FK Ørn Horten

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
FK Ørn Horten
Csapatadatok
Teljes csapatnévFotballklubben Ørn Horten
BecenévØrn, Ørnane
SzékhelyHorten, Norvégia
Alapítva1904. május 4.
Klubszínekfehér, barna
StadionLystlunden
VezetőedzőNOR Kjell André Thu
ElnökNOR Kjetil Ramberg
Bajnokság2. divisjon
Nemzeti sikerek
norvég Kupagyőztes4 alkalommal
Csapatmezek
Hazai
Idegenbeli

AZ Ørn Horten egy norvég harmadosztályú labdarúgócsapat.[1]

Klubtörténet[szerkesztés]

A klubot 1904. május 4-én alapították, és azóta is Horten legnagyobb labdarúgó egyesülete. Az aranykorát az 1920-as és 1930-as években élte. 1920-ban megszerezte első kupa győzelmét, amit tíz éven belül még háromszor sikerült megnyerniük. Az 1950-es és 60-as években a norvég első osztályban is szerepeltek.

A klub sokáig a negyedosztályban játszott, ám a 2021-es szezonban csoportelsőként sikerült feljutniuk a harmadosztályba.

A vezetőedzői posztot az egyik korábbi játékos, Kjell Andre Thu tölti be. Az Ørn a közelmúltban több tehetséges játékost is felfedezett, mint például Adnan Hadzicot, aki az Start csapatához került, illetve Benjamin Zalot és Julian Kristoffersent akik külföldön folytatták pályafutásukat.[2]

Sikerek[szerkesztés]

Norvég Kupa

Legutóbbi szezonok[szerkesztés]

Szezon Poz. M Gy D V RG KG P Kupa Megjegyzés
2020 - 3. divisjon
0 0 0 0
0
0
0
a COVID-19 pandémia miatt törölték a szezont
2021 - 3. divisjon
↑ 1.
13 9 2 2
32
12
29 1. kör Feljutott
2022 - 2. divisjon
8.
24 7 8 9
37
38
29 1. kör

Fordítás[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a FK Ørn Horten című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. A klub. (Hozzáférés: 2021. december 17.)
  2. Híresebb játékosok. (Hozzáférés: 2021. december 17.)

További információk[szerkesztés]