„Illyés Gyula” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Bővítés: 1926-tól az 1930-as évek első feléig
Hupsz
9. sor: 9. sor:
|elhunyt_hely={{Magyarország}} <br> [[Budapest]]
|elhunyt_hely={{Magyarország}} <br> [[Budapest]]
|nemzetiség= magyar
|nemzetiség= magyar
|szülei= Ziegler Sándor Mihály,<br>Nagy Terézia
|szülei= Illés János,<br>Kállay Ida
|feleség= Juvancz Irma (1931–38),<br/>Kozmutza Flóra (1939–83)
|feleség= Juvancz Irma (1931–1938),<br/>Kozmutza Flóra (1939–1983)
|férj=
|férj=
|gyerekek=
|gyerekek=

A lap 2011. január 24., 08:19-kori változata

Illyés Gyula
(Illés Gyula)
Illyés Gyula
Illyés Gyula
Élete
Született1902. november 2.
Sárszentlőrinc, Magyarország
Elhunyt1983. április 15. (80 évesen)
Budapest, Magyar Népköztársaság
SírhelyFarkasréti temető
Nemzetiségmagyar
SzüleiIllés János,
Kállay Ida
HázastársaJuvancz Irma (1931–1938),
Kozmutza Flóra (1939–1983)
Pályafutása
Alkotói évei1920–1983
Kitüntetései
A Wikimédia Commons tartalmaz Illyés Gyula
(Illés Gyula)
témájú médiaállományokat.

Illyés Gyula (eredetileg, 1933-ig Illés Gyula; Sárszentlőrinc-Felsőrácegrespuszta, 1902. november 2.Budapest, 1983. április 15.) Kossuth-díjas magyar költő, író, drámaíró, műfordító, lapszerkesztő, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. A Digitális Irodalmi Akadémia megalakulásától annak posztumusz tagja.

Neve

Illés Gyula néven született, s párizsi emigrációja idején, 1925-ben jelentek meg első versei – otthon maradt családtagjait kímélendő – Illyés Gyula név alatt. Ezt követően választott nevén publikált, de 1933-ban belügyminiszteri engedéllyel (47997/1933. III. B. M. sz.) hivatalosan is Illyésre változtatta a nevét.[1]

Életútja

Származása és családja

Apai ágon a dunántúli lapályokon és völgyekben vándorló, római katolikus vallású pásztorősök leszármazottja volt. Illyés később is szívesen idézte meg e szerteágazó rokoni láncolatot adó „pogány besenyő ősöket”, s személyes emlékeiben is őrizte a tolnai erdőkben makkoltató kanász nagyapa, Illés János, és a szintén pásztorszármazású, szigorú és bigott katolikus apai nagyanya, Csima Anna alakját. A nagyszülők hat gyermeke közül az elsőszülött fiú, Illés János (1870–1931) előbb apja mellett pásztorkodott, később a kovács- és a kazánfűtő-mesterséget is kitanulta. Uradalomról uradalomra vándorolva vállalt munkákat, mígnem az Apponyiak birtokán, a Tolna vármegyei Felsőrácegrespusztán megállapodott és családot alapított.[2]

Alig öt hét ismeretség után itt vette feleségül Kállay Idát (1878–1931), az Alföld békési zugából a Dunántúlra származott puritán, református família sarját. A Kállayak ugyan katonákat és prédikátorokat is adtak a hazának, de elsősorban parasztok voltak. A költő anyai nagyapja, Kállay Lajos volt az első mesterember a nemzedékek sorában, aki a bognármesterséget kitanulva vetette meg lábát a felsőrácegrespusztai uradalomban, s vette feleségül az uradalom belső szobalányát, Uitz Annát. Házasságukból öt gyermek – négy lány és egy fiú – született. A később Cecén élő anyai nagyszülők derűs, nyugalmat árasztó alakját szintén megőrizte az irodalmárrá váló unoka emlékezete.[3]

A költő apja, Illés János annak idején egyszerű gépészlegényként szegődött szolgálatra Felsőrácegrespusztán, később azonban az Apponyi-uradalom főgépésze, a cselédek társadalmának kiemelkedő tagja lett. Jóllehet, maga is kétkezi munkát végzett, szántógépeket, vasboronákat, cséplőgépeket javított, ám emellett irányítása alatt dolgoztak a kovácsok, fűtők és gépészek is. Illyés dolgos, a munkát tisztelő, a természet iránt nyitott, ugyanakkor a könyveket megvető, magányos és indulatos emberként emlékezett apjára. Ezzel szemben anyja, a tartózkodó, gyengéd természetű Kállay Ida az olvasás és a tanulás szeretetét hozta magával családjából és plántálta át gyermekeire. Frigyükből három gyerek született: Ferenc, Klára és Gyula.[4]

Gyermekkora és tanulmányai (1902–1921)

A szülők legkisebb gyermeke, Gyula 1902. november 2-án – egy vasárnapi halottak napján – született Felsőrácegrespusztán. Négy nappal később, november 6-án keresztelték meg a pálfai római katolikus templomban.[5]

A szülőföld, az egymás közelségében futó Siót és Sárvizet környező mezőföldi puszták vidéke, és a szűkebb környezet, a felsőrácegresi uradalom egyaránt meghatározó élményvilágként jelent meg Illyés Gyula életében és művészetében, természetről és társadalomról vallott gondolkodásában. Születésekor az Apponyi-uradalom és az azt körülvevő határ az ott élő mintegy háromszáz ember állandó életkeretéül szolgált, saját udvarházzal, kápolnával, iskolával és persze lakó-, illetve gazdasági épületekkel, műhelyekkel. Az öttagú Illés család a puszta egyik legelőkelőbb, zsindelytetős, meszelt falú téglaházában élt. (A 20. század második felében Rácegrespuszta – az egykori uradalomtól északabbra – sátortetős házakkal újraépült, s többek között a költő szülőháza is az enyészeté lett.) A gyerek Illyés Gyula a puszta megszokott életét élte: mezítlábas cselédgyerekként részt vett a gazdasági munkákban, esténként pedig egy csöndes sarokba húzódva hallgatta az uradalmi cselédek népdalait, népmeséit, hiedelemmondáit és igaztörténeteit. A létező világot a puszta jelentette számára, élete első tíz évében a környező falvakba csak nagyritkán jutott el.[6]

Elemi tanulmányait a pusztai római katolikus népiskolában kezdte meg 1908-ban, s itt végezte el az első négy évfolyamot. A számok világa nem vonzotta gyermeki érdeklődését, de jó előmenetelt tanúsított az írás-olvasásban. Nyolcéves korában szülei a svábok lakta közeli Varsádba adták „német szóra”, sőt, franciaórákat is vett a pálfai kastély nevelőkisasszonyától. Édesanyja ösztönzésére bújta a családi „könyvtár” ponyváit, vásári nyomtatványait és kalendáriumait, ezeken keresztül érdeklődése kinyílt a magyar múlt dicső pillanataira, megismerkedett Rákóczi, Kossuth és Petőfi nevével. Időnként maga is papírra vetette gondolatait, ám ekkor még inkább kiemelkedő rajzkészségével vonta magára a figyelmet.[7]

1912-ben az apa összekülönbözött az Apponyi gróffal, s az Illés család Simontornyára költözött. Illés János munkavállalási próbálkozásait nem kísérte szerencse, vállalkozásai rendre kudarcba fulladtak, s kis vagyonkáját a család csaknem elveszítette. Gyula itt, Simontornyán járta ki 1912–1913-ban a római katolikus elemi iskola ötödik osztályát, világa kitágult, korábban sosem látott embertípusokkal ismerkedett meg „a városon”, s itt írta meg első költői zsengéit, saját későbbi vallomása szerint „klapanciáit” is. Végül apja is megtalálta számítását, kocsmát bérelt Simontornyán és fiait is kocsmárosnak szánta. A családi tanács azonban végül másként határozott a kisebbik fiú sorsa felől: 1913 őszén tandíjmentes diákként beíratták a dombóvári katolikus főgimnáziumba, és a városban élő apai nagybácsi, Illés Gyula főjegyző gondjaira bízták a szépreményű ifjút.[8]

Dombóvár ebben az időben a tolnai vidék legpolgárosultabb városa volt, a gyökeresen újszerű életmód és környezet azonban nem hatott ösztönzően a kisdiákra. A számára az Erzsébet utca 1. szám alatt kvártélyt és kosztot biztosító nagybátyjában a gyökereit megtagadó, pöffeszkedő városi urat látta. Az egyébként is ideges természetű, érzékeny és indulatos fiút társai kigúnyolták és többször megszégyenítették erős tájszólása miatt, és képességeit sem becsülték, noha kései gimnáziumkezdése miatt egy évvel idősebb volt a többi diáknál és érettebbnek is érezte magát náluk. Tanulmányi előmenetele egyedül a magyar nyelv és irodalom, valamint a természetrajz tárgyakban mutatkozott biztatónak.[9] Mindössze az első gimnáziumi évet végezte el Dombóváron, az első világháború kitörése után, 1914 őszén a bonyhádi evangélikus főgimnázium második osztályos tanulója lett. A vegyes nemzetiségű és felekezetű Bonyhád befogadóbb környezetnek bizonyult, ráadásul Ferenc bátyja is ennek az iskolának a padjait koptatta, azaz ismeretlen ismerősként fogadták a tizenkét éves Gyulát. Az első évben internátusi diákként élt, a következő évben pedig többedmagával bérelt szobát a Szent József (ma József Attila) utca 4. szám alatt. A tanulmányokkal is jobban haladt, társai közül kitűnt szavalóképességével, rendszeresen írt verseket, és hegedülni is tanult. A szüneteket rendesen az Illés nagyszülők ozorai vagy az anyai nagyszülők cecei házában töltötte.[10]

A Simontornyán maradt szülők házassága eközben visszavonhatatlanul megromlott, nem találtak társra egymásban. Az apa fokozatosan elidegenedett családjától, a vívódó, elvágyódó anya pedig egyre szótlanabbá, visszahúzódóbbá vált, de a viszony megrontásában jelentős szerepet játszottak a litániázó katolikus ozorai rokonok és a zsolozsmázó református cecei ág egymás közti villongásai is. Gyula a második – gimnáziumi tanulmányai harmadik – évét fejezte be Bonyhádon, amikor 1916-ban édesapja és édesanyja elváltak. A szülők kapcsolata az Illés testvérek egész jövőjére rányomta bélyegét: Klárát ezt követően apai nagynénje nevelte fel, s egy életre az apai ághoz kötődött, míg az anyjával maradt Gyula a szigorú légkörben élő ozorai nagyszülőktől idegenkedett, és az anyai nagyszülők cecei házában ismerte meg a családélmény meghittségét (az elsőszülött Ferenc ifjú felnőttként meghalt). Az apa egyedül maradt, katonaként harcolt az első világháborúban, majd 1931-ben bekövetkezett haláláig a Tolna megyei Tüskepusztán dolgozott uradalmi gépészként.[11]

A tizennégy éves fiú és édesanyja közvetlenül a válás után, 1916-ban felköltöztek a fővárosba. Az egykori békevilág túlnépesedett Budapestjének társadalma ekkor már az első világháború nyomorának jeleit viselte magán, a korszakra jellemző nagyvárosi kulisszaként ivódtak be a kamasz emlékezetébe a nyomortelepek, a népkonyhák, a szénhiány, a jegyre osztott élelmiszerért sorban állók és a frontról hazatért sebesültek látványa. Anyjának nővére fogadta be őket angyalföldi, Gömb utcai lakásába. Anyja varrásból tartotta fenn magukat, s kevéssel később már a Terézvárosban, a Bajza utca 42. szám alatt béreltek kétszobás földszinti lakást, amelynek egyik helyiségét hónapos szobaként adták ki. A gimnázium negyedik osztályát, az 1916/1917-es tanévet a Munkácsy Mihály utcai gimnáziumban végezte el (1921-től Kölcsey Ferenc Gimnázium). Itt ismerkedett meg mélyebben a magyar költészettel, a már ismert Petőfié mellett Arany János, Ady Endre és Babits Mihály nevével.[12]

A tanév végeztével latintanára nem javasolta, hogy a gimnázium felsőbb osztályaiban tanuljon tovább, így 1917-ben anyja az Izabella utcai felsőkereskedelmi iskolába íratta be. Itt tanult 1921-ig, s e négy év során figyeltek fel tanárai és társai először képességeire, gondolkodására és felkészültségére, különösen történelemtanára, Varjas Sándor gyakorolt rá nagy hatást. Itt tett szert első barátságaira is, felsőséveiben a diákönképzőkör elnöke volt, s társait gyakran hívta össze „eszmeszikráztatásra” a Bajza utcai lakásba. A régmúlt irodalmakról és a kortársi áramlatokról folytatott viták mellett rendszeresen eszmét cseréltek filozófiai, képzőművészeti és társadalmi-politikai kérdésekben is. Egyre gyakrabban verselt, de költeményeit ha meg is mutatta társainak, rendre megszégyenült, s a rajzolásba, festésbe menekülve bontakoztatta ki kamaszkori művészi ambícióit. A tanítási szüneteket többnyire a tolnai rokonság körében, főleg Cecén töltötte. Közelről, lelkesen követte az őszirózsás forradalom eseményeit és a tanácsköztársaság kikiáltását. Már 1918-ban bekapcsolódott a baloldali ifjúsági mozgalmak életébe, gyakran megjelent a Galilei-kör rendezvényein, részt vett a Vörös Segély akcióiban, 1919 tavaszától pedig ifjúmunkásoknak tartott előadásokat. Gyakran találkozni életrajzaiban azzal a momentummal, hogy 1919 júliusában harcolt a románok ellen vívott szolnoki csatában, valójában csak egy tiszántúli előadásra utazott, s a harcok miatt Szolnokon rekedve a vöröskatonákkal együtt tért vissza Budapestre.[13]

A tanácsköztársaság leverése után, 1919 őszétől folytatta tanulmányait a felsőkereskedelmi iskolában. Eközben részt vett a Horthy-rendszer által letartóztatottak családtagjainak segélyezésében, gyakran a Ráday utcai Református Teológiai Akadémián keresve menedéket a letartóztatás elől. Tágította társadalomtudományi ismereteit, ismerkedett a legújabb irodalmi áramlatok – leginkább Kassák Lajos és köre, a Ma – költészetével. Írt ugyan verseket is, de – mások hatását felismerve saját lírájában – alapvetően epigonnak tartotta magát. El ne essél, testvér című versét is név nélkül küldte el közlésre a Népszava számára, s a lap 1920. december 22-én le is hozta a költeményt, ez első nyomtatásban olvasható verse. 1921-ben sikeresen letette osztályvizsgáit, majd ugyanazon év nyarán érettségi bizonyítványát is megszerezte a felsőkereskedelmi iskolában.[14]

Nyugat-európai emigrációban (1921–1926)

1921 őszén beiratkozott a Budapesti Tudományegyetem magyar–francia szakára. Illegális baloldali tevékenysége miatt azonban egyre inkább a hatóságok célkeresztjébe került, így a letartóztatás elől 1921 végén Bécsbe emigrált. Itt érte utol a hír, hogy otthon körözést adtak ki ellene, a visszatérésre tehát nem gondolhatott. Hamarosan Berlinbe, onnan pedig Luxemburgba utazott tovább. Itt előbb Esch-sur-Alzette-ben útépítőként dolgozott, majd az Audun-le-Tiche-i vasöntödében vállalt munkát.[15]

Továbbvágyódott azonban, s 1922. április 24-én érkezett meg Párizsba. Noha további útitervekkel a zsebében (Róma, Barcelona, Afrika) Párizst átmeneti állomásnak tekintette, végül négy évet töltött a francia fővárosban. A Szent Lajos-szigeten, a magyar munkások tömegszállásának egyik szűkös padlásszobájában húzta meg magát többedmagával, s megélhetéséért a legkülönfélébb alkalmi munkákat vállalta. Dolgozott bányászként, kikötői rakodómunkásként, nyelvtanárként, a legtartósabban egy könyvkötőműhely alkalmazottja volt. Egy ideig a Sorbonne-on irodalmat és szociológiát hallgatott, valamint kísérleti pszichológiai gyakorlatokat végzett a Sainte-Anne és a Pitié-Salpêtrière kórházak elmeosztályán. Párizsban érte az első szerelem, meghitt, de félreértésekkel terhelt kapcsolat fűzte az erdélyi származású munkáslányhoz, Orosz Annához.[16]

Párizsi évei alatt részt vett az emigráns magyarok szakszervezetének és a különféle munkásmozgalmi köröknek a kulturális mukájában, de a Francia Kommunista Párt emigráns magyarok alkotta szekciójába nem lépett be. Politikai szervezkedések helyett szavalóversenyeket rendezett és színpadi jeleneteket írt a párizsi magyarok színjátszóköre számára, segítette az emigráns magyar munkásokból álló dalárda tevékenységét, támogatta, kalauzolta és franciaórákban részesítette az újonnan érkező magyar emigránsokat. Csaknem anyanyelvi szinten megtanult ugyanis franciául, s az új nyelvi környezet hatására megújult érdeklődéssel, elemző szemmel fordult a magyar nyelv és a nyelvészet felé. Egyáltalán: a párizsi emigrációban tudatosult benne a haza és a nemzet fogalma, amely meghatározta egy egész életen át vallott költői állasfoglalását. Nagy tudásszomjjal fordult a francia és az egyetemes irodalmi stíluseszmények és a legújabb társadalomtudományi kutatások felé, szabadidejét a Szent Genovéva Könyvtárban töltötte önképzéssel. A korszak jelentős művészeti áramlatát, az avantgárdot testközelből tapasztalhatta meg, ismeretséget, több esetben életre szóló barátságott kötött a francia avantgárd, szürrealista és dadaista irodalmi körök jeles tagjaival, vezető művészeivel: Max Jacobbal, Jean Cocteau-val, Marcel Sauvage-zsal, Paul Éluard-ral, André Bretonnal, Tristan Tzarával (akinek évtizedekkel később halálos ágyánál és temetésén is ott volt), Louis Aragonnal, René Crevellel és másokkal. E forradalmian új stíluseszmények hatására fogant első cikkeit, ismertetéseit és fordításait 1923–1925-ben közölték a Bécsben szerkesztett Ék és Ma című folyóiratok, s 1924-ben ez utóbbi lapban jelentek meg első versei is. Költeményeit, írásait kiadta a párizsi Magyar Írás, a Párizsi Munkás és a Párizsi Magyar Újság, az amerikai egyesült államokbeli Új Előre. Francia irodalmi lapok is közölték írásait és francia nyelven írt eredeti verseit (Journal littéraire, Lit et rature, Révolution surréaliste, Action, Quotidien).[17]

Útja az irodalmi Parnasszusra (1926–1944)

1926-ban amnesztiát kapott, és még ugyanazon év nyarán hazatért Magyarországra. Előbb rövid ideig Tolna megyében tartózkodott, majd Budapestre költözött, ahol ismét Angyalföldön élt, a Lehel utca 26. szám alatt. 1926-tól a Kassák Lajos szerkesztésében megjelenő, kérészéletű Dokumentum, 1928-tól 1929-ig az ugyancsak Kassák nevéhez kötődő Munka című avantgárd folyóirat munkatársa lett, emellett publikált a Magyar Írásban is. A nyugatosok közül elsőként Füst Milán figyelt fel a fiatal költő verseire. Közbenjárására 1927. november 16-án jelent meg Illyés első ismertetése Georges Duhamel oroszországi útirajzáról a Nyugatban, s 1928-tól már kritikáit és verseit is rendszeresen lehozta az Osvát Ernő szerkesztette folyóirat. Ugyancsak a Nyugat kiadásában jelent meg első verseskötete 1928-ban, a Nehéz föld, s csakhamar a fiatal költőnemzedék egyik legelismertebb tagja lett. Irodalmi műveinek fő megjelenési helye ezt követően a Nyugat lett.[18]

A hazai irodalmi körök megbecsülését jelzi, hogy négy ízben, 1931-ben, 1933-ban, 1934-ben és 1936-ban is neki ítélték a Baumgarten-díjat, ugyanakkor korábbi kassákista költőtársai és az erdélyi Korunk körének tagjai vehemensen támadták líráját és személyét egyaránt, nyugatos szerepvállalását elvtelen „kispolgári eltévelyedésnek” értékelték. 1934-ben Nagy Lajossal együtt hosszabb utazást tett a Szovjetunióban, egyszersmind meghívottként részt vett a szovjet írók első kongresszusán. Nyugatos irodalmárként az 1930-as évek közepén csatlakozott a népi írók mozgalmához, s annak egyik vezető alakja lett. 1934-től a Válasz munkatársa is volt, 1937-től pedig a Nyugat társszerkesztőjeként tevékenykedett Babits Mihály mellett. Babits halálát követően, 1941-től 1944-ig a Nyugat örökébe lépő Magyar Csillag szerkesztője volt.[19]

Írói pályájával párhuzamosan 1927-től 1936-ig a Phőnix Biztosító Társaság hivatalnokaként kereste meg kenyerét, 1937-től 1948-ig pedig a Magyar Nemzeti Bank sajtóreferense volt.[20]

Az 1930-as években – gyakran kockázatos – közéleti feladatokat is elvállalt, s bár pártok tagja nem volt, az eme lépésekhez vezető döntéseit elősorban baloldali érzelmei határozták meg. A kommunista Sallai Imre és Fürst Sándor statáriális tárgyalásakor a halálbüntetés eltörléséért indított mozgalom József Attila által megfogalmazott röpiratainak korrektora és aláírója volt, amiért perbe fogták. A hatóságok később is zaklatták, nemegyszer rövid időre le is tartóztatták. 1937-ben a Márciusi Front egyik alapítója volt, s részt vett a programpontok megszövegezésében. Ezért több társával együtt a budapesti törvényszék per alá fogta, és egy hónapi fogházra, valamint egyévi hivatalvesztésre ítélte.[21]

Barátságot kötött József Attilával, Németh Lászlóval, Szabó Lőrinccel, Erdélyi Józseffel. 1931. május 1-jén Budapesten feleségül vette Juvancz Irma gyógytornatanárnőt, Juvancz Irenius Kornél és Révész Irma lányát. Elvált Juvancz Irmától (2 P.44192/1938 sz. budapesti kir. tszéki ítélet). 1939-ben feleségül vette Kozmutza Flórát, akitől Mária nevű lánya született.

1945 után

Magyarország német megszállása után 1944 márciusától Németh Lászlóval a Dunántúlon és Budapesten bujkált. Mint kiemelkedő közéleti személyiség, az alakuló Ideiglenes Nemzetgyűlés tagjai közé emelte (vagyis választás nélkül lett nemzetgyűlési képviselő). Az 1945-ös választásokon már pártja országos listájáról jutott be, ahogy az 1947-es választásokon is. 1945-1946-ban a Nemzeti Parasztpárt egyik vezetője volt. 1945-1949 között a Magyar Tudományos Akadémia tagja is volt, amikor is politikai alapon sokakkal egyetemben őt is megfosztották tagságától (1989-ben a döntést megsemmisítették és tagságát posztumusz visszaállították). 1946 októberétől 1949 júniusáig a Válasz szerkesztője. Már 1946-ban felhagyott a gyakorlati politizálással, országgyűlési mandátumáról mégis csak 1948. november 16-ai hatállyal mondott le és csak az év legvégére vonult vissza teljesen a közélettől.

Az 1956-os forradalom alatt október 31-én beválasztották a Petőfi Párt néven újjáalakított egykori Nemzeti Parasztpárt Irányító Testületébe. 1983. április 15-én hunyt el Budapesten.

Munkássága

Költészete

Az 1920-as években megjelent verseinek egy része az avantgárd termékenyítő hatása alatt fogant, ugyanakkor egyes lírai darabjai kötöttebb formai világú realista életképek voltak. A szürrealizmus és a dadaizmus végletes nihilizmusát és értelemtagadó szemléletét soha nem tette magáévá, leginkább a Paul Éluard nevével fémjelzett modernizmushoz érezte közel magát, amely a költői értelem szabad és spontán szárnyalását hirdette. E korai, központozás nélküli és kötetlen ritmusú, de határozott mondanivalójú prózaversek Illyés jelentős költői nyitányaként értékelendőek, s az életműre később is olyannyira jellemző egyedi képalkotó erőről, a szabad asszociációkon alapuló költői világról tanúskodnak.[22]

A párizsi emigrációból hazatérve elsősorban a kassáki avantgárd mellett kötelezte el magát, s a Dokumentum hasábjain szerzőtársaival – Déry Tiborral, Nádass Józseffel és Németh Andorral – együtt elhatárolta magát a Nyugat képviselte irodalmi eszménytől. 1928-ban azonban nyitott szellemisége a Nyugat bűvkörébe vonzotta, kapcsolata Kassák körével meglazult, revelációként ismerte fel és vallotta eztán, hogy költői feladata a magyar irodalmi hagyományokhoz kapcsolódva szót emelni a haza sorsáért. Az avantgárd egyes formai jegyeit, a meghökkentő asszociációs füzéreket és a sajátos ritmikát megőrizve utat tört benne az egykori pusztai cselédgyerek élményvilága és társadalmi érzékenysége, s mondandóját modorosságtól mentes, de erőteljes képi hatású nyelvezete tette még mozgalmasabbá. Költői útkeresését egyfelől a nagy előd és példakép, Ady Endre elhivatott költői feladatvállalása, a magyarság sorsproblémáinak hitelesen ábrázolása, másfelől a túlhaladottá vált szecessziós-szimbolista stíluseszmény helyett egy merőben új, egyéni hangütésű, „korszerű” magyar líra kialakításának vágya határozta meg. Az 1920-as évek végétől legerőteljesebben Babits Mihály és nyugatos költőtársai hatására formálódott lírája, s az egykorú kritika határtalan költői fantáziáját, mítoszteremtő hajlamát, műfaji sokszólamúságát emelte ki, amellyel új utakat nyitott a magyar költészetben. Már e korai versekben megnyilvánult – az Ady Endre-i ars poetica útján haladó költő – sajátos világképe, magyarságféltése, a közös gondok tárgyilagos szóvátétele. Ennek betudhatóan vonult be az irodalmi kánonba nemzeti költőként, amit az 1945 utáni évtizedekben gyakran szemére is vetettek.[23]

Költői útkeresésének egyik sajátos példája a Fazekas Mihályig, Petőfi Sándorig és Arany Jánosig visszanyúló költői elbeszélés hagyományainak felújítása az erőteljes zenei hatású, szenvedélyes lendületű Hősökről beszélek trilógiájának megírásával. A paraszttriptichon hősei két nagyapja és az őt írás-olvasásra tanító öregbéres, s művében a kétkezi munkából élő, hitükben és emberségükben meggyalázott emberekért emelt szót.[24]

Művei

Illyés Gyula emléktáblája egykori lakhelyén, a Józsefhegyi utca 9. szám alatt
  • Nehéz föld (1928) versek
  • Sarjúrendek (1931) versek
  • Három öreg (1934) vers
  • Ifjúság (1934) vers
  • Oroszország (1934) útijegyzet
  • Szálló egek alatt (1935) versek
  • Petőfi (1936) tanulmány
  • Puszták népe (1936) szociográfia
  • Rend a romokban (1937) versek
  • Magyarok (1938) naplójegyzetek
  • Külön világban (1939) versek
  • Ki a magyar? (1939) tanulmány
  • Lélek és kenyér (1939) tanulmány
  • Összegyűjtött versei (1940)
  • Csizma az asztalon (1941) tanulmányok
  • Kora tavasz (1941) regény
  • A tű foka (1944) dráma
  • Hunok Párisban (1946) regény
  • Franciaországi változatok (1947) úti jegyzetek
  • Lélekbúvár (1947) szatirikus színmű
  • Ozorai példa (1952) színmű
  • Fáklyaláng (1953) dráma
  • Bartók (1955) vers
  • Hetvenhét magyar népmese (1953) mesék
  • Dózsa György (1956) dráma
  • Kézfogások (1956) versek
  • Új versek (1961) versek
  • Kegyenc (1963) dráma
  • Különc (1963) dráma
  • Ingyen lakoma (1964) esszék
  • Dőlt vitorla (1965) versek
  • Szives kalauz (1966) úti jegyzetek
  • Fekete-fehér (1968) versek
  • Kháron ladikján (1969) esszék
  • Tiszták (1971) dráma
  • Hajszálgyökerek (1971) esszék
  • Bál a pusztán (1973) parasztkomédia
  • Bölcsek a fán (1973) parasztkomédia
  • Minden lehet (1973) versek
  • Anyanyelvünk 1975Nyújtsuk magasra örökségünk szép darabjait, s aztán, ne szégyelljük, végezzünk valami ünnepi szertartást, már csak gyermekeink földi üdvösségéért is. Ez a mi örökölt vallásunk.”
  • Beatrice apródjai (1979) regény
  • Különös testamentum (1977) versek
  • Közügy (1981) versek
  • Táviratok (1982) versek
  • A Semmi közelit (1983) versek
  • Naplójegyzetek 1-8. (1987-1995)

Kitüntetései

Illyés Gyula és feleségének, Kozmutza Flórának sírja a budapesti Farkasréti temetőben. (46/7-1-53/54.) Farkas Ádám alkotása.

Jegyzetek

  1. Tüskés 2002 12., 71., 322.
  2. Tüskés 2002 12–13. ÚMÉL. 2002 457.
  3. Tüskés 2002 16–17. ÚMÉL. 2002 457.
  4. Tüskés 2002 14–15., 17–18.
  5. Tüskés 2002 11–12.
  6. Tüskés 2002 22–26.
  7. Tüskés 2002 26–28.
  8. ÚMIL. 2000 939. Tüskés 2002 31–32. ÚMÉL. 2002 457.
  9. Tüskés 2002 32–33., 41.
  10. ÚMIL. 2000 939. Tüskés 2002 33–34. ÚMÉL. 2002 457.
  11. Tüskés 2002 18–20., 38–39.
  12. ÚMIL. 2000 939. Tüskés 2002 39., 42–44. ÚMÉL. 2002 457.
  13. ÚMIL. 2000 939. Tüskés 2002 44–48., 50–52. ÚMÉL. 2002 457.
  14. ÚMIL. 2000 939. Tüskés 2002 52., 54–56. ÚMÉL. 2002 457.
  15. MIL. 1963 497. ÚMIL. 2000 939. Tüskés 2002 56–57. ÚMÉL. 2002 457.
  16. MIL. 1963 497. ÚMIL. 2000 939. Izsák 2002 28., 31. Tüskés 2002 57–58., 60–63., 65–67. ÚMÉL. 2002 457.
  17. MIL. 1963 497. ÚMIL. 2000 939. Izsák 2002 28., 31–32. Tüskés 2002 63–64., 67–72., 76–77. ÚMÉL. 2002 457.
  18. MIL. 1963 497. ÚMIL. 2000 939. Tüskés 2002 75., 77., 80. ÚMÉL. 2002 457.
  19. ÚMIL. 2000 939. Tüskés 2002 92–93. ÚMÉL. 2002 457.
  20. ÚMIL. 2000 939. ÚMÉL. 2002 457.
  21. MIL. 1963 497. ÚMIL. 2000 939. Tüskés 2002 94. ÚMÉL. 2002 457.
  22. Izsák 2002 32–34. Tüskés 2002 73–74.
  23. Tüskés 2002 78–79., 81–91.
  24. Tüskés 2002 96–98.

Felhasznált források

  • Izsák 2002: Izsák József: Illyés Gyula. 2., átd. kiadás. Budapest: Püski. 2002. ISBN 963-9337-79-X  
  • MIL. 1963: Magyar irodalmi lexikon I. (A–K). Főszerk. Benedek Marcell. Budapest: Akadémiai. 1963. 497–501. o.  
  • Tüskés 2002: Tüskés Tibor: Illyés Gyula pályaképe. 2., bőv. kiadás. Pécs: Pannónia Könyvek. 2002. ISBN 963-9079-86-3  
  • ÚMÉL. 2002: Új magyar életrajzi lexikon III. (H–K). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2002. 457–459. o. ISBN 963-547-414-8  
  • ÚMIL. 2000: Új magyar irodalmi lexikon II. (H–Ö). Főszerk. Péter László. 2. jav., bőv. kiad. Budapest: Akadémiai. 2000. 939–941. o. ISBN 963-05-7746-1  

Külső hivatkozások

Fájl:Wikisource-logo-hu.svg
A magyar Wikiforrásban további forrásszövegek találhatóak
Illyés Gyula témában.

Sablon:Magyar irodalom