„Földtan” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
a kisebb formai javítások, |
bőv. |
||
| 9. sor: | 9. sor: | ||
A földtani kutatás alapvetően ''induktív'' — ez alatt azt értjük, hogy a jelenségeket először részekre bontja, az egyes részjelenségeket külön-külön vizsgálja, majd a részeredményeket egyesítve alkotja meg a szintézist. |
A földtani kutatás alapvetően ''induktív'' — ez alatt azt értjük, hogy a jelenségeket először részekre bontja, az egyes részjelenségeket külön-külön vizsgálja, majd a részeredményeket egyesítve alkotja meg a szintézist. |
||
A tudományos vizsgálódás három fő módszercsoportja közül a földtudományban az ''empírikus'' megközelítés dominál, azaz elméleteit a jelenségek és azok következményeinek megfigyelése alapján állítja fel; az okora rendszerint a megfigyelt következményekből következtet vissza. Az ''experimentális'' megközelítés szerepe csak egyes szűk résztudományokban (ilyen a [[kőzetmechanika]] és a [[mikrotektonika]], a [[kőzettan]] egyes, a mélységi kőzetek keletkezését tanulmányozó ágai, a [[geofizika némely részterületei]] stb.) válik alapvetővé. A ''teoretikus'' (elméleti) megközelítés sokáig teljesen spekulatív volt, ezt az időszakot nem is tekinthetjük a tudomány mai értelmében vett földtudománynak. A 20. század második fele óta, mióta mind több elképzelést vagyunk képesek számítógépes modellekkel ellenőrizni, a teoretikus módszerek jelentősége egyre nő. |
|||
Alapvető kutatási irányelve az ''aktualizmus'', azaz a maiság: ennek lényege az, hogy a mai folyamatok eredményeiből, termékeiből következtet arra, hogy az ősidőkből ránk maradt, hasonló termékeket is efféle folyamatok hozhatták létre. Éppen ezért az ilyen jelenségeket vizsgáló, úgynevezett ''aktuálgeológia'' és a [[természeti földrajz]] átmenete folyamatos, közöttük éles határ nem vonható (egyes vélemények szerint az egész aktuálgeológia valójában természeti földrajz). Hasonlóképp elmosódik az ősi élő szervezeteket vizsgáló [[paleontológia]] (''ősdögészet'', avagy mindközönségesen ''dögészet'') és a ma élő szervezetek tudománya, a [[biológia]] határa is. |
Alapvető kutatási irányelve az ''aktualizmus'', azaz a maiság: ennek lényege az, hogy a mai folyamatok eredményeiből, termékeiből következtet arra, hogy az ősidőkből ránk maradt, hasonló termékeket is efféle folyamatok hozhatták létre. Éppen ezért az ilyen jelenségeket vizsgáló, úgynevezett ''aktuálgeológia'' és a [[természeti földrajz]] átmenete folyamatos, közöttük éles határ nem vonható (egyes vélemények szerint az egész aktuálgeológia valójában természeti földrajz). Hasonlóképp elmosódik az ősi élő szervezeteket vizsgáló [[paleontológia]] (''ősdögészet'', avagy mindközönségesen ''dögészet'') és a ma élő szervezetek tudománya, a [[biológia]] határa is. |
||
| 15. sor: | 17. sor: | ||
* [[Molnár Béla (geológus)|Molnár Béla]]: A Föld és az élet fejlődése. Harmadik, átdolgozott kiadás. Tankönyvkiadó, Budapest, 1990. 360 old. ISBN 963 18 2877 8 |
* [[Molnár Béla (geológus)|Molnár Béla]]: A Föld és az élet fejlődése. Harmadik, átdolgozott kiadás. Tankönyvkiadó, Budapest, 1990. 360 old. ISBN 963 18 2877 8 |
||
* [[Hartai Éva]], 2003: A változó Föld. Miskolci Egyetemi Kiadó — Well-PRess Kiadó. ISBN 963 661 581 0 |
|||
[[Kategória:Földtudományok]] |
[[Kategória:Földtudományok]] |
||
A lap 2010. május 5., 09:10-kori változata
A földtan a Föld anyagi összetételét és annak kialakulását vizsgáló természettudomány. Rokon tudománya a planetológia, amely a földtan módszereit egyéb, szilárd égitestekre alkalmazza.
A földtan három fő ága:
Kutatási módszerei, irányelvei
A földtani kutatás alapvetően induktív — ez alatt azt értjük, hogy a jelenségeket először részekre bontja, az egyes részjelenségeket külön-külön vizsgálja, majd a részeredményeket egyesítve alkotja meg a szintézist.
A tudományos vizsgálódás három fő módszercsoportja közül a földtudományban az empírikus megközelítés dominál, azaz elméleteit a jelenségek és azok következményeinek megfigyelése alapján állítja fel; az okora rendszerint a megfigyelt következményekből következtet vissza. Az experimentális megközelítés szerepe csak egyes szűk résztudományokban (ilyen a kőzetmechanika és a mikrotektonika, a kőzettan egyes, a mélységi kőzetek keletkezését tanulmányozó ágai, a geofizika némely részterületei stb.) válik alapvetővé. A teoretikus (elméleti) megközelítés sokáig teljesen spekulatív volt, ezt az időszakot nem is tekinthetjük a tudomány mai értelmében vett földtudománynak. A 20. század második fele óta, mióta mind több elképzelést vagyunk képesek számítógépes modellekkel ellenőrizni, a teoretikus módszerek jelentősége egyre nő.
Alapvető kutatási irányelve az aktualizmus, azaz a maiság: ennek lényege az, hogy a mai folyamatok eredményeiből, termékeiből következtet arra, hogy az ősidőkből ránk maradt, hasonló termékeket is efféle folyamatok hozhatták létre. Éppen ezért az ilyen jelenségeket vizsgáló, úgynevezett aktuálgeológia és a természeti földrajz átmenete folyamatos, közöttük éles határ nem vonható (egyes vélemények szerint az egész aktuálgeológia valójában természeti földrajz). Hasonlóképp elmosódik az ősi élő szervezeteket vizsgáló paleontológia (ősdögészet, avagy mindközönségesen dögészet) és a ma élő szervezetek tudománya, a biológia határa is.
Források
- Molnár Béla: A Föld és az élet fejlődése. Harmadik, átdolgozott kiadás. Tankönyvkiadó, Budapest, 1990. 360 old. ISBN 963 18 2877 8
- Hartai Éva, 2003: A változó Föld. Miskolci Egyetemi Kiadó — Well-PRess Kiadó. ISBN 963 661 581 0