2016-os Formula–1 világbajnokság

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
2016-os FIA
Formula–1 világbajnokság
Nico Rosberg szerezte meg a világbajnoki címet 2016-ban
Nico Rosberg szerezte meg a világbajnoki címet 2016-ban
Egyéni világbajnok
GER Nico Rosberg385
Konstruktőri világbajnok
GER Mercedes765

 ← 2015
2017 → 

A 2016-os Formula–1 világbajnokság sorrendben a 67. Formula–1-es szezon volt. A szezon 21 versenyből állt, 11 csapat 23 versenyzővel állt rajthoz. A konstruktőri világbajnoki címet a Mercedes szerezte meg, az egyéni pontverseny élén pedig Nico Rosberg végzett, aki pályafutása első világbajnoki címét szerezte meg.[1]

Az idényt megelőzően több szabálymódosítás is történt. Max Verstappen előző évi debütálása több negatív kritikát is kiváltott a holland versenyző kora miatt (mindössze 17 éves volt), ezért a Nemzetközi Automobil Szövetség 18 évben minimalizálta az újoncok életkorát. Új helyszínként bemutatkozott az azerbajdzsáni Baku, ahol utcai pályán rendezték meg az Európa Nagydíjat. Ez az idény lett a sportág történetének leghosszabb szezonja, a versenynaptár 21 nagydíjhétvégét tartalmazott. A pilóták az első versenyt március 20-án Melbourneben, az utolsót november 27-én Abu-Dzabiban teljesítették.

Új időmérős rendszert vezettek be, de a versenyzők és a rajongók körében is népszerűtlen változtatás csak két nagydíj hétvégét ért meg. Az idény során a Mercedes pilótái 19 futamon diadalmaskodtak – érdekesség, hogy Lewis Hamilton tíz, míg a végül világbajnok Nico Rosberg csak kilenc futamot nyert, mégis utóbbi végzett a pontverseny élén – és 765 megszerzett pontjukkal új rekordot állítottak fel a vonatkozó listán. A német gyártó pilótáin kívül csak a Red Bull párosa tudott versenyt nyerni. Barcelonában Max Verstappen a sportág történetének legfiatalabb futamgyőztese lett.

Az új Formula–1[szerkesztés]

Változtatások 2016-tól[szerkesztés]

2016-tól az előszezoni tesztek száma háromról kettőre csökkent.[2] A minimum versenyzői korhatárt 18 évben állapították meg.[3] Az FIA Stratégiai Munkacsoportjának 2015. májusi döntése alapján a csapatok ettől az évtől szabadon választhattak a Pirelli elérhető öt gumiabroncsa közül futamonként (az addigi kettő helyett) hármat,[4][5] amik között megjelentek az új ultralágy gumik.[6] A pilótákat ezen felül ettől az évtől kezdve csapatonként eltérő gumistratégiákra tehették a teljes versenyhétvégére vonatkozólag. Ebben az évben olyan szabályt hoztak, hogy abban az esetben, ha véletlenül eltérő gumikeverékek kerülnek fel egyidejűleg egy pilóta autójára, maximum három kört tartózkodhat velük a pályán.

Tovább szigorították a pilóták és a csapat kommunikációját, miszerint ebben az évben minden stratégiai illetve a legtöbb műszaki utasítás vagy információ közlése tilos volt, ezek alól csak a biztonsági információk képeztek kivételt.[7] A szabályozást a magyar nagydíj után, július végén eltörölték.[8] A virtuális biztonsági autó (VSC) rendszer ettől az évtől nem csak a futamon, de a teljes versenyhétvége folyamán életbe léphetett.

Megemelték a 100 kg-os üzemanyaglimitet is, a motorok teljesítményének megnövelése érdekében. Az autókat hangosabbá tették átalakított kipufogórendszerek segítségével, valamint az autók külseje is agresszívebb lett szélesebb nyomtáv és gumik, valamint új kialakítású szárnyak és padlólemez alkalmazásával. Ezáltal a leszorítóerő is nőtt.[9]

Ettől az évtől bevezették a Nap versenyzője (Driver of the Day) elismerést, amelyet a közönség szavazatai alapján az adott futam legjobban teljesítő versenyzője kapott meg.

A rajthelyek megállapítása:[10]
Q1
07:00 – 22. hely
08:30 – 21. hely
10:00 – 20. hely
11:30 – 19. hely
13:00 – 18. hely
14:30 – 17. hely
16:00 – 16. hely*
Q2
06:00 – 15. hely
07:30 – 14. hely
09:00 – 13. hely
10:30 – 12. hely
12:00 – 11. hely
13:30 – 10. hely
15:00 – 9. hely*
Q3
05:00 – 8. hely
06:30 – 7. hely
08:00 – 6. hely
09:30 – 5. hely
11:00 – 4. hely
12:30 – 3. hely
14:00 – 2. hely* és pole-pozíció*
* – Befejezheti megkezdett körét.

Az új időmérő-rendszer[szerkesztés]

Ettől az évtől újfajta, folyamatos kiesésen alapuló időmérő rendszert vezettek volna be a Formula–1-ben. Az időmérő edzés eszerint a következő feltételekkel működött volna : a Q1 hossza 16, a Q2-é 15, míg a Q3-é 14 perc (azaz az összesített 45 perc megmaradt), azonban bizonyos időpontokban (a Q1-ben a 7., a Q2-ben a 6., a Q3-ban pedig az 5. perctől kezdve másfél perces időközökkel) az utolsó helyen álló versenyző automatikusan kiesik. Az etapok során, az idő letelte után a maradék versenyzők befejezhetik megkezdett köreiket, ez alapján kerül megállapításra a 16., a 9. és az első helyezett. A Q3-ba tíz helyett csupán nyolc pilóta jut tovább, az utolsó másfél percben pedig már csak a két leggyorsabb versenyző marad pályán, hogy megszerezze a pole-pozíciót. A korábbi évekhez hasonlóan a Q3 résztvevői a második etapban használt szetteken kellett rajthoz állniuk (kivéve az esőgumikat).[11]

Ez az időmérő rendszer azonban csupán a szezon első két futamán (Ausztráliában és Bahreinben) volt életben, és mivel mind a két alkalommal kudarcnak bizonyult, mind a versenyzők, mind a sajtó, mind pedig a közönség visszajelzései alapján. Ezért a szezon harmadik futamától, a kínai nagydíjtól kezdve visszaálltak a 2015-ig használt „klasszikus” időmérő rendszerre.[12]

Közvetítések[szerkesztés]

Ebben az évben is az M4 Sport közvetítette Magyarországon a futamokat, a kommentátorok Szujó Zoltán és Wéber Gábor voltak. 2016-ban már az összes hétvégi eseményt (beleértve a szabadedzéseket is) képernyőre tűzték, a Boxutca magazin pedig csütörtökönként jelentkezett. A két addigi utazó riporter, Bobák Róbert és Ujvári Máté mellé Szeleczky Ádám csatlakozott harmadik váltótársként. A szakértők továbbra is Magyarország legjobb pályaautó versenyzői voltak: Kiss Pál Tamás, Kiss Norbert és Michelisz Norbert. A 2016-os labdarúgó-Európa-bajnokság mérkőzéseivel történő időbeni ütközés miatt a kanadai és az európai nagydíj közvetítése a Dunán volt látható, csakúgy mint a brazil nagydíj, amely a magyar labdarúgó-válogatott Andorra elleni mérkőzésével egy időben került megrendezésre. A stáb állandó szinkrontolmácsa ebben az évben is Gether Dénes volt, aki elsősorban az időmérő és futam utáni, illetve a versenyzői parádén készült interjúkat fordította (kivéve a magyar nagydíjat, ahol minden interjút ő fordított).

Átigazolások[szerkesztés]

Csapatváltások[szerkesztés]

Újonc pilóták[szerkesztés]

Visszatérő pilóták[szerkesztés]

Távozó pilóták[szerkesztés]

Év közbeni pilótacserék[szerkesztés]

Debütáló csapatok[szerkesztés]

Visszatérő csapatok[szerkesztés]

Motorszállító-váltások[szerkesztés]

A szezon előtt[szerkesztés]

Új autófejlesztések[szerkesztés]

Konstruktőr Autó Bemutató ideje Bemutató helye
Renault RS16[30] február 3. FRA Párizs, Franciaország
Williams FW38[31] február 19. online
Ferrari SF16-H[32] február 19. ITA Maranello, Olaszország
McLaren MP4-31[33] február 21. GBR Woking, Egyesült Királyság
Haas VF-16[34] február 21. ESP Barcelona, Spanyolország
Mercedes F1 W07 Hybrid[35] február 21. ESP Barcelona, Spanyolország
Force India VJM09[36] február 22. ESP Barcelona, Spanyolország
Red Bull RB12[37] február 22. ESP Barcelona, Spanyolország
Manor MRT05[38] február 22. ESP Barcelona, Spanyolország
Sauber C35[39] február 29. ESP Barcelona, Spanyolország
Toro Rosso STR11[40] március 1. ESP Barcelona, Spanyolország

Tesztek[szerkesztés]

Dátum Helyszín Pálya Leggyorsabb versenyző Csapat Idő Kör
Február 22. ESP Barcelona, Spanyolország Circuit de Catalunya Németország Sebastian Vettel Olaszország Ferrari 1:24,939 69
Február 23. Németország Sebastian Vettel Olaszország Ferrari 1:22,810 126
Február 24. Németország Nico Hülkenberg India Force India 1:23,110 99
Február 25. Finnország Kimi Räikkönen Olaszország Ferrari 1:23,477 80
Március 1. ESP Barcelona, Spanyolország Circuit de Catalunya Németország Nico Rosberg Németország Mercedes 1:23,022 82
Március 2. Finnország Valtteri Bottas Egyesült Királyság Williams-Mercedes 1:23,261 108
Március 3. Finnország Kimi Räikkönen Olaszország Ferrari 1:22,765 136
Március 4. Németország Sebastian Vettel Olaszország Ferrari 1:22,852 142
Május 17. ESP Barcelona, Spanyolország Circuit de Catalunya Németország Sebastian Vettel Olaszország Ferrari 1:23,220 103
Május 18. Hollandia Max Verstappen Ausztria Red Bull-TAG Heuer 1:23,267 118

Részletes teszteredmények

Barcelona, Spanyolország ESP
Időjárás: február 22. — száraz • február 23. — száraz • február 24. — száraz • február 25. — száraz
Dátum Hely. Versenyző Csapat/motor Modell Idő Kül. Előző Km/ó Kör
február 22. 1 Németország Sebastian Vettel Ferrari SF16-H 1:24,939 - 197,295 69
2 Egyesült Királyság Lewis Hamilton Mercedes F1 W07 1:25,409 +0,470 +0,470 196,209 156
3 Ausztrália (ország) Daniel Ricciardo Red Bull-TAG Heuer RB12 1:26,044 +1,105 +0,635 194,761 87
4 Finnország Valtteri Bottas Williams-Mercedes FW38 1:26,091 +1,152 +0,047 194,654 80
5 Mexikó Alfonso Celis, Jr. Force India-Mercedes VJM09 1:26,298 +1,359 +0,207 194,188 58
6 Egyesült Királyság Jenson Button McLaren-Honda MP4-31 1:26,735 +1,796 +0,437 193,209 84
7 Spanyolország Carlos Sainz Jr. Toro Rosso-Ferrari STR11 1:27,180 +2,241 +0.445 192,223 55
8 Svédország Marcus Ericsson Sauber-Ferrari C34 1:27,555 +2,616 +0,375 191,400 88
9 Németország Pascal Wehrlein Manor-Mercedes MRT05 1:28,292 +3,353 +0,737 189,802 54
10 Franciaország Romain Grosjean Haas-Ferrari VF-16 1:28,399 +3,460 +0,107 189,572 31
11 Egyesült Királyság Jolyon Palmer Renault RS16 1:29,356 +4,417 +0,957 187,542 37

Forrás

február 23. 1 Németország Sebastian Vettel Ferrari SF16-H 1:22,810 - 202,367 126
2 Ausztrália (ország) Daniel Ricciardo Red Bull-TAG Heuer RB12 1:23,525 +0,715 +0,715 200,635 112
3 Mexikó Sergio Pérez Force India-Mercedes VJM09 1:23,650 +0,840 +0,125 200,335 101
4 Egyesült Királyság Lewis Hamilton Mercedes F1 W07 1:24,867 +2,057 +1,217 197,462 172
5 Svédország Marcus Ericsson Sauber-Ferrari C34 1:25,237 +2,427 +0,370 196,605 108
6 Mexikó Esteban Gutiérrez Haas-Ferrari VF-16 1:25,524 +2,714 +0,287 195,945 79
7 Finnország Valtteri Bottas Williams-Mercedes FW38 1:25,648 +2,838 +0,124 195,661 134
8 Németország Pascal Wehrlein Manor-Mercedes MRT05 1:25,925 +3,115 +0,277 195,031 71
9 Spanyolország Fernando Alonso McLaren-Honda MP4-31 1:26,082 +3,272 +0,157 194,675 119
10 Egyesült Királyság Jolyon Palmer Renault RS16 1:26,189 +3,379 +0,107 194,433 42
11 Hollandia Max Verstappen Toro Rosso-Ferrari STR11 1:26,539 +3,729 +0,350 193,647 121

Forrás

február 24. 1 Németország Nico Hülkenberg Force India-Mercedes VJM09 1:23,110 - 201,636 99
2 Franciaország Romain Grosjean Haas-Ferrari VF-16 1:25,874 +2,764 +2,764 195,146 82
3 Finnország Kimi Räikkönen Ferrari SF16-H 1:25,977 +2,867 +0,103 194,913 78
4 Dánia Kevin Magnussen Renault RS16 1:26,014 +2,904 +0,037 194,829 111
5 Németország Nico Rosberg Mercedes F1 W07 1:26,084 +2,974 +0,070 194,670 74
6 Spanyolország Carlos Sainz Jr. Toro Rosso-Ferrari STR11 1:26,239 +3,129 +0,155 194,320 161
7 Brazília Felipe Nasr Sauber-Ferrari C34 1:26,392 +3,282 +0,153 193,976 115
8 Egyesült Királyság Lewis Hamilton Mercedes F1 W07 1:26,421 +3,311 +0,029 193,911 88
9 Oroszország Danyiil Kvjat Red Bull-TAG Heuer RB12 1:26,497 +3,387 +0,076 193,741 74
10 Brazília Felipe Massa Williams-Mercedes FW38 1:26,712 +3,602 +0,215 193,260 109
11 Egyesült Királyság Jenson Button McLaren-Honda MP4-31 1:26,919 +3,809 +0,207 192,800 51
12 Indonézia Rio Haryanto Manor-Mercedes MRT05 1:28,249 +5,139 +1,330 189,895 78

Forrás

február 25. 1 Finnország Kimi Räikkönen Ferrari SF16-H 1:23,477 - 200,750 80
2 Oroszország Danyiil Kvjat Red Bull-TAG Heuer RB12 1:24,293 +0,816 +0,816 198,807 96
3 Mexikó Alfonso Celis, Jr. Force India-Mercedes VJM09 1:24,840 +1,363 +0,547 197,525 75
4 Dánia Kevin Magnussen Renault RS16 1:25,263 +1,786 +0,423 196,545 153
5 Hollandia Max Verstappen Toro Rosso-Ferrari STR11 1:25,393 +1,916 +0,130 196,246 110
6 Brazília Felipe Nasr Sauber-Ferrari C34 1:26,053 +2,576 +0,660 194,740 121
7 Németország Nico Rosberg Mercedes F1 W07 1:26,187 +2,710 +0,134 194,438 86
8 Egyesült Királyság Lewis Hamilton Mercedes F1 W07 1:26,295 +2,818 +0,108 194,194 99
9 Brazília Felipe Massa Williams-Mercedes FW38 1:26,483 +3,006 +0,188 193,772 54
10 Mexikó Esteban Gutiérrez Haas-Ferrari VF-16 1:27,802 +4,325 +1,319 190,861 89
11 Indonézia Rio Haryanto Manor-Mercedes MRT05 1:28,266 +4,789 +0,464 189,858 51
12 Egyesült Királyság Jenson Button McLaren-Honda MP4-31 - 3

Forrás

Barcelona, Spanyolország ESP
Időjárás: március 1. — száraz • március 2. — száraz • március 3. — száraz • március 4. — száraz
Dátum Hely. Versenyző Csapat/motor Modell Idő Kül. Előző Km/ó Kör
március 1. 1 Németország Nico Rosberg Mercedes F1 W07 1:23,022 - 201,850 82
2 Finnország Valtteri Bottas Williams-Mercedes FW38 1:23,229 +0,207 +0,207 201,348 123
3 Spanyolország Fernando Alonso McLaren-Honda MP4-31 1:24,735 +1,713 +1,506 197,770 92
4 Finnország Kimi Räikkönen Ferrari SF16-H 1:24,836 +1,814 +0,101 197,534 71
5 Oroszország Danyiil Kvjat Red Bull-TAG Heuer RB12 1:25,049 +2,027 +0,213 197,039 69
6 Egyesült Királyság Lewis Hamilton Mercedes F1 W07 1:25,051 +2,029 +0,002 197,035 89
7 Hollandia Max Verstappen Toro Rosso-Ferrari STR11 1:25,176 +2,154 +0.125 196,746 144
8 Németország Nico Hülkenberg Force India-Mercedes VJM09 1:25,336 +2,314 +0,160 196,377 121
9 Brazília Felipe Nasr Sauber-Ferrari C35 1:25,493 +2,471 +0,157 196,016 103
10 Dánia Kevin Magnussen Renault RS16 1:25,760 +2,738 +0,267 195,406 119
11 Mexikó Esteban Gutiérrez Haas-Ferrari VF-16 1:26,661 +3,639 +0,901 193,374 23
12 Indonézia Rio Haryanto Manor-Mercedes MRT05 1:27,625 +4,603 +0,9647 191,247 45

Forrás

március 2. 1 Finnország Valtteri Bottas Williams-Mercedes FW38 1:23,261 - 201,271 108
2 Egyesült Királyság Lewis Hamilton Mercedes F1 W07 1:23,622 +0,361 +0,361 200,402 73
3 Dánia Kevin Magnussen Renault RS16 1:23,933 +0,672 +0,311 199,659 126
4 Németország Sebastian Vettel Ferrari SF16-H 1:24,611 +1,350 +0,678 198,059 151
5 Egyesült Királyság Jenson Button McLaren-Honda MP4-31 1:25,183 +1,922 +0,572 196,729 121
6 Ausztrália (ország) Daniel Ricciardo Red Bull-TAG Heuer RB12 1:25,235 +1,974 +0,052 196,609 135
7 Spanyolország Carlos Sainz Jr. Toro Rosso-Ferrari STR11 1:25,300 +2,039 +0.065 196,460 166
8 Mexikó Sergio Pérez Force India-Mercedes VJM09 1:25,593 +2,332 +0,293 195,787 128
9 Németország Nico Rosberg Mercedes F1 W07 1:26,298 +3,037 +0,705 194,188 91
10 Németország Pascal Wehrlein Manor-Mercedes MRT05 1:27,064 +3,803 +0,766 192,479 79
11 Svédország Marcus Ericsson Sauber-Ferrari C35 1:27,487 +4,226 +0,423 191,548 55
12 Mexikó Esteban Gutiérrez Haas-Ferrari VF-16 1

Forrás

március 3. 1 Finnország Kimi Räikkönen Ferrari SF16-H 1:22,765 - 202,477 136
2 Brazília Felipe Massa Williams-Mercedes FW38 1:23,193 +0,428 +0,428 201,435 119
3 Németország Nico Hülkenberg Force India-Mercedes VJM09 1:23,251 +0,486 +0,058 201,295 137
4 Hollandia Max Verstappen Toro Rosso-Ferrari STR11 1:23,382 +0,617 +0,131 200,979 159
5 Németország Nico Rosberg Mercedes F1 W07 1:24,126 +1,361 +0,744 199,201 81
6 Brazília Felipe Nasr Sauber-Ferrari C35 1:24,760 +1,995 +0,634 197,711 116
7 Spanyolország Fernando Alonso McLaren-Honda MP4-31 1:24,870 +2,105 +0,110 197,455 118
8 Németország Pascal Wehrlein Manor-Mercedes MRT05 1:24,913 +2,148 +0,043 197,355 46
9 Oroszország Danyiil Kvjat Red Bull-TAG Heuer RB12 1:25,141 +2,376 +0,228 196,826 119
10 Egyesült Királyság Jolyon Palmer Renault RS16 1:26,224 +3,459 +1,083 194,354 97
11 Egyesült Királyság Lewis Hamilton Mercedes F1 W07 1:26,488 +3,723 +0,264 193,761 62
12 Franciaország Romain Grosjean Haas-Ferrari VF-16 1:27,196 +4,431 +0,708 192,188 77

Forrás

március 4. 1 Németország Sebastian Vettel Ferrari SF16-H 1:22,852 - 202,264 142
2 Spanyolország Carlos Sainz Jr. Toro Rosso-Ferrari STR11 1:23,134 +0,282 +0,282 201,578 133
3 Brazília Felipe Massa Williams-Mercedes FW38 1:23,644 +0,792 +0,510 200,349 129
4 Mexikó Sergio Pérez Force India-Mercedes VJM09 1:23,721 +0,869 +0,077 200,165 60
5 Egyesült Királyság Lewis Hamilton Mercedes F1 W07 1:24,133 +1,281 +0,412 199,185 69
6 Ausztrália (ország) Daniel Ricciardo Red Bull-TAG Heuer RB12 1:24,427 +1,575 +0,294 198,491 123
7 Egyesült Királyság Jenson Button McLaren-Honda MP4-31 1:24,714 +1,862 +0,287 197,819 121
8 Egyesült Királyság Jolyon Palmer Renault RS16 1:24,859 +2,007 +0,145 197,481 90
9 Svédország Marcus Ericsson Sauber-Ferrari C35 1:25,031 +2,179 +0,172 197,081 132
10 Franciaország Romain Grosjean Haas-Ferrari VF-16 1:25,255 +2,403 +0,224 196,563 66
11 Mexikó Esteban Gutiérrez Haas-Ferrari VF-16 1:25,422 +2,570 +0,167 196,179 25
12 Indonézia Rio Haryanto Manor-Mercedes MRT05 1:25,899 +3,047 +0,477 195,090 58
13 Németország Nico Rosberg Mercedes F1 W07 1:26,140 +3,288 +0,241 194,544 70

Forrás

Barcelona, Spanyolország ESP
Időjárás: május 17. — száraz • május 18. — száraz
Dátum Hely. Versenyző Csapat/motor Modell Idő Kül. Előző Km/ó Kör
május 17. 1 Németország Sebastian Vettel Ferrari SF16-H 1:23,220 - 201,370 103
2 Németország Nico Rosberg Mercedes F1 W07 1:23,337 +0,117 +0,117 201,087 119
3 Egyesült Királyság Jenson Button McLaren-Honda MP4-31 1:23,753 +0,533 +0,416 200,088 86
4 Franciaország Romain Grosjean Haas-Ferrari VF-16 1:23,882 +0,662 +0,129 199,781 96
5 Németország Pascal Wehrlein Manor-Mercedes MRT05 1:24,297 +1,077 +0,415 198,797 86
6 Ausztrália (ország) Daniel Ricciardo Red Bull-TAG Heuer RB12 1:24,307 +1,087 +0,010 198,774 89
7 Franciaország Pierre Gasly Toro Rosso-Ferrari STR11 1:24,821 +1,601 +0.514 197,569 78
8 Mexikó Alfonso Celis, Jr. Force India-Mercedes VJM09 1:25,467 +2,247 +0,646 196,076 99
9 Egyesült Királyság Alex Lynn Williams-Mercedes FW38 1:26,071 +2,851 +0,604 194,700 86
10 Franciaország Esteban Ocon Renault RS16 1:26,530 +3,310 +0,459 193,667 105

Forrás

május 18. 1 Hollandia Max Verstappen Red Bull-TAG Heuer RB12 1:23,267 - 201,256 118
2 Belgium Stoffel Vandoorne McLaren-Honda MP4-31 1:24,006 +0,739 +0,739 199,486 108
3 Németország Pascal Wehrlein Mercedes F1 W07 1:24,145 +0,878 +0,139 199,156 133
4 Mexikó Esteban Gutiérrez Haas-Ferrari VF-16 1:24,592 +1,325 +0,447 198,104 105
5 Olaszország Antonio Fuoco Ferrari SF16-H 1:24,720 +1,453 +0,128 197,805 118
6 Oroszország Danyiil Kvjat Toro Rosso-Ferrari STR11 1:24,737 +1,470 +0,017 197,765 116
7 Mexikó Alfonso Celis, Jr. Force India-Mercedes VJM09 1:25,016 +1,749 +0.279 197,116 103
8 Dánia Kevin Magnussen Renault RS16 1:25,133 +1,866 +0,117 196,845 122
9 Brazília Felipe Massa Williams-Mercedes FW38 1:27,167 +3,900 +2,034 192,252 94
10 Egyesült Királyság Jordan King Manor-Mercedes MRT05 1:27,615 +4,348 +0,448 191,269 91

Forrás

Csapatok[szerkesztés]

2016-ban csatlakozott a Formula–1 mezőnyéhez a Gene Haas vezette Haas F1 Team csapat, miután már 2015-ben megkapták az engedélyt az induláshoz, de csak ebben az évben álltak rajthoz.[41] Ebben az évben a Manor Marussia elhagyta a Marussia nevet, így a csapat új neve Manor Racing lett.

Csapat Konstruktőr Motor Gumi Rajtszám Versenyző(k) Verseny Tesztversenyző(k)
Olaszország Scuderia Ferrari Ferrari Ferrari P 5 Németország Sebastian Vettel[42] 1–21 Olaszország Davide Rigon
Franciaország Jean-Éric Vergne
7 Finnország Kimi Räikkönen[43] 1–21
India Sahara Force India F1 Team Force India Mercedes[44] P 11 Mexikó Sergio Pérez[45] 1–21 MEX Alfonso Celis, Jr.[46]
Oroszország Nyikita Mazepin[47]
27 Németország Nico Hülkenberg[48] 1–21
Amerikai Egyesült Államok Haas F1 Team Haas Ferrari[49][50] P 8 Franciaország Romain Grosjean[51] 1–21 USA Santino Ferrucci[52]
MON Charles Leclerc[53]
21 Mexikó Esteban Gutiérrez[20] 1–21
Egyesült Királyság Manor Racing[54] Manor Mercedes[55] P 31 Franciaország Esteban Ocon[19] 13–21 Amerikai Egyesült Államok Alexander Rossi[24]
Egyesült Királyság Jordan King[56]
Indonézia Rio Haryanto[57]
88 Indonézia Rio Haryanto[58] 1–12
94 Németország Pascal Wehrlein[16] 1–21
Egyesült Királyság McLaren Honda[59] McLaren Honda[60] P 14 ESP Fernando Alonso[61] 1, 3–21 BEL Stoffel Vandoorne[62]
JPN Macusita Nobuharu[63]
22 GBR Jenson Button[64] 1–21
47 BEL Stoffel Vandoorne[65] 2
Németország Mercedes AMG Petronas F1 Team Mercedes Mercedes P 6 Németország Nico Rosberg[66] 1–21 GER Pascal Wehrlein[67]
FRA Esteban Ocon[68]
44 Egyesült Királyság Lewis Hamilton[69] 1–21
Ausztria Red Bull Racing Red Bull TAG Heuer (Renault)[70] P 3 Ausztrália (ország) Daniel Ricciardo[71] 1–21 Franciaország Pierre Gasly[72]
26 Oroszország Danyiil Kvjat[73] 1–4
33 Hollandia Max Verstappen[14] 5–21
Franciaország Renault Sport Formula 1 Team[74] Renault Renault P 20 Dánia Kevin Magnussen[21] 1–21 Franciaország Esteban Ocon[75]
Kanada Nicholas Latifi[76]
Spanyolország Carmen Jordá[77]
Oroszország Szergej Szirotkin
30 Egyesült Királyság Jolyon Palmer[78] 1–21
Svájc Sauber F1 Team Sauber Ferrari[79] P 9 Svédország Marcus Ericsson[80] 1–21
12 Brazília Felipe Nasr[80] 1–21
Olaszország Scuderia Toro Rosso Toro Rosso Ferrari 059/4[81] P 26 Oroszország Danyiil Kvjat[14] 5–21
33 Hollandia Max Verstappen[82] 1–4
55 Spanyolország Carlos Sainz Jr.[83] 1–21
Egyesült Királyság Williams Martini Racing Williams Mercedes P 19 Brazília Felipe Massa[84] 1–21 Egyesült Királyság Paul di Resta[85]
Kanada Lance Stroll[86]
Egyesült Királyság Gary Paffett[87]
77 Finnország Valtteri Bottas[88] 1–21

Pénteki tesztpilóták[szerkesztés]

Az alábbi táblázat azokat a tesztpilótákat sorolja fel, akik lehetőséget kaptak a szezon folyamán, hogy pénteki szabadedzéseken az autóba üljenek.

Csapat Rajtszám Pilóta Futam(ok)
IND Force India-Mercedes 34 Mexikó Alfonso Celis, Jr. 2, 4, 9, 14, 18, 21 (BHR, RUS, AUT, ITA, USA, ABU)
FRA Renault 46 Oroszország Szergej Szirotkin 4, 20 (RUS, BRA)
45 Franciaország Esteban Ocon 5, 10–12 (ESP, GBR, HUN, GER)
USA Haas-Ferrari 50 Monaco Charles Leclerc 10–12, 20 (GBR, HUN, GER, BRA)
GBR Manor-Mercedes 42 Egyesült Királyság Jordan King 18, 21 (USA, ABU)

Versenynaptár[szerkesztés]

2016-ban visszatért az európai nagydíj, melynek az azerbajdzsáni Baku utcai pályája adott otthont.[89] A szezon első részére került az orosz nagydíj, míg a maláj nagydíj hátracsúszott a második felébe. Visszatért a német nagydíj, melyet a Hockenheimringen rendeztek meg. A 2016-os szezon a Formula–1-es világbajnokságok története során a leghosszabb, összesen 21 versenyt tartalmazott.

A versenynaptár:[90][91]

Verseny Hivatalos név Nagydíj Pálya Város Dátum Pályarajz
1 2016 Formula 1 Rolex Australian Grand Prix Ausztrál nagydíj Ausztrália Albert Park Grand Prix Circuit Melbourne március 20. Melbourne
2 2016 Formula 1 Gulf Air Bahrain Grand Prix Bahreini nagydíj Bahrein Bahrain International Circuit Szahír április 3. Bahrein
3 2016 Formula 1 Chinese Grand Prix Kínai nagydíj Kína Shanghai International Circuit Sanghaj április 17. Sanghaj
4 2016 Formula 1 Russian Grand Prix Orosz nagydíj orosz Sochi International Street Circuit Szocsi május 1. Szocsi
5 Formula 1 Gran Premio de España Pirelli 2016 Spanyol nagydíj Spanyolország Circuit de Barcelona-Catalunya Barcelona május 15. Barcelona
6 Formula 1 Grand Prix de Monaco 2016 Monacói nagydíj Monaco Circuit de Monaco Monte-Carlo május 29. Monte-Carlo
7 Formula 1 Grand Prix du Canada 2016 Kanadai nagydíj Kanada Circuit Gilles Villeneuve Montréal június 12. Montreal
8 2016 Formula 1 Baku European Grand Prix Európai nagydíj Azerbajdzsán Baku City Circuit Baku június 19. Baku
9 Formula 1 Großer Preis von Österreich 2016 Osztrák nagydíj Ausztria Red Bull Ring Spielberg július 3. Red Bull Ring
10 2016 Formula 1 British Grand Prix Brit nagydíj UK Silverstone Circuit Silverstone július 10. Silverstone
11 Formula 1 Pirelli Magyar Nagydíj 2016 Magyar nagydíj Magyar Hungaroring Mogyoród július 24. Mogyoród
12 Formula 1 Großer Preis von Deutschland 2016 Német nagydíj Németország Hockenheimring Hockenheim július 31. Hockenheim
13 2016 Formula 1 Shell Belgian Grand Prix Belga nagydíj Belgium Circuit de Spa-Francorchamps Spa augusztus 28. Spa
14 Formula 1 Gran Premio Heineken d'Italia 2016 Olasz nagydíj olasz Autodromo Nazionale di Monza Monza szeptember 4. Monza
15 2016 Formula 1 Singapore Airlines Singapore Grand Prix Szingapúri nagydíj szingapúr Marina Bay Street Circuit Szingapúr szeptember 18. Szingapúr
16 2016 Formula 1 Petronas Malaysia Grand Prix Maláj nagydíj Malajzia Sepang International Circuit Kuala Lumpur október 2. Sepang
17 2016 Formula 1 Emirates Japanese Grand Prix Japán nagydíj Japán Suzuka Circuit Szuzuka október 9. Suzuka
18 2016 Formula 1 United States Grand Prix Amerikai nagydíj USA Circuit of the Americas Austin október 23. Austin
19 Formula 1 Gran Premio de México 2016 Mexikói nagydíj MEX Autódromo Hermanos Rodríguez Mexikóváros október 30. Mexikóváros
20 Formula 1 Grande Prêmio do Brasil 2016 Brazil nagydíj brazil Autódromo José Carlos Pace São Paulo november 13. São Paulo
21 2016 Formula 1 Etihad Airways Abu Dhabi Grand Prix Abu-Dzabi nagydíj UAE Yas Marina Circuit Abu-Dzabi november 27. Abu-Dzabi

A szezon menete[szerkesztés]

A szezon 21 nagydíjból állt, amely ezidáig a legtöbb verseny egy szezon folyamán.

Ausztrál nagydíj[szerkesztés]

Rosberg nyerte az idény első futamát
Melbourne Grand Prix Circuit

A szezon első versenyét, az ausztrál nagydíjat 2016. március 20-án rendezték meg az Albert Parkban, Melbourne-ben. A pályán egy kör 5,303 km, a verseny 57 körös volt.

Az idei első futam két felvezető körrel indult, mert Kvjat Reb Bullja a rajtrácson ragadt, az első alkalommal. Az orosz pilóta végül nem is tudott elrajtolni a futamon. A két Ferrari a rajtnál a Mercedesek elé került, Magnussen az első körben defektet kapott, ám tudta folytatni a versenyt. Hamilton az ötödik helyen autózó Massa mögé esett vissza. Vettel a kerékcsere után megelőzte Hamiltont, és az élre került. A két Ferrari a gumikat szuperlágyra cserélte, Hamilton közepes keverékűt kapott, Rosberg lágyat.

Gutiérrez és Alonso a 18. körben ütköztek, Alonso előzni próbálta a mexikóit, de Gutiérrez kissé balra húzta a kocsit, a spanyol hozzáért a McLaren–Honda jobb első kerekével a Haas autójának bal hátsó kerekéhez. Alonso többször megpördült a levegőben a tengelye körül, majd a betonfalba csapódott, de látszólag sértetlenül szállt ki az autóból.[92][93] A 19. körben így piros zászlóval megszakították a versenyt, a versenyzők felsorakoztak a boxutcában a biztonsági autó vezetésével.[94][95]

Ekkor a sorrend az élen állók között Vettel, Rosberg, Räikkönen, Ricciardo, Verstappen volt. Az indonéz Haryanto az újraindítás előtt kiállt. A 23. körben Räikkönen autója füstölni, majd a boxutcában lángolni kezdett, így a finn kiesett a versenyből. Ericsson autója a 41. körben technikai problémák miatt lelassult a pályán, így ő sem tudta folytatni a futamot. A verseny vége felé a sorrend az élen állók között Rosberg, Hamilton, Vettel, Ricciardo, Massa volt. Verstappent a csapata nem engedte előzni, a fiatal versenyző dühös üzenetekkel fejezte ki egyet nem értését. Az 56. körben Vettel kipördült a pályáról, így elvesztette az esélyét az előzésre a második helyért,[96] de a versenyt így is a harmadik helyen zárta.

A futamot Rosberg nyerte, a dobogón Hamilton és Vettel állhatott mellette. Negyedik lett Ricciardo, ötödik Massa. Pontszerző helyen végzett Grosjean, Hülkenberg, Bottas, Sainz és Verstappen.[97] Grosjean hatodik helyének köszönhetően a Haas csapat első futamán első pontjait is megszerezte.

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1 6 Németország Nico Rosberg Mercedes
2 44 Egyesült Királyság Lewis Hamilton Mercedes
3 5 Németország Sebastian Vettel Ferrari



Bahreini nagydíj[szerkesztés]

Hamilton és Bottas ütközése a rajt után
Bahrain International Circuit

A szezon második versenye a bahreini nagydíj volt, amelyet 2016. április 3-án rendeztek meg Bahreinben, mesterséges fényviszonyok között. A pályán egy kör 5,412 km, a verseny 57 körös volt.

Az időmérőn a pole pozíciót Hamilton szerezte meg. Vettel autójának motorja még a felvezető körben elfüstölt, így a harmadik helyre kvalifikált német nem tudott elindulni. Palmer szintén nem állt rajthoz. A rajt első kanyarjában Hamilton megpördült, ütközött Bottasszal, majd a mezőny első része összeakadt. Räikkönent hátraszorították a megörökölt harmadik helyéről. Sainz és Pérez is összeért az első körben. Button alatt megállt az autó a 8. körben, míg csapattársa, Alonso orvosi tanácsra el sem indult a versenyen, az előző futamon történt balesete miatt. Bottas boxutca-áthajtásos büntetést kapott az első körben okozott ütközésért. Gutiérrez a 11. körben feladta a versenyt. Rosberg kerékcseréjénél a 31. körben a bal hátsó kerékkel gondok akadtak, de végül a gumi felkerült. Sainz még ugyanebben a körben feladta a versenyt. A 41. körben Grosjean kerékcseréjénél is ugyanaz a probléma merült fel, mint korábban Rosbergnél, 5 másodpercet veszített ezzel a francia pilóta.

A sorrend az utolsó kör végén, a futam leintésekor Rosberg, Räikkönen és Hamilton volt. A negyedik helyezett Ricciardo, ötödik Grosjean lett. A Fernando Alonsót helyettesítő Stoffel Vandoorne első versenyén pontot szerzett, a 10. helyen zárt.

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1 6 Németország Nico Rosberg Mercedes
2 7 Finnország Kimi Räikkönen Ferrari
3 44 Egyesült Királyság Lewis Hamilton Mercedes



Kínai nagydíj[szerkesztés]

Sanghai International Circuit

A szezon harmadik versenye a kínai nagydíj volt, melyet 2016. április 17-én rendeztek meg Sanghajban. A pályán egy kör 5,451 km, a verseny 56 körös volt.

Rosberg szerezte meg a pole pozíciót, Hamilton öt rajthellyel hátrébb indult volna eleve, ám mért kört sem tudott futni az autója gondjai miatt. A versenyen Vettel és Räikkönen összeértek az első kanyarban, emiatt a két Ferrari hátrébb szorult a mezőnyben. Räikkönennek és az utolsó helyről rajtoló Hamiltonnak új orrkúpot tettek fel az első kör végén. Ricciardo a rajt után megelőzte Rosberget, és egy kör erejéig az élen is állt, ám bal hátsó defekt miatt kerékcserére kényszerült, és csak a mezőny hátsó részébe ért vissza. A 4. körben biztonsági autós szakasz kezdődött. A 6. körre a pilóták sorrendje teljesen megváltozott az eredetihez képest: Rosberg, Massa, Alonso, Wehrlein, Gutiérrez volt az első öt versenyző ekkor. A biztonsági autó a 9. körben kiment.

A 13. körben az első öt pilóta sorrendje már Rosberg, Kvjat, Massa, Alonso, Pérez volt. Két körrel később Vettelnek sikerült Alonso elé kerülnie a 4. helyre. Hamilton ekkorra a 11. helyre jött fel. Vettel kiment kereket cserélni, és még a boxutca bejárata előtt megelőzte Hülkenberget egy ügyes csellel, mivel ott még szabad előzni. A Force Indiát vezető Hülkenbergnek ezért 5 másodperces büntetést adtak, mivel túl lassan hajtott a boxban. Hamilton és Räikkönen a hátsó pozícióikból folyamatosan előrébb kerültek a verseny során. A 40. körben az elsők sorrendje Rosberg, Vettel, Kvjat, Massa, Bottas volt, a következő körben Hamilton megelőzte Bottast, így az 5. helyre jött fel. A 46. körben kialakult egy csata az 5. helyért Massa, Hamilton és Räikkönen között. Az izgalmas küzdelemből a finn került ki győztesen.

Első helyen intették le Rosberget, második lett Vettel, harmadik Kvjat. A 4. és 5. helyen végzett Ricciardo és Räikkönen. A verseny után kisebb vita alakult ki Vettel és Kvjat között, mivel a német szerint túl agresszíven támadta őt az orosz a rajtnál, ezért ütközött Räikkönennel. Érdekesség, hogy a futamon számos kisebb baleset ellenére egyetlen pilóta sem esett ki.

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1 6 Németország Nico Rosberg Mercedes
2 5 Németország Sebastian Vettel Ferrari
3 26 Oroszország Danyiil Kvjat Red Bull-TAG Heuer



Orosz nagydíj[szerkesztés]

Sochi International Street Circuit

A világbajnokság negyedik versenyét, az orosz nagydíjat 2016. május 1-jén rendezték meg Szocsiban. A pályán egy kör 5,853 km, a verseny 53 körös volt.

Hamilton autójával ismét gondok adódtak, és a Q3-ba bár bejutott, nem tudott mért kört futni, ezért csak a 10. helyről rajtolt, míg a polet Rosberg szerezte meg. A verseny első köre során néhányan ütköztek és kiestek: Vettel autóját kétszer is meglökte a hazai pályán versenyző Kvjat hátulról, aki még csapattársának, Ricciardónak is nekiütközött. Vettel ezért az első éles kanyarban kisodródott, majd beleállt a gumifalba. Hülkenberg és Haryanto szintén ütköztek, ezért ők sem tudták folytatni a versenyt.

A 2. körben bejött a biztonsági autó, ekkor többen kiálltak a bokszba nem csak kerékcserére, hanem a balesetben leszakadó alkatrészek cseréjére is. A 4. körben kiment a biztonsági autó. Gutiérrez áthajtásos büntetést kapott az első körben okozott balesetért, Kvjat pedig 10 másodperces büntetést, amit a 9. körben a boxutcában letöltött. Később Sainz is szintén 10 másodperces büntetést kapott, pedig Nasr 5 másodperceset, amiért levágta az egyik kanyart. A 34. körben Verstappen kiesett a 6. helyről. Az utolsó körökre Hamilton már közelebb került Rosberghez, ám megelőzni már nem tudta.

A nagydíj győztese Rosberg lett, mögötte Hamilton és Räikkönen végzett, negyedik lett Bottas, ötödik pedig Massa. Bravúrnak számító hatodik, illetve hetedik helyezést ért el Alonso és Magnussen.

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1 6 Németország Nico Rosberg Mercedes
2 44 Egyesült Királyság Lewis Hamilton Mercedes
3 7 Finnország Kimi Räikkönen Ferrari



Spanyol nagydíj[szerkesztés]

Verstappen öröme élete első győzelme után
Circuit Catalunya

A világbajnokság ötödik versenyét, a spanyol nagydíjat 2016. május 15-én Barcelonában rendezték meg. A pálya hossza 4,655 km, a verseny 66 körös volt.

Az első körben Rosberg megelőzte az élről rajtoló Hamiltont, aztán mindketten kisodródtak, majd ütköztek Hamilton visszaelőzési kísérlete után. A két Mercedes így kiesett, és Ricciardo került az élre. Bejött a biztonsági autó és csak a 3. körben ment ki. A Red Bullok és Ferrarik csatái domináltak a futam során. A 22. körben Hülkenberg autójából lángok csaptak fel, ezért kiállt, abban a szektorban egy ideig sárga zászló volt érvényben.

A 42. körben a sorrend a következő volt: Ricciardo, Verstappen, Raikkönen, Vettel és Bottas. Alonso a 47. körben műszaki hiba miatt feladta a versenyt. Az utolsó előtti körben a harmadik helyért csatázó Ricciardo bal hátsó defektje miatt csaknem kiesett a 4. helyről, de kerékcseréje sikerült, mielőtt Bottas utolérte volna. Räikkönen bár sokszor is nagyon közel került Verstappenhez, nem tudta megelőzni.

Az izgalmas futamot végül a fiatal Verstappen nyerte mindössze 6 tized másodperccel Räikkönen előtt. A dobogó alsó fokára Vettel állhatott fel. Negyedik lett Ricciardo, ötödik Bottas, hatodik a hazai közönség előtt eddigi legjobb helyezését elérő Sainz. Győzelmével Verstappen lett minden idők legfiatalabb Formula-1-es győztese, és dobogósa is egyben.

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1 33 Hollandia Max Verstappen Red Bull-TAG Heuer
2 7 Finnország Kimi Räikkönen Ferrari
3 5 Németország Sebastian Vettel Ferrari



Monacói nagydíj[szerkesztés]

Ricciardo karrierje első pole pozícióját szerezte, de végül nem tudta megnyerni a versenyt
Circuit de Monaco

A világbajnokság hatodik versenyét, a monacói nagydíjat 2016. május 29-én a monacói utcai pályán rendezték meg. A pályán egy kör 3,340 km, a verseny 78 körös volt.

A pilóták nem tudtak eleget gyakorolni a vizes pályán, ezért, és esős körülmények miatt biztonsági autó mögül rajtolt a mezőny. A biztonsági autó az első 7 kör alatt volt a pályán. Ricciardo a rajt után megtartotta első pozícióját. Magnussen rögtön lecserélte átmeneti gumikra az esőgumit. Palmer rögtön a 8. körben kisodródott. Többen is intermediate gumikra váltottak. A 11. körben Räikkönen a hajtűkanyarban falnak ütközött, az így leszakadó első szárnya akadályozta a továbbhaladásban, Grosjean később nekikoccant, amint a finn a boxba tartott. Hamilton a 16. körben megelőzte csapattársát, így feljött a 2. helyre. A Mercedes kérte Rosberget, hogy engedje el Hamiltont, mivel az angol sokkal gyorsabb tempóra volt képes. Magnussen és Kvjat kisodródtak a Rascasse-ban, a dán problémamentesen tovább tudott haladni, Kvjat inkább kiállt. A 24. körtől engedélyezték a DRS használatát. Hamilton a 31. körben vezetett a pályán, amikor kiállt száraz gumikért másodikként a mezőnyből. A pálya ekkor az ideális íven végig száraz volt. Rosberg, Vettel, Verstappen és Sainz is kiállt ekkor a mezőnyből kerékcserére: lágyat, ultralágyat és szuperlágyat tettek fel. Ricciardo a 32. körben úgy állt ki kerékcserére, hogy a csapat nem vitte ki a kerekeket, így 25 másodpercet veszített. Az ausztrál át akarta venni a vezetést Hamiltontól, de erre nem volt lehetőség a hiba miatt. Magnussen a 33. körben megcsúszott és a gumifalba állt, de folytatta a versenyt. Verstappen két körrel később beleállt a falba, a holland kiállt. Hamilton és Ricciardo élénk csatát folytattak az élen a verseny során. Wehrlein 10 másodperces büntetést kapott a biztonsági autós szakasz alatti gyorshajtásáért. Ericsson és Nasr egy csapatutasítást követően összeakadtak a Rascasse-kanyarban, Nasr autójával ezután gondok akadtak és a brazil kiállt. Az 55. körben Ericsson is feladta a versenyt.

Hamilton győzött végül Ricciardo és Pérez előtt. Negyedik lett Vettel, ötödik Alonso. Az első helyezett éppen a 2 órás határidő előtt futott be.

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1 44 Egyesült Királyság Lewis Hamilton Mercedes
2 3 Ausztrália (ország) Daniel Ricciardo Red Bull-TAG Heuer
3 11 Mexikó Sergio Pérez Force India-Mercedes



Kanadai nagydíj[szerkesztés]

Circuit Gilles Villeneuve

A világbajnokság hetedik futamát, a kanadai nagydíjat 2016. június 12-én rendezték meg Montréalban. A versenypályán egy kör 4,361 km, a verseny 70 körös volt.

A rajtnál Vettel megelőzte a két Mercedest, akik néhány másodperccel később összeértek, így Rosberg visszaesett a 10. helyre. Button a 11. körben félreállt, mert a McLaren lángolni kezdett. A két Ferrari kezdte a kerékcseréket még ugyanebben a körben, a virtuális biztonsági autós szakaszban, szuperlágyakra váltottak. Palmer a 19. körben kiesett. A 32. körben Vettel, Hamilton, Verstappen, Räikkönen és Ricciardo volt az első öt pilóta, ebben a sorrendben. Massa a 37. körben kiállt túlmelegedés-probléma miatt. A 42. körben a mezőny elejének sorrendje Hamilton, Vettel, Verstappen, Bottas és Rosberg volt. Lassú defektet észlelt csapata Rosbergnél, aki kerékcsere után visszatért a pályára. Az utolsó körökben Verstappen és Rosberg között alakult ki egy csata a 4. helyért, de a holland pilóta ügyesen tartotta a pozícióját az utolsó körig, amikor a német megelőzte, de megpördült, így elvesztette a frissen megszerzett 4. helyet.

Hamilton érkezett a célba elsőként, második lett Vettel, harmadik Bottas. Negyedik helyen végzett Verstappen, ötödik lett Rosberg.

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1 44 Egyesült Királyság Lewis Hamilton Mercedes
2 5 Németország Sebastian Vettel Ferrari
3 77 Finnország Valtteri Bottas Williams-Mercedes



Európai nagydíj[szerkesztés]

Baku City Circuit

A világbajnokság nyolcadik futama az európai nagydíj volt, amelyet 2016. június 19-én rendeztek meg Bakuban, a városi Baku City Circuit versenypályán. A pályán egy kör 6,006 km, a verseny 51 körös volt.

A rajt simán indult az élen, Massa elfékezte az autót, Palmer kissé rosszul vette be az első kanyart. Kvjat a 7. körben kiállt. Räikkönen 5 másodperces büntetést kapott, mert átlépte a boxutca bejáratánál lévő fehér vonalat. A 25. körben az élmezőnyben a sorrend Rosberg, Räikkönen, Vettel, Pérez és Hamilton volt. Sainz a 33. körben a felfüggesztés hibája miatt kiállt. Wehrlein fékhiba miatt feladta a versenyt a 41. körben. Alonso is visszavonult a 44. körben.

A pole-pozícióból indult Rosberg nyerte meg a futamot, mögött Vettel, majd Pérez végzett. Räikkönen lett a negyedik, Hamilton az ötödik.

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1 6 Németország Nico Rosberg Mercedes
2 5 Németország Sebastian Vettel Ferrari
3 11 Mexikó Sergio Pérez Force India-Mercedes



Osztrák nagydíj[szerkesztés]

Red Bull Ring

A világbajnokság kilencedik futamát, az osztrák nagydíjat 2016. július 3-án rendezték meg Spielbergben. A versenypályán egy kör 4,326 km, a verseny 71 körös volt.

A rajt után Räikkönen a 3. helyre jött fel, Hülkenberg visszaesett. A 3. körben Kvjat kiesett. A 20. kör környékén elkezdett szemerkélni az eső, ekkor a csapatok elkezdtek variálni a kiállásokkal és kerékcserékkel. A 27. körben Vettel defekt miatt megpördült és kiesett vezető helyről, az ultralágy gumi nem bírta a köröket. Dupla sárga zászló volt érvényben, ami alatt több pilóta is kiment kerékcserére, a rajt-cél egyenest sokáig takarították a gumitörmeléktől, ezért a biztonsági autó a boxutcán vezette keresztül a versenyzőket. Grosjean és Hülkenberg boxutcai gyorshajtásért 5 másodperces büntetést kapott. Magnussen szintén 5 másodperces büntetést kapott, mert védekezéskor egynél többször váltott irányt. A biztonsági autó kiállása után, a 32. körben az összesűrűsödött mezőnyben sok előzés történt. A 37. körben az első öt pilóta Rosberg, Hamilton, Verstappen, Ricciardo és Räikkönen volt. A Mercedes két pilótája kerékcsere után nem az első két helyre került vissza, Verstappen került az élre, aki a 8. helyről rajtolt. Räikkönen az 58 körben megelőzte a 4. helyen autózó Ricciardót. Massa a 65. körben kiállt, majd Alonso és Hülkenberg is követte. Rosberg és Hamilton kétszer is összeértek az utolsó körben, emiatt Rosberg a 4. helyre csúszott vissza az elsőről. Pérez szintén kiesett az utolsó körben.

Hamilton nyerte meg a futamot Verstappen és Räikkönen előtt. Negyedik lett Rosberg, ötödik Ricciardo.

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1 44 Egyesült Királyság Lewis Hamilton Mercedes
2 33 Hollandia Max Verstappen Red Bull-TAG Heuer
3 7 Finnország Kimi Räikkönen Ferrari



Brit nagydíj[szerkesztés]

Silverstone Circuit

A tizedik versenyt, a brit nagydíjat Silverstone-ban rendezték meg 2016. július 10-én. A pályán egy kör 5,891 km, a verseny 52 körös volt.

A mezőny biztonsági autó mögül indult az eső miatt, így a valódi verseny csak a biztonsági autó távoztával, a 6. körben kezdődött. A boxba ekkor sok pilóta ment ki kerékcserére a felszáradó pálya miatt. Wehrlein a 7. körben a kavicságyba sodródott és kiesett. Bottas a 11. körben megpördült, de végül vissza tudott jönni a pályára. A 16. körben Verstappen megelőzte a 2. helyen haladó Rosberget. Ekkor a pilóták elkezdtek kijönni újabb kerékcserére. Palmer kerékcseréjénél nem került fel az egyik kerék, így az angol pilótát vissza kellett tolni. Vettel a 18. körben, egy körrel azután, hogy a leggyorsabb kört megfutotta, kipördült a fűre egy vízfolt miatt. Grosjean műszaki probléma miatt kiállt, Ericsson szintén. Palmer 10 másodperces büntetést kapott a boxutcai malőr miatt. Alonso a 24. körben a gumifalig csúszott a kavicságyban, de csúszkálva visszatért a pályára. Sainz is megpördült a pályán, de nem esett ki. Haryanto is a gumifalig sodródott a kavicságyban, kiesett. Rosberg a 38. körben visszaszerezte a 2. helyet Verstappentől. Palmer a 40. körben kiállt. Vettel 5 másodperces büntetést kapott, mert egy előzés során Massát leszorította a pályáról. Rosberg túl informatív üzenetet kapott csapatáról a rádión, ez megszegte az FIA szabályait.

Hamilton nyerte meg a futamot, második lett Verstappen, harmadik Rosberg. Negyedik helyen végzett Ricciardo, ötödik lett Räikkönen. Rosberget a 2. helyen intették le, azonban a rádióüzenet miatt 10 másodperces büntetést kapott, így a 3. helyre esett vissza.[98] A Mercedes fellebbezett a döntés ellen.

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1 44 Egyesült Királyság Lewis Hamilton Mercedes
2 33 Hollandia Max Verstappen Red Bull-TAG Heuer
3 6 Németország Nico Rosberg Mercedes



Magyar nagydíj[szerkesztés]

Hungaroring

A világbajnokság tizenegyedik futamát, a magyar nagydíjat 2016. július 24-én rendezték meg a Hungaroringen, Mogyoródon. A pályán egy kör 4,381 km, a verseny 70 körös volt.

Rosberg nem sokáig tudta megtartani az első pozícióját, csapattársa ugyanis az első kanyarban átvette a vezetést. A Red Bullok jól rajtoltak, de csak Ricciardónak sikerült egy rövid időre Rosberg elé kerülnie, a német azonban megelőzte. Räikkönen a 14. rajthelyről hamar felküzdötte magát pontszerző helyre. Button egy rádióüzenet miatt a 11. körben boxutca-áthajtásos büntetést kapott. A 29. körben Kvjat boxutcai gyorshajtásért 5 másodperces büntetést kapott, amit a 48. körben töltött le. Az 51. körben Räikkönen a második kerékcseréje után az előtte haladó Verstappent próbálta a verseny végéig megelőzni, sikertelenül. Gutiérrez is 5 másodperces büntetést kapott, mert feltartotta az első helyen autózó Hamiltont. A 63. körben Button autója füstölni kezdett, a brit kiesett. Vettel az utolsó körökben is előzni próbálta Ricciardót.

A futamot Hamilton nyerte meg, második lett Rosberg, harmadik Ricciardo. Az angol pilóta ezzel átvette a vezetést csapattársától, Rosbergtől a pontversenyben. Negyedik lett Vettel, ötödik Verstappen.

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1 44 Egyesült Királyság Lewis Hamilton Mercedes
2 6 Németország Nico Rosberg Mercedes
3 3 Ausztrália (ország) Daniel Ricciardo Red Bull-TAG Heuer



Német nagydíj[szerkesztés]

Hockenheimring

Az évad tizenkettedik versenyét, a német nagydíjat 2016. július 31-én rendezték meg a Hockenheimringen. A pályán egy kör 4,574 km, a verseny 67 körös volt.

Rosberg indult az első rajtkockából, de Hamilton és a két Red Bull azonnal megelőzte a németet. A 2. körben már Hamilton, Verstappen, Ricciardo, Rosberg és Vettel az első öt pilóta sorrendje. Palmer az első körben boxutcai kiállásra kényszerült. Massa kerékcseréje a 28. körben nehézkesen sikerült, a brazil 19,5 másodpercet töltött állva. Néhány körrel később Rosberg szabálytalanul előzte meg Verstappent, emiatt Rosberget 5 másodpercre büntették. A 38. körben Massa feladta a versenyt. A 43. körben az első öt pilóta Hamilton, Rosberg, Ricciardo, Verstappen és Vettel volt. Nasr autója a boxutca bejáratában leállt, a pilóta feladta a versenyt.

A versenyt Hamilton nyerte meg Ricciardo és Verstappen előtt. Negyedik lett Rosberg, ötödik Vettel.

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1 44 Egyesült Királyság Lewis Hamilton Mercedes
2 3 Ausztrália (ország) Daniel Ricciardo Red Bull-TAG Heuer
3 33 Hollandia Max Verstappen Red Bull-TAG Heuer



Belga nagydíj[szerkesztés]

Circuit de Spa-Francorchamps

A tizenharmadik versenyt, a belga nagydíjat 2016. augusztus 28-án rendezték meg Spában. A pályán egy kör 7,004 km, a verseny 44 körös volt.

Az első kanyarban a két Ferrari összeért, kisebb káosz alakult ki a pályán a megpördülő Vettel miatt, Verstappen autója is megsérült. Rosberg megtartotta elsőségét, Hülkenberg került második helyre, Ricciardo pedig harmadikként haladt az élmezőnyben a rajt után. Az első kör végén Verstappen első szárnyát és kerekeit is cserélték, ekkor hátrébb került. Sainz jobb hátsó defekt miatt kipördült a fűre, majd leszakadt hátsó szárnnyal kiállt. Räikkönen autójának orrkúpja nem ment fel simán, a csapat sokat késlekedett a boxban. Ericsson, Wehrlein és Button is kiesett. A 6. körben Magnussen a gumifalba rohant, az autója teljesen összetört, de a dán sértetlenül állt ki a versenyből. Ennél az ütközésnél már bejött a biztonsági autó. Hamilton a 7. helyre küzdötte fel magát ekkor. A 9. körben piros zászlóval félbeszakították a futamot, mert a gumifal sérülése nem volt egyszerűen javítható. Räikkönen és Verstappen között a 13. kör környékén heves csata alakult ki a 14. helyért. Hamilton a 18. körben a 3. helyen autózott. Hamilton kerékcseréjénél a hátsó emelő nem reagált azonnal, így az angol vesztett néhány másodpercet. Nasr a 23. körben 5 másodperces büntetést kapott a pálya elhagyásáért. Alonso, Bottas, Massa és Räikkönen haladtak egy bolyban a verseny vége felé, a Williams pilótái és Räikkönen csatáztak egy ideig.

Rosberg nyerte meg végül a futamot Ricciardo és Hamilton előtt. Negyedik lett Hülkenberg, ötödik Pérez.

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1 6 Németország Nico Rosberg Mercedes
2 3 Ausztrália (ország) Daniel Ricciardo Red Bull-TAG Heuer
3 44 Egyesült Királyság Lewis Hamilton Mercedes



Olasz nagydíj[szerkesztés]

Autodromo Nazionale Monza

A tizennegyedik versenyt, az olasz nagydíjat 2016. szeptember 4-én rendezték meg Monzában. A pályán egy kör 5,793 km, a verseny 53 körös volt.

A rajtot a pole-pozíciós Hamilton nem jól kapta el, így négy helyet esett vissza. Rosberg az élre került Vettellel és Räikkönennel a nyomában. Nasr a 6. körben kiállt, de nem adta fel a versenyt, 10 másodperces büntetést kapott. Palmer 3 körrel később azonban végleg kiállt. Nasr aztán a 18. körben visszajött a pályára. A 28. körben Wehrlein rádióüzenetet kapott a csapatától, hogy azonnal állítsa le az autót, így a német félrehúzódott és kiállt. Hamilton sokáig a 4. helyen autózott, de végül a két Ferrarit sikerült megelőznie. Kvjat boxutcai gyorshajtásért 5 másodperces büntetést kapott, a 38. körben visszament a boxba és feladta a versenyt.

Rosberg nyerte meg a nagydíjat, második lett Hamilton, harmadik Vettel. Negyedik lett Räikkönen, ötödik Ricciardo.

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1 6 Németország Nico Rosberg Mercedes
2 44 Egyesült Királyság Lewis Hamilton Mercedes
3 5 Németország Sebastian Vettel Ferrari



Szingapúri nagydíj[szerkesztés]

Singapore Street Circuit

A tizenötödik versenyt, a szingapúri nagydíjat 2016. szeptember 18-án rendezték meg éjszaka Szingapúrban. A pályán egy kör 5,065 km, a verseny 61 körös volt.

Grosjean a felvezető körre már nem tudott elindulni, így autóját visszatolták, nem állt rajthoz. A biztonsági autó az első körben bejött, mert a rajtnál Hülkenberg ütközött és kiesett. Bottasnak bal hátsó defektje lett a baleset során. A harmadik körben kiment a biztonsági autó, ekkor Hamilton Ricciardóval, Alonso Räikkönennel kezdett el csatázni. Vettel lassanként a mezőny végéről előrébb került, a 6. helyről ment ki kerékcserére és a 13. helyre érkezett vissza a 25. körben. A 33. körben Räikkönen megelőzte a 2. helyen autózó Hamiltont, majd kiállt kerékcserére és a 4. helyre érkezett vissza. Hamilton ezt követően szintén kiállt kerékcserére és a finn pilóta mögé tudott visszajönni. Bottas a 37. körben kiállt fékproblémák miatt. A 47. és 48. körben kerékcserék történtek, Räikkönen és Hamilton párosa, valamint Ricciardo és Rosberg is egymáshoz hangolták a kiállásokat, Rosberg végül nem ment ki az utolsó 20 körben. Az utolsó körben Ricciardo 1 másodpercen belülre ért Rosberg mögé, de előzni már nem tudott.

Így első helyen végzett Rosberg, második lett Ricciardo, harmadik Hamilton. Negyedik és ötödik helyen Räikkönen és Vettel ért célba.

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1 6 Németország Nico Rosberg Mercedes
2 3 Ausztrália (ország) Daniel Ricciardo Red Bull-TAG Heuer
3 44 Egyesült Királyság Lewis Hamilton Mercedes



Maláj nagydíj[szerkesztés]

Sepang International Circuit

A tizenhatodik versenyt, a maláj nagydíjat 2016. október 2-án rendezték meg Sepangban. A pályán egy kör 5,543 km, a verseny 56 körös volt.

Lewis Hamilton az élről esett ki motorhiba miatt a Maláj nagydíjon, ez döntően befolyásolta a pilóták világbajnokságának kimenetelét.

Massa a felvezető körre nem tudott elindulni, így betolták a boxutcába, a 10. rajthely helyett onnan indult. Sainz indulásnál jelezte, hogy leállt az autó, végül képes volt elindulni. Vettel a rajt utáni első pillanatokban ütközött Rosberggel, majd kiesett. Gutiérrez jobb hátsó defektet szerzett a rajt utáni küzdelemben. Az első kört követően többen mentek a boxutcába. Rosberg az 5. körben a 15. helyen haladt, a Vettellel való ütközés során megpördült a pályán, és a mezőny elhaladt mellette. Grosjean a 9. körben fékhiba miatt kicsúszott a kavicságyba. Ocon túl gyorsan ment a boxutcában, emiatt 5 másodperces büntetést kapott. Magnussennek szóltak a 18. körben, hogy túlságosan sérült az autója, így a dán pilóta kiállt. Ekkor Rosberg már a 7. helyen autózott. A 26. körben az első öt pilóta Verstappen, Hamilton, Ricciardo, Räikkönen és Rosberg volt. Ez a 40. körre a következőképpen változott: Hamilton, Ricciardo, Verstappen, Rosberg és Räikkönen. Több látványos előzés történt, majd a 41. körben Hamilton autója lángra kapott, az angol pilóta kiesett az első helyről. A harmadik virtuális biztonsági autós szakasz 2 körig tartott. Gutiérrez bal első kereke leszaladt a 42. körben, így a mexikói is kiesett. Rosberg 10 másodperces büntetést kapott, amiért egy előzés során ütközött Räikkönennel, de így is sikerült megtartania a dobogós helyét.

Első lett Ricciardo, mögötte végzett Verstappen és Rosberg. Negyedik helyen végzett Räikkönen, ötödik helyen Bottas.

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1 3 Ausztrália (ország) Daniel Ricciardo Red Bull-TAG Heuer
2 33 Hollandia Max Verstappen Red Bull-TAG Heuer
3 6 Németország Nico Rosberg Mercedes



Japán nagydíj[szerkesztés]

Suzuka Circuit

A tizenhetedik versenyt, a japán nagydíjat 2016. október 9-én rendezték meg Szuzukában. A pályán egy kör 5,807 km, a verseny 53 körös volt.

Hamilton a rajtnál kissé lassan indult, így többen megelőzték. Verstappen, Pérez, Ricciardo, Vettel, Hülkenberg és Räikkönen is az angol pilóta elé tudott kerülni az első körben. A 11. körben elkezdődtek a kerékcserék. A 16. körben a mezőny elején sorrendben Rosberg, Verstappen, Vettel, Hamilton és Bottas volt. Gutiérrez a 21. körben egy kanyarban megpördült, de zavartalanul folytatta a versenyt. A 31. körben a sorrend Vettel, Hamilton, Rosberg, Verstappen és Ricciardo volt az élen. Grosjean kerékcsere után kissé későn indult el, veszített néhány másodpercet, a 11. helyre jött vissza. Hamilton és Verstappen az utolsó körökben csatáztak a 2. helyért, de Hamiltonnak nem sikerült az előzés.

A futamot Rosberg nyerte meg Verstappen és Hamilton előtt. Negyedik lett Vettel, ötödik Räikkönen. A Mercedes ezekkel a pontokkal megnyerte a konstruktőri világbajnokságot, egyúttal az is eldőlt, hogy az egyéni bajnoki címet biztosan a Mercedes egyik pilótája fogja megnyerni.

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1 6 Németország Nico Rosberg Mercedes
2 33 Hollandia Max Verstappen Red Bull-TAG Heuer
3 44 Egyesült Királyság Lewis Hamilton Mercedes



Amerikai nagydíj[szerkesztés]

Circuit of the Americas

A tizennyolcadik versenyt, az amerikai nagydíjat 2016. október 23-án rendezték meg Austinban. A pályán egy kör 5,513 km, a verseny 56 körös volt.

Hamilton jól kapta el a rajtot, Ricciardo a második helyen autózó Rosberg elé került. Bottasnak defektje volt, mikor összeért egy kanyarban Hülkenberggel, aki törést észlelt a padlólemezen és feladta a versenyt még az első körben. Kvjat 10 másodperces büntetést kapott baleset okozásáért. Gutiérrez a 18. körben fékhiba miatt kiesett. Verstappen kerékcseréjénél a csapat nem várta a hollandot a 27. körben. Három körrel később az autója váltóhiba miatt lelassult, így félrehúzódott és kiállt. Virtuális biztonsági autós szakasz lépett életbe a 31. körben, amely a Mercedes pilótáinak kedvezett, Ricciardo esélye az előzésre ezzel elveszett. A 39. körben Räikkönen megállt a boxutca kijáratában, mert az autóra nem került fel rendesen a bal hátsó kerék, a finn kiesett. Alonso, Sainz és Massa az utolsó körökben látványosan csatáztak, ennek során Massa és Alonso össze is értek. Az utolsó körben a brazil pilóta még kiment kerékcserére. Alonso végül megelőzte Sainzot.

A futamot Hamilton nyerte meg Rosberg és Ricciardo előtt. Negyedik lett Vettel, ötödik Alonso.

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1 44 Egyesült Királyság Lewis Hamilton Mercedes
2 6 Németország Nico Rosberg Mercedes
3 3 Ausztrália (ország) Daniel Ricciardo Red Bull-TAG Heuer



Mexikói nagydíj[szerkesztés]

Autódromo Hermanos Rodríguez

A szezon tizenkilencedik versenyét, a mexikói nagydíjat 2016. október 30-án rendezték meg Mexikóvárosban. A pályán egy kör 4,304 km hosszú, a verseny 71 körös volt.

A rajtot követően Hamilton egy hatalmas fékezés után leszaladt a pályáról a bukótérbe, Ericsson és Wehrlein ütköztek még az első körben, a német kiesett. Vettel defekt miatt az első kör végén kiment a boxba. A két körig tartó biztonsági autós szakaszban többen kimentek kerékcserére, Ericsson autóján szárnyat is cseréltek. A 6. körben az első öt pilóta sorrendje a következő volt: Hamilton, Rosberg, Verstappen, Hülkenberg, Räikkönen. Sainz 5 másodperces büntetést kapott Alonso leszorításáért. A 29. körben a futamot Vettel vezette, mögötte Hamilton és Rosberg haladt, de ekkor Vettel még nem volt kint kerékcserén, csak a 32. körben. A Mercedesek mögött ekkor a Red Bull pilótái haladtak: Verstappen a 33. körben utolérte Rosberget. Alonso kerékcseréjénél történt egy kis fennakadás a 49. körben. Az 50. körben Rosberg és Verstappen csatáztak a 2. helyért, de Rosberg megtartotta a pozícióját. Kvjat 5 másodperces büntetést kapott pályaelhagyásért. Räikkönen megelőzte Hülkenberget a 68. körben, Hülkenberg megpördült a pályán. Még ebben a körben Verstappen elfékezte és levágta az egyik kanyart, amikor Vettellel csatázott. Ricciardo utolérte Vettelt, hárman haladtak egy bolyban az utolsó körben.

A futamot Hamilton nyerte Rosberg és Verstappen előtt, azonban a holland pilóta 5 másodperces büntetést kapott a leintés után pályaelhagyás miatt, így a dobogó alsó fokán Vettel állhatott, akit ezután szintén megbüntettek 10 másodpercre egy Ricciardóval szembeni veszélyes műveletért, így a hivatalos végeredmény szerint Ricciardóé lett a harmadik hely, Verstappené a negyedik és Vettelé az ötödik.[99]

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1 44 Egyesült Királyság Lewis Hamilton Mercedes
2 6 Németország Nico Rosberg Mercedes
3 3 Ausztrália (ország) Daniel Ricciardo Red Bull-TAG Heuer



Brazil nagydíj[szerkesztés]

Autódromo José Carlos Pace

A szezon huszadik versenyét, a brazil nagydíjat 2016. november 13-án rendezték meg Interlagosban. A pályán egy kör 4,309 km, a verseny 71 körös volt.

A rajtot a heves esőzés miatt először 10 perccel elhalasztották, majd a mezőny a biztonsági autó mögött rajtolt el, miután a versenyirányítás nem engedélyezte az állórajtot. A 7. körben a biztonsági autó kiállt a mezőny elől, azonban az eső továbbra is hol kevésbé, hol jobban esett, a látási viszonyok pedig nem voltak versenyzéshez ideálisak. A 13.-tól a 19. körig Marcus Ericsson balesete miatt másodszorra is Bernd Mayländer vezette fel a pilótákat, miközben Max Verstappen az év egyik legszebb előzését bemutatva már a második helyen haladt Hamilton mögött, miután megelőzte Rosberget. Az újabb repülőrajt után a német visszakerült a második helyre, miután Verstappent a Red Bull elhamarkodottan a bokszutcába hívta kerékcserére. A holland a futam utolsó harmadában nagyszerű versenyzést mutatott be az esőben és végül visszaküzdötte magát a dobogóra. Hamilton győzelmével életben tartotta világbajnoki reményeit a második Rosberggel szemben. A futam krónikájához tartozik, hogy a biztonsági autó összesen hat alkalommal volt benn a pályán, a versenyt pedig kétszer is megszakították 35, majd 25 percre, - előbb Räikkönen balesete, majd az egyre rosszabb látási viszonyok miatt - ilyen először fordult elő a Formula–1 történetében, míg a biztonsági autó összesen 28 körön át tartózkodott a versenypályán.[100]

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1 44 Egyesült Királyság Lewis Hamilton Mercedes
2 6 Németország Nico Rosberg Mercedes
3 33 Hollandia Max Verstappen Red Bull-TAG Heuer



Abu-dzabi nagydíj[szerkesztés]

Yas Island Circuit

A világbajnokság huszonegyedik, egyben utolsó versenyét, az abu-dzabi nagydíjat 2016. november 27-én rendezték meg Abu Dzabiban. A pályán egy kör 5,554 km, a verseny 55 körös volt.

Az időmérőn a két Mercedes sajátította ki az első két rajtkockát Hamilton–Rosberg sorrendben, és a rajt után ez is maradt a helyzet kettőjük között, az élbolyból csak az 5. helyről startoló Verstappen esett vissza az utolsó helyre miután megpördült egy rajt utáni koccanás következtében. Innentől kezdve feszült taktikai játék kezdődött, Hamilton az élen próbálta úgy diktálni a tempót, hogy Rosberget esetlegesen több riválisa is beérhesse, megelőzhesse. A 13. körben véget ért Jenson Button pályafutása, a McLaren kerékfelfüggesztése eltört, az angol kénytelen volt feladni utolsó versenyét. Hatalmas tapsot kapott a közönségtől 2009 világbajnoka. Verstappen a Red Bull elnyújtott kerékcsere-taktikájának következtében visszaverekedte magát az élbolyba, miközben Hamilton folyamatosan lassabb tempót diktált az élen, összehúzva az élmezőnyt. A futam hajrájáig nem történt változás, a 3-5. helyig a Red Bullok és Vettel harcolt a dobogó alsó fokáért. A 45. körben csapata nagyobb sebesség diktálására utasította Hamiltont, aki ezt figyelmen kívül hagyva Rosberg nyakára húzta Vettelt és a Ricciardo-Verstappen párost. Végül előzés nem történt, a versenyt Hamilton nyerte, mögötte Rosberg futott be, aki ezzel megszerezte a világbajnoki címet. A harmadik helyezett Vettel lett, Felipe Massa 9. lett.[101]

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1 44 Egyesült Királyság Lewis Hamilton Mercedes
2 6 Németország Nico Rosberg Mercedes
3 5 Németország Sebastian Vettel Ferrari



Nagydíjak[szerkesztés]

# Nagydíj Pole pozíció Leggyorsabb kör Győztes pilóta Győztes konstruktőr A nap versenyzője Összefoglaló
1 Ausztrália Ausztrál nagydíj Egyesült Királyság Lewis Hamilton Ausztrália (ország) Daniel Ricciardo Németország Nico Rosberg GER Mercedes Franciaország Romain Grosjean Összefoglaló
2 Bahrein Bahreini nagydíj Egyesült Királyság Lewis Hamilton Németország Nico Rosberg Németország Nico Rosberg GER Mercedes Franciaország Romain Grosjean Összefoglaló
3 Kína Kínai nagydíj Németország Nico Rosberg Németország Nico Hülkenberg Németország Nico Rosberg GER Mercedes Oroszország Danyiil Kvjat Összefoglaló
4 Oroszország Orosz nagydíj Németország Nico Rosberg Németország Nico Rosberg Németország Nico Rosberg GER Mercedes Dánia Kevin Magnussen Összefoglaló
5 Spanyolország Spanyol nagydíj Egyesült Királyság Lewis Hamilton Oroszország Danyiil Kvjat Hollandia Max Verstappen AUT Red Bull-TAG Heuer Hollandia Max Verstappen Összefoglaló
6 Monaco Monacói nagydíj Ausztrália (ország) Daniel Ricciardo Egyesült Királyság Lewis Hamilton Egyesült Királyság Lewis Hamilton GER Mercedes Mexikó Sergio Pérez Összefoglaló
7 Kanada Kanadai nagydíj Egyesült Királyság Lewis Hamilton Németország Nico Rosberg Egyesült Királyság Lewis Hamilton GER Mercedes Hollandia Max Verstappen Összefoglaló
8 Azerbajdzsán Európai nagydíj Németország Nico Rosberg Németország Nico Rosberg Németország Nico Rosberg GER Mercedes Mexikó Sergio Pérez Összefoglaló
9 Ausztria Osztrák nagydíj Egyesült Királyság Lewis Hamilton Egyesült Királyság Lewis Hamilton Egyesült Királyság Lewis Hamilton GER Mercedes Hollandia Max Verstappen Összefoglaló
10 Egyesült Királyság Brit nagydíj Egyesült Királyság Lewis Hamilton Németország Nico Rosberg Egyesült Királyság Lewis Hamilton GER Mercedes Hollandia Max Verstappen Összefoglaló
11 Magyarország Magyar nagydíj Németország Nico Rosberg Finnország Kimi Räikkönen Egyesült Királyság Lewis Hamilton GER Mercedes Finnország Kimi Räikkönen Összefoglaló
12 Németország Német nagydíj Németország Nico Rosberg Ausztrália (ország) Daniel Ricciardo Egyesült Királyság Lewis Hamilton GER Mercedes Ausztrália (ország) Daniel Ricciardo Összefoglaló
13 Belgium Belga nagydíj Németország Nico Rosberg Egyesült Királyság Lewis Hamilton Németország Nico Rosberg GER Mercedes Egyesült Királyság Lewis Hamilton Összefoglaló
14 Olaszország Olasz nagydíj Egyesült Királyság Lewis Hamilton Spanyolország Fernando Alonso Németország Nico Rosberg GER Mercedes Németország Nico Rosberg Összefoglaló
15 Szingapúr Szingapúri nagydíj Németország Nico Rosberg Ausztrália (ország) Daniel Ricciardo Németország Nico Rosberg GER Mercedes Németország Sebastian Vettel Összefoglaló
16 Malajzia Maláj nagydíj Egyesült Királyság Lewis Hamilton Németország Nico Rosberg Ausztrália (ország) Daniel Ricciardo AUT Red Bull-TAG Heuer Hollandia Max Verstappen Összefoglaló
17 Japán Japán nagydíj Németország Nico Rosberg Németország Sebastian Vettel Németország Nico Rosberg GER Mercedes Hollandia Max Verstappen Összefoglaló
18 Egyesült Államok Amerikai nagydíj Egyesült Királyság Lewis Hamilton Németország Sebastian Vettel Egyesült Királyság Lewis Hamilton GER Mercedes Hollandia Max Verstappen Összefoglaló
19 Mexikó Mexikói nagydíj Egyesült Királyság Lewis Hamilton Ausztrália (ország) Daniel Ricciardo Egyesült Királyság Lewis Hamilton GER Mercedes Németország Sebastian Vettel Összefoglaló
20 Brazília Brazil nagydíj Egyesült Királyság Lewis Hamilton Hollandia Max Verstappen Egyesült Királyság Lewis Hamilton GER Mercedes Hollandia Max Verstappen Összefoglaló
21 Egyesült Arab Emírségek Abu-Dzabi nagydíj Egyesült Királyság Lewis Hamilton Németország Sebastian Vettel Egyesült Királyság Lewis Hamilton GER Mercedes Németország Sebastian Vettel Összefoglaló

Eredmények[szerkesztés]

Versenyzők[szerkesztés]

Pontozás:

Helyezés 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11–22.
Pont 25 18 15 12 10 8 6 4 2 1 0

(Félkövér: pole-pozíció, dőlt: leggyorsabb kör, a színkódokról részletes információ itt található)

Helyezés Versenyző Rajt-
szám
AUS
AUS
BHR
BHR
CHN
CHN
RUS
RUS
ESP
ESP
MON
MON
CAN
CAN
EUR
AZE
AUT
AUT
GBR
GBR
HUN
HUN
GER
GER
BEL
BEL
ITA
ITA
SIN
SIN
MAL
MYS
JPN
JPN
USA
USA
MEX
MEX
BRA
BRA
ABU
UAE
Pont
1. Németország Nico Rosberg 6 1 1 1 1 ki 7 5 1 4 3 2 4 1 1 1 3 1 2 2 2 2 385
2. Egyesült Királyság Lewis Hamilton 44 2 3 7 2 ki 1 1 5 1 1 1 1 3 2 3 ki 3 1 1 1 1 380
3. Ausztrália (ország) Daniel Ricciardo 3 4 4 4 11 4 2 7 7 5 4 3 2 2 5 2 1 6 3 3 8 5 256
4. Németország Sebastian Vettel 5 3 ni 2 ki 3 4 2 2 ki 9 4 5 6 3 5 ki 4 4 5 5 3 212
5. Hollandia Max Verstappen 33 10 6 8 ki 1 ki 4 8 2 2 5 3 11 7 6 2 2 ki 4 3 4 204
6. Finnország Kimi Räikkönen 7 ki 2 5 3 2 ki 6 4 3 5 6 6 9 4 4 4 5 ki 6 ki 6 186
7. Mexikó Sergio Pérez 11 13 16 11 9 7 3 10 3 17† 6 11 10 5 8 8 6 7 8 10 4 8 101
8. Finnország Valtteri Bottas 77 8 9 10 4 5 12 3 6 9 14 9 9 8 6 ki 5 10 16 8 11 ki 85
9. Németország Nico Hülkenberg 27 7 15 15 ki ki 6 8 9 19† 7 10 7 4 10 ki 8 8 ki 7 7 7 72
10. Spanyolország Fernando Alonso 14 ki sér 12 6 ki 5 11 ki 18† 13 7 14 7 14 7 7 16 5 13 10 10 54
11. Brazília Felipe Massa 19 5 8 6 5 8 10 ki 10 20† 11 18 ki 10 9 12 13 9 7 9 ki 9 53
12. Spanyolország Carlos Sainz Jr. 55 9 ki 9 12 6 8 9 ki 8 8 8 14 ki 15 14 11 17 6 16 6 ki 46
13. Franciaország Romain Grosjean 8 6 5 19 8 ki 13 14 13 7 ki 14 13 13 11 ni ki 11 10 20 ni 11 29
14. Oroszország Danyiil Kvjat 26 ni 7 3 15 10 ki 12 ki ki 10 16 15 14 ki 9 14 13 11 18 13 ki 25
15. Egyesült Királyság Jenson Button 22 14 ki 13 10 9 9 ki 11 6 12 ki 8 ki 12 ki 9 18 9 12 16 ki 21
16. Dánia Kevin Magnussen 20 12 11 17 7 15 ki 16 14 14 17† 15 16 ki 17 10 ki 14 12 17 14 ki 7
17. Brazília Felipe Nasr 12 15 14 20 16 14 ki 18 12 13 15 17 ki 17 ki 13 ki 19 15 15 9 16 2
18. Egyesült Királyság Jolyon Palmer 30 11 ni 22 13 13 ki ki 15 12 ki 12 19 15 ki 15 10 12 13 14 ki 17 1
19. Németország Pascal Wehrlein 94 16 13 18 18 16 14 17 ki 10 ki 19 17 ki ki 16 15 22 17 ki 15 14 1
20. Belgium Stoffel Vandoorne 47 10 1
21. Mexikó Esteban Gutiérrez 21 ki ki 14 17 11 11 13 16 11 16 13 11 12 13 11 ki 20 ki 19 ki 12 0
22. Svédország Marcus Ericsson 9 ki 12 16 14 12 ki 15 17 15 ki 20 18 ki 16 17 12 15 14 11 ki 15 0
23. Franciaország Esteban Ocon 31 16 18 18 16 21 18 21 12 13 0
24. Indonézia Rio Haryanto 88 ki 17 21 ki 17 15 19 18 16 ki 21 20 0
Helyezés Versenyző Rajt-
szám
AUS
AUS
BHR
BHR
CHN
CHN
RUS
RUS
ESP
ESP
MON
MON
CAN
CAN
EUR
AZE
AUT
AUT
GBR
GBR
HUN
HUN
GER
GER
BEL
BEL
ITA
ITA
SIN
SIN
MAL
MYS
JPN
JPN
USA
USA
MEX
MEX
BRA
BRA
ABU
UAE
Pont

Megjegyzés:

  • † – Nem fejezte be a futamot, de rangsorolva lett, mert teljesítette a versenytáv 90%-át.

Konstruktőrök[szerkesztés]

Helyezés Csapat Rajt-
szám
AUS
AUS
BHR
BHR
CHN
CHN
RUS
RUS
ESP
ESP
MON
MON
CAN
CAN
EUR
AZE
AUT
AUT
GBR
GBR
HUN
HUN
GER
GER
BEL
BEL
ITA
ITA
SIN
SIN
MAL
MYS
JPN
JPN
USA
USA
MEX
MEX
BRA
BRA
ABU
UAE
Pont
1. GER Mercedes 6 1 1 1 1 ki 7 5 1 4 3 2 4 1 1 1 3 1 2 2 2 2 765
44 2 3 7 2 ki 1 1 5 1 1 1 1 3 2 3 ki 3 1 1 1 1
2. AUT Red Bull-TAG Heuer 3 4 4 4 11 4 2 7 7 5 4 3 2 2 5 2 1 6 3 3 8 5 468
26 ni 7 3 15
33 1 ki 4 8 2 2 5 3 11 7 6 2 2 ki 4 3 4
3. ITA Ferrari 5 3 ni 2 ki 3 4 2 2 ki 9 4 5 6 3 5 ki 4 4 5 5 3 398
7 ki 2 5 3 2 ki 6 4 3 5 6 6 9 4 4 4 5 ki 6 ki 6
4. IND Force India-Mercedes 11 13 16 11 9 7 3 10 3 17† 6 11 10 5 8 8 6 7 8 10 4 8 173
27 7 15 15 ki ki 6 8 9 19† 7 10 7 4 10 ki 8 8 ki 7 7 7
5. GBR Williams-Mercedes 19 5 8 6 5 8 10 ki 10 20† 11 18 ki 10 9 12 13 9 7 9 ki 9 138
77 8 9 10 4 5 12 3 6 9 14 9 9 8 6 ki 5 10 16 8 11 ki
6. GBR McLaren-Honda 14 ki sér 12 6 ki 5 11 ki 18† 13 7 12 7 14 7 7 16 5 13 10 10 76
22 14 ki 13 10 9 9 ki 11 6 12 ki 8 ki 12 ki 9 18 9 12 16 ki
47 10
7. ITA Toro Rosso-Ferrari 26 10 ki 12 ki ki 10 16 15 14 ki 9 14 13 11 18 13 ki 63
33 10 6 8 ki
55 9 ki 9 12 6 8 9 ki 8 8 8 14 ki 15 14 11 17 6 16 6 ki
8. USA Haas-Ferrari 8 6 5 19 8 ki 13 14 13 7 ki 14 13 13 11 ni ki 11 10 20 ni 11 29
21 ki ki 14 17 11 11 13 16 11 16 13 11 12 13 11 ki 20 ki 19 ki 12
9. FRA Renault 20 12 11 17 7 15 ki 16 14 14 17† 15 16 ki 17 10 ki 14 12 17 14 ki 8
30 11 ni 22 13 13 ki ki 15 12 ki 12 19 15 ki 15 10 12 13 14 ki 17
10. SUI Sauber-Ferrari 9 ki 12 16 14 12 ki 15 17 15 ki 20 18 ki 16 17 12 15 14 11 ki 15 2
12 15 14 20 16 14 ki 18 12 13 15 17 ki 17 ki 13 ki 19 15 15 9 16
11. GBR Manor-Mercedes 31 16 18 18 16 21 18 21 12 13 1
88 ki 17 21 ki 17 15 19 18 16 ki 21 20
94 16 13 18 18 16 14 17 ki 10 ki 19 17 ki ki 16 15 22 17 ki 15 14
Helyezés Csapat Rajt-
szám
AUS
AUS
BHR
BHR
CHN
CHN
RUS
RUS
ESP
ESP
MON
MON
CAN
CAN
EUR
AZE
AUT
AUT
GBR
GBR
HUN
HUN
GER
GER
BEL
BEL
ITA
ITA
SIN
SIN
MAL
MYS
JPN
JPN
USA
USA
MEX
MEX
BRA
BRA
ABU
UAE
Pont

Megjegyzés:

  • † — Nem fejezte be a futamot, de rangsorolva lett, mert teljesítette a versenytáv 90%-át.

Időmérő edzések[szerkesztés]

Színmagyarázat:

Helyezés Pole pozíció A Q3-ba jutott Kiesett a Q2-ben Kiesett a Q1-ben Nem kvalifikált Nem vett részt
Színkód 1. 2–10. 11–16. 17–22. nk ni

Az első két futamon használt eltérő időmérő-rendszer pontozása:

Helyezés Pole pozíció A Q3-ba jutott Kiesett a Q2-ben Kiesett a Q1-ben Nem kvalifikált Nem vett részt
Színkód 1. 2–8. 9–15. 16–22. nk ni
Helyezés Versenyző Rajt-
szám
AUS
AUS
BHR
BHR
CHN
CHN
RUS
RUS
ESP
ESP
MON
MON
CAN
CAN
EUR
AZE
AUT
AUT
GBR
GBR
HUN
HUN
GER
GER
BEL
BEL
ITA
ITA
SIN
SIN
MAL
MYS
JPN
JPN
USA
USA
MEX
MEX
BRA
BRA
ABU
UAE
1. Németország Nico Rosberg 6 2 2 1 1 2 2 2 1 2† 2 1 1 1 2 1 2 1 2 2 2 2
2. Egyesült Királyság Lewis Hamilton 44 1 1 nk† 10 1 3 1 10 1 1 2 2 21† 1 3 1 2 1 1 1 1
3. Ausztrália (ország) Daniel Ricciardo 3 8 5 2 6 3 1 4 3 7 4 3 3 5 6 2 4 6 3 4 6 3
4. Németország Sebastian Vettel 5 3 3 4 2† 6 4 3 4 4† 6† 5 6 4 3 22† 5 4† 6 7 5 5
5. Hollandia Max Verstappen 33 5 10 9 9 4 nk 5 9 9 3 4 4 2 7 4 3 5 4 3 4 6
6. Finnország Kimi Räikkönen 7 4 4 3 4 5 6† 6 5 6 5 14 5 3 4 5 6 3† 5 6 3 4
7. Mexikó Sergio Pérez 11 9 18 7 7 9 8 11 2† 16 11 13 9 6 8 10† 7 7 11 12 9 8
8. Finnország Valtteri Bottas 77 11† 6 5 3 7 11 7 8 8 7 10 8 8 5 11 11 11 8 8 11 11
9. Németország Nico Hülkenberg 27 10 8 10† 13 11 5 9 12 3 9 9 7 7 9 8 8 9 7 5 8 7
10. Spanyolország Fernando Alonso 14 12 sér 12 14 10 10 10 14 14 10 7 14 nk† 13 9 22† 15 12 11 10 9
11. Brazília Felipe Massa 19 6 7 11 5 18 14 8 6 10† 12 18 10 10 11 12 10 12 9 9 13 10
12. Spanyolország Carlos Sainz Jr. 55 7 11 8 11 8 7 16† 13† 15 8 6 13 15 16 6 16 14 10 10 15 21
13. Franciaország Romain Grosjean 8 19 9 14 15 14 15 15 11 13 13 11 15† 11 12† 15† 12 8 17 21 7 14
14. Oroszország Danyiil Kvjat 26 18 15 6 8 13 9 13† 7 20† 15 12 19 19 17 7 15 13 13 18 14 17
15. Egyesült Királyság Jenson Button 22 13 14 13 12 12 13 12 19 5 17 8 12 9 15 13 9 17† 19 13 17 12
16. Dánia Kevin Magnussen 20 15 19† 17 17 15 16 nk† 21† 17 16 19 17 12 21 17 14 18 18 14 18 18
17. Brazília Felipe Nasr 12 17 22 16 19 20 nk 20 16 22† 21 16 21 17 18 18 18 20 21 19 22 19
18. Egyesült Királyság Jolyon Palmer 30 14 20 19 18 17 18 17 22 18† 18 17 16 14 20 19 19 16 15 nk 16 15
19. Németország Pascal Wehrlein 94 22 16 nk 20 21 20 18 18 12 20 21 18 16 14 20 21 22† 20 16 19 16
20. Belgium Stoffel Vandoorne 47 12
21. Mexikó Esteban Gutiérrez 21 20 13 18 16 16 12 14 15 11 14 15 11 13† 10 14 13 10 14 17 12 13
22. Svédország Marcus Ericsson 9 16 17 15 22 19 17 19† 20 21 nk 20 22 20† 19 16 17 19 16 15 21 22
23. Franciaország Esteban Ocon 31 18 nk 21 20 21 22 20 20† 20
24. Indonézia Rio Haryanto 88 21† 21 20 21 22 19 21 17 19† 19 22 20
Helyezés Versenyző Rajt-
szám
AUS
AUS
BHR
BHR
CHN
CHN
RUS
RUS
ESP
ESP
MON
MON
CAN
CAN
EUR
AZE
AUT
AUT
GBR
GBR
HUN
HUN
GER
GER
BEL
BEL
ITA
ITA
SIN
SIN
MAL
MYS
JPN
JPN
USA
USA
MEX
MEX
BRA
BRA
ABU
UAE

Megjegyzés:

  • A táblázatban az időmérő edzésen elért eredmények, és nem a hivatalos rajtpozíciók szerepelnek.
  • † — A rajtpozíció változott az időmérő edzésen elért helyezéshez képest (nem számítva az egy másik versenyző hátrasorolásából következő előrelépést és a boxutcából való indulást). A részletekért lásd a futamok szócikkeit.
  • A szezon első két futamán eltérő időmérő-rendszer volt érvényben.

Statisztikák[szerkesztés]

Versenyzők[szerkesztés]

# +/- Versenyző Rsz. Csapat Rajt Győzelem DH Pole LK Pont P+/–
1. +1 Németország Nico Rosberg 6 GER Mercedes 21 9 16 8 6 385 +63
2. –1 Egyesült Királyság Lewis Hamilton 44 GER Mercedes 21 10 17 12 3 380 –1
3. +5 Ausztrália (ország) Daniel Ricciardo 3 AUT Red Bull-TAG Heuer 21 1 8 1 4 256 +164
4. –1 Németország Sebastian Vettel 5 ITA Ferrari 20 0 7 0 3 212 –66
5. +7 Hollandia Max Verstappen 33 AUT Red Bull-TAG Heuer
ITA Toro Rosso-Ferrari[1]
21 1 7 0 1 204 +155
6. –2 Finnország Kimi Räikkönen 7 ITA Ferrari 21 0 4 0 1 186 +36
7. +2 Mexikó Sergio Pérez 11 IND Force India-Mercedes 21 0 2 0 0 101 +23
8. –3 Finnország Valtteri Bottas 77 GBR Williams-Mercedes 21 0 1 0 0 85 –51
9. +1 Németország Nico Hülkenberg 27 IND Force India-Mercedes 21 0 0 0 1 72 +14
10. +7 Spanyolország Fernando Alonso 14 GBR McLaren-Honda 20 0 0 0 1 54 +43
11. –5 Brazília Felipe Massa 19 GBR Williams-Mercedes 21 0 0 0 0 53 –68
12. +3 Spanyolország Carlos Sainz Jr. 55 ITA Toro Rosso-Ferrari 21 0 0 0 0 46 +28
13. –2 Franciaország Romain Grosjean 8 USA Haas-Ferrari 19 0 0 0 0 29 –22
14. –7 Oroszország Danyiil Kvjat 26 ITA Toro Rosso-Ferrari
AUT Red Bull-TAG Heuer[1]
20 0 1 0 1 25 –70
15. +1 Egyesült Királyság Jenson Button 22 GBR McLaren-Honda 21 0 0 0 0 21 +5
16. +6 Dánia Kevin Magnussen 20 FRA Renault 21 0 0 0 0 7 +7
17. –4 Brazília Felipe Nasr 12 SUI Sauber-Ferrari 21 0 0 0 0 2 –25
18. Egyesült Királyság Jolyon Palmer 30 FRA Renault 20 0 0 0 0 1
19. Németország Pascal Wehrlein 94 GBR Manor-Mercedes 21 0 0 0 0 1
20. Belgium Stoffel Vandoorne 47 GBR McLaren-Honda 1 0 0 0 0 1
21. Mexikó Esteban Gutiérrez 21 USA Haas-Ferrari 21 0 0 0 0 0
22. –4 Svédország Marcus Ericsson 9 SUI Sauber-Ferrari 21 0 0 0 0 0 –9
23. Franciaország Esteban Ocon 31 GBR Manor-Mercedes 9 0 0 0 0 0
24. Indonézia Rio Haryanto 88 GBR Manor-Mercedes 12 0 0 0 0 0

Megjegyzés:

  • 1: – Az adott versenyző a szezon első négy futamán másik csapatnál versenyzett.
  • +/- A versenyző helyezése a 2015-ös világbajnoksághoz képest.

Konstruktőrök[szerkesztés]

# +/- Csapat Modell Motor Gumi Start Győzelem Dobogó PP LK Pont P+/–
1. 0 GER Mercedes W07 Hybrid GER Mercedes P 21 19 33 20 9 765 +62
2. +2 AUT Red Bull RB12 FRA TAG Heuer P 21 2 16 1 5 428 +281
3. –1 ITA Ferrari SF16-H ITA Ferrari P 21 0 11 0 4 398 –30
4. +1 IND Force India VJM09 GER Mercedes P 21 0 2 0 1 173 +33
5. –2 GBR Williams FW38 GER Mercedes P 21 0 1 0 0 138 –119
6. +3 GBR McLaren MP4-31 JPN Honda P 21 0 0 0 1 76 +49
7. 0 ITA Toro Rosso STR11 ITA Ferrari P 21 0 0 0 1 63 –4
8. USA Haas VF-16 ITA Ferrari P 21 0 0 0 0 29
9. –3 FRA Renault[2] RS16 FRA Renault P 21 0 0 0 0 8 –70
10. –2 SUI Sauber C35 ITA Ferrari P 21 0 0 0 0 2 –34
11. –1 GBR Manor MRT05 GER Mercedes P 21 0 0 0 0 1 +1

Megjegyzés:

Csapattársak egymás elleni eredményei[szerkesztés]

Megjegyzés: Döntetlen esetén (időmérő edzések esetén ha egyik pilóta sem tudta kvalifikálni magát a futamra, versenyek esetén pedig ha mindkét pilóta kiesett vagy helyezetlenül ért célba, továbbá ha a korábbi csapattárs helyett más pilóta volt a csapattársa a futamon) a verseny nem számít bele az egymás elleni állásba. Ugyanez a helyzet áll fenn akkor, ha a csapat nem vett részt az adott nagydíjon. Emiatt előfordul, hogy egyes csapatoknál a szezon végén nem jön ki mind a 21 verseny.

Időmérő edzések Csapat Versenyek
Rajtszám Pilóta Állás Pilóta Rajtszám Rajtszám Pilóta Állás Pilóta Rajtszám
6 Németország Nico Rosberg 9–12 Egyesült Királyság Lewis Hamilton 44 GER Mercedes 6 Németország Nico Rosberg 10–10 Egyesült Királyság Lewis Hamilton 44
3 Ausztrália (ország) Daniel Ricciardo 4–0 Oroszország Danyiil Kvjat 26 AUT Red Bull-TAG Heuer 3 Ausztrália (ország) Daniel Ricciardo 3–1 Oroszország Danyiil Kvjat 26
11–6 Hollandia Max Verstappen 33 10–7 Hollandia Max Verstappen 33
5 Németország Sebastian Vettel 10–11 Finnország Kimi Räikkönen 7 ITA Ferrari 5 Németország Sebastian Vettel 14–7 Finnország Kimi Räikkönen 7
11 Mexikó Sergio Pérez 9–12 Németország Nico Hülkenberg 27 IND Force India-Mercedes 11 Mexikó Sergio Pérez 13–8 Németország Nico Hülkenberg 27
19 Brazília Felipe Massa 4–17 Finnország Valtteri Bottas 77 GBR Williams-Mercedes 19 Brazília Felipe Massa 9–12 Finnország Valtteri Bottas 77
14 Spanyolország Fernando Alonso 15–5 Egyesült Királyság Jenson Button 22 GBR McLaren-Honda 14 Spanyolország Fernando Alonso 12–8 Egyesült Királyság Jenson Button 22
47 Belgium Stoffel Vandoorne 1–0 20 Belgium Stoffel Vandoorne 1–0
33 Hollandia Max Verstappen 3–1 Spanyolország Carlos Sainz Jr. 55 ITA Toro Rosso-Ferrari 33 Hollandia Max Verstappen 2–2 Spanyolország Carlos Sainz Jr. 55
26 Oroszország Danyiil Kvjat 6–11 26 Oroszország Danyiil Kvjat 3–12
8 Franciaország Romain Grosjean 12–9 Mexikó Esteban Gutiérrez 21 USA Haas-Ferrari 8 Franciaország Romain Grosjean 9–10 Mexikó Esteban Gutiérrez 21
20 Dánia Kevin Magnussen 12–9 Egyesült Királyság Jolyon Palmer 30 FRA Renault 20 Dánia Kevin Magnussen 11–9 Egyesült Királyság Jolyon Palmer 30
9 Svédország Marcus Ericsson 13–8 Brazília Felipe Nasr 12 SUI Sauber-Ferrari 9 Svédország Marcus Ericsson 12–8 Brazília Felipe Nasr 12
94 Németország Pascal Wehrlein 7–5 Indonézia Rio Haryanto 88 GBR Manor-Mercedes 94 Németország Pascal Wehrlein 10–1 Indonézia Rio Haryanto 88
7–2 Franciaország Esteban Ocon 31 3–6 Franciaország Esteban Ocon 31

Csapat színkódok[szerkesztés]

Csapat Mercedes Ferrari Williams Red Bull Force India Renault Toro Rosso Sauber McLaren Manor Haas
Színkód

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Hiába nyert Hamilton Abu-Dabiban, Rosbergé a végső siker. nemzetisport.hu, 2016. november 27. (Hozzáférés: 2016. november 27.)[halott link]
  2. http://www.espn.co.uk/fia/motorsport/story/164493.html
  3. http://www.gphirek.hu/f1/20141203-kinyirtak-a-dupla-pontos-szabalyt-a-forma-1-bol.html
  4. Felgyorsítják az F1-et, visszatér a tankolás”, 2015. május 15. (Hozzáférés ideje: 2015. május 21.) 
  5. Jövőre gumijokert kaphatnak a csapatok”, gphirek.hu, 2015. július 4. (Hozzáférés ideje: 2015. július 4.) 
  6. Bemutatkoztak az ultra lágy gumik”, veol.hu, 2016. február 24.. [2016. február 25-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2016. február 25.) 
  7. Kiszámíthatatlanságot hozhat az F1-es rádiócsend”, gphirek.hu, 2016. március 7. 
  8. Feloldották a rádiótilalmat az F1-ben”, gphirek.hu, 2016. július 28. (Hozzáférés ideje: 2016. július 29.) 
  9. Lecsapnak a pilóták távirányítására, betiltják a rajtautomatikát”, gphirek.hu, 2015. július 3. (Hozzáférés ideje: 2015. július 3.) 
  10. Amelyik versenyző az adott időpontban utolsó helyen áll, kiesik.
  11. Kiderült, hogy fog működni az F1 új időmérője”, gphirek.hu, 2016. március 11. (Hozzáférés ideje: 2016. március 11.) 
  12. Kínától mégis visszatér az F1 régi időmérője”, gphirek.hu, 2016. április 7. (Hozzáférés ideje: 2016. április 8.) 
  13. Grosjean a Haas csapathoz szerződött”, gphirek.hu, 2015. szeptember 29. (Hozzáférés ideje: 2015. szeptember 29.) 
  14. a b c d HIVATALOS: Kvjat és Verstappen helyet cserél!”, formula.hu, 2016. május 5. (Hozzáférés ideje: 2016. május 5.) 
  15. Jövőre Palmer váltja Grosjeant a Lotusnál”, gphirek.hu, 2015. október 24. (Hozzáférés ideje: 2015. október 24.) 
  16. a b Újabb Mercedes-versenyző a rajtrácson!”, motosrportal.hu, 2016. február 10.. [2016. február 13-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2016. február 10.) 
  17. Indonéz versenyzővel teljes az F1 idei mezőnye”, gphirek.hu, 2016. február 18. (Hozzáférés ideje: 2016. február 18.) 
  18. Button reméli, Vandoorne gyorsan tanul majd”, f1vilag.hu, 2016. április 1. (Hozzáférés ideje: 2016. április 1.) 
  19. a b c HIVATALOS: Megvan a Manor új pilótája. formula.hu, 2016. augusztus 10. (Hozzáférés: 2016. augusztus 10.)
  20. a b Bejelentette Grosjean csapattársát a Haas”, Formula.hu, 2015. október 31. (Hozzáférés ideje: 2015. október 31.) (magyar nyelvű) 
  21. a b Hivatalos: Magnussen és Palmer indul Renault színeiben”, gphirek.hu, 2016. február 3. (Hozzáférés ideje: 2016. február 3.) 
  22. Maldonado tényleg kiesett az F1-ből”, gphirek.hu, 2016. február 1. (Hozzáférés ideje: 2016. február 1.) 
  23. Rossi to join Verizon IndyCar Series with Andretti Autosport”, 2016. február 23.. [2016. február 25-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2016. február 23.) (angol nyelvű) 
  24. a b Váratlan tesztpilótát jelentett be a Manor”, 2016. március 9. (Hozzáférés ideje: 2016. március 9.) 
  25. Ex-Formula 1 driver Will Stevens moves to Manor WEC LMP2 team”, 2016. február 29. (Hozzáférés ideje: 2016. március 6.) (angol nyelvű) 
  26. WEC - Újra összeállt a Stevens-Merhi páros a Manornál”, brakingnewsf1.blog.hu, 2016. március 30.. [2016. augusztus 14-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2016. április 29.) 
  27. a b Hivatalos: Haryanto befejezte az idényt”, formula.hu, 2016. augusztus 10. (Hozzáférés ideje: 2016. augusztus 10.) 
  28. Archivált másolat. [2014. július 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. augusztus 6.)
  29. F1: a Renault bejelentette, felvásárolta a Lotust”, NSO.hu, 2015. december 3. (Hozzáférés ideje: 2016. február 1.) 
  30. Renault returns to F1 with RS16”, crash.net, 2016. február 3.. [2016. február 4-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2016. február 3.) (angol nyelvű) 
  31. Megérkezett az első idei F1-es autó, a Williams”, gphirek.hu, 2016. február 19. (Hozzáférés ideje: 2016. február 19.) 
  32. Vagány lett Vettel és Räikkönen új Ferrarija”, gphirek.hu, 2016. február 19. (Hozzáférés ideje: 2016. február 19.) 
  33. Bemutatták Alonso és Button új McLarenjét - videó”, gphirek.hu, 2016. február 21. (Hozzáférés ideje: 2016. február 21.) 
  34. Videó: Mozgásban a Haas VF-16!”, telesport.hu, 2016. február 21. (Hozzáférés ideje: 2016. február 21.) 
  35. Ránézésre alig változott az új F1-es Mercedes”, gphirek.hu, 2016. február 21. (Hozzáférés ideje: 2016. február 21.) 
  36. Force India VJM09: First pictures revealed”, f1fanatic.co.uk, 2016. február 22.. [2016. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2016. március 4.) (angol nyelvű) 
  37. Red Bull debut RB12 as testing begins in Spain”, 2016. február 22. (Hozzáférés ideje: 2016. március 4.) (angol nyelvű) 
  38. Alaposan átalakult a Manor 2016-ra”, f1vilag.hu, 2016. február 22.. [2016. február 25-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2016. március 4.) 
  39. Itt a Sauber C35, a svájci csapat 2016-os autója”, gp-live.hu, 2016. február 29.. [2016. március 3-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2016. március 4.) 
  40. Toro Rosso targeting an F1 podium with new car, the STR11”, autosport.com, 2016. március 1.. [2016. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2016. március 4.) (angol nyelvű) 
  41. http://www.gphirek.hu/f1/20140605-f1-csak-2016-ban-debutal-az-uj-amerikai-csapat.html
  42. Welcome Sebastian – Vettel and Raikkonen 2015 driver pairing”, Ferrari, Ferrari, 2014. november 20. (Hozzáférés ideje: 2014. november 20.) 
  43. F1: döntöttek a Ferrarinál Räikkönen jövőjéről”, nemzetisport.hu, nemzetisport.hu, 2015. augusztus 19. (Hozzáférés ideje: 2015. augusztus 19.) 
  44. Force India to run F1 Mercedes engines from 2014 onwards”, Autosport.com, Haymarket Publications, 2013. március 28. (Hozzáférés ideje: 2013. április 7.) 
  45. Sergio Perez: Force India retain Mexican for 2016”, bbc.com, 2015. szeptember 23. (Hozzáférés ideje: 2015. szeptember 25.) (angol nyelvű) 
  46. Újabb tini debütál az F1-ben!”, telesport.hu, 2015. november 19. (Hozzáférés ideje: 2015. november 19.) 
  47. Hülkenberg a Williams szintjére szeretne eljutni”, gphirek.hu, 2016. február 1. (Hozzáférés ideje: 2016. február 2.) 
  48. Hülkenberg két szezonra hosszabbított a Force Indiával”, gphirek.hu, 2015. szeptember 1. (Hozzáférés ideje: 2015. szeptember 1.) 
  49. http://www.gphirek.hu/f1/20140903-a-haas-f1-team-megallapodott-a-ferrarival.html
  50. http://www.gphirek.hu/f1/20140611-f1-megis-sajat-autot-epitene-haas-csapata.html
  51. Hivatalosan is bemutatta egyik 2016-os versenyzőjét a Haas!”, haasf1team.com, 2015. szeptember 29.. [2015. szeptember 30-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2015. szeptember 25.) (magyar nyelvű) 
  52. Ferrucci lesz a Haas fejlesztőversenyzője”, f1vilag.hu, 2016. március 11.. [2016. március 12-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2016. március 11.) 
  53. Leclerc set to join Haas as development driver”, motorsport.com, 2015. december 1.. [2016. március 12-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2016. március 11.) (angol nyelvű) 
  54. Former Marussia F1 team to compete as Manor Racing in 2016”, autosport.com, 2016. január 19.. [2016. január 19-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2016. február 4.) (angol nyelvű) 
  55. A Mercedes a Red Bull helyett a Manornak szállít motort”, gphirek.hu, 2015. október 1. (Hozzáférés ideje: 2015. október 1.) 
  56. Jordan King marad a Manor fejlesztőversenyzője”, 2016. március 1.. [2016. március 2-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2016. március 1.) 
  57. Nem engedték, hogy Haryanto közpénzből versenyezzen”, gphirek.hu, 2016. augusztus 11. (Hozzáférés ideje: 2016. augusztus 12.) 
  58. Hivatalos: Gazdára lelt az utolsó 2016-os ülés is!”, motorsportal.hu, 2016. február 18.. [2016. augusztus 11-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2016. február 18.) 
  59. Collantine, Keith. „McLaren to lose Vodafone title sponsorship”, F1 Fanatic, Keith Collantine, 2013. március 14. (Hozzáférés ideje: 2013. április 7.) 
  60. Collantine, Keith. „Honda confirm F1 return with McLaren in 2015”, F1 Fanatic, Keith Collantine, 2013. május 16. (Hozzáférés ideje: 2013. május 16.) 
  61. http://www.f1-live.hu/f1-hirek/alonso-es-button-sem-egy-evre-irt-ala-a-mclaren-hondahoz/[halott link]
  62. Vandoorne confirms reserve role”, skysports.com, skysports.com, 2015. november 10. (Hozzáférés ideje: 2015. november 10.) (angol nyelvű) 
  63. Fiatal japán lett a McLaren fejlesztőpilótája”, Formula.hu, 2016. február 20. (Hozzáférés ideje: 2016. február 20.) 
  64. Button döntött: mégis marad a McLarennél”, 2015. október 1. (Hozzáférés ideje: 2015. október 1.) 
  65. Alonso nem indulhat a Bahreini Nagydíjon”, 2016. március 31. (Hozzáférés ideje: 2016. április 1.) 
  66. Nico Rosberg agrees new multi-year contract extension with Mercedes”, skysports.com, 2014. július 16. (Hozzáférés ideje: 2016. június 26.) (angol nyelvű) 
  67. Mercedes: Rosbergen kívül is vannak pilóták”, formula.hu, 2016. június 2. (Hozzáférés ideje: 2016. június 3.) 
  68. Ocon a Renault mellett a Mercedesnél is tesztel”, 2016. május 11.. [2016. május 12-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2016. június 26.) 
  69. Hamilton végre hosszabbított a Mercedesszel”, gphirek.hu, 2015. május 20. (Hozzáférés ideje: 2016. június 26.) 
  70. TAG nevű Renault motorokkal folytatja a Red Bull”, gphirek.hu, 2015. december 4. (Hozzáférés ideje: 2015. december 6.) 
  71. Daniel Ricciardo's spot at Red Bull is safe for three years, says the energy drink's motorsport chief, 2013. szeptember 5. (Hozzáférés: 2015. február 18.)
  72. Pierre Gasly retains RBR reserve role”, Formulaspy.com, 2016. január 26.. [2016. január 27-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2016. január 26.) (angol nyelvű) 
  73. Red Bull set to keep driver line-up in 2016”, espn.co.uk, 2015. augusztus 27. (Hozzáférés ideje: 2015. október 9.) (angol nyelvű) 
  74. Renault launches its 2016 Formula 1 car, the RS16”, autosport.com, 2016. február 3.. [2016. február 3-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2016. február 4.) (angol nyelvű) 
  75. Bemutatkozott a 2016-os Renault”, Formula.hu, 2016. február 3. (Hozzáférés ideje: 2016. február 3.) 
  76. Kanadai tesztpilótát igazolt a Renault”, formula.hu, 2016. március 14. (Hozzáférés ideje: 2016. március 14.) 
  77. Megtartja a Lotus bombanőjét a Renault”, gphirek.hu, 2016. február 3.. [2016. február 4-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2016. február 4.) 
  78. Bejelentette Maldonado csapattársát a Lotus”, Formula.hu, 2015. október 23. (Hozzáférés ideje: 2015. október 24.) 
  79. Galloway, James. „Sauber extend long-standing Ferrari engine partnership into 2014 and beyond”, Sky Sports F1, British Sky Broadcasting Group plc, 2013. október 4. (Hozzáférés ideje: 2013. október 4.) 
  80. a b A Sauber mindkét pilótájával hosszabbított 2016-ra”, gphirek.hu, 2015. július 23. (Hozzáférés ideje: 2015. július 23.) 
  81. Eldőlt, a Toro Rosso sem marad motor nélkül”, gphirek.hu, 2015. december 4. (Hozzáférés ideje: 2015. december 6.) 
  82. Exclusive Verstappen Q&A: I need to prove I deserve 2015 seat”, formula1.com, Formula One Administration, 2014. december 3. (Hozzáférés ideje: 2014. december 15.) 
  83. Galloway, James. „Verstappen, Sainz to be retained”, Sky Sports F1, BSkyB, 2015. november 13. (Hozzáférés ideje: 2015. november 14.) 
  84. Benson, Andrew: Felipe Massa joins Williams for 2014 to replace Pastor Maldonado, 2013. november 11. (Hozzáférés: 2015. június 4.)
  85. Hivatalos: Di Resta a Williams tartalékja”, formula.hu, 2016. március 14. (Hozzáférés ideje: 2016. március 14.) 
  86. Leszerződtette „az új Bottast” a Williams”, Formula.hu, 2015. november 26. (Hozzáférés ideje: 2016. január 30.) 
  87. A McLarentől igazolt tesztpilótát a Williams”, gphirek.hu, 2016. február 2. (Hozzáférés ideje: 2016. február 2.) 
  88. Bottas és Massa is marad a Williamsnél”, gphirek.hu, 2015. szeptember 3. (Hozzáférés ideje: 2015. szeptember 3.) 
  89. Azerbajdzsán rendezi az Európa Nagydíjat 2016-tól”, gphirek.hu, 2014. július 25. (Hozzáférés ideje: 2015. július 15.) 
  90. Augusztusi Magyar Nagydíj, és maratoni szezon jön jövőre az F1-ben”, gphirek.hu, 2015. július 11. (Hozzáférés ideje: 2015. július 15.) 
  91. Átütemezték az F1 rekordhosszúságú 2016-os szezonját”, gphirek.hu, 2015. október 1. (Hozzáférés ideje: 2015. október 1.) 
  92. Alonso: Örülök, hogy élek!”, m4sport.hu, 2016. március 20. (Hozzáférés ideje: 2016. március 20.) [halott link]
  93. Ausztrál Nagydíj 2016”, gp-live.hu, 2016. március 20.. [2016. március 23-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2016. március 20.) 
  94. „Nagyon megijedtem!” – Gutiérrez megkönnyebbült, hogy Alonso jól van”, m4sport.hu, 2016. március 20. (Hozzáférés ideje: 2016. március 20.) [halott link]
  95. Race: Huge crash as Alonso and Gutierrez bring out the red flag”, formula1.com, 2016. március 20. (Hozzáférés ideje: 2016. március 20.) 
  96. Ausztrál Nagydíj 2016”, gp-live.hu, 2016. március 20.. [2016. március 23-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2016. március 20.) 
  97. Rosberg wins drama-filled Melbourne race”, formula1.com.hu, 2016. március 20. (Hozzáférés ideje: 2016. március 20.) 
  98. Brit Nagydíj: Rosberg elvesztette a második helyét, 2016. július 10. [2016. július 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. július 10.)
  99. https://www.formula1.com/en/results.html/2016/races/955/mexico/race-result.html
  100. Verstappen elképesztőt ment a botrányos Brazil Nagydíjon. gphirek.hu, 2016. november 13. (Hozzáférés: 2016. november 13.)
  101. A 2016-os Abu-Dzabi Nagydíj. index.hu, 2016. november 27. (Hozzáférés: 2016. november 27.)

További információk[szerkesztés]

Commons:Category:2016 in Formula One
A Wikimédia Commons tartalmaz 2016-os Formula–1 világbajnokság témájú médiaállományokat.