„Nyilvános telefon” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
a kisebb formai javítások |
a →Külső hivatkozások: + ko; ru; & zh: |
||
| 21. sor: | 21. sor: | ||
[[Kategória:Telefónia]] |
[[Kategória:Telefónia]] |
||
| ⚫ | |||
[[de:Telefonzelle]] |
[[de:Telefonzelle]] |
||
| ⚫ | |||
[[eo:Publika telefono]] |
[[eo:Publika telefono]] |
||
[[es:Teléfono público]] |
[[es:Teléfono público]] |
||
| 28. sor: | 28. sor: | ||
[[he:טלפון ציבורי]] |
[[he:טלפון ציבורי]] |
||
[[ja:公衆電話]] |
[[ja:公衆電話]] |
||
[[ko:공중전화]] |
|||
[[pl:Automat telefoniczny]] |
[[pl:Automat telefoniczny]] |
||
[[pt:Telefone público]] |
[[pt:Telefone público]] |
||
[[ru:Таксофон]] |
|||
[[sv:Telefonkiosk]] |
[[sv:Telefonkiosk]] |
||
[[zh:公共電話]] |
|||
A lap 2011. április 21., 04:32-kori változata
 |
Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye. |
A nyilvános telefon az olyan telefon, melyek bárki által használatba vehetők, feltéve, hogy a szolgáltatást megfizeti.
A telefonokra hatalmas igény volt kezdetekben, a kielégítésük műszakilag nehezen volt megoldható. Az előfizetői telefonok viszonylag kis forgalmat bonyolítottak le. Telefontulajdonos vállalkozók a telefontársasággal olyan szerződést kötöttek, mely szerint dupla előfizetői díjat fizettek, ugyanakkor kitáblázták, hogy nyilvános telefon. Az alkalmi telefonálók némi pénz fejében telefonálhattak. A társaságok külön készülékeket fejlesztettek ki, melyek kibírták az időjárás viszontagságait, a vandálok rongálásait, ezen kívül védett persely és érmebeszedő is tartozott hozzá. Voltak beltéri (üzlethelységben, szállodák halljában) és kültéri (utcai) telefonállomások. A kültéri telefonok páncélozottak voltak, a beltérieknél felügyelet volt, tehát nem volt szükség védelemre.
A kültéri telefonokat elsősorban fülkékben szerelték föl, később költségmegtakarítás miatt a buborékos, azaz csak fedett és némi oldalfallal ellátott fülkéket is gyártottak.
A hőskorban az alkalmi telefonáló felvette a kézibeszélőt, a kezelőnek megmondta a kért számot. A kezelő meggyőződött róla, hogy a hívott beszélgetésre kész (otthon van), majd felszólította a hívót, hogy dobjon be egy megfelelő érmét. Ennek a hangját bizonyos szerkezetek eljuttatták a kezelőhöz, aki ezután összekapcsolta a 2 vonalat.
Az érme vagy fémpénz vagy tantusz volt. A tantusz egy külön megvásárolható érme volt. Egy egység először az érme méretét állapította meg, majd következett a súlymérés. A nem megfelelő érme kihullott a nyíláson. A segélykérő hívások ingyenesek voltak, azon kívül a hívott költségére is lehetett telefonálni. Automata központok esetén az érmét előre kellett bedobni, majd tárcsázni. Ha nem történt beszédkapcsolat, az érme a kidobónyílásba került.
A 20. század végén a kártyás telefonok is elterjedtek.
Leesett a tantusz
Ez a szólás meggyökeresedett a magyar nyelvben. Eredete onnan származik, hogy az illető bedobott egy tantuszt, tárcsázott, majd várt az összekapcsolásra. A hívott jelentkezésekor egy csengő-bongó hang volt hallható. Az érme beleesett a perselybe. A szólás akkor használatos, ha valaki csak sokára ért meg valamit.
Külső hivatkozások
