Simonoszeki béke

A simonoszeki szerződés aláírási ceremóniája

A simonoszeki béke (japán nyelven: 下関条約 [simonoszeki dzsójaku]; [„maguani szerződés”]) az első kínai–japán háborúnak vetett véget és 1895. április 17-én írták alá Japánban, Simonoszeki városában.

A háborúban győztes Japán e szerződés révén elérte fő célját, Korea kiszakítását Kína befolyási övezetéből és japán fennhatóság alá helyezését. Emellett Kínának meg kellett nyitnia egy sor területét a japán befolyás előtt és óriási hadisarcot kellett fizetnie.

A szerződés rendelkezései

Kína elismerte Korea „függetlenségét” és lemondott minden ezzel kapcsolatos korábbi jogáról. Ugyancsak átengedte Japánnak a Liaodong-félszigetet (akkori nevén Liaotung), a mai Liaoning kínai tartomány egy részét, Tajvan szigetét és a Penghu (Pescadores) szigeteket Japánnak.

Kínának emellett 200 millió tael (mintegy 7450 tonna ezüst) hadi kártérítést kellett fizetnie, valamint a korábban az ópiumháborúk után a nyugati hatalmakkal kötött egyenlőtlen szerződések mintájára egy sor kikötőt és folyót meg kellett nyitnia a japán kereskedők előtt. Ennek nyomán hozhatott létre Japán Sanghajban is területenkívüliséget élvező telepet, úgynevezett koncessziós területet.

A szerződés aláírói

Fájl:Ito Hirobumi and Mutsu Munemitsu.jpg

Itó Hirobumi és Mucu Munemicu

A szerződést az amerikai John W. Foster, korábbi külügyminiszter, a kínai kormányzat tanácsadója fogalmazta, és japán részről Itó Hirobumi gróf miniszterelnök és Mucu Munemicu vikomt külügyminiszter, kínai részről pedig Li Hongzhang és Li Jingfang írta alá.

Még a tárgyalások idején jobboldali szélsőségesek életveszélyesen megsebesítették Li Hongzhangot. A nemzetközi felháborodás a japán követelések valamelyes mérsékléséhez vezetett.

Következmények

A szerződés olyan előnyös helyzetbe hozta Japánt, hogy az kiváltotta a Kínában már befolyási övezetekkel bíró többi nagyhatalom felháborodását. Lobanov-Rosztovszkij orosz külügyminiszter kezdeményezésére Oroszország, Franciaország és Németország jegyzékben követelte Japántól a szerződés módosítását. Ennek nyomán Japán – pénzügyi követelései további emelése fejében – lemondott a Liaotung félszigetről és az ott elhelyezkedő Lüshunkou körzetéről (Port Arthur támaszpontjával) Oroszország javára, amely így hozzájutott a hőn áhított jégmentes kikötőhöz. A szerződés módosításából Németország is közvetlen hasznot húzott az 1898-as Kiaocsou szerződés révén.

Kínában a szerződést a lakosság súlyos nemzeti megaláztatásnak tekintette, és ez erősen hozzájárult a császári hatalom további gyengüléséhez.

Japánban a nyugati beavatkozás váltott ki hasonló felháborodást, amely csaknem a kormány bukásához vezetett. Fellángolt a nacionalizmus és militarizmus. Egyenes út vezetett innen az 1904-1905-ös orosz–japán háborúhoz.

Irodalom

• Diplomáciai és nemzetközi jogi lexikon, Akadémiai Kiadó, 1967.
• F.R. Sedwick, (R.F.A.), The Russo-Japanese War, 1909, The Macmillan Company, N.Y.
• Colliers (Ed.), The Russo-Japanese War, 1904, P.F. Collier & Son, New York
• Dennis and Peggy Warner, The Tide At Sunrise, 1974, Charterhouse, New York
• William Henry Chamberlain, Japan Over Asia, 1937, Little, Brown, and Company, Boston
• Pei-Kai Cheng and Michael Lestz (Eds.) The Search for Modern China: A Documentary Collection, 1999, W. W. Norton & Company, New York.