„Nemanjics István szerb király” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
nyelveken |
Nincs szerkesztési összefoglaló |
||
| 2. sor: | 2. sor: | ||
'''II. István''' vagy '''Elsőnekkoronázott István''' ([[1165]] k. – [[1228]]. [[szeptember 24.]]), szerb fejedelem [[1196]]-tól, király [[1217]]-től haláláig. |
'''II. István''' vagy '''Elsőnekkoronázott István''' ([[1165]] k. – [[1228]]. [[szeptember 24.]]), szerb fejedelem [[1196]]-tól, király [[1217]]-től haláláig. |
||
I. István fiaként született, Angeleosz Izsák bizánci császár leányát vette nőül<ref name=europa>{{Európa uralkodói}} 110. oldal</ref> s elnyerte az "sebastokrator" (önmaga jogán uralkodó) címet<ref name=europa/>. |
I. István fiaként született, Angeleosz Izsák bizánci császár leányát vette nőül<ref name=europa>{{Európa uralkodói}} 110. oldal</ref> s elnyerte az "sebastokrator" (önmaga jogán uralkodó) címet<ref name=europa/>. Édesapja kezéből vehette át a hatalmat<ref name=dsztort>{{Dsztortenete}} 25. oldal</ref>, méghozzá másodszülöttként<ref name=dsztort/>. I. István döntésének hátteréről nem szól a krónika<ref name=dsztort/>, annyit tudni csupán, hogy legidősebb fiát, Vukánt, hangzatos címmel és jelentős földbirtokkal kárpótolta<ref name=dsztort/>, s ugyanakkor öccsével szembeni engedelmességre intette<ref name=dsztort/>. II. István uralkodása kezdetén, házassága révén, teljes mértékben élvezte Bizánc pártfogását<ref name=dsztort/>, később pedig, amikor házassága felbomlott, a bizánci pártfogás már jócskán veszített jelentőségéből<ref name=dsztort/>. Talán ezzel magyarázható, hogy szinte alig tanúsított ellenállást, amikor bátyja, Vukán felkérésére<ref name=europa/><ref name=dsztort/> [[Imre magyar király]] [[1202]]-ben megtámadta Szerbiát<ref name=dsztort/>, megfosztotta Istvánt a tróntól<ref name=dsztort/>, és száműzetésbe kényszerítette<ref name=dsztort/>, Vukán ültetve a helyébe<ref name=dsztort/><ref group=a>Ettől kezdve szerepel Szerbia neve a magyar felségterületek között. (Déli szomszédaink története, 25. o.)</ref>. Istvánnak azonban [[1204]] végén vagy [[1205]]-ben sikerült visszaszereznie hatalmát<ref name=dsztort/> és [[1216]]-ban végleg birtokba vette Zétát, Vukánnak a birtokát<ref name=europa/>. |
||
Közvetlenül azután, hogy negyedik hadjáratukban a keresztesek elfoglalták Konstantinápolyt, és megdöntötték a [[Bizánci Császárság]]ot, az új vallási erőviszonyoknak megfelelően<ref name=dsztort/> István [[III. Honorius pápa]] támogatását keresve a latin szertartáshoz csatlakozott<ref name=europa/>; cserébe Róma teljesítette kérését, és a pápai legátus "Szerbia, Diokletia, Travunija, Dalmácia és Chum" királyává koronázta<ref name=europa/> [[1217]]-ben<ref name=dsztort/>. Öccsével, Szent Szávával – az első szerb érsek – megírták édesapjuk életét<ref name=europa/>. Száva – hogy bátyja legitimitását a Keleti rítusú szerbség előtt bizonyítsa – a bizánci császártól kapott koronával megkoronázta Istvánt<ref name=europa/>. Az érseki székhely Zsica lett<ref name=europa/>, és István elrendelte, hogy ezentúl a koronázásoknak ott kell történniük<ref name=europa/>. |
|||
==Jegyzetek== |
==Jegyzetek== |
||
A lap 2011. május 8., 21:03-kori változata
II. István vagy Elsőnekkoronázott István (1165 k. – 1228. szeptember 24.), szerb fejedelem 1196-tól, király 1217-től haláláig.
I. István fiaként született, Angeleosz Izsák bizánci császár leányát vette nőül[1] s elnyerte az "sebastokrator" (önmaga jogán uralkodó) címet[1]. Édesapja kezéből vehette át a hatalmat[2], méghozzá másodszülöttként[2]. I. István döntésének hátteréről nem szól a krónika[2], annyit tudni csupán, hogy legidősebb fiát, Vukánt, hangzatos címmel és jelentős földbirtokkal kárpótolta[2], s ugyanakkor öccsével szembeni engedelmességre intette[2]. II. István uralkodása kezdetén, házassága révén, teljes mértékben élvezte Bizánc pártfogását[2], később pedig, amikor házassága felbomlott, a bizánci pártfogás már jócskán veszített jelentőségéből[2]. Talán ezzel magyarázható, hogy szinte alig tanúsított ellenállást, amikor bátyja, Vukán felkérésére[1][2] Imre magyar király 1202-ben megtámadta Szerbiát[2], megfosztotta Istvánt a tróntól[2], és száműzetésbe kényszerítette[2], Vukán ültetve a helyébe[2][a 1]. Istvánnak azonban 1204 végén vagy 1205-ben sikerült visszaszereznie hatalmát[2] és 1216-ban végleg birtokba vette Zétát, Vukánnak a birtokát[1].
Közvetlenül azután, hogy negyedik hadjáratukban a keresztesek elfoglalták Konstantinápolyt, és megdöntötték a Bizánci Császárságot, az új vallási erőviszonyoknak megfelelően[2] István III. Honorius pápa támogatását keresve a latin szertartáshoz csatlakozott[1]; cserébe Róma teljesítette kérését, és a pápai legátus "Szerbia, Diokletia, Travunija, Dalmácia és Chum" királyává koronázta[1] 1217-ben[2]. Öccsével, Szent Szávával – az első szerb érsek – megírták édesapjuk életét[1]. Száva – hogy bátyja legitimitását a Keleti rítusú szerbség előtt bizonyítsa – a bizánci császártól kapott koronával megkoronázta Istvánt[1]. Az érseki székhely Zsica lett[1], és István elrendelte, hogy ezentúl a koronázásoknak ott kell történniük[1].
Jegyzetek
- ↑ a b c d e f g h i j Petr Čornej, Ivana Čornejová, Pavel Hrochová, Jan P. Kučera, Jan Kumpera, Vratislav Vaníček, Vít Vlnas: Európa uralkodói. Ford. Tamáska Péter. Budapest: MÆCENAS Könyvkiadó. 1999. = Maecenas Történelem Könyvek, ISBN 9636450536, ISBN 9632030176 110. oldal
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o Sokcsevits Dénes – Szilágyi Imre – Szilágyi Károly: Déli szomszédaink története. Budapest: Bereményi Könyvkiadó. 1994. ISBN 963 8182 075 ISSN 1216-7363 25. oldal
| Előző uralkodó: I. István |
|
Következő uralkodó: István Radoszláv |
Forráshivatkozás-hiba: <ref> címkék léteznek a(z) „a” csoporthoz, de nincs hozzá <references group="a"/>