Első Teleki-kormány

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Első Teleki-kormány
(1920. július 19.1921. április 14.)
Időhossz9 hónap
KormányfőTeleki Pál (miniszterelnökként)
ÁllamfőHorthy Miklós (kormányzóként)
Államformakirályság

PártokOrszágos Kisgazda- és Földműves Párt,
Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja,
Országos Kisgazda- és Földműves Párt
Előző kormány
Következő kormány
Simonyi-Semadam-kormány
Bethlen-kormány
A kormány

Az első Teleki-kormány 1920. július 19. és 1921. április 14. között volt hivatalban. A Simonyi-Semadam-kormány csupán a trianoni békeszerződés aláírására és a román hadsereg kivonulásának lebonyolítására volt hivatott, továbbá csak olyan politikusokat tartalmazott, akik a jövőben nem kívántak résztvenni aktívan a politikai életben. A váltásra a Trianon miatti népszerűség vesztése illetve a fehérterror fokozódása miatt került sor. Az előző kormány több tagját is átvette a Teleki Pál gróf által megalakított új kabinet. Miután a kormánypárt részvételével Korányi Frigyes pénzügyminisztert leszavazták a parlamentben, december 2-án a kormány beadta lemondását majd december 16-án újjá alakult. Teleki végleges bukását az 1921. március 26-27-i királypuccsban való részvétele okozta.

A kormány tagjai[szerkesztés]

Név Hivatali idő kezdete Hivatali idő vége Párt/szervezet Megjegyzés
Miniszterelnök
Teleki Pál 1920. július 19. 1921. április 14.
Belügyminiszter
Ferdinandy Gyula 1920. július 19. 1921. február 19.
Országos Kisgazdapárt
Tomcsányi Vilmos Pál 1921. február 19. 1921. április 14.
Országos Kisgazdapárt
Földmívelésügyi miniszter
Rubinek Gyula 1920. július 19. 1920. augusztus 17.
Országos Kisgazdapárt
Nagyatádi Szabó István 1920. augusztus 17. 1921. április 14.
Országos Kisgazdapárt
Honvédelmi miniszter
Sréter István 1920. július 19. 1920. december 16.
Belitska Sándor 1920. december 16. 1921. április 14.
Igazságügy-miniszter
Tomcsányi Vilmos Pál 1920. július 19. 1921. április 14.
Országos Kisgazdapárt
Kereskedelemügyi miniszter
Rubinek Gyula 1920. július 19. 1920. december 16.
Hegyeshalmi Lajos 1920. december 16. 1921. április 14.
Külügyminiszter
Csáky Imre 1920. július 19. 1920. december 16.
Teleki Pál 1920. december 16. 1921. január 18.
KNEP
ideiglenesen, miniszterelnökként
Gratz Gusztáv 1921. január 18. 1921. április 14.
Népjóléti és munkaügyi miniszter
Benárd Ágost 1920. július 19. 1921. április 14.
Pénzügyminiszter
Korányi Frigyes 1920. július 19. 1920. december 16.
Országos Kisgazdapárt
Hegedüs Lóránt 1920. december 16. 1921. április 14.
Vallás- és közoktatásügyi miniszter
Haller István 1920. július 19. 1920. december 16.
KNEP
Vass József 1920. december 16. 1921. április 14.
KNEP
Tárca nélküli (közélelmezésügyi) miniszter
Vass József 1920. július 19. 1921. április 14.
KNEP
december 16-tól vallás- és közoktatásügyi miniszter is egyben

Források[szerkesztés]

  • Magyar történelmi kronológia Az őstörténettől 1966-ig

További információk[szerkesztés]