„Kordofon hangszerek” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
aNincs szerkesztési összefoglaló |
|||
38. sor: | 38. sor: | ||
== Hangsorok létrehozása == |
== Hangsorok létrehozása == |
||
[[Fájl:Piano strings 2.jpg|right|thumb|250px|[[Zongora]] húrjai]] |
|||
A rezgő húr által keltett hang magassága függ a húr hosszúságától, vastagságától, anyagától, végül függ annak az erőnek a nagyságától, mely a húrt feszíti. |
|||
A húros hangszerek [[hangolás]]a általában a feszítőerő változtatásával történik. A húr egyik végének hangolószög, [[Kulcs (hangszerrész)|kulcs]] vagy mechanikus húrgép segítségével való feltekerésével a húr rugalmasan megnyújtható, feszítőereje növelhető. |
A húros hangszerek [[hangolás]]a általában a feszítőerő változtatásával történik. A húr egyik végének hangolószög, [[Kulcs (hangszerrész)|kulcs]] vagy mechanikus húrgép segítségével való feltekerésével a húr rugalmasan megnyújtható, feszítőereje növelhető. |
||
46. sor: | 47. sor: | ||
Fogólapos húros hangszereknél az a jó, ha az egyes húrok feszessége nagyjából egyforma. Mivel hangolásuk különböző, ezért vagy vastagságuknak, vagy sűrűségüknek kell különbözőnek lenni. [[Hegedű]]nél például megfigyelhető, hogy a magas hangoktól a mélyebbek felé haladva a húrok egyre vastagabbak. De fogólap nélküli hangszereknél, például [[hárfa|hárfánál]] is ugyanezt látjuk, pedig itt a húrok hosszúsága a hangmagassághoz alkalmazkodik. Ez azért van, mert játéktechnikai szempontból az a kívánatos, hogy a rövidebb húrok kevésbé legyenek feszesek, mint a hosszabbak. |
Fogólapos húros hangszereknél az a jó, ha az egyes húrok feszessége nagyjából egyforma. Mivel hangolásuk különböző, ezért vagy vastagságuknak, vagy sűrűségüknek kell különbözőnek lenni. [[Hegedű]]nél például megfigyelhető, hogy a magas hangoktól a mélyebbek felé haladva a húrok egyre vastagabbak. De fogólap nélküli hangszereknél, például [[hárfa|hárfánál]] is ugyanezt látjuk, pedig itt a húrok hosszúsága a hangmagassághoz alkalmazkodik. Ez azért van, mert játéktechnikai szempontból az a kívánatos, hogy a rövidebb húrok kevésbé legyenek feszesek, mint a hosszabbak. |
||
Végül léteznek olyan húros hangszerek is, ahol a [[Tölcséres fúvókájú hangszerek|rézfúvós hangszerek]] hangképzésével analóg módon a rezgő húr különböző rezgési móduszait, [[Felhangsor|felhang]]jait, [[üveghang]]jait használják dallamjátékra, mint a [[tromba marina]] |
Végül léteznek olyan húros hangszerek is, ahol a [[Tölcséres fúvókájú hangszerek|rézfúvós hangszerek]] hangképzésével analóg módon a rezgő húr különböző rezgési móduszait, [[Felhangsor|felhang]]jait, [[üveghang]]jait használják dallamjátékra, mint például a [[tromba marina]]. |
||
== Lásd még == |
== Lásd még == |
A lap 2010. február 19., 12:12-kori változata
Húros vagy kordofon hangszereknek nevezzük azokat a hangszereket, amelyeknél a hangot elsődlegesen kifeszített húrok rezgése állítja elő. Közéjük tartoznak a pengetős hangszerek, a vonós hangszerek, a billentyűs húros hangszerek, és egyéb, az előzőkbe egyértelműen nem sorolható típusok (például berimbau, tekerőlant, aeolhárfa, cimbalom).
A kordofonok a hangszerek Sachs–Hornbostel-féle osztályozásában alapvető kategóriát képeznek az idiofon, a membranofon és az aerofon hangszerek mellett.
Működése
A legegyszerűbb, legősibb húros hangszer, a zenei íj egy egyszerű húrhordozó szerkezetből és az arra kifeszített egyetlen húrból áll. Csatlakozhat hozzá még egy kivájt tök hangszertest, rezonátor, vagy ezt a szerepet betöltheti a zenész szájürege is, amely segít a húr rezgésének hang formájában való kisugárzásában. Lényegében ugyanezeket az elemeket foglalják magukba a legösszetettebb húros hangszerek is.
Eltérően a legtöbb aerofon hangszertől, ahol a különböző hangmagasságokat elsősorban a rezonátor hosszúságának megváltoztatásával lehet előállítani (hanglyukak, tolócső stb.), a kordofonoknál ezt jellemzően az elsődleges rezgéskeltő alkatrész, a húr tulajdonságainak módosításával érhetjük el. Azt is mondhatjuk, hogy az elsődleges rezgéskeltő nem is a kifeszített húr, hanem az azt gerjesztő köröm, pengető, kalapács vagy vonó, a kifeszített húr pedig maga is egyfajta rezonátorként megformálja, állandósítja a hangot, tárolja energiáját, hogy azt egy további, más elven működő rezonátornak, hangsugárzónak adja tovább.
A húrok
A rezgő húrok hangmagasságával kapcsolatos törvényszerűségek egy részét már Püthagorasz megfogalmazta, de Marin Mersenne volt az első, aki a jelenséget a maga fizikai teljességében leírta. Három törvényt fogalmazott meg:
- fordítva arányos a húr hosszúságával, azaz két rögzítési pontjának távolságával,
- egyenesen arányos a húrt feszítő erő négyzetgyökével,
- fordítva arányos az egységnyi húrhosszúságra eső tömeggel (ami függ a húr keresztmetszetétől és a húr anyagának sűrűségétől).
ahol:
- a húr alapfrekvenciája
- a húr rezgő hosszúsága
- a húr átmérője
- a húrt feszítő erő
- a húr anyagának sűrűsége
A hangszertest
A rezgő húrok önmagukban nagyon rossz sugárzók, melynek oka a húrok kicsiny felülete és az akusztikai rövidzár jelensége. Ahhoz, hogy jól hallható hangot adjanak ki, valamilyen rezonátortesttel kell kisugározni, vagy elektronikus úton felerősíteni rezgéseiket. A rezonátortest lehet üreges test, rugalmas lemez, kifeszített membrán, vagy ezek kombinációja. Az elektronikus módszer a hangszedő – erősítő – hangszóró rendszeren alapul.
Ezek az akusztikus vagy elektronikus eszközök nem egyszerűen csak felerősítik, kisugározzák a húrok rezgéseit, hanem saját jellegzetességüket, karakterüket is hozzáadják, tehát a hang szépsége, zeneisége, kifejezőképessége nagyrészt ezeken is múlik.
A húrok gerjesztése
A zenei íjak, a berimbau esetében a kifeszített húrt megütéssel gerjesztik rezgésre, ugyanígy a cimbalom vagy a zongora esetében, az utóbbinál billentyűvel vezérelt mechanika segítségével. A pengetős hangszerek esetén ujjakkal vagy pengetővel a húrt kitérítik nyugalmi helyzetéből, majd elengedik. A csembaló esetén a húr megpendítése billentyűzet közvetítésével történik.
Az előbbi esetekben a húr csillapított rezgést végez, a folytonos rezgéshez folyamatos gerjesztés szükséges. A vonós hangszerek esetén ez gyantázott vonó, a tekerőlantnál gyantázott forgó kerék dörzsölése révén valósul meg. Az aeolhárfa húrjának folyamatos gerjesztését a légáramlat által keltett légörvények végzik.
Hangsorok létrehozása
A rezgő húr által keltett hang magassága függ a húr hosszúságától, vastagságától, anyagától, végül függ annak az erőnek a nagyságától, mely a húrt feszíti.
A húros hangszerek hangolása általában a feszítőerő változtatásával történik. A húr egyik végének hangolószög, kulcs vagy mechanikus húrgép segítségével való feltekerésével a húr rugalmasan megnyújtható, feszítőereje növelhető.
Fogólap nélküli húros hangszereknél, mint például a hárfa, a zongora minden egyes hangmagassághoz külön húr (húrcsoport) tartozik, de a kiegyenlített hangzás szempontjából kívánatos, hogy a mélyebb húrok lehetőleg hosszabbak legyenek, a magasak pedig rövidebbek. Ez magyarázza többek között e hangszerek sajátos, jellemző körvonalát. Fogólapos húros hangszerek esetén, mint amilyen a gitár, a hegedű, szintén több, különböző módon behangolt húrt használhatnak, de a húr rezgő hosszúsága a fogólapra történő leszorítással is változtatható. A pedálhárfa húrjainak kromatikus áthangolása szintén a húrhosszúság megrövidítésével történik.
Fogólapos húros hangszereknél az a jó, ha az egyes húrok feszessége nagyjából egyforma. Mivel hangolásuk különböző, ezért vagy vastagságuknak, vagy sűrűségüknek kell különbözőnek lenni. Hegedűnél például megfigyelhető, hogy a magas hangoktól a mélyebbek felé haladva a húrok egyre vastagabbak. De fogólap nélküli hangszereknél, például hárfánál is ugyanezt látjuk, pedig itt a húrok hosszúsága a hangmagassághoz alkalmazkodik. Ez azért van, mert játéktechnikai szempontból az a kívánatos, hogy a rövidebb húrok kevésbé legyenek feszesek, mint a hosszabbak.
Végül léteznek olyan húros hangszerek is, ahol a rézfúvós hangszerek hangképzésével analóg módon a rezgő húr különböző rezgési móduszait, felhangjait, üveghangjait használják dallamjátékra, mint például a tromba marina.
Lásd még
Források
- Tarnóczy Tamás. Zenei akusztika. Zeneműkiadó (1982). ISBN 963 330 401 6
- Veit, Ivar. Műszaki akusztika. Műszaki könyvkiadó (1977). ISBN 963 10 1690 0