az uralkodót képviselő államminiszter és az őt támogató, öttagú kormányzótanács irányítja.

A kormányok megbízatása egy-egy ciklusra szól, ami általában 4-5 év, de egyes monarchikus berendezkedésű országokban, illetve diktatúrákban hosszabb (akár korlátlan időtartamú) kormányzás is előfordulhat.

Egyéb elnevezései[szerkesztés]

Minisztérium[szerkesztés]

Az első független magyar felelős ministerium

Az 1848. évi III. törvénycikk független magyar felelős minisztérium alakításáról rendelkezett.

Kabinet[szerkesztés]

Eredetileg a kormányon belüli, néhány főből álló kisebb tanácsot jelentette, ma – főként a sajtónyelvben – a kormány szinonimájaként használják.

Minisztertanács[szerkesztés]

Magyarországon 1949 és 1957, valamint 1972 és 1990 között a kormányt minisztertanácsnak nevezték, és a miniszterelnök helyett a minisztertanács elnöke volt a funkció hivatalos neve. Egyes országokban ma is ez a kormány neve (például Franciaországban Conseil des Ministres, Lengyelországban Rada Ministrów).

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]