Bartis Attila

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Bartis Attila
Született1968. január 22. (56 éves)
Marosvásárhely
Állampolgársága
SzüleiBartis Ferenc
Foglalkozása
IskoláiBálint György Újságíró Iskola (–1991)
Kitüntetései

A Wikimédia Commons tartalmaz Bartis Attila témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Bartis Attila (Marosvásárhely, 1968. január 22. –) József Attila-díjas magyar író, fotográfus.

Életpályája[szerkesztés]

Erdélyben született, édesapja, Bartis Ferenc (1936–2006) költő, édesanyja Gherasim Margit. Családjával 1984-ben költözött Budapestre, amikor apját megfosztották román állampolgárságától. 1990–1991 között a MÚOSZ Újságíró Iskola diákja volt.

Munkássága[szerkesztés]

Huszonhét évesen (1995) jelentette meg bemutatkozó regényét, A sétát. három évvel később jelent meg novelláskötete A kéklő pára címen. Eddigi legnagyobb sikerét A nyugalom című, 2001-ben megjelent regénye szerezte számára. Ez alapján írta meg Anyám, Kleopátra című drámáját, amelyet 2003-ban mutattak be a Nemzeti Színházban Garas Dezső rendezésében, Udvaros Dorottya főszereplésével.

Egy évig írt tárcákat az Élet és Irodalom című folyóiratnak. Itt megjelent írásait A Lázár apokrifek című kötetében adta ki.

Könyveit több nyelvre lefordították. Fotóművészként fényképei számos kiállításon vettek már részt.

A nyugalom című regényéből Alföldi Róbert rendezett filmet, melyet 2008-ban mutattak be (Nyugalom).

2016-ban rendezőként állította színpadra a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatával saját drámáját, a Rendezés-t.

Művei[szerkesztés]

  • A séta (regény, Balassi–JAK Kiadó, Budapest, 1995)
  • A kéklő pára. Novellák, 1995–1998; Magvető, Bp., 1998
  • A nyugalom (regény, Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2001)
  • Anyám, Kleopátra (dráma, 2002)
  • A Lázár apokrifek. Tizenkét tárca; Magvető, Bp., 2005
  • A kéklő pára. Novellák, 1995–1998, 2006; 2. változtatott kiad.; Magvető, Bp., 2007
  • Romlás (dráma, 2009)
  • A csöndet úgy. Naplóképek, 2005. január–2008. december; Magvető, Bp., 2010
  • Bartis AttilaKemény István: Amiről lehet; Magvető, Bp., 2010
  • Tizenegy novella (Magánkiadás, 2010)
  • A vége (regény, Magvető Kiadó, Budapest, 2015)
  • Rendezés (dráma, 2016)
  • A világ leírása, részlet; fotó Bartis Attila, szöveg Kemény István; Deák Erika Galéria, Bp., 2016
  • A szigeteken; szöveg Katharina Narbutovič, Petrányi Zsolt, Szűcs Attila; Magvető, Bp., 2018 (fotóalbum)
  • A nyugalom; jav. utánny.; Magvető, Bp., 2018
  • A kéklő pára. Novellák, 1995–1998, 2006; jav. utánny.; Magvető, Bp., 2018
  • Az eltűnt idő nyoma. Száz fecni, 1989–2019; Magvető, Bp., 2019

Kiállításai[szerkesztés]

  • Az Engelhard-hagyaték – fotográfiák
    • Dorottya Galéria, Budapest, 1996
    • Frankfurt 1996
    • Frankfurt 1999
  • Photo Pygmalion – fotográfiák
    • Vintage Galéria, Budapest, 1998
    • Mai Manó Ház, Pécsi József Ösztöndíjasok Kiállítása, Budapest, 2000
  • A szigeteken – fotográfiák
  • Mai Manó Ház, Budapest 2018
  • Románia Nemzeti Művészeti Múzeum, Bukarest 2019

Díjak, kitüntetések[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Írásai[szerkesztés]