Mihail Andrejevics Szuszlov

Fájl:Suslov Mikhail.jpg

Mihail Szuszlov

Mihail Andrejevics Szuszlov (oroszul: Михаил Андреевич Суслов; 1902. november 21. – 1982. január 25.) orosz nemzetiségű szovjet politikus és ideológus volt, a Szovjetunió Kommunista Pártja Politikai Bizottsága tagja.

1921-ben lépett be a pártba. Közgazdaságtant tanult a Plehanov Intézetben és a Vörös Professzorok Közgazdasági Intézetében, később a Moszkvai Állami Egyetemen és az Ipari Akadémián tanított. 1931-ben tagja lett egy ellenőrző bizottságnak, amely Sztálin tisztogatásait felügyelte az Urál-hegységben és Ukrajnában. 1939-ben Sztavropol párttitkára lett és az SZKP Központi Bizottsága Központi Ellenőrző Bizottságának tagja. 1941-ben soron kívül lett a Központi Bizottság tagja.

Litvánia főkomisszárja

A második világháború alatt a csecsenek és más mohamedán kisebbségek deportálását felügyelte a Kaukázusban. 1944 és 1946 között a Litvánia ügyeiért felelős Össz-szövetségi Központi Bizottsági Hivatalát vezette. A háború után Litvániába küldték, hogy visszaállítsa a szovjet uralmat. Egész falvakat küldött szibériai táborokba. Elterjedt történet, hogy a Litván Kommunista Párt negyedik kongresszusa után Szuszlov néhány hasonszőrű kommunistának a következőt mondta: "Litvánia litvánok nélkül fog maradni."

Moszkva, az ideológia irányítója

Részben litvániai könyörtelenségéért jutalmul 1946-ban Sztálin beültette az Orgbüró nevű hivatalba, és munkát adott neki a Központi Bizottság apparátusában is. 1947-ben a Párt Titkárságára léptették elő, az itteni posztját élete végégig betöltötte. Miután Andrej Zsdanov 1948-ban meghalt, ő lett felelős a pártideológiáért, 1949 és 1951 között a Pravda pártlap főszerkesztője is volt.

Egy pletyka szerint amikor Sztálin ideges volt, gyakran hívatta Szuszlovot és ilyenkor azzal vezette le a feszültségét, hogy Szuszlov hátsóját rugdosta. Ugyanakkor a pártfőtitkárok bűvkörében akkora hatalmat halmozott fel, hogy gyakran emlegették Szürke Eminenciásként.

Túléli Sztálint és Hruscsovot

1952-ben az akkor Prezídiumnak nevezett Politikai Bizottságba emelték. Előmenetele megtorpant, amikor Sztálin 1953-ban meghalt, ekkor ideiglenesen kiesett a Prezídiumból. 1954-ben azonban már a Szovjetunió Külügyi Bizottságának elnöke, 1955-ben pedig újra a Prezídium teljes tagja, kihagyva a szokásos tagjelölt státuszt.

1957 júniusában Nyikita Hruscsov, az SZKP akkori főtitkára mellé áll, amikor annak meg kell küzdenie Georgij Malenkov, Vjacseszlav Molotov, Lazar Kaganovics és Dmitrij Sepilov csoportjával. A következő év októberében "bonapartizmussal" (sic) vádolja meg Georgij Zsukov hadügyminisztert a Központi Bizottság ülésén. Zsukovot kizárják a pártból és elmozdítják posztjaiból. A hadsereg így erős pártkontroll alá kerül.

A későbbiekben az egyik fő szervezője annak a puccsnak, amely elmozdítja Hruscsovot és 1964 októberében Leonyid Brezsnyevet emeli a pártfőtitkári székbe. Halálát jelzésnek tekintik a Brezsnyev utódlásáért folyó harc megindulására, amelyet Jurij Andropov, Szuszlov ideológiájának folytatója nyert meg Andrej Kirilenko és Konsztantyin Csernyenko előtt.

Szerepe 1956-ban

1956 júniusában Szuszlov volt az, aki kétértelmű moszkvai üzenetet adott át a magyar pártvezetésnek, amely szerint Rákosinak maradnia kell, de Kádár Jánost is be kell emelni a vezetésbe, mint a nép emberét, és mint nem zsidó származású pártembert. Szuszlov kiemelte, hogy túl sok a zsidó a magyar vezetésben, kifejezve azt az SZKP-ben akkor uralkodó véleményt, hogy ha „nemzeti káderekkel” erősítik a magyar pártvezetést, le lehet szerelni a fokozódó belpolitikai elégedetlenséget Magyarországon.

Szuszlov október 24–31. közt és novemberben újra Magyarországon járt, más szovjet vezetőkkel együtt és fontos szerepe lehetett a szovjet álláspont alakulásában.

Külső hivatkozások

• Szamizdat Szuszlov litvániai ténykedéséről
• Szerepe 1968-ban – Kun Miklós interjúja Vasil Bilakkal
• Szuszlov 1956-os küldetései – Rainer M. János tanulmánya