Endrődi sortűz

Az endrődi sortűz az 1935-ös országgyűlési választási kampány során 1935. március 20-án a Békés vármegyei Endrődön bekövetkezett tragikus esemény, amelynek nyolc halálos áldozata volt. Az endrődi sortűz fogalommá vált a későbbiekben: a Gömbös Gyula nevéhez kapcsolt erőszakos, terrorisztikus módszerek szinonimájává lett. Nevezik a „választási gyűlés véres szétverésének”,, a kormányterror megnyilvánulásának, az endrődi kisgazdagyűlés sortüzes feloszlatásának.

Az események

Az 1935. évi országgyűlési választási kampány alatt, március 20-án Endrőd főterén kisgazdapárti választási gyűlésre gyülekeztek a település lakói, hogy meghallgassák a párt jelöltjének beszédét. Az előadó azonban egy óránál többet késett a kezdés előre meghirdetett időpontjához képest, ami feszültséget keltett a várakozók között. (Egyes források szerint a képviselőjelöltet a gyomai járási szolgabíró tartóztatta fel.) Erre hivatkozva a főszolgabíró elrendelte a karhatalomként kirendelt csendőrségnek a gyűlés feloszlatását. A csendőrök felszólították a résztvevőket a terület elhagyására, akik rendben meg is kezdték elvonulásukat. Ezalatt azonban megérkezett a képviselőjelölt és meg akarta tartani beszédét, és a téren tartózkodók egy része meg akarta hallgatni őt. Ezt a főszolgabíró továbbra sem engedélyezte, és utasította a csendőrséget a terület kiürítésének folytatására. Az emiatt kialakuló tumultusban dulakodás támadt a csendőrök és a tömeg között, a csendőrök pedig - az erre vonatkozó szabályokat követve - fegyverüket használták a tömeggel szemben, aminek következtében hat ember a helyszínen, kettő a kórházban később halt bele sebesüléseibe.

Az ellenzék az eseményeket (a gyűlés betiltását a késés ürügyén, a csendőrség igénybevételét a feloszlatásához és az eljárás során alkalmazott erőszakot) a választások szabadságának korlátozásaként értékelte. Az endrődi sortűz az egyik legsúlyosabb volt az 1935-ös választást kísérő A főszolgabíró az intézkedéseit saját hatáskörben, a rá vonatkozó jogszabályok és központi utasítások alapján hozta meg, és eljárását később a felettes hatóságok teljes egészében jóváhagyták, se őt, se a csendőrséget nem vonták felelősségre a történtek miatt. A csendőrség az adott helyzetben a fegyverhasználatra vonatkozó rendkívül szigorú szabályok miatt nem volt döntési helyzetben, a csendőrnek ugyanis mérlegelési lehetőség nélkül azonnal tüzelnie kellett, ha bármilyen támadás érte őt, vagy bajtársát, ellenkező esetben hadbíróság várt rá. Támadásként kellett értékelnie már azt is, ha megfogták a puskáját.

Az 1935-ös választások körülményei

A Horthy Miklós kormányzóval baráti viszonyt ápoló Gömbös Gyula, aki 1932 óta volt miniszterelnök, igyekezett a kormánypárt Bethlen vezette mérsékeltebb köreit kiszorítani az országgyűlésből. 1935-ben elérte, hogy a kormányzó feloszlassa a parlamentet, majd a csalásokban és terrorban bővelkedő választásokon igyekezett visszaszorítani az ellenzéki FKgP-t is, sikerrel, így a mandátumok 70%-át pártja szerezte meg az újjáalakuló parlamentben.

Az eredmény kialakításában a szokásos választási csalások és kormányprivilégiumok felhasználása – az ellenzék ajánlási íveinek visszautasítása, a választók közvetlen befolyásolása, a hatalmas kampánypénzek, a rádiónak, mint propagandaeszköznek a monopolizálása – jelentős szerepet játszott. Az ellenzék szinte minden árnyalata egyetértett abban, hogy ezen a választáson történt a legtöbb törvénysértés és csalás. A legdurvább eset Tarpán történt, ahol Gömbös a hozzá csatlakozni nem akaró Bajcsy-Zsilinszky Endre ellenében olyan személyt választatott meg képviselőnek, akiről utóbb kiderült, hogy nemcsak a neve hamis, hanem még választójoggal sem lett volna szabad rendelkeznie. Minden addiginál nagyobb számban, összesen 38 mandátumot támadtak meg petícióval, s ebből 17-nél a Közigazgatási Bíróság az eredményt megsemmisítette. Ennek ellenére nem írható minden a közigazgatási apparátus közreműködésének számlájára. Nem lehet kizárni annak lehetőségét, hogy Gömbös viszonylagos népszerűségének, a reformretorika sikerének köszönhetően egy „tiszta” választáson is többséget szerzett volna.

Források

• Kaiser Ferenc (2010/I). „Csendőrség a Horthy-korban”. Rubicon XX (202), 14-25. o. ISSN 0865-6347.  
• Kaiser Ferenc (2010/I). „Magyar királyi csendőrség (1881-1945)”. Rubicon XX (202), 4-13. o. ISSN 0865-6347.