Vám

A vám az államok által kivetett adószerű kötelezettség a vámhatárukat átlépő árukra. Célja egyrészt az állam bevételeinek növelése és az ország gazdaságának szabályozása: az adott ország piacán forgalomban lévő áruk szerkezetének és árának befolyásolása, leggyakrabban a hazai termékek, vagyis a hazai termelők védelme.

A vámok a külkereskedelmi politika fontos eszközei közé tartoznak, bár jelentőségük a szabadkereskedelmet előmozdító nemzetközi megállapodások következtében mára jelentősen csökkent. A domináns közgazdaságtani irányzatok szerint a vámok, az adókhoz hasonlóan, torzítják a piaci mechanizmusokat, így – rövid távon mindenféleképpen – jóléti veszteséget eredményeznek.

A történelemben a vámok egy speciális csoportját alkották a közlekedési vámok.

Fájl:Bordercontrol.jpg

2005

A vám története

A kezdetektől a kiegyezésig

Az árutermeléssel és a rendszeres áruforgalommal együtt a vámszedés is megjelent az emberiség történetében, mely a mindenkori hatalom fontos bevételi forrása lett. A vámbevétel meghatározott szerepet játszott a magyar állam ezeréves története során, bár a vám fogalmának tartalma, jelentése és formája sokat változott az idők folyamán.

A vámszedés kezdetben szorosan összefüggött az adószedéssel. I. Szent István és I. Szent László törvénykönyve tizedszolgáltatásról rendelkezik. A tizedszedő a poroszló volt. A vámszedésről tudósító első adatok Könyves Kálmán király dekrétumában találhatók, a vámok rendszeressé válásáról a keresztes hadjáratok idejéről beszélhetünk.

II. András király 1212. évi vámtarifájában megjelenik a nyolcvanad, a határvám. Zsigmond király 1405-ben mind az országból kivitt, mind a behozott áruk után harmincad fizetését rendelte el, a határvám tehát nyolcvanadról harmincadra változott. Ekkor még nem volt különbség áru és vámáru között, mivel nem vált el élesen egymástól a kivitel és a behozatal. A külkereskedelmi vámokat a harmincados szedte be, aki a vámkezelésen kívül egyéb feladatokat is elláthatott.

Habsburg Ferdinánd új pénzkezelési rendszert vezetett be, részeként 1531-ben létrejött a vámok kezelésére Pozsonyban székelő magyar kamara, majd a szepesi kamara, mely a külkereskedelmi vámok gyűjtését végezte. A vámszedés a határszéli és közjövedelmi felügyelők feladata volt. A 17. században a kereskedelmi árak emelkedése, a pénz elértéktelenedése miatt a beszedett vámbevételek lecsökkentek, ezért a hiányt az adóztatás bővítésével pótolták.

A 18. században (1753-ban) Ausztria és Magyarország között létrejött a vámunió, mely a két állam között a vámhatárt megszüntette, így csak harmadik országból behozott áruk után szabtak ki vámot a közös tarifa alapján. Mária Terézia 1775-ben kiadott rendelkezése a Habsburg birodalom országai között teljesen feloldotta a vámhatárokat és új, egységes vám-és tarifarendszert vezetett be.

A Birodalom külfölddel érintkező vámhatárainak őrzésére és felügyeletére I. Ferdinánd 1829-ben a határőrség létrehozásáról intézkedett a határ- és kereskedelmi vámhivatalok szolgálatának felügyelete, továbbá a csempészet visszaszorítása érdekében.

1835-ben jövedéki őrség a cukorgyárak, szesz-és sörfőzdék ellenőrzésére jött létre, majd 1843-ban a határőrséggel egyesítve létrejött a császári- királyi pénzügyőrség, mely az udvari kamara alá tartozott, élén központi inspektorral. A pénzügyőrség akkori feladatai: meggátolni a zugkereskedelmet és a jövedéki szabálysértéseket, segítséget nyújtani az illetékes hivataloknak eljárásaik lebonyolításában, megakadályozni a gyanús vagy bizonyítvánnyal nem rendelkező egyének belépését az országba.

1848-ban az udvari kamara elnevezése megváltozott, császári-királyi pénzügyminisztériumra. Az 1848-as magyar polgári forradalom vívmányaként a pénzügyminisztérium átvette a magyar kincstár hatáskörébe tartozó ügyeket, a kincstári és korona javak, a pénzverdék, bányák, harmincadok, vámok, díjak és adók kezelését.

A szabadságharc leverését követően az osztrák kormány a magyar szent korona országainak négy részre osztásával hozzákezdett a polgári közigazgatás átszervezéséhez, így a pénzügyi közigazgatás központi főhatósága az osztrák császári-királyi pénzügyminisztérium lett.

1850-ben megkezdték a pénzügyi őrség szervezését, feladatául határozva meg a közvetett adók (bor-cukor-hús-sör-és szeszadó), az állami egyedárúságok (dohány, lőpor és salétrom) valamint a jövedékek (bélyeg-és jogilleték, fémjelzés, határ-vám-, lottó-, posta, sóilleték) ellenőrzését. Emellett határrendészeti tevékenységet illette a jövedéki ügyek nyomozását is ellátták továbbá elemi csapások elhárításában valamint közveszélyes emberek megfékezésében is közreműködtek.

1867-től napjainkig

Ausztria és Magyarország között megkötött kiegyezést az 1867. évi XII. törvénycikk erősítette meg, mely Magyarországon önálló államiságot biztosított, így a közigazgatásban megszűnt a császári-királyi jelző és a magyar királyi jelző valamint a magyar nyelv lett a hivatalos.

A magyar kormány pénzügyminisztere, gróf Lónyay Menyhért 1867. március 10-én az 1. sz. körrendeletében rendelkezett a magyar királyi pénzügyőrség megalakításáról.

A szervezet alapját a pénzügyőri szakasz alkotta élén a szemlésszel vagy a fővigyázóval. A szakasz irányítását a pénzügyőri biztosi kerület végezte egy biztos vagy biztoshelyettes vezetésével. A biztosi kerületek felügyeletét, mint pénzügyőri előadó a pénzügyőri biztos, vagy a pénzügyőri felügyelő végezte, joga több vármegyére kiterjedt. A központi pénzügyőri főfelügyelők gyakorolták a pénzügyőrségi szervek felügyeletét.

A pénzügyőrség legfontosabb feladatai közé tartozott a csempészet és a pénzügyi törvények és szabályok áthágásának megakadályozása.

Az állami feladatok ellátásához szükséges anyagi eszközök előteremtését csak az adó és vámfizetés rendszeressé tételével lehetett elérni. Az alapját jelentő törvények 1868-ban születtek meg.

A vámszedés történetében azonban a legfontosabb lépés az 1867. évi XVI. törvénycikk a kereskedelmi és vámszerződés megkötéséről Ausztriával érintetlenül hagyva az 1867-ig érvényben lévő vámtörvényeket és szabályokat.

1871-ben az adó és a vámhivatalokat szétválasztották, így 1872. január 1-től számítható a független magyar vámhivatali rendszer kialakítása. A történelmi Magyarországon 52 vámhivatal működött mindegy 300 fős személyezettel, központi irányítását a pesti fővámhivatal látta el, élén a fővámigazgatóval, aki a magyar királyi pénzügyminiszternek volt felelős.

A vámszaki munka alapját az 1874. évi vámszabályzat foglalta össze.

A magyar királyság 1886. évi közigazgatási átszervezést követően a magyar királyi vám- és adóőrséget egyesítették a magyar királyi pénzügyőrséggel, mely 1896-tól karhatalmi testület lett.

Az első világháború idején katonai őrizet alá került az államhatár, ezért a pénzügyőrség határszéli szakaszainak feladata megnövekedett. A világháborút követően a magyar királyság gazdasági, politikai és társadalmi rendszere összeomlott, és a Magyar Tanácsköztársaság idején a magyar királyi pénzügyőrség lefegyverzésével a 30 éven aluli tagjait beosztották a Vörös Őrség állományába.

A Tanácsköztársaság megdöntésével az új hatalmi rendszer visszaállította a történelmi Magyarország közigazgatását, azonban a trianoni békeszerződés után új vámterületen alakult ki a magyar állam gazdaságának belső területe.

A közigazgatás újjáalakítása során a megújuló pénzügyőrség is megkezdte jövedéki szolgálatának ellátását. A vámhivatali szervekre hárult a szomszédos államokkal való kereskedelmi kapcsolatok rendezése és a meginduló személy és áruforgalom ellenőrzése céljából 1921-ben megalakult a magyar királyi vámőrség a pénzügyminisztérium alárendeltségében.

Ebben az időben nagyon elterjedt a csempészet, ezért szükség volt a vámszervezet alapos kiépítésére. 1924-ben a vámjog és a vámtarifa szabályozásáról új rendelkezés született, mellyel átalakult a magyar királyi pénzügyőrség és a magyar királyi vámőrség szervezete és feladatköre.

Az 1930-as években megtörtént a vámszaki és határőrizeti szolgálatok elválasztása, továbbá az adatgyűjtés és a figyelőszolgálat megszervezésére létrejött a pénzügyőri nyomozócsoport. Az évtized végén a területi visszacsatolásokkal viszont megnövekedett a pénzügyőrség és a központi vámigazgatóság feladata.

A második világháborúba belépett Magyarországon szigorú hadigazdálkodást vezettek be az állami bevételek biztosítására, így a testületre háruló feladatok tovább bővültek.

A háború után megkezdődött a gazdasági élet átszervezése és a közigazgatás rendbetétele, a vámszaki és a pénzügyőrségi szolgálati jogosítványok rendezése. 1945. február 20-án eltörölték a királyi jelzőt és megindult a pénzügyőrség személyi és szervezeti átalakítása. A legnagyobb gondot belső szervezetének kialakítása és az ország pénzügyi közigazgatásában betöltött helyének kijelölése jelentette.

A testület feladatkörébe tartozott a 27 fajta adónem kivetése és beszedése, továbbá a vadászjegyek, a fegyverigazolványok illetékének szedése, a halászati joggal kapcsolatos bevételek behajtása. A vámszaki területnek az export-import ellenőrzésével összefüggő vámbevételek biztosítása volt a fő feladata.

1950. március 23-án megalakult az országos pénzügyőri főparancsnokság (OPF). A 1953-ban a pénzügyőri testületből kivált a vámügyek intézést végző vámőrség, mely országos parancsnoksága (VOP) a külkereskedelmi minisztériumhoz tartozott.

Az 1956-os harci eseményeket követően megkezdett felülvizsgálatot követően ismét a szakmai feladatokra helyeződött a hangsúly.

1963-ban megszűnt a VOP és megalakult a vám-főigazgatóság, visszakerülve a pénzügyminisztérium felügyelete alá. A vám-főigazgatóságot egyesítették a OPF-al, így létrejött az Országos Pénzügy-és Vámőrség Parancsnoksága.

1966. február 5-én a testület elnevezése Vám-és Pénzügyőrség névvel véglegesült. A vámigazgatás felsőfokú szerve az Országos Parancsnokság (VPOP). A testület tartalmi munkáját jelentősen megváltoztatta az 1966. évi 2. sz. törvényerejű rendelet, mely a vámjog legfontosabb szabályait foglalta össze. Jelentős változást hozott az 1968. január 1-jén életbe lépett új kereskedelmi vámtarifa is.

A testület életében fontos lépés volt a vám együttműködési tanácsról (VET) szóló Brüsszelben 1950. december 15-én megkötött nemzetközi egyezmény elfogadása, melyhez Magyarország is csatlakozott.

Az 1990-es évek elejétől a gazdaság struktúrája megváltozott, számos vállalkozás jött létre és ez kihatott a testület életére is, jelentős mértékben megváltoztatva feladatkörét. A Vám-és Pénzügyőrség minden eddiginél fontosabb szerepet tölt be a gazdaságban az ellenőrzés területén, hiszen szerepe az évszázadok során nem változott, elsődleges feladata továbbra is az állami költségvetés elvárásainak teljesítése, és az államháztartási érdekek védelme. A testület ezen feladatokat a piacgazdasághoz és a nemzetközi elvárásokhoz igazodó korszerű szervezet kialakításával valamint EU-konform jogszabályok alkalmazásával látja el. 2004. május 1-én hazánk csatlakozott az Európai Unióhoz. A csatlakozás és az azt megelőző felkészülési időszak jelentős feladatokat rótt a testületre, ám az sikeres volt. A Vám-és Pénzügyőrség teljes szervezeti struktúrája került átvilágításra, átszervezésre a megújult feladat-rendszerek, az uniós követelmények tükrében, törekedve a hatékonyabb feladatellátásra. Új szervek jöttek létre, illetve megkezdték működésüket a Mélységi Ellenőrző Csoportok. Emellett megújult és új hatásköröket is kapott a Vám-és Pénzügyőrség, hiszen ma már valamennyi, az állami adóhatóság hatáskörébe tartozó adónem tekintetében végezhet ellenőrzést. Önálló adóhatósági feladatként jelentkezett az energiaadó és a regisztrációs adó.

A schengeni határ ellenőrzési rendszer működtetésére történő felkészülés érdekében a déli és keleti országhatáron fekvő határátkelők rekonstrukciója során valamennyi átkelő felújításra került.

A Román Köztársaság Európai Unióhoz történt 2007. január 1-i csatlakozásával az eddigi külső határszakasz az EU belső határává vált, ezzel a Vám- és Pénzügyőrség vámellenőrzési feladatai megszűntek. A jövedéki szempontból érzékeny térségben a jogszabályok lehetővé teszik a cigaretta behozatali korlátok szigorú jövedéki ellenőrzését. A megszűnt határvámhivatalok munkatársai több szakterületen (jövedék, nyomozat, utólagos ellenőrzés) más testületi szervezeti egységnél folytatják munkájukat.

A magyar Vám- és Pénzügyőrség 140 éves története jó példa arra, hogy egy jól felkészült, hatékony, a mindenkori pénzügyi kormányzati elvárásokat folyamatosan teljesítő szervezet történelme évszázadokat is átívelhet.

Lásd még

• Őrlési forgalom

A vámok csoportosítása

A kivetés alapja szerint

Ha a kivetett vám alapja az áru mennyisége (tehát például minden kilogramm után 200 forintot kell fizetni), akkor specifikus vagy mennyiségi vámról beszélünk. Ma már Svájc az egyetlen ország, amely a specifikus vámok rendszerét alkalmazza.

A specifikus vám alternatívája az érték- vagy ad valorem vám, amely az áru értékének meghatározott százalékával egyenlő. Ezt a százalékot, vagyis a vám kulcsát, többnyire gyakran változtatják az import- és exportadatok függvényében. Egy bizonyos értékhatár alatt a kulcs általában 0%, vagyis nem kell vámot fizetni.

A kivetés célja szerint

A vámok kivetésének legfontosabb célja évszázadokon át az állami (vagy városi, földesúri) bevételek biztosítása volt. Az ilyen célú vámokat szokás fiskális vámoknak nevezni. A 19. század végére különböző adók (forgalmi, jövedelemadó) és járulékok váltak a költségvetési bevételek alapjává, ezzel a vámok fiskális szerepe elhalványodott.

A védővámok esetében a cél valamilyen hazai ágazat védelme. Azzal, hogy a vám megdrágítja a külföldi importőrök termékeit, a hazai termelők is magasabb árat szabhatnak, így megnő a profitjuk és nagyobb az esélyük a fennmaradásra.

A büntetővám esetében a kivető célja, hogy fellépjen valamilyen dömping ellen, illetve megtorolja a másik ország által kiszabott vámot, vagy az exportőreinek juttatott támogatást.

Csoportosítás

• Külkereskedelmi forgalom iránya szerint:

1. Behozatali (import) vám (ma ez a legjellemzőbb)
2. Kiviteli (export) vám
3. Tranzit vám

• Vámok jogi státusa szerint:

1. Autonóm: az állam mindenkitől függetlenül állapítja meg a vámot (de ez sem teljesen független x érdekektől)
2. Szerződéses: 2 v. több állam érdekeit figyelembe véve, szerződés alapján

• Vámkiszabás alapja szerint:

1. Erték vámok: vám alapja az áru pénzben kifejezett értéke
2. Mérték vámok: áru darabszáma, mennyisége, mértékegysége az alap
3. Vegyes vámok: fentiek egyidejű alkalmazása
4. Alternatív vámok

• Vámvédelem tárgya szerint:

1. Ipari vámok
2. Mezőgazdasági vámok

• Gazdaságpolitikai szempontból:

1. Fiskális vámok: céljuk csupán pénzbevétel
2. Protekcionista, védővámok (például kiegyenlítő- és nevelővámok, tiltó vám: cél x áruk importjának megakadályozása

• Kereskedelempolitikai célok szerint:

1. Preferenciális vám: célja a behozatal elősegítése
2. Legnagyobb kedvezményes vám: a legnagyobb kedvezmény elve szerint
3. Diszkriminatív vám: azon o. termékére, mely 0 nyújtja a legnagyobb kedvezményt

• Időbeli hatály szerint:

1. Állandó vám
2. Időszaki vám

• Mértéke szerint:

1. Kiegyenlítő vám
2. Nevelő vám
3. Tiltó vám

• Egyéb ritkábban alkalmazott vámok:

1. Simuló vámok: a vámtételek az áru árának változásával ellentétesen módosulnak
2. Szezonális vámok: ált. x mzg-i termékek termelőinek védelme érdekében
3. Megtorló vám: azon o-k termékeivel szemben, melyek a fogadó o. termékeit hátrányosan megkülönböztetik

A vámok közgazdaságtana

Egy egyszerű modell

Egy bel- és külföldön egyaránt gyártható, bármilyen távolságra szállítható és közgazdasági szempontból homogén (vagyis nem változékony minőségű) termékre kivetett vám hatása legegyszerűbben a mikroökonómia kereslet-kínálati modelljének segítségével vizsgálható.

Elsőként tegyük fel, hogy a hatóságok teljesen megtiltják a termék behozatalát. Ekkor az egyensúlyi ár és mennyiség a belföldi keresleti függvény és a belföldi kínálati függvény metszéspontjában (I) fog kialakulni. Ebben az esetben a belföldi vásárlók fogyasztói többlete az A-val jelölt háromszög lesz, míg a belföldi termelők termelői többlete a B, D és H területek összege. A külföldi termelők értelemszerűen semmilyen nyereségre nem tesznek szert.

Másodjára legyen kiinduló feltételezésünk a korábbinak szöges ellentéte: legyen a kereskedelem teljesen szabad, vagyis engedjenek be a hatóságok minden külföldön gyártott termékegységet, vámmentesen. Tegyük fel még, hogy a külföldi termelő(k) ügyfelei között a mi országunk eltörpül, így önmagában az a tény, hogy hozzánk hány egységet tudnak szállítani, nem befolyásolja az általuk szabott árat. Másképpen fogalmazva, az a nemzetközi kínálati függvény, amivel országunk ebben az esetben szembesül, vízszintes (míg a hazai vállalatok kínálati függvénye értelemszerűen megegyezik a korábbival). Ekkor a hazai gyártók csak annyi egységet tudnak a termékből eladni, amennyit még képesek ugyanolyan áron kínálni, mint külföldi vetélytársaik: vagyis a függőleges tengelytől a belföldi és a nemzetközi kínálati függvény metszéspontjáig terjedő mennyiséget ők állítják elő, míg a fennmaradó mennyiség, az előbb említett ponttól a nemzetközi kínálat és a kereslet találkozásáig – vagyis az egyensúlyi pontig (K) – importból fog származni.

Tekintsük a szabadkereskedelem bevezetésének jóléti hatásait. A fogyasztói többlet a korábbi A háromszög területéhez képest kibővült B-vel, C-vel, D-vel, E-vel, F-fel és G-vel, a külföldi gyártók termelői többlete a vízszintes kínálati függvényük miatt továbbra is 0 maradt, míg a hazai gyártók termelői többlete H-ra zsugorodott. B és D olyan területek, amiket a fogyasztók „szereztek meg” a belföldi termelőktől azáltal, hogy az import engedélyezésének következtében a termék ára csökkent. C, E, F és G viszont egyszerűen az előállított mennyiség növekedéséből eredő pluszhaszon. Ha összeadjuk a termelői és fogyasztói többleteket és a kapott értéket egyfajta „társadalmi többletként” értelmezzük, akkor megállapíthatjuk, hogy a társadalom egésze jobb helyzetbe került a szabadkereskedelem bevezetésével. Emögött persze a fogyasztók jólétének jelentős növekedése, ugyanakkor a termelők jólétének csökkenése áll. A termék fogyasztóinak tehát érdeke a nemzetközi kereskedelem engedélyezése, míg a hazai gyártóknak nem.

Utolsó, harmadik esetként vizsgáljuk meg azt a helyzetet, amikor az importot a hatóság engedélyezi, de minden behozott termékegységre egy meghatározott összegű vámot vet ki. Ez a nemzetközi kínálati függvény fölfelé történő eltolódásával jár, méghozzá pontosan a termékegységre jutó vám mértékében. Vagyis a termék kínálati ára – és egyben az új (J) egyensúlyi ponthoz tartozó végső ára – ezzel az értékkel fog emelkedni. A belföldi és a nemzetközi kínálati függvény metszéspontja fölfelé és jobbra tolódik, ami azt jelenti, hogy a hazai gyártók a termékből a második esethez képest többet és magasabb áron tudnak eladni. Termelői többletük így a korábbihoz képest D-vel nő, bár a teljes importtilalomhoz képest még mindig B-vel kevesebb hasznot tehetnek zsebre. A külföldi termelők többlete ez esetben is 0, míg a fogyasztói többlet a D, E, F és G területekkel, tehát jelentősen csökken. Mint már említettük, D a belföldi gyártókhoz csoportosul át; F éppen az importra kivetett vám összegével egyenlő, ez a hatóság kezébe kerül; E és G pedig elvész a társadalom számára. A vám kivetésével tehát a hazai termelők és a hatóság jártak (legalábbis közvetlenül) jobban, míg a fogyasztói többlet pénzben kifejezve ennél a nyereségnél nagyobb mértékben csökkent.

Vámok az Európai Unióban

A Wikimédia Commons tartalmaz Vám témájú médiaállományokat.