„Nyomtatás (nyomdászat)” változatai közötti eltérés

Laptörténet interaktív böngészése

[nem ellenőrzött változat]

← Régebbi szerkesztés Újabb szerkesztés →

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva

VizuálisWikiszöveges

Sorban

A lap 2011. május 30., 14:53-kori változata

Ez a szócikk a nyomdaipari eljárásról szól. Hasonló címmel lásd még: Nyomtatás (egyértelműsítő lap).

Nyomtatási eljárásnak a nyomógépek és nyomtatók nyomási módjait nevezzük. Ezeket a nyomdászatban általában az általa használt nyomóformáról különböztetjük meg, a rajtuk lévő nyomó, és nem nyomó elemek egymáshoz viszonyított helyzetéről, és anyaguk szerint, kivéve a digitális nyomtatást. Egyéb csoportosításai is lehetnek.

Története

Bővebben: A nyomtatás története

Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

A nyomóforma

A nyomóformájan sem nincsen található az az információ, amit festékezés után nyomás útján átjuttatunk a papírra. A legegyszerűbb felosztása a nyomóelemek magasságát veszi alapul. E szerint három fajtára csoportosítható: magas-, sík-, és mélynyomtatás.

A magasnyomtatás

A nyomó elemek magasabban helyezkednek el a nem nyomó részekhez képest. A nyomóforma hagyományos anyaga az ólom, ón, és antimon keverékéből előállított betűfémötvözet. A magas nyomtatásnál ha a nyomóformát külön mozgatható betűkből szedik, akkor a formakészítést kézi szedésnek vagy monószedésnek nevezik. Ha a szedő egyenként vette ki a betűszekrényből a betűket, az a kézi szedés. Ma már nem használatos eljárás. Amennyiben a betűket egyenként önti ki a szedőgép, ez a monószedés. A sokkal gyorsabb és elterjedtebb módszer a sorszedés, vagy linószedés. Ebben az esetben a szedőgép a könyv vagy újságcikk egy-egy sorát öntötte ki a betűfémből. Guttenberg módszerének felfedezése előtt fatáblákba faragták a szövegeket. Ez nehéz, sok hibára alkalmat adó munka volt. Nagy méretű, plakátok nyomtatására alkalmas betűket később is fából készítették, de a rajzokat még sokáig így készítik. Majd ezeket felváltja a klisé, melyet a fényképészet feltalálása után fototechnikai úton gyártanak. Modernebb formája a flexográfia, amelyben gumiról, vagy különböző típusú műanyagokról nyomtatnak. A magasnyomtatás elvén működik több más eljárás is:

Stanc: A papírból valamilyen forma kivágására szolgál (dosszié, boríték)
Bieg: Vastagabb anyagoknál hajtási vonalat képez a papíron, aminek mentén az könnyebben hajtható lesz.
Ricc: Az anyag bizonyos mélységig való bevágása, például öntapadós anyagoknál a felsőréteg kivágása a hordozó egyben hagyásával.
Perforálás: Apró lyukak, vagy vonalkák belevágása a papírba, a könnyebb téphetőség miatt, vagy kötészetben a nagyobb ívek többszöri hajtásának megkönnyítésére.

A fenti eljárásokat optimális esetben egy menetben is elvégezhetjük. A nyomóforma alapja egy falap, melybe fémpengék vannak beleszorítva. Ezek átvágják, bevágják, vagy csak megnyomják a papírt. A stancolás kivételével vannak bizonyos célgépek is, de ezek csak egyenes vonalban képesek megmunkálni a papírt. Ide sorolható még a

sorszámozás is. Ezt egy ún. számozószekrény végzi, amely mechanikus vezérléssel automatikusan váltja a számokat.

Síknyomtatás

A nyomó és nem nyomó elemek egy síkban helyezkednek el. Elve a zsír és a víz kölcsönös taszításán alapul. Eleinte kőről nyomtattak, később cinket is használtak, melynél később fényképészeti úton is gyártottak nyomóformát. Az ofszetnyomtatásban az alumínium terjedt el, de ezt megelőzően használtak több fémből készült ún. bi- és trimetál lemezeket is. A síknyomtatás elvén működik több eljárás is:

Litográfia, vagy más néven kőnyomtatás. Itt használták először ezt az elvet. A nyomóforma anyaga porózus kő, többnyire mészkő. Felületén a nyomóelemeket különleges tintával alakítják ki.
Bádognyomtatás: Az ofszetnyomtatás elődjének is tekinthető. Itt már nem közvetlenül érintkezik a nyomóforma a nyomandó felülettel. Elnevezését a nyomandó anyagról kapta. Nyomóformája készülhet kőből, később fémből. Ofszet, vagy szitanyomtatással viszik fel a festéket, amely többnyire hőre szilárdul meg. Nyomás után egy beégetőkemencébe kerül az anyag. A konzervdobozok gyártása is így történik. Első menetben mindkét oldalára lakkot visznek fel a rozsdásodás megakadályozására, és a külső oldalon a könnyebb festékezés segítésére.
Ofszetnyomtatás. Manapság talán ez a legelterjedtebb technológia. Nyomóformája egy nagyjából fél mm vastag alumíniumlemez, melynek egyik oldalán elektrolízissel oxidréteget alakítanak ki. E réteg igen keménynek nevezhető, és kopásálló. Az oxidréteg nagyon kis méretű hexagonális (hatszögletű) cellákká áll össze, közepükön egy póluscsatornával. Majd erre fényérzékeny réteget visznek fel. Ez az anyag képezi később a zsírszerető nyomóelemeket, melyeket formakészítés során erős UV-fénnyel, újabban lézerrel alakítanak ki, a felesleges réteganyagot pedig lemossák. A fényérzékeny réteg lehet pozitív és negatív működésű. Konzerválásához gumiarábikumot használnak, ami az alumínium-oxid pólusaiba beivódik, ily módon őrizve meg vízszerető tulajdonságát. A forma egy gumilepedővel bevont hengerrel érintkezik, majd innen kerül a festék a papírra. Ezért közvetett eljárásnak nevezzük.

Mélynyomtatás

A nyomóelemek belemélyednek a nyomóformába, melyeket festékkel töltenek fel, a felesleget pedig egy ún. rákellel lehúzzák. Anyaga többnyire réz. Ezt az eljárást használják ofszetgépek lakkozóműveinél is.

Szitanyomtatás

A nyomóforma különböző sűrűségű szitaszövet, melynél fényképészeti úton, vagy sablonok használatával alakítják ki a nyomó elemeket. Itt is rákelt használnak, amivel a festéket végighúzzák a szitán, ami bizonyos helyeken átengedi a festéket, máshol pedig nem.

Nyomógépek

Nyomómű

A nyomóművekre általánosan igaz, hogy tartalmaznia kell egy nyomóformát, és egy ellennyomó felületet. E kettő között jön létre a nyomtatás, ha valamelyik hiányzik, nem lehet nyomtatásról beszélni. Hozzátartozik még egy festékezőmű, illetve eljárástól, és felszereltségtől függően egyéb szerkezetek. A síknyomtatás elvén működő gépeknél többnyire egy nedvesítőmű is mely előbb benedvesíti a formát, majd ezután festékeződik. Manapság a legtöbb nyomdagép hengeres felépítésű. Ezeket a gépeket hívjuk rotációs gépeknek, a folyamatos forgásra utalva. A köznapi szóhasználatban a tekercsnyomó gépek megnevezéseként terjedt el, de valójában nem azt jelenti.

Papír

Papírtovábbítás szempontjából két kialakítású lehet:

tekercsnyomó gépek
ívnyomó gépek

E szempontból teljesen más felépítésük van. Az íves gépeknél a papírt továbbító hengereken elhelyezkedő csipeszek veszik át egymástól papírt a következő nyomóműnek, vagy a kirakószerkezetnek, vagy pedig ezek az ívfogók (greifer) egy végtelenített láncon vannak, ami független a nyomómű elemeitől. A tekercses gépeknél ilyen nincs, itt a papírpálya feszessége a meghatározó. A tekercsnyomó gépek gyorsabb járatúak, de nehézkesebb elindulni vele, és a papírpálya szakadása rengeteg kiesett időt és selejtet eredményezhet. A tekercsnyomó gépek csak rotációs felépítésűek, többnyire a papír mindkét oldalát egyszerre nyomják. Ofszetgépeknél nem ritka, hogy a papír a két gumihenger közt halad, így az egyik nyomóhenger a másik ellennyomó felülete.

Fájl:PantoneFormulaGuide-solidMatte-2005edition.png

A Pantone cég egyik színskálája

Szín

A nyomógépek lehetnek egy, vagy többszínnyomó gépek. Egy nyomóformáról egy szín nyomható, több szín nyomásához több forma kell. Minden formához pedig külön nyomómű (werk) szükséges. Tehát hogy egy gép egyszerre hány színt tud nyomni, a nyomóművek száma határozza meg. A nyomdászat a fényképek sokszorosításánál a bíborvörös, sárga és a ciánkék tárgyszíneket használja. E három szín összekeverésével fekete jön létre. De a nyomdászatban alkalmazott eljárások nem mindegyike alkalmas arra, hogy ebből valóban fekete legyen. Ebben az esetben egy ún. neutrális szürke keletkezik, ami könnyen elbillen valamelyik alapszín irányába. Ezért használnak feketét is. Általában a fényképek, de a nyomtatásra előkészített egyéb anyagok is zömében ezzel a négyszíncolor eljárással vannak bontva. Ezek a színek lefedik ugyan a teljes látható színtartományt, gyakorlatilag viszont egy nyomtatási technikával sem lehet tökéletes színhűséget elérni. Kidolgoztak egy hexacolor eljárást is, mely a négy alapszín mellett még két színt használ, ez többnyire a zöld, és a narancs, de egyéb színek is kiemelhetőek, például a vöröseskék. Ezzel javítható valamelyest az árnyalat-visszaadás, de távol van a tökéletestől. Használhatják képregényekben az arc, vagy egyéb színek egységességének a megkönnyítésére, vagy jobb minőségű reklámplakátokon, naptáraknál. Kevert (direkt) színek is használatosak, ezek egy szabvány alapján gyártott színsorozatból keverhetőek ki. A legelfogadottabb színrendszert a Pantone cég fejlesztette ki, a nyomdaiparon kívül is sok helyen ezt alkalmazzák. A Pantone sorozat színei:

yellow 012 (a négyszínsárga erősebb változata)
orange 021 (narancs)
red 032 (vörös)
warmred (melegvörös, valamivel sárgásabb mint a red 032)
rubine red (rubinvörös)
rhodamin red (a magenta erősebb kicsit kékesebb változata)
process blue (a cyan erősebb változata)
reflexblue (vöröseskék)
blue 072 (a reflexkéknél valamelyest lilásabb)
purble (lila)
violet (viola)
green (zöld)
white (fehér, ennek két változata van, áttetsző, és fedő)

Ez a sorozat az idők folyamán több kisebb módosításon átesett, nagy eltérésekről viszont nem beszélhetünk. Léteznek még fémszínek is, több fajta arany, bronz, és ezüst, melyek egyéb színekkel is keverhetőek. A direktszíneket általában számmal jelölik, ennek pontos beazonosításához különböző színskálákat használnak, melyek tartalmazzák a pontos keverési arányt is.