Horvát parasztháború

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Horvát parasztháború
Oton Iveković: Gubecz Mátét kivégzik a zágrábi Szent Márk templom előtt
Oton Iveković: Gubecz Mátét kivégzik a zágrábi Szent Márk templom előtt
Dátum1572 januárja – 1573. február 9.
HelyszínHorvátország, Szlavónia
Casus belliA horvát főnemesség brutális kizsákmányolása okán lázadnak fel a parasztok
EredményA nemesi seregek és császári-királyi erők leverik a felkelést
Harcoló felek
Horvát és szlavón parasztok
szlovén parasztok
Horvát nemesség
Magyar Királyság
Habsburg Birodalom
Parancsnokok
Gubecz Máté †gróf Tahy Ferenc
Draskovich György horvát bán
Alapy Gáspár
Haderők
20 000 felkelő, renegát, török és hódoltságbeliKb. 10 000 fő
A Wikimédia Commons tartalmaz Horvát parasztháború témájú médiaállományokat.

A horvát parasztháború vagy Gubecz Máté-féle parasztháború egy nagyszabású felkelés volt 15721573-ban Horvátország és Szlavónia területén. A vezére a parasztszármazású horvát Gubecz Máté egykori bisztrai ispán. Bár sokan úgy vélik, valójában nem volt rá hatással Dózsa György példája.

A felkelés kiváltó okai[szerkesztés]

A jobbágyság és a nemesség közötti kiélezett helyzetre a Dózsa György-féle parasztháború már ékes példát szolgáltatott. Az ellentétek néha-néha újfent felszínre kerültek, főleg ha a földesurak meg-megemelték az adókat, korlátozták a vagyonszerzést, a szabad költözködést (röghöz kötés). Ez utóbbi a rendelkezést, ami még 1514-ben született, az azt követő sorozatos országgyűlések inkább megszüntették. A helyzetet rontotta, hogy a római katolikus horvátokat protestáns vallású uraik és a szintén protestáns hitet valló végvári kapitányok is lépten nyomon inzultálták. A horvátok protestáns hitre térítésével már a reformáció megjelenése óta próbálkoztak, amely a szlovén protestánsoktól is kapott némi támogatást (a horvátok ismerték Primož Trubar, Jurij Dalmatin és Sebastijan Krelj szlovén nyelvű protestáns könyveit), de a horvátság erősen ragaszkodott katolikus hitéhez, emiatt az egyes áttért horvát protestánsokból idővel újból katolikusok lettek.

Az 1570-es években a horvátok elkezdtek szervezkedni az elnyomók ellen. Hasonlóan nagy felkelések voltak a szlovénok között is, akik a német földesuraik ellen erős etnikai ellenszenvet táplálták, mivel a németek már ez idő tájt is törekedtek a szlovének beolvasztására.

A megmozdulás[szerkesztés]

Gubecz, aki katona volt valamikor és a felkelés kezdetén az Oršić család ispánja, hosszas munkával rendezte a parasztok sorait és ebbe belevont még végvári katonákat is, akik a török elleni küzdelem java részét vitték a vállukon, de kevés zsoldot kaptak. Gubecz maga is úgy érezte, hogy a török elleni harc Horvátországnak első és legfontosabb érdeke, de tudta azt is, mint azt oly sokan akkoriban, hogy az országot vezető urak ezzel sok esetben nem törődnek.

A törökök többször megtámadták Horvátországot, s könnyen átcsaptak Krajnába, Karintiába, Stájerországba, vagy Észak-Itáliába ezen az útvonalon. A törökök ellen harcoló egyik félkatonai erő, az uszkókok szintén szemben álltak a horvát és magyar földesurakkal, ugyanakkor az uralkodóval is. Nem voltak hajlandóak semmilyen feudális szolgáltatásnak alávetni magukat, sőt még rablásokra, kalózkodásokra is adták a fejüket, emiatt szembekerültek a Habsburg uralkodóval és Velencével, „munkájuk” pedig Velence és Ausztria között okozott ellentéteket, mivel jelentős anyagi károk keletkeztek akcióikból.

Északnyugat-Horvátországból indult ki a felkelés, Tahy Ferenc uradalmain, aki az egyik legkeményebb földesúr volt. Tahy a legmagasabb adókat vetette ki birtokain, amelyeket miután a parasztok nem voltak képesek megfizetni, Tahy idegen fegyveres zsoldosokat uszított rájuk. Gubecz azonnal a felkelés élére állt és egyre többen csatlakoztak hozzá.

A felkelésből parasztháború[szerkesztés]

A Kulpa vidékén gyorsan terjedt a felkelés és rövidesen egész Horvátországot lángba borította. Gubecz Máté seregéhez nagy számban csatlakoztak idegenek is, többek között várbeli zsoldosok, akiket szintén nem fizettek. Renegát törökök és hódoltságbeliek is akadtak a felkelők között, akik vélhetően az uszkókhoz csapódtak hozzá a határmenti török helyőrségekből. Gubecz úgy döntött, hogy a szlovéneket is felkelésre bírja, a szervezkedés kezdetén is állandóan kapcsolatban volt velük. Három részre osztotta ezért húszezer fős seregét: az egyik seregtest személyes vezetése alatt folytatta a hadműveleteket az észak-horvát hegyvidéken, a Zagorjén. A második sereg Gregorich Illés parasztvezér irányítása alá került, aki betört Stájerország déli területére és fellázította a szlovén parasztokat. A harmadik seregnek a Száva és a Kupa folyó területén kellett működnie Krajna és Horvátország területén, így ott is egy horvát-szlovén parasztfelkelés kezdődött, amelynek vezetője Gubecz másik alvezére Passzanecz János. A Gubecz ösztökélésére kirobbant szlovén parasztháború komoly gondokat okozott a német földesuraknak is. Gubeczék összesen hatvan uradalmat lázítottak fel a három régióban.

A felkelés szervezettségét jól mutatja, hogy Gubecz határozott programokkal állt elő. Követelte egyebek között, hogy a parasztságot is képviseltessék a horvát-szlavón országgyűlésben (szábor), sőt ez a képviselő testület működjön külön apparátusként a horvát államon belül. A parasztok befizetett adói ne az urakat illessék, hanem fordítsák teljesen a török elleni küzdelemre.

Január 27-ről január 28-ra virradóra Gubecz elfoglalta a fontos Königsberg (mai nevét Cesargrad) várát a horvát-szlovén határon. Innen azonban hamar kiszorították, ezért délebbre húzódott vissza.

A parasztok leverése[szerkesztés]

Königsberg alól Gubecz Zabok közelébe vonult. Sikerült bevennie a Keglevich-család ottani megerősített kúriáját, de a harcokban kimerült felkelők demoralizálódtak és megérkeztek a nemesi hadak erősítései is Magyarországról. Nemsokára a žumberaki Kupincsics Miklós vezette horvát-szlovén parasztsereg is súlyos vereséget szenvedett Gurkfeld (Krško) vidékén 1573. február 5-én, a Horvátország felé menekülő maradványaikat Joseph Thurn kapitány verte szét. Draskovich György vezette horvát-magyar sereg 1573. február 7-én Zágrábból kiindulva benyomult Stájerországba. Február 8-án a Sann (mai nevén Savinjska) folyó vidékén, Sank Peternél (ma Šempeter, Szlovénia) Gregorich vereséget szenvedett Draskovichtól.

Ezután Keresztinec mellett Alapy Gáspár a még érintetlen Gubecz vezette sereg felszámolásába fogott bele. Február 9-én Gubecz döntő csatába szállt Alapyval és Draskovichcsal Sztubica mellett. Rosszul felszerelt serege zömmel gyalogosokból állt, míg a magyar erőknek jelentős lovasságuk volt, de a horvát parasztok annyira heves ellenállás fejtettek ki, hogy kis híján megnyerték a csatát. Alapyék azonban erősítést kaptak a visszatérő Draskovichtól és a csata végül a parasztsereg megsemmisítésével ért véget.

Az elfogott Gubeczet Zágrábban kegyetlen kínzások közepette, 1573. február 15-én kivégezték. Hasonlóan végezte sok más parasztvezér is. A nemesség nem folyamodott olyan kemény megtorló intézkedésekhez, mint a magyarok 1514-ben, sőt hamarosan amnesztiát adott a bújkáló lázadóknak, cserébe felszólították őket, hogy térjenek vissza falvaikba.

Gubecz Máté alakja[szerkesztés]

Emlékmű Gornja Stubica faluban

Gubecz Máté a későbbiekben Dózsa György után mint egy második „parasztkirály” vonult be a történelembe. A 19. századi horvát romantikus irodalom kedvelt alakja volt, s személyét még ma is nagy tisztelet övezi. Nevével az 1848-ban a magyarok ellen harcoló horvát népfelkelőket, majd a délszláv háborúban harcoló katonákat is lelkesítették.

Lásd még[szerkesztés]

Források[szerkesztés]