Balog nemzetség

A Balogh nemzetség cimere

A Balogh nemzetség pajzsa

"Post illos Altmann intrat de Fridburc miles coridatus ex patria Turingorum, de isto illi de Bolugi oriuntur."
("Ezek után jő bé Altmann Friedburgból, pánczélos vitéz a thüringiek hazájából. Ettől származnak a mai Balogok.")

(Kézai Simon: Gesta Hungarorum, "Magyar Krónika", kb. 1283)

Eredete

Valószínűleg Orseolo Péter magyar király (Peter Orseolo) második uralkodása alatt (kb. 1046) történt meg idegen lovagok – főleg Németországból és Olaszországból – betelepítése. A Kézai Krónika feltehetően Friedbergről ír, Hessenben, amely város Kézai idején Türingiához tartozott. Az Altmann von Friedberg lovagról nincs más feljegyzés. Friedberg (Hessen) város már csak azért is valószínűsíthető, mert a város címere szinte megegyezik a későbbi Balogh nemzetség címerével.

"A Thüringiából származott Balog nemzetség a gömörvármegyei Balog-patak völgyén telepedett le. Ettől vette ősmagyar nevét s négy ágazata: a Baloghyak Balogtól, a Széchyek Rimaszécstõl, a Derenchényiek Derencsénytõl s az Attfyak egyik ősüktõl, Ath-tól – azonkori írásmód szerint Othtól – vették nevüket.

Mind a négy ágazat czímerét ismerjük, mind egyenlő, egybevágó, a régibb hazai heraldikában nagyon ritka, talán egyetlen: a kétfejű sas.

A kétfejű sas, hasonlóan a grifhez, sárkányhoz, egyszarvúhoz s a czímerek más, mesés és a valóságban nem létező alakjaihoz, a keresztes hadak idejéből veszi eredetét. Ez úton szerezte azt a Balog nemzetség is, mely aztán minden utódaiban – kivétel nélkül – szívósan ragaszkodott ősi jelvényéhez, kihalásáig.

A legrégibb pecsét (1328) idejétõl negyedfél század lefolyása alatt, pecséteken, sírköveken, mőtárgyakon s más építészeti emlékeken sok adatot találunk, mely ezen nemzetség czímerére vonatkozik. A legrégibb pecsét Széchy Dénes étekfogó pecsétje 1328. évből, melyen a pecsét kerek mezejét a kétfejű sas paizs nélkül foglalja el, a sas kettős nyaka között csúcsos koronás föveggel."

(I. C. G. Z. D. R. S. ANNO DNI 1625. (Illustris Comes Georgius Zechy de Rima Szécs Anno Domini 1625.))

Balogvár

Balogvár romjai, 2010

Balogvár romjai, 2010

Balogvár romjai, 2010

"Gömör vármegye, okiratilag csak 1209-től fogva szerepel a történelemben. Gömör vára, mint a legtöbb, az első árpádházi királyok uralkodása alatt épült vár, királyi birtok volt s egyes családok birtokába donáció útján jutott. A legrégibb adat a nemzetség gömöri szereplésére 1214-ből maradt ránk, amikor II. Endre (András) megerősítette azt az egyezséget, amelyet a Balog- és Hangony-nembéliek egymással kötöttek. 1300 körül már a Balog nemzetség több ágra szakad. A Széchy ág birta Rimaszécset, Urajt, Hangonyt és Balog egy részét, a Pest megyei Dunakeszit, Gődöt, Sződöt, a nógrádi Nötincs és Uzsa községeket, 1320-tól pedig Miskolcot is. A Derencsényi ág birta Derencsényt, a hozzá tartozó szomszédos jószágokkal és községekkel, így Esztrényt és Laponyát is. Az Atfy ágé volt Balog vára és tartozékai: Meleghegy, Bugyikfalva, Szilistye, Ispánmező stb, de ezenkivül Abaúj és Tornában is birtak jószágokat."

(Karácsonyi János: Gömör vármegye nemesi családai)

Balogvár romja Vámosbalog (szlovákul Vel’ký Blh) község felett (az egykori Gömör és Kis-Hont vármegye területén) a Koháry kastély egykori vadasparkjának területén található. A vár észak-déli irányban 120–140 m hosszúságban helyezkedik el. A vár fennsíkján egy kb. 25 x 10 méteres természetes szikla – a vár legkorábbi, központi része – emelkedik ki, melyen épületek és felvezető lépcső nyomai látszanak. A központi magot kiterjedt, jelentős mértékben fennmaradt, kettős várfal keríti. A nyugati oldalon a külső várfalban nyílások találhatók, melyek valószínűleg a falszoros alatti kazamatákra utalnak.

Engel Pál történész szerint a környező vidék földesura, nagy valószínűséggel a Balogh nemzetséghez tartozó Oth fia Henrik (okleveles említése 1299–1300 között) építette fel Balog várát, aki Árpád-házi III. András magyar király tanácsosaként szerepelt az egykori forrásokban. Később a Thököly Imre vezette kuruc hadjáratok idején pusztult el, közelebbről ismeretlen körülmények között. Napjainkban is egyre pusztulnak a középkori erősség maradékai, amelyeknek még eddig nem történt meg a régészeti feltárása.

Források

• A történelmi Magyarország várai: http://jupiter.elte.hu/vamosbalog/balogvartortenet.
• Dümmerth Dezső: Az Árpádok nyomában. ISBN 963-243-171-5
• Engel Pál: Magyarország világi archontológiája (1996)
• Érsemjén honlapja: http://www.ersemjen.ro/hu/pages/history.html
• Ethnographie der Österreichischen Monarchie – Karl Freiherr von Czoernig, 1857
• Geschichte der Magyaren, Volume 2 – Johann Mailáth, 1828
• Geschichte Österreich's, seiner Völker und Länder: Volume 4 – Hermann Meynert, 1846. ISBN 1146018509
• Kempelen Béla: Magyar nemes családok (1911)
• Kézai Simon: Gesta Hunnorum et Hungarorum: http://mek.oszk.hu/02200/02249/
• Kristó Gyula – Makk Ferenc: Az Árpád-ház uralkodói. ISBN 963-7930-973
• Liber Armorum Hungariae – Andrássy Gyula gróf (1913)
• Magyar Nemzeti és Történelmi jelképek: http://www.nemzetijelkepek.hu
• Magyarország uralkodói, Pannonica Kiadó, 2003. ISBN 963-925-260-3
• Magyarország története Előzmények és magyar történet 1242-ig, ISBN 963-05-1518-0
• Nagy Iván: Magyarország családai (1863)
• Siebmacher’s Wappenbuch – Magyarország Nagy Címerkönyve (1892)
• Stadler, K. : Deutsche Wappen. Angelsachsen Verlag, 1964–1971, 8 volumes.
• Szentsimon honlapja: http://szentsimon.uw.hu/szechy.htm
• Uralkodók és dinasztiák, Magyar Világ Kiadó, 2001. ISBN 963-907-512-4
• Veszprémy László: Szent István és az államalapítás. ISBN 963-389-315-1