„Fúga” változatai közötti eltérés
| [nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Eltávolította a lap teljes tartalmát |
|||
| 1. sor: | 1. sor: | ||
[[Fájl:Wtk1-fugue2-page1-mm1-9.png|jobbra|bélyegkép|200px|Első 9 ütem a "Fuga a 3 voci"ból ([[Wohltemperiertes Klavier]]), szerzője [[Johann Sebastian Bach]]]] |
|||
A '''fúga''' ([[olasz nyelv|ol.]] Fuga, [[francia nyelv|franc.]] és [[angol nyelv|ang.]] Fugue, [[német nyelv|ném.]] Fuge) az [[ellenpont]]ozó műformák közt a legjelentékenyebb, mely a századokon át fejlesztett többszólamú zenéből végül a [[18. század]]ban magas színvonalra emelkedett, kiváltképen [[Johann Sebastian Bach]] és [[Georg Friedrich Händel]] műveiben. |
|||
A fúga név a latin ''fugere'' (kergetni) szóból keletkezett, mert lényege abból áll, hogy több szólam egy rövid zenei frázist vagy hosszabb-rövidebb tételt több száz [[ütem]]en keresztül, minden – főleg – rokonhangnemben ismétel; úgymond egyik a másikat pihenés nélkül kergeti, hajszolja, mialatt a többi szólam hozzájuk a kíséreti szólamokat szolgáltatja. |
|||
A fúgának legtökéletesebb formai szerkezete a négyszólamu fúga, mely a négy fő emberi hangfajra ([[szoprán]], [[alt]], [[tenor]] és [[basszus]]) támaszkodik. A korábbi századokban csak kétszólamu fúgák voltak divatban – s azok is az egyházi figurált éneklésből fejlődtek ki – hosszabb ideig nem is voltak egyebek, mint szoros utánzatok [[kánon (zene)|kánon]] alakjában; hol a kezdő szólamot egy másik szolgai módon utánzott, előbb egy oktáv-, később más párhuzamban is. Majd egy harmadik- és végül egy negyedik szólam is bekerült ebbe a körforgásba. Lassanként aztán szabvánnyá vált, hogy a fő dallamszólamot csak egy másik szólam utánozza, különböző, de mindig rokonhangnemben, a többi pedig azalatt a főszólamtól eltérő kísérő szólamot csatoljon hozzá olyformán, hogy a három vagy négy szólam mindig szabatos harmóniai tételeket képezzen. |
|||
A fúga szerkezetének rendszere a következő: |
|||
#''Dux'' (vezérszólam), vagy ''Guida'' (téma), melyet a szereplő ének vagy hangszerszólamok bármelyike egymagában elkezdhet. Az ilyen főtéma terjedelme tetszés szerinti: lehet két-három taktusból álló dallammotívum, vagy tíz-tizenkét taktusra terjedő periódus is, de a taktusszámot a későbbiekben minden szólamnak szorosan be kell tartania. |
|||
#''Comes'' (társszólam), vagy ''Riposta'' (felelet), amely azáltal érvényesül, hogy amikor a főtéma kezdő frázisa befejeződik, és ezt egy másik szólam veszi át, a Dux, a vezérszólam hozzá kíséretül szegődik. |
|||
#''Repercussio'' (kidolgozás), amely azáltal érvényesül, hogy mielőtt a főtémát utánzó szólamok valamelyike „fölvenné a fonalat”, a többi szólam együttesen a Dux és Comes hangkészleteiből szőtt, de más-más alakú hangképleteket csoportosít egynéhány taktuson át, mintegy előkészítendő azt, hidat képez a főtéma újbóli fölcsendüléséhez. |
|||
Minél több szólamra van a fúga fektetve, annál gazdagabb és változatosabb lesz az ilyen kidolgozás is. A főtéma fellépése rendesen a rokonhangnemekben ([[domináns]], [[szubdomináns]]) történik, közben a dúr és moll jelleg váltakozik. Az is gyakori eset, hogy az első feleletet képviselő szólam hangképlete más hangnemekben is ismétlődik. |
|||
A fúga általában párokban lép fel, ritka a magában álló kompozíció. Ilyen például a prelúdium és fúga, a fantázia és fúga, a toccata és fúga. |
|||
A főtéma első ismétlése szabályszerűen mindig az alaphangnemet uraló hangnemben lép fel, például ha a fúga alaphangneme C, tehát G-ben. Mivel minden hangnemnek több közeli rokona van, amelyek tőle egy [[módosítójel]]lel több vagy kevesebb, és azok párhuzamos hangnemek, világos tehát, hogy egy négyszólamú fúga a több száz ütem terjedelmet is elérheti, ha a főtéma csak az ilyen hangnemekben egyedül fut át az összekötő melléktételekkel együtt. Szerkesztése a következőképp történik: a Dux indítja a témát, majd miután elénekelte, belép a Comes, a ritmikusan kontrasztos ellendallammal. A belépésére is különböző módszerek vannak: a téma hangértékeinek felezése, vagy éppen megkétszerezése; a téma tükör, rák, ill. ráktükör alakjában is visszatérhet.Gyakori az az eset, amikor többszöri belépéssel a valóságosnál több szólam illúzióját keltik. Ha valamennyi szólam elénekelte a témát, véget ér az expozíció, és megkezdődik a kidolgozás: a téma elemeinek darabokra hasításával, figuratív feldolgozásával a lehetséges kontrapunktikus lehetőségeket fejti ki a szerző. Általában három a kidolgozások száma, de Bach ezt sokszor túllépi, vagy annyira összemossa a kidolgozásokat, hogy nehéz eldönteni, hol kezdődik, és végződik egy-egy kidolgozás. De emellett tágítja a fúga keretét az un. [[orgonapont]]ra támaszkodó zárlati rész is, mely rendesen az egész mű folytán szerzett hangképleteket kinyújtva v. összevonva tünteti fel a főtéma vagy annak csak egyes motívumai közé csoportosítva. Az ilyen orgonapontok a legérdekesebb részét szokták képezni a fúgának, és gazdag ritmikai és harmóniai kombinációkra nyitnak tért. Az orgonára irt fúgáknál az orgonapontot képező tonika vagy a vele váltakozó uralkodó hang hatását nagyban emelik a pedál-hangok, melyek a legmélyebb hangokat szólaltatják meg. A zárás után néha kisebb rész következik, visszaütve a fúga előtt elhangzó szakaszra. |
|||
A rövidebb fúga a '''fughetta'''. |
|||
A korálfughetta valamely korál dallamának témaként való felállításából ered. |
|||