Balázs József (író)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Balázs József
Portréja a Körkép antológia 1980-as kötetében
Portréja a Körkép antológia 1980-as kötetében
Született1944. március 19.
Vitka[Mj. 1]
Elhunyt1997. október 13. (53 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásaíró, dramaturg
KitüntetéseiJózsef Attila-díj (1977), (1987)
SZOT-díj (1976)
Váci Mihály-díj
SírhelyeFarkasréti temető (7/3-1-82)
A Wikimédia Commons tartalmaz Balázs József témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Balázs József, (Vitka, 1944. március 19. – Budapest, 1997. október 13.) József Attila-díjas író, dramaturg.

Élete[szerkesztés]

Az ELTE Bölcsészettudományi Kar magyar-történelem szakán tanult. Pályáját üzemi lapoknál kezdte. Már harmincéves elmúlt, amikor íróként debütált. Néhány éven belül több kötete – jelentős közönség- és kritikai sikerrel – megjelent. Rövid időre az irodalmi élet középpontjába került, alkotásai érettségi tételek, egyetemi tan- és vitaanyagok lettek. 1976-tól a filmgyárban dolgozott dramaturgként, számos film stáblistáján találkozhatunk nevével. Több művét is megfilmesítették. A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház pedig 1983. december 17-én tartotta A bátori advent című történelmi játékának ősbemutatóját. Az 1980-as évektől fokozatosan kikerült az irodalmi élet fókuszából, részben indokoltan, mivel jelentősebb művet már nem alkotott. Hosszan tartó súlyos betegsége is akadályozhatta alkotó munkájában.

Több évtizedig élt Budapest XII. kerületében, a Krisztinavárosban. A Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.

Művei[szerkesztés]

Szépirodalmi kötetei[szerkesztés]

  • Magyarok (regény, 1975)
  • Koportos (kisregény, 1976)
  • Fábián Bálint találkozása Istennel (regény, 1976)
  • Az ártatlan (regény, 1977)
  • Szeretők és szerelmesek (regény, 1978)
  • Az eltévedt tank (elbeszélések, 1983)
  • A homok vándorai (dráma, 1983)
  • A torcellói Krisztus; szerk., utószó Vasy Géza; Széphalom Könyvműhely, Bp., 2005

Műveiből készült filmek[szerkesztés]

Emléktáblája a XII. kerület Márvány utca 27. számú ház falán
Emléktáblája a vásárosnaményi könyvtár falán

Forgatókönyvek[szerkesztés]

Díjai[szerkesztés]

Emlékezete[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Megjegyzések[szerkesztés]

  1. 1969-ben Vásárosnaményhoz csatolt település.

Jegyzetek[szerkesztés]