Batthyány Ferenc (horvát bán)

Batthyány Ferenc (horvátul Franjo Baćan) (Buda, 1497. október 28. – Németújvár, 1566. november 28.) magyar főúr, katona, horvát bán (Horvátország, Szlavónia és Dalmácia országrészeké).

Élete

Édesapja Batthyány Boldizsár királyi udvarnok és kamarás volt. Édesanyja nevét nem ismerjük, a családjában rajta kívül még két fiú testvére volt. A kortársak szerint magas, jó vágású férfi volt, ezért nagy tekintélynek örvendett a királyi udvarban és az ország számos előkelője között. Az udvarban együtt nevelkedett II. Lajossal.
II. Ulászló uralkodása idején királyi kamarássá nevezték ki és főpohárnok is volt egy személyben. 1514-ben harcolt Dózsa György ellen a magyar parasztháborúban, amelynek leverésében jelentős szerepe volt.
Batthyány meglehetősen céltudatos embernek számított, ezért nagy vagyont halmozott fel. A magyar török háború alatt Karlovics Jánossal 1522 és 1526 között vezették Horvátországot. 1525-ben nagy nehezen megvédelmezte Jajcát a törököktől, s érdemeiért megkapta Németújvárt (ma Güssing, Ausztria), amelynek révén neve németújvári Batthyány Ferenc lett. Részt vett a mohácsi ütközetben (ekkor mint pozsonyi főispán), ahol a magyar jobbszárny parancsnoka volt és egy négyezer fős dandárt irányított (3000 lovas és 1000 gyalogos).

A mohácsi vész után részt vett Szapolyai János királlyá koronázásán Székesfehérváron. A király egyik fő hívének, Bánffy János lánya, Bánffy Katalin a felesége is volt. Az ő halála után 1564-ben a horvát Svetkovics Katalinnal kötött házasságot, aki Habsburg Mária egyik udvarhölgye volt. Második feleségének testvére Ádám huszártisztként harcolt Batthyány mellett, a másik testvére Erzsébet pedig Ferenc testvéréhez Kristófhoz ment feleségül. Svetkovics is igen nagy népszerűségnek örvendett, mivel sok közembert gyógyított.

Horvátországi bánsága alatt azonban ellentéte támadt Frangepán Kristóffal, s mikor megtudta, hogy az is Szapolyai mellé szegődött, nyomban átállt I. Ferdinánd osztrák főherceg mellé és a magyar belháborúban Szapolyai, majd az újból támadó törökök ellen harcolt.
Ferdinándtól Liptóújvárt, majd Szolnokot kapta adományul, s 1534-ig vasi főispán is volt, 1531-ig pedig újból betöltötte a horvát báni tisztséget.

1547-ben tartott országgyűlésen neki volt a legnagyobb érdeme, hogy a Habsburgok magyarországi trónöröklési jogát a rendek végleg elismerték és törvénybe cikkelyezték.
1554-ben nádorságra kérték fel, de már nem érezte magát alkalmasnak rá idős kora miatt, ezért visszavonultan élt haláláig. 1552-ben a török elfoglalta szolnoki birtokát. Még megérte I. Miksa megkoronázását 1563-ban, ahol maga tartotta a Szent Koronát.

Mivel gyermeke nem született egyik házasságából sem, ezért az ő családja vele kihalt.

Források

• Markó László: A Magyar Állam Főméltóságai Szent Istvántól napjainkig, Magyar Könyvklub, Budapest 1999. ISBN 963-547-085-1
• Magyar életrajzi lexikon 1000-1990
• Kislexikon