Sógun

A sógun (征夷大将軍, szeiitaisógun, jelentése „a barbárokat legyőző nagy vezér”) eredetileg a japán császár által kinevezett, a barbár törzsek meghódoltatásával megbízott középkori japán hadvezér (8. század).

A leghíresebb 8. századi sógunok Ótomo no Otomaro (794) és Szakanoue no Tamuramaro (797).

A sógunátus kora (1185–1868)

A címet a Minamotók elevenítették fel (Minamoto no Josinaka, 1184). Minamoto no Joritomo 1185-ben megalapította a Kamakura-sógunátust (Kamakura bakufu; 1185–1233). 1192-ben a császártól hivatalosan is elnyerte a sóguni címet, amely ekkor Japán katonai diktátorát, a sógunátus vezetőjét, a szamurájok (busik) vezérét jelölte. A Kamakura-korszakban a három Minamoto sógun után a Hódzsó régensek által választott bábok voltak a sógunok (6 fő).

A Muromacsi-korszaktól (1338–1573) a Minamotók úgynevezett Szeiva ága töltötte be a tisztséget. A Muromacsi-korszakban az Asikaga, az Edo-korszakban (1603–1867) a Tokugava család adta a sógunokat.

1867-ben a politikai hatalom ismét a császár kezébe került (Meidzsi-restauráció), a sógun cím megszűnt.

Lásd még

Japán sógunok listája

Források

• Conrad Totman: Japán története. Osiris Kiadó, Budapest, 2006. ISBN 963-389-840-4