1838-as pesti árvíz
| 1838-as pesti árvíz | |
 | |
| Johann Hürlimann: Árvíz a pesti Színház-téren, 1838 (színezett akvatinta) | |
| Adatok | |
| Dátum | 1838. március 13–18. |
| Helyszín | Pest |
| A katasztrófa oka | olvadás, jégtorlasz |
| Halottak száma | 153 |
 A Wikimédia Commons tartalmaz 1838-as pesti árvíz témájú médiaállományokat. | |
Az 1838-as pesti árvíz március 13. és március 18. között okozott súlyos pusztítást, főleg a mai Budapest pesti oldalán. Az árvíz szintjét és tetőzésének dátumát számos emléktábla jelzi több, a mai belső kerületekben lévő épületen.
Előzményei[szerkesztés]
1838. január elején, a Duna felső szakaszán a nagy mennyiségű lehullott csapadék, valamint az enyhébb időjárás következtében Buda egy része és a folyó alsó szakaszán található partközeli települések néhány napra víz alá kerültek. A nagymértékű esővel és havazással járó időszakról a Jelenkor így tudósított: „Postáinkat az iszonyú hófuvatagok egészen elakaszták; különösen a’ január 13 ’s 14iki bécsi posta, ’s vele külföldi lapjaink, még máig sem érkeztek meg. Legjáratlanabb az ut mint halljuk Buda és Vörösvár közt […].”[1]
Március elején Bécsnél és Pozsonynál kezdetét vette az olvadás, a folyó zajlani kezdett. A Pest és Buda közötti folyószakaszon a Duna medre meglehetősen elfajult volt. A sekély medrű, szétágazó, zátonyokkal és szigetekkel teli Dunán az árhullám és a jég csak lassan tudott levonulni. A sekélyebb részeken jégdugók alakultak ki, a jég rövid idő alatt feltorlódott és a folyót visszaduzzasztotta.
Pestet az 1775-ös árvíz után védőgáttal vették körbe, ám Budán erre nem került sor. 1775 után többekben is felmerült a Duna szabályzásának gondolata, a legfőbb szószóló Vásárhelyi Pál volt, aki egy, az Athenaeumban megjelent cikksorozatban 1838. március elején egy, az 1775. évinél nagyobb árhullám levonulását jósolta meg. Legfőbb okként a rendezetlen folyómederben kialakuló jégdugókat nevezte meg.
Az árvíz[szerkesztés]
Az árvíz első napjáról báró Wesselényi Miklós – aki a mentésben később maga is részt vett, a következőket jegyezte fel: „Március 13-án … öt órakor újra megindult (a jég) s nemsokára tornyosulni kezdett, valamint törni és forrni a jégtömegeket duzzadva emelő s újra szétzúzó hatalma a dühöngeni készülő Dunának. A víz partjain már túllépett, a bőszült folyam a váci töltést már átszakította, de a jég folyvást haladván, a nézők csoportja s majd minden azt hitte, hogy mérgét már kiöntötte. Ezen reményben színházba mentem, s még nem vala vége a darabnak, midőn híre futamodott, hogy a víz már a városban van”
Először a belváros alacsonyabban fekvő területeit öntötte el a víz, a mai Váci utca és Deák Ferenc utca környékét, a váci gát átszakadása után – mely a mai Lehel tér környékén húzódott – észak felől is megindult az ár a város irányába. Március 14-én a déli soroksári gát is átszakadt. A folyó térnyerése miatt a vízszint ugyan átmenetileg csökkenni kezdett, ám a Csepel-szigetnél feltorlódott jég miatt újból megemelkedett. A Duna felső szakaszán az enyhe idő okozta olvadás miatt újabb vízszintnövekedés következett.
Wesselényi Miklós így írt az árvíz második napjáról: „Már ekkor kezdettek a házak omlani s düledezni. Ezeknek ropogása, rohanása, a vízt közt emelkedő porfellegek, a rémítő sikoltás, sírás, ordítás borzasztó képét mutatta a duló enyészetnek.”
A mentés[szerkesztés]
A mentés csak március 14-én indult meg, mivel a lakosság és a városvezetés a megerősített védtöltésekben bízva nem számított ilyen mértékű árvízre. A töltések magassága elérte az addigi legnagyobb, 1775-ös árvíz szintjét. A gátak azonban a nyomást nem bírván átszakadtak. József nádor árvízi királyi biztosnak Lónyay Jánost nevezte ki.
Csónakokkal mentették a lakosságot, igyekeztek az erősebb házak emeleteire, padlásaira, vagy a magasabban fekvő külvárosi házakba menekíteni őket. Mintegy ötvenezer ember veszítette el hajlékát. A mai Ludovika téren álló Ludoviceum, a mai Magyar Természettudományi Múzeum, akkor új épületében tízezer menekült kapott szállást. Az erősebb szerkezetű belvárosi templomok, rendházak is hamar megteltek menekültekkel, mint pl. a Deák téri evangélikus templom vagy a ferenciek terei ferences templom.
A legnagyobb hírnévre az árvíz alatti erőfeszítéseiért Wesselényi tett szert, de sokan mások is helytálltak. Ezért nyert pesti díszpolgári címet például Landerer Lajos nyomdász.
A pusztítás[szerkesztés]
A Duna március 15-i tetőzéskor a mai Nagykörút mentén volt a legmagasabb a víz, ugyanis itt húzódott a Dunának egy korábban feltöltődött ága, ami miatt ez a rész (Rákos-árok[2]) a többi városrésznél alacsonyabb volt. A Józsefváros, a Ferencváros és a Terézváros alacsonyabb területeit két méternyi víz borította; a legnagyobb vízmélységet, 2,6 métert, a Ferencvárosban mérték.
Korabeli adatok tanúsága szerint az áradás összesen 2281 házat pusztított el a pesti oldalon, 827-et súlyosan megrongált és 1146 maradt meg épségben. A budai oldalon a kár jóval kisebb mértékű volt, ugyanis a házak túlnyomó része magaslatra épült, így a víz nem érte el azokat. Budán összesen 204 ház omlott össze, 262 rongálódott meg súlyosan, valamint 2023 maradt épen. Körülbelül 50-60 ezer ember vált hajléktalanná, többségükben pesti lakosok, 22 ezren pedig mindenüket elveszítették.
A kereskedőknek a március 19-i, József napi vásárra felhalmozott árukészlete tönkrement, ez súlyos veszteséget jelentett számukra.
A Duna magyarországi szakaszán összesen 10 ezer ház semmisült meg, körülbelül 4 ezer megsérült. Becslések szerint a kár 14 és 70 millió forint között lehetett. A 153 halálos áldozatból 151 pesti volt.
Az újjáépítés – adakozás[szerkesztés]
Amikor Liszt Ferenc értesült a pesti árvízről, elhatározta, hogy Bécsbe utazik és koncertet ad az árvíz károsultjai javára. Ott összesen nyolc koncertet adott, ezek bevételéből 24 ezer forintot[3] (mások szerint a csak az első koncert bevételeit szánta a károsodottaknak, 1700 forintot[4]) utalt át az árvíz áldozatainak.
Az árhullám levonulta után a József nádor által vezetett Szépítő Bizottság úgy rendelkezett, hogy senki sem foghat bele az építkezésbe, amíg a kárt fel nem mérik, és szakmai javaslat nem készül az újjáépítésre. Célként nem csupán a jövőben előfordulható árvízkárok csökkentése, hanem Bécset alapul véve egy modern, szellősebben beépített város létrehozását tervezték a romok helyén.
Az újjáépítés a Szépítő Bizottság szigorú irányelvei szerint indult meg. Megtiltották az árvíznek ellenállni alig tudó vályog használatát, ezt ezután csupán támpillérek közötti fal kitöltésére lehetett használni, és csak a legmagasabb árvízszint fölött. Előírták a falak vastagságát, a belmagasságot, valamint a házalap mélységét is. Az árvízszintnél mélyebb udvarokat föl kellett tölteni. A rendelkezések betartása érdekében a városban szintjelző táblákat helyeztek el. Az építkezéseket ezentúl csakis hivatalosan engedélyezett tervrajz alapján lehetett elkezdeni. Az árvizet követő építkezések átformálták a város képét, ekkor születtek például Hild József legjelentősebb alkotásai.[5] Gróf Károlyi István az árvíz után kedvezményekkel ösztönözte a letelepedést a Duna melletti északi területen: 1840-ben megszületett Újpest község, amely gyorsan új városrésszé fejlődött.
Még 1838-ban helyreállították és megerősítették a védtöltéseket, azonban a Duna medrének rendezésére még évtizedeket várni kellett. A pest-budai Duna-szakasz rendezésére kiírt pályázatra nem érkeztek megfelelő színvonalú tervek. Az 1839-1840 között tartott országgyűlési időszakban tárgyalták a magyarországi folyók szabályozásának ügyét, ennek köszönhetően született törvény az ezen irányú szükséges munkálatok vizsgálatára. A különböző érdekeket képviselő csoportok közötti viták elhúzódtak, érdemi előrelépés a belvárosi partszakaszon az 1860-as évekig nem történt, a Duna-Gőzhajózási Társaság beruházásában a Lánchíd két oldalán 1853-1859 között elsőként megépült, kétszer 345 méter hosszúságú partfalon kívül.
A Széchenyi lánchíd pesti hídfőjének partfala és a Belgrád rakpart után, az 1870. évi X. törvénycikk[6] alapján a Duna belvárosi szakaszán mindkét oldalon kiépültek a rakpartok, a későbbi évtizedekben pedig a folyamszabályozáshoz kapcsolódó árvízvédelmi rendszer fővárosi védművei. Az 1860-as évektől Pest városa, az 1867-es kiegyezést követően az állam támogatásával kapott lendületet, majd az 1873-as egyesülést követően Budapest vezetése folytatta a munkálatokat.[7][8][9]
1870-ben készültek el az új folyam szabályozási tervek, az országgyűlés 1872-ben döntött a munkálatok megkezdéséről. A Gellért-hegytől délre húzódó töltéspart, a Kopaszi-gát őse, a 3 km hosszú Kopaszi párhuzammű 1870-1876 között épült: ez választotta le a hegy alatti szakaszon kiszélesedő Dunáról a Lágymányosi-tó területét. A pesti oldalon pedig elzárták a soroksári Duna-ágat. Így megszüntették a legveszélyesebb jégtorlat-képződési helyet. Miután megépült a Margit-híd, a híd és a Vámház tér közötti szakaszon beszűkítették a Duna medrét és kiépítették a partfalakat.
1876 telén következett az újabb jeges árhullám, amely március 9-én tetőzött Budapestnél. A jég Ercsinél és Budafoknál torlódott fel, az így felduzzadt Duna főként Budán és Óbudán okozott károkat, az alacsony rakpart miatt, míg a pesti oldalra be sem tört a víz.
Budapesti emléktáblák és árvízszintjelző táblák[szerkesztés]
II. kerület[szerkesztés]
III. kerület[szerkesztés]
V. kerület[szerkesztés]
- A pesti ferences templom Kossuth Lajos utcai oldalfalán báró Wesselényi Miklósnak, az „árvízi hajósnak” 1905-ben Holló Barnabás készítette el nagyméretű, domborműves emléktábláját.
- Apáczai Csere János utca 7.
- Pesti Barnabás utca 2., Százéves Étterem falán
- Szerb utca 4., Szerb Ortodox templom falán
- Szerb utca 23., Centenáriumi emléktábla
- Veres Pálné utca 29.
- Váci utca 47., Szt. Mihály (angolkisasszonyok) templom, a kórustér alatt
VI. kerület[szerkesztés]
- Dessewffy utca 8-10. lakóház Dessewffy utcai falán
VIII. kerület[szerkesztés]
- A Magyar Nemzeti Múzeum kerítése, Bródy S. u.
- A Szent Rókus-kápolna és kórház falán Gyulai Pál utca 2.
- Horváth Mihály tér, Szt. József Plébániatemplom, bent a templomban
- Rákóczi út 41., 150 éves évforduló emlékére, Vízügyi Igazgatóság kapuja mellett
- A Magyar Természettudományi Múzeum (Ludovika tér, az egykori Ludovika) főbejáratánál.
IX. kerület[szerkesztés]
- Kinizsi utca 31. (bent a lépcsőházban)
- Viola utca 31-33.
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Magyarország és Erdély. Jelenkor, 5. sz. (1838. január 17.) 1. o. Hozzáférés: 2020. május 25.
- ↑ A Rákos-árok nyomában. dunaiszigetek.blogspot.hu, 2014. január 28. (Hozzáférés: 2018. április 18.)
- ↑ Intern: Liszt's 1838 benefit concert performed (amerikai angol nyelven). Balassi Intézet – London. [2016. november 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. november 11.)
- ↑ Dana Gooley: The Virtuoso Liszt. 2004–09–09. ISBN 9780521834438 Hozzáférés: 2016. november 11.
- ↑ 140 éve halt meg Hild József
- ↑ 1870. évi X. törvénycikk a Duna-folyamnak a főváros mellett szabályozásáról s a forgalom és közlekedés érdekében Buda-Pesten létesítendő egyéb közmunkák költségeinek fedezéséről és e közmunkák végrehajtási közegeiről. www.1000ev.hu. (Hozzáférés: 2021. május 22.)
- ↑ Bécs–Budapest. Műszaki haladás és városfejlődés a 19. században - Várostörténeti tanulmányok 8. (Budapest-Bécs, 2005) Vadas Ferenc: Duna-szabályozás és rakpartépítés Budapesten - Budapest Főváros Levéltára és Bécsi Városi és Tartományi Levéltár ISBN 963-7323-53-8 (Hungaricana online archívum)
- ↑ Garami Tibor, dr. Gőbel József, Párnay Zoltán - Budapest székesfőváros árvízvédelme és az 1940-41. évi árvizek
- ↑ Kolundzsija Gábor - A rakodópart kövei (Postcard Bt. 2018) ISBN 978-963-12-8681-6
Források[szerkesztés]
- Soha nem látott pusztítást végzett a jeges ár National Geographic Magyarország
- Az 1838-as pesti árvíz National Geographic Magyarország
- Az 1838. évi nagy árvíz hatása Pest város építésügyére Duna Múzeum
További információk[szerkesztés]
- Az 1838-as jeges árvíz emléktáblái Budapesten 2011. március 12.
- Így lepte el Pestet és Budát a pusztító, jeges áradat, szeretlekmagyarorszag.hu
- Török Enikő: A „budapesti özönvíz” térképe
- Millisits Máté: Trauma és határkő. Az 1838-as pest-budai árvíz története(PestBuda.hu, 2023)
