Ideális gáz

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az ideális gáz a fizikában használt absztrakció: a gázok olyan, egyszerűsített modelljét írja le, amelynek a termodinamikai viselkedése egyszerű kinematikai eszközökkel írható le. A reális gázok többé vagy kevésbé közelítik meg az ideális állapotot (a leginkább ideális gáz jelenlegi tudásunk szerint a hélium). Az ideális gázokat a fizikai kémiában célszerűbb tökéletes gáznak nevezni, mivel az ideális jelzőt az elegyek jellemzésére használják.[1][2]

Az ideális gázok részecskéi folytonos, egyenes vonalú, egyenletes mozgást végeznek, közben ütköznek egymással és az edény falával is (ezek tökéletesen rugalmas ütközések, tehát nem vész el energia az ütközéseknél – természetesen ilyen sem fordul elő a valóságban), innen származik az „ideális” gázok nyomása.[1]

A modell[szerkesztés]

A gázok törvényszerűségei leírhatók a mozgó testekre vonatkozó fizikai törvényekkel, ha feltételezzük az ideális voltukat, amihez a következő kritériumoknak kell teljesülniük:

  • a gázmolekulák saját térfogata elhanyagolható a gáz által betöltött térfogathoz képest (tehát szinte kiterjedés nélküliek);
  • a gázmolekulák az ütközésektől eltekintve sem vonzó, sem taszító hatást nem fejtenek ki egymásra;
  • a gázmolekulák egymással, illetve az edény falával való ütközése teljesen rugalmas;
  • a gázmolekulák átlagos sebességét és kinetikai energiáját kizárólag a gáz hőmérséklete adja meg;
  • azonos hőmérsékleten azonos számú gázmolekula kinetikai energiája megegyezik, és független a gáz anyagi minőségétől.

Az ideális gázokra és csak az ideális gázokra teljesül az egyesített gáztörvény (illetve tökéletesen az Avogadro-törvény is csak ezekre jellemző).[3]

Számításoknál a gázokat – első közelítésben – általában ideális gázoknak tekintjük. A légnemű közegek jellemzően akkor közelítik meg a tökéletes gázokra jellemző tulajdonságokat, ha a hőmérsékletük nagyobb a kritikus hőmérsékletüknél (ahol a párolgáshő nulla). Azokat a légnemű anyagokat, amelyeknek a hőmérséklete a kritikus hőmérséklet alatti, és így képesek a kondenzációra, gőznek hívjuk.[2]

Hivatkozások[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b Boles & Cengel 89. oldal
  2. a b Veszprémi 110-122. oldal
  3. Villányi 45-51. oldal

Források[szerkesztés]

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]