Fábián Imre (költő)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Fábián Imre
Született1945. július 2.
Nagyszalonta
Elhunyt2005. április 15. (59 évesen)
Nagyvárad
Állampolgárságaromán
Foglalkozásaköltő,
néprajzkutató,
újságíró,
könyvkiadó
SablonWikidataSegítség

Fábián Imre (Nagyszalonta, 1945. július 2.Nagyvárad, 2005. április 15.) költő, folklorista, újságíró, könyvkiadó. Fábián Sándor öccse.

Élete[szerkesztés]

A marosvásárhelyi pedagógiai főiskola elvégzése után a nagyszalontai Arany János Emlékmúzeum igazgatója (1969–71), majd a nagyváradi Fáklya című napilap belső munkatársa. Folklórfeldolgozásait és Arany-kutatásainak eredményét a napisajtó és a Művelődés, Utunk közölte; versekkel jelentkezett a Varázslataink (1974) és Hangrobbanás (1975) című antológiákban. Az Antologie de cultură populară bihoreană I. Balade című kötetben (Nagyvárad, 1979) bihari magyar népdalokat mutatott be.

1989-90-ben a Bihari Napló, majd a Kelet-Nyugat főszerkesztője volt a lap megszűntéig. 1992-ben megalapította a nagyváradi Literator kiadóvállalatot, s annak ügyvezetője lett.[1] Eredeti népmesék Biharból című kötete 2001-ben jelent meg Nagyváradon, a könyv bemutatóját 2001. augusztus 17-én tartották a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban.[2] Kiadóvállalatán keresztül is törekedett megmenteni a Partium néprajzi értékeit a következő nemzedékek számára.

Művei[szerkesztés]

  • Bihari gyermekmondókák; közzéteszi Faragó József, Fábián Imre; Kriterion, Bukarest, 1982
  • Világszép asszony. Koczkás Sándor meséi; gyűjt., bev., jegyz. Fábián Imre; Kriterion, Bukarest, 1984
  • Tündérkertben; Creangă, Bukarest, 1987
  • Zöldike királyfi. Népmesék; gyűjt., közzéteszi Fábián Imre; Dacia, Cluj-Napoca, 1989
  • A hajnal aranykulcsa. Zsuzsanna meséskönyve; Creangă, Bukarest, 1990
  • Varázskör. Versek; Kriterion, Bukarest, 1990
  • Gyónásom. Horváth Imrével beszélget Fábián Imre; Literatus, Nagyvárad, 1992
  • Angyalok csókja; Litarator, Nagyvárad, 1993
  • Bihari népmondák; közzéteszi Faragó József és Fábián Imre; Literator, Nagyvárad, 1995
  • Hagyományok a belényesi medencében; műsor Fábián Imre és sonkolyosi fiatalok gyűjtéséből összeáll., összekötő szöv., temetési paródia Mezey Tibor; Mezey Tibor, Nagyvárad, 1995
  • Hol volt, hol nem volt; Literator, Nagyvárad, 1997
  • Zöldike királyfi. Nagyszalontai népmesék; Literator, Nagyvárad, 1997
  • Haza-út; Literator, Nagyvárad, 1999
  • Bihari találós mesék, találós kérdések, mesetalányok; 2. bőv. kiad.; Literator, Nagyvárad, 1999
  • Mesék és fabulák; Literator, Nagyvárad, 2000
  • A Zerindi Képtár; szerk. Fábián Imre; Literator, Nagyvárad, 2000
  • Colinde româneşti (Román kolindák); románra ford. Fábián Imre, szerk. Crăciun Parasca; Inspectoratul Pentru Cultura Bihor, Oradea, 2000
  • Bihari népmondák; közzéteszi Faragó József, Fábián Imre; 2. bőv. kiad.; Litarator, Nagyvárad, 2001
  • Eredeti népmesék Biharból; Literator, Nagyvárad, 2001
  • Tükör utca 11.; Litarator, Nagyvárad, 2001
  • Az otthon; Literator, Nagyvárad, 2003
  • Babszem Jankó. Bihari népmesék; Literator, Nagyvárad, 2004
  • Bihari gyermekmondókák; közzéteszi Faragó József, Fábián Imre; Literator, Nagyvárad, 2004
  • Ki ölte meg Szatmáry doktort? Oknyomozati vádirat dokumentumok tükrében; szerk. Fábián Imre; Literator, Nagyvárad, 2005
  • Mátkám; Literator, Nagyvárad, 2005

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ÚMIL i.m.
  2. Eredeti népmesék Biharból. Romániai Magyar Szó (Bukarest), 2001. augusztus 16.

Források[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]