Szerkesztő:Korovioff

Példátlan eseményeknek voltam szemtanúja hajnalban, amik úgy megráztak, hogy most, hazaérkezésemkor (hajnali két óra felé) azonnal le kell írnom őket. A publikálásra terveim szerint kora reggel kerül sor.

Az otthon békésen üldögélők biztosan megint nagyon okosan megmondják majd, hogy mi történt tegnap, hiszen a Gyurcsány is megmondta a tévében, hogy gonoszok gyülekeztek. Én azonban megint ott voltam fél tucat oszlatásnál is, szívtam a könnygázt, láttam a rendőröket egy karnyújtásnyira, úgyhogy talán az én véleményem is érdekes lehet, legalább egy kicsit.

Az egész ott kezdődött, hogy csak emlékezni szerettem volna valahol, eszembe sem jutott, hogy ilyen hamar és idáig fajulnak a dolgok. Már sokat kaptam a véleményem miatt, de szerintem ’56 ötvenéves évfordulója egy magyar embernek, aki nem azért magyar, mert az anyakönyvi kivonat állampolgárság rubrikájába ezt írták, nos, egy ilyen magyar ilyenkor kimegy az állami ünnepségre. Ekkor még nem tudtuk, hogy mi lesz, de sokan ennyit se próbáltak meg: aki nem érzi egy ilyen évforduló súlyát, az egyszerűen nem érti meg, hogy miről beszélek. Nem arról beszélek, hogy tüntetni kell menni: csak emlékezni. Akkor talán megláthatod, mi van az utcán.

Dél környéké a Corvin közben gyülekezett a tömeg a rendőrség jóvoltából, ők terelték ugyanis olyan ügyetlenül az embereket, hogy összetalálkoztak. Itt a szánalom különböző formái jelentek meg, kezdve az értelmetlen kornyikálástól az önjelölt szónokokig, de valamiféle vezér vagy legalább informátor nem született. Valami teherautón néhány fölkéreckedett hatvanéves rázta a seggét, teljesen kiöregedett Budapest Parádé jelleget alkotva, ám végül egyre hangosodtak azok, akik szerint itt az ideje elindulni a Kossuth térre, visszafoglalni, ha úgy tetszik. Érdekes módon a tömeg élére provokátorszerű emberek kerültek, például egy önjelölt bőrkabátos népvezér mindenképpen meg akarta osztani a tömeget, de kinéztem belőle, hogy ez nem a kijelölt feladata, csak tényleg ilyen hülye.

A rendőrség azonban természetesen nem akart elengedni bennünket a Kossuth Lajos térig: bár sorra bontották le előttünk a kordonokat, hirtelen egy sorfal előtt találtuk magunkat. Néhány nagyon okos egybekopasz kifundálta, hogy az lehagyott kordonokból állítsunk saját kordont magunk elé, mert akkor az föltartóztatja őket, bár arra nem gondoltak, hogy minket is. Fölhúzták, mi meg ledöntöttük magunknak. Ekkor még nem gondoltuk, hogy oszlatnának. Nem is értettük miért tennék, hiszen eddig teljesen békés mederben folyt az egész. Nemzeti színű lobogók tucatjait lóbálva a nemzeti ünnep napján az emberek az utcán tartózkodtak. Nem volt okuk, mert egy büdös rossz szót nem hallhattak. Képzelhetitek, milyen nagy volt a meglepetés, amikor belőtték az első könnygázgránátot a tömegbe… Talán kijárási tilalom lenne? Mire föl? Senki nem értette, miért csinálják, elképesztő volt.

A rendőrök állatként viselkedtek, szó szerint habzott a szájuk a dühtől: belőtték egy ház nyitott ablakán a gránátot, és közeledtek. Már ekkor mondtam, hogy kellene nekünk egy busz, de végül az én segítségem nélkül sikerült egy trolit keresztbe állítani az úton. Meghallottuk, hogy egy kiállított tankot is sikerült beindítani, hihetetlen blamázs, de ezt egy vízágyús kocsi megállította. Állítólag valósággal meglincselték a rendőrök a vezetőjét.

Egy Don Pepe pizzéria közelébe húzódtunk, jó messzire a tömeget kettévágó rendőröktől. Az emberek békésen ettek az asztaloknál, csak annyit láttak, hogy sok szirénázó rendőrautó hajt el a környéken. Esküszöm, a saját szememmel láttam, elképesztő volt: fél óra múlva a rendőrök megindultak, és összeverték a pizzériát is! Az emberek nem értették, mi történik: az egyik percben még ették a pizzát, a következőben pedig már a rendőrök gumibottal verték őket! Nem volt felszólítás! A saját szememmel láttam, hogy egy kisgyermeket is szájon vágtak, aki a szüleivel ebédelt!

Hihetetlenül vadak voltak, de ez még a legeleje volt. A Deák Ferenc térnél csak egy kordonba ütköztünk. Próbáltunk beszélgetni a pajzsos rendőrökkel, de csak egy kamerás kollégájuk jelent meg, és közelről fölvette az arcunkat. (Érdekes, mert egy helyes lánnyal szóba álltak.)

A tüntetők nem tudom, hogy mind tüntetők voltak-e: sokan tényleg értetlenül álltak, hiszen csak a nemzeti ünnepen ünnepelni szerettek volna. Az emberek menekültek a rendőröktől, míg mások éppen csak fagylaltot vettek. Hihetetlen ellentétek ezek, de sokan ezt nem hiszik el, ha nem látják: futsz, a hátadban érzed a tömeg nyomását, melletted gránát hullik, emberek esnek el, mindenki üvölt. Láttam egy töpörödött öregembert, aki lépni is alig bírt, biztosan utolérték a rendőrök. Isten óvja.

A mára biztosan csőcseléknek hazudott tömeg legkeményebb megmozdulása néhány elejtett zsebkendő lehet csak, mert eleinte más nem történt. A rendőrség kegyetlenül lépett föl: nem a józan keménységgel, hanem eszeveszetten. A tömegbe, szemmagasságba lőtték a gránátokat, gumilövedékeket, több mint száz sérültet, több komolyat okozva. A Blaha Lujza tér és az Astoria között a templomba hívta a menekülőket a pap, s a hátsó ajtón menekítette ki őket, míg a Rókus Kórház lelkiismeretes alkalmazottai beengedték az illemhelyre az elfáradt fiatalokat.

Nehéz erről beszélni, mert mit lehet mondani annak, aki esetleg ilyet még nem élt át? Kemény dolog, mert úgy érzem, már van ok félni a rendőröktől, mert most eszetlenül bevadultak, nem tudom, mit akarnak elérni. Szánalmas és szégyen, hogy eközben a vezetők a szabadságról pampogtak a követeknek, úgy, hogy több száz méteres körzetben lezárták a Kossuth teret. A Kádár-korszakban nem fordult elő olyan, hogy egy nemzeti ünnepről a nemzetet, pont a népet zárják ki: magunknak masíroztattak pár díszkatonát, magunknak csináltak egy ünnepet. Senki nem lehetett ott, a magyar csak a tévén keresztül élvezhette az emlékezést, esetleg könnygázban fuldokolhatott, pártállásától függetlenül. Szégyen és gyalázat, mélységesen elkeserítő.

Mit képzelnek, mit akarnak? Ez már tényleg provokáció! Félek már ettől, meddig mennek tovább? Mit várnak, csináljon a tömeg Molotov-koktélokat, vegyenek fegyvert? Előfordulhat, és akkor a hatezer rendőr a harmincezer emberrel szemben el fog pusztulni. Bosszút fog állni az, akinek a szemét kilőtték tegnap este, akit összevertek, mert haza akart menni, akit elértek, mert lassan futott vagy megsérült! Ha itt utcai harcokat akarnak, megkapják, de az emberek elkeseredett bosszúja szörnyűbb lesz, mint amire a többség emlékszik! Ezt nem fogják sokáig bírni ezek az emberek. Nem az erőszak a megoldás az ő oldalukról sem, ha viszont azt hiszik, könnyen megjárhatják.

Nem tetszik az a főváros, amelyben minden este össze kell csapni a rendőrökkel, és a vezetés még mindig másra mutogat, az emberek reggel nyugodtan mennek munkába, hazudnak a tömegről és leköpik őket. Meddig még? Nem sokáig, barátaim, lehet, hogy nem sokáig.