Szerkesztő:Bennó/Címleírás

Könyvek

Bibliográfiai leírás

Az egyszerűsített bibliográfiai leírás pontosabban körül nem írt fogalom, pusztán a részletes bibliográfiai leírás, illetve az annál magasabb fokon álló könyvtártudományi leírás ellentételezéséül használjuk mint azok egyszerűbb, kevesebb adatot tartalmazó forma megjelölésére. Semmilyen körülmények között nem maradhatnak ki azonban egy címleírásból, azaz az egyszerűsített bibliográfiai leírás minimális követelményei az alábbi adatok:

• Szerző
• Cím
• Megjelenés helye
• Megjelenés éve
• Kiadó neve

Szerkesztői elhatározás kérdése, hogy az egyszerűsített bibliográfiai leírást mely további, a részletes bibliográfiai leírásokban megszokott információkkal egészítjük ki (alcím, közreműködők, ISBN szám, kötetszám, kiadási megjegyzés, keretcím stb.). Ezek körének meghatározásakor fontos szempont lehet, hogy a szükségesnél nagyobb mértékben ne terheljük túl a leírást, de a szükséges és adott esetben jelentőséggel bíró információknak is helyet adjunk (gyakorlatilag elhagyhatatlan az alcím, további fontos információval szolgálhat a keretcím stb.).

A részletes bibliográfiai leírás követelményei:

• Szerző(k)
• Cím
• Alcím
• Terjedelem (kötetszám)
• Kiadási megjegyzések (kiadásszám)
• Közreműködő(k)
• Megjelenés helye(i)
• Megjelenés éve
• Kiadó(k) neve
• Terjedelem (oldal- és tablószám)
• Sorozatcím
• Sorozatszám

Wikispecifikus további paraméterek:

• ISBN szám
• URL

Sablonépítéskor – a felhasználó dolgát megkönnyítendő – helye lehet további megbeszéléseknek arról, hogy amennyiben címleírás szintjén el is különítünk egyes információkat (pl. közreműködő és közreműködői minőség), szükséges-e azokat a sablonparaméterek szintjén is elkülöníteni, nyerünk-e a közreműködő neve és a közreműködése minősége (szerk., ford., ill.) közötti algoritmikus viszony beépített alapértelmezésével annyit, amennyivel nehézkesebb lehet így a sablon használata.

Példák

MSZ 3424-1:1978

• Polipeptid-láncok tánca : a kémia gyönyörei / Felix S. Bambee, John S. Struttmann ; [szerk. Krausz Zádor] ; [ill. Zádor Klausz]. - Budapest : Akadémiai; Bukarest : Kriterion. 1986. - 2 db, viii, 324 p., 16 t., ill. - (Komoly todomány ; 21.)

Megjegyzés: Könyvtári szabvány, publikációkban nem használatos. A címleírást különtagolt funkcionális csoportokban fogja fel, ezek elemzése szolgálhat tanulságokkal.

ItK: Irodalomtörténeti Közlemények

• Felix S. BAMBEE, John S. STRUTTMANN, Polipeptid-láncok tánca: A kémia gyönyörei, szerk. Krausz Zádor, ill. Zádor Klausz, Budapest–Bukarest, Akadémiai–Kriterion, 1986, (Komoly Todomány, 21), I–II.

Megjegyzés: A címleírást mondatszerűen kezeli, az egyes elemeket vesszővel tagolja el egymástól. Az ItK szigorúan az egyszerűsített leírás pártján van, így a terjedelmi adatok (oldalszám) beépítéséről nem rendelkezik, ezeket példánkba sem építhettük be.

Az ItK-féle házi szabvány

Gyurgyák: Szerkesztők és szerzők kézikönyve

• Felix S. Bambee – John S. Struttmann: Polipeptid-láncok tánca. A kémia gyönyörei. 2 köt. Szerk. Krausz Zádor. Ill. Zádor Klausz. Budapest–Bukarest, 1986, Akadémiai–Kriterion, VIII, 324 p., 16 t., ill. /Komoly todomány, 21./

Megjegyzés: A címleírást az MSZ-hez hasonlóan, ám kevésbé következetesen megkülönböztethetően funkcionális csoportokban fogja fel, de eltávolítja azokat a jelölési formákat, amelyek mindennapi írásgyakorlatunktól idegenek (pl. kettőspont előtti szóköz).

AKk: Akadémiai Kézikönyvek sorozat

• FELIX S. BAMBEE – JOHN S. STRUTTMANN 1986. Polipeptid-láncok tánca. A kémia gyönyörei I–II. (Komoly Todomány 21.) Budapest–Bukarest, Akadémiai Kiadó–Kriterion Kiadó.

Megjegyzés: Az Akadémiai Kiadó reprezentatív sorozata. Néhány elemében a nyugati típusú hivatkozási rendszerek köszönnek itt vissza (pl. a harvardi vagy a társadalomtudományokban használt APA): pl. a megjelenés éve a szerző és a cím közé ékelődve bontja szét a magyar szerkesztési hagyományban megszokott szerző–cím egységet. Terjedelmi adatok és szerzővel beazonosítható könyvek esetén közreműködők a címleírásban nem szerepelnek. Tanulmánykötet esetében a szerkesztő(k) kerül(nek) a szerző helyére hátravetett (szerk.) jelöléssel.

A címleírás algoritmusa

Ahogy a fenti példák mutatják, a magyarországi könyv- és folyóirat-kiadásban számos gyakorlat létezik a címelemek egymás mellé rendelésére, szedés vagy írásjel alapján történő tagolására. A kiadóknál nem feltétlenül találkozunk egységes gyakorlattal, a megoldások szerkesztőnként vagy akár szerzőnként változhatnak – nüansznyi eltérésekkel –, a folyóiratokra jellemzőbb a következetesen végigvitt címleírási gyakorlat.

Mondatszerű vagy funkcionálisan tagolt?

A mondatszerű megoldáson alapuló címleírás (pl. ItK) oldható meg a legegyszerűbben, hiszen kizárólag vesszők tagolják el egymástól a címleírás valamennyi elemét, magát a címleírást pedig pont zárja le. Így bármely bonyolultabb helyzet nagy biztonsággal kezelhető, ugyanakkor felmerülhet az igény a funkcionális egységek világosabb eltagolására további írásjelek használatával.

A szerkesztői szándékot világosan jelzi a funkcionális csoportok lezárására – ezzel a következő paramétercsoporttól való elhatárolására – alkalmazott írásjel, amely többnyire a pont (.), de lehet más is (MSZ esetében például a kötőjel).

A címleírás funkcionális csoportokra osztása szintén szerkesztői döntés eredménye: ilyen esetekben általában megállapítható, hogy egy egységet képez a szerző és a cím együttese (a meghatározott írásjellel, mondjuk ponttal lezárva), a fennmaradó további paraméterek pedig a címleírás második egységét alkotják (szintén az előzetesen meghatározott csoportlezáró írásjellel, a ponttal lezárva, belül pedig az egyes elemek mondjuk vesszővel tagolva). E kettős tagolás példája:

• Felix S. Bambee – John S. Struttmann: Polipeptid-láncok tánca. A kémia gyönyörei. 2 köt., szerk. Krausz Zádor, ill. Zádor Klausz, Budapest–Bukarest, 1986, Akadémiai–Kriterion, VIII, 324 p., 16 t., ill., Komoly todomány, 21.

Természetesen a csoportok kialakítása tovább folytatható, de következetesen érvényesítve az elgondolásunkat. A fentiekben látható Gyurgyák-féle megoldásban például nem egyértelmű, pontosabban aszimmetriához vezet a szerkesztői szándék, amennyiben a kötetszám és a közreműködők mindegyike ponttal lezárt külön funkcionális egységbe került, a címleírás fennmaradó része pedig egy, belsejében vesszővel tagolt egységet alkot.

Amennyiben a mondatszerű címleírás a választásunk, nincs más hátra, mint a paraméterek sorrendjének meghatározása, és kész is a címleírásunk. Amennyiben a funkcionális tagolás mellett döntünk, az egyes paraméterek alábbiakban részletezett tulajdonságait, egymáshoz való viszonyát stb. részleteiben meg kell határoznunk.

Szerző(k)

• Helyzete: Mindig a címleírást bevezető elem.
• Formátuma: Az elmúlt évtizedekben egyre terjed a vezetéknevek – néha a teljes név – kiskapitális szedése, elszórtan lehet találkozni a nevek kurziválásával is, döntően azonban az antikva szedés az általános.
  

Követi az eredeti írásmódot és névsorrendet (magyar Krausz Zádor, tanzániai Felix S. Bambee). Külföldi nevek esetében szofisztikáltabb megoldás, de címleírások esetében ritka a vezetéknév + vessző + keresztnév típusú tagolás. Ez a gyakorlat jobbára a szerző+évszám típusú hivatkozásokkal van összefüggésben, de a magyar könyvkiadási gyakorlat a nyugatitól eltérően oldotta és oldja meg a szerző+évszám hivatkozások feloldását. Több szerző esetén az egyes szerzőket elválasztó írásjel a vessző és a nagykötőjel van használatban.

• Határolójele: Többnyire egy egységet képez a könyvcímmel (ez talán a folyószöveg öröksége), ezért a szerzőjelölést az esetek döntő hányadában kettőspont zárja le, illetve ez vezeti be a címközlést.
• Elemek száma: Három szerzőig – szigorúbb helyeken kettőig – van szokásban a szerzők jelölése, ha a számuk ezt meghaladja, csupán a címnegyeden elsőként jelölt szerző nevét írják ki, az et al. jelöléssel kiegészítve. Három szerző jelölése nem lehet hivatkozási alap arra, hogy a szerzők nevét rövidítve írjuk ki, mindenkor a címnegyeden taláható szerzőségi közlés a bibliográfiai leírástól elvárható minimum.
• Egyebek: A szigorú könyvészeti iskola szerint a címleírásban a címnegyeden szereplő formában illik a szerzőt feltüntetni, az esetleges kiegészítéseket szögletes zárójelbe téve. Így például orosz szerzőknél gyakori, hogy kereszt- és apai nevük csak kezdőbetűvel szerepel, vagy hogy valaki álnéven alkot, de kiléte ismert. Ilyen esetekben az alábbi megoldások állnak rendelkezésünkre:

I.[lja] P.[ogarevics] Kropotkin

Mummery Róbert [= Gárdonyi Géza]

• Paraméterezés: ???

Cím és alcím

• Helyzete: A címleírás elején található, a szerzőt követő elem. A harvardi típusú hivatkozási rendszer esetében közéjük ékelődik az évszám, ez a gyakorlat a magyar könyvkiadásban csak az utóbbi évtizedben kezd elterjedni.
• Formátuma: Döntően kurzív szedésű, és az egyetlen kurzív szedésű elem a címleírásban. Ismertek elszórt minimalista megoldások, amelyekben a könyv címe is antikvával szerepel.
• Határolójele: A cím és alcím közötti határoló írásjel szerkesztői gyakorlatonként eltérő, két alapvető iskola különböztethető meg e tekintetben. 1) A címleírás egyéb funkcionális elemeit is lezáró ponttal különítik el őket egymástól. 2) Főcím és alcím közös szerkezeti egységbe tartozását érzékeltetendő alternatív írásjellel (kettősponttal, gondolatjellel) választják el egymástól a két elemet. Utóbbi veszélye, hogy a cím vagy alcím szerves része is lehet a gondolatjel vagy a kettőspont, ami a cím értelmezését megnehezítheti (pl. Városom: Budapest: Kultúrhistóriai áttekintés. vs. Városom: Budapest. Kultúrhistóriai áttekintés.).
  A címközlést pont zárja le, egyetlen kivételt a mondatszerű leírás képez.
  

Megfigyelhető gyakorlat, hogy egyes könyvekben az alcím – bár a címoldalon szedésében jól megkülönböztethető a címtől – zárójelbe téve szerepel. Ebben az esetben a zárójelet a címleírásokból a könyvtári gyakorlatban is kihagyják, azaz nem Mamácska: (Gyermekkorom emlékei), hanem Mamácska: Gyermekkorom emlékei kap helyet a címleírásban.

• Elemek száma: Gyakran előfordul, hogy egy adott könyv címnegyede egy főcímet és több alcímet tüntet fel (pl. Sutba vágva / Egy bölcsészjelölt kanosszajárása / Énregény; Mollusca Hungariae / Magyarország puhatestű-faunája / A 2011. április 28–29-én Debrecenben megrendezett tudományos ülésszak előadásai). A könyvtári szabvány kivételével a könyvkiadási gyakorlatban nincs szokásban egynél több alcím feltüntetése.
  

Ugyancsak előfordulhat töbnyelvű kiadványok esetén a párhuzamos címek használata. A könyvtári szabvány kivételével a további magyar „házi szabványok” nem rendelkeznek ezekről az esetekről.

• Egyebek: Könyvészeti alapkövetelmény, hogy nem a borítón vagy egyebütt, hanem csakis a címoldalon szereplő cím és alcím kerüljön a címleírásba. Közlése betűhív, a szedési jellegzetességektől eltekintve (pl. VERZÁL SZEDÉS helyett verzál szedés) az eredeti cím helyesírása megtartandó. A címben szereplő nyilvánvaló sajtóhibák esetén szinténkét iskola létezik: a szigorú és a megengedő. A megengedő külön jelzés nélkül javítja ezeket a címben, a szigorú a betűhíven lejegyzett címelem után szögletes zárójelben felkiáltójelet vagy sic! jelölést helyez el. A szigorúbb iskola

Gustave Effel [!] művészete (2008)

Eiffel Gusztáv müvészete (1912) – amennyiben nem nyomdatechnikai okokra vezethető vissza a rövid ü szerepeltetése, azaz helyesírás-történeti alapon indokolható tudatos szerzői, szerkesztői választás feltételezhető.

Külön kérdés azon dokumentumtípusok köre, ahol nyomdatechnikai okokra vezethető vissza egyes ékezettípusok elmaradása, például stencilezett dokumentumok.

• Paraméterezés: ???

Terjedelem (kötetszám)

• Helyzete: Kétféle elgondolás van divatban a kötetszámok helyzetét illetően. Az egyik iskola a cím részének tekinti a kötetszámot mint olyan információt, amely jellemzően a címoldalon szerepel a szerzőségi és címközlés alatt, ezért a címet követően helyezi el, akár a címmel egy szerkezeti egységben, akár szedésben érzékeltetve a cím és a kötetszám közötti különbséget (lásd AKk), akár külön szerkezeti egységbe foglalva (Gyurgyák). A másik iskola az összterjedelmi adatokkal (oldalszám stb.) együtt kezeli, ezért a címleírás végére veti (lásd ItK).
• Formátuma: Lásd a fentiekben: lehet a címmel együtt kurzív, lehet a címtől elkülönülve antikva. Az egyes szerkesztői gyakorlatoktól elvárható, hogy egyazon könyvön belül a kötetszámokat vagy csak arab, vagy csak római számokkal jelöljék, függetlenül a címnegyeden alkalmazott formátumtól. A kötetek római számmal való jelölése általánosabbnak mondható. A kötetszám jelölését kiegészítheti kötet, köt., k. – vagy a latinos hagyományú p.-féle oldalszámjelöléssel szinkronban a vol., v. – jelölés, de ahol a címleírás integráns részét képezi, ezeket a kiegészítő jelöléseket elhagyják.
• Határolójele: Helyzete határozza meg a címleírás többi elemétől való elhatárolás mikéntjét.
• Elemek száma: N/A
• Egyebek: N/A
• Paraméterezés: ???

Közreműködő(k)

• Helyzete: A közreműködők felsorolása az esetek döntő többségében a cím és a kiadási adatok között található. Egyes szerkesztők gyakorlatában, gyűjteményes kötetek esetében bizonyos tekintetben rendhagyó a főszerkesztő(k) vagy szerkesztő(k) kezelése, amennyiben ezek a szerző helyére, azaz a címleírás elejére kerülhetnek a szükséges jelölésekkel (főszerk., szerk.). Ha azonban van szerző, a szerkesztő(k) továbbra is a közreműködők felsorolásában kapnak helyet.
• Formátuma: A szerzőségi közlésre vonatkozó követelmények itt is meghatározóak: az eredeti névforma és névsorrend követése stb. A közreműködői minőség jelölésekor a címnegyedíven található információk átvétele elvárható (azaz ha sajtó alá rendezte szerepel a könyvben, nem illik spórolásból szerk. jelölést alkalmazni a címleírásban sem). A közreműködői minőség általában rövidített formában (főszerk., szerk., összeáll., uszó, ill., ford. stb.) vezeti be a közreműködő nevét.

Idegen nyelvű könyvek esetében is ragaszkodni kell a közreműködői minőség nyelvi jelöléséhez (ed., réd., Hrsg., toim. stb.).

• Határolójele: Többnyire ponttal lezárt, külön szerkezeti egységet alkot.
• Elemek száma: Több közreműködő esetén általában egy szerkezeti egységet képez a felsorolás, ilyenkor az egyes közreműködőket vesszővel választják el egymástól, bár találkozni ennek ellentétes felfogásával is, amikor minden egyes közreműködő külön funkcionális csoportot alkot (lásd Gyurgyák). Ritkán, de találkozhatni egyszerre alkalmazott kétféle írásellel is (pl. vessző és pontosvessző) az efféle esetekben:

Szerk. Terczely Péter, Fentős Károly; ill. Szirmay Ottó. — esetleg:

Szerk. Terczely Péter és Fentős Károly; ill. Szirmay Ottó.

• Egyebek: N/A
• Paraméterezés: ???

Részdokumentumok

Tanulmánykötetek, folyóiratok egy-egy tanulmánya.

Egyéb dokumentumok

Kéziratok, disszertációk stb.

Wikielőzmények

• Wikipédia:Kocsmafal (egyéb)/Archív54#A források bevett formázása: Néhány megjegyzés a cite-sablonok kapcsán 2009 márciusából, köztük érdekes momentum a tagelemzáró pont kikerülhetetlenségéről.
• Sablon:Könyv, avagy szabványosítsuk a hivatkozásokat
• Szerkesztő:Raziel/Forráshivatkozások illetve ennek a vitalapja
• Ref sablon