Cikászok

Cikászok – Szágópálmák
Cycas circinalis
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae) Alország: Embriós növények (Embriophyta) Csoport: Szövetes növények (Tracheophyta) Főtörzs: Virágos növények (Spermatophyta) Törzs: Cikászok (Cycadophyta) Bessey, 1907 Osztály: Cycadopsida Brongn., 1843 Rend: Cycadales Dum.
Családok
Cikászfélék (Cycadaceae) Zamiaceae Stangeriaceae
Elterjedés
Hivatkozások
Wikifajok A Wikifajok tartalmaz Cikászok – Szágópálmák témájú rendszertani információt. Commons A Wikimédia Commons tartalmaz Cikászok – Szágópálmák témájú médiaállományokat és Cikászok – Szágópálmák témájú kategóriát.

A cikászok vagy szágópálmák (Cycadophyta, régi magyar nevük: pálmafenyők) a növényvilág (Plantae) egyik törzse. Régi rendszertanok szerint a nyitvatermők törzsének (Gymnospermatophyta) egyik osztályát alkotják, egy altörzsben a magvaspáfrányokkal és Bennettiteszekkel, melyek a szárnyaslevelűek (Pteridospermatophytina) nevet viselték (például Soó Rezső, Hortobágyi Tibor).

Evolúciójuk

A cikászok a földtörténeti ókor felső-karbon időszakában jelentek meg, őseik valószínűleg kezdetleges magvaspáfrányok (Pteridospermae) voltak. Nem egészen tiszta előttünk más hasonló csoportokkal való kapcsolatuk (Bennettitinae, Nilsonniae, Pentoxylae stb.). Elterjedésük a perm időszakban volt, amikor a szárazság miatt az addig uralkodó harasztcsoportok (pikkelyfák, pecsétfák, zsurlófák, Marattiapáfrányok stb.) visszaszorultak, esetleg ki is haltak. Elterjedésüket erős xeromorf (szárazságtűrő) sajátosságaik tették lehetővé. Fénykoruk a jura és kora kréta időszak volt, de soha nem voltak olyan jelentősek, mint a Bennettiteszek (Bennettitinae) és a fenyők (Pinophyta). A ma ismert legősibb cikász a kihalt Bjuvia, melynek még ép levelei voltak. Valószínűleg ez a faj nem a többi cikász őse, hanem egy evolúciós oldalág, ahol az osztatlan levél vált jellemző sajátossággá.

Jellemzőik

A szár

Kivétel nélkül fás szárúak, törzsük lehet magas, hengeres, néha igen rövid, földalatti, gumószerű, vagy csak egy része emelkedik a föld fölé. A magasabb fajok törzsét pikkelypáncél fedi, mely a lehullott levelek elfásodott levélalapjaiból áll. A törzs belsejében középütt hatalmas bélszövet található, mely keményítőben gazdag szágót raktároz (innen magyar nevük: szágópálmák – eléggé megtévesztő név), fájuk homoxyl, azaz csak fasejteket (tracheida) tartalmaz, facsövek még nincsenek (trachea). Kérgük jól fejlett, másodlagos fájuk viszont kevésbé. A törzs belsejét nyálkajáratok hálózzák be.

A gyökérrendszer

Érdekes a csoport gyökérrendszere is: az erős központi karógyökérből számos oldalgyökér ered. Ezeken kisebb gyökérszálak vannak, melyek a negatív geotropizmus szerint rendeződnek, részben a talaj fölé is nyúlnak (ún. korallgyökerek). A gyökereken nitrogénkötő kékbaktériumok élnek, szimbiózisban a cikásszal.

A levelek

Kivétel nélkül üstökös fák, azaz a törzs csúcsán található a levélkoszorú, mely állhat akár száz levélből is, de általában a levelek száma kevesebb; a levelek hossza változatos (5–6 cm-től az 5–6 m-ig). A levelek egyszeresen szárnyaltak, ezért első ránézésre a pálmákra emlékeztetnek (konvergencia), kétszeres szárnyas levél csak Bowenia nemben található. A levelek erezeti típusa fontos rendszertani bélyeg; lehet hosszában eres, szárnyas erezetű és egyetlen főerű. Erősen xerofitonok (szárazságtűrő növények): a leveleket vastag kutikula borítja, a gázcserenyílások (stoma) süllyesztettek.

Szaporodásuk

Kivétel nélkül kétlakiak, azaz a termős és porzós virágzatok külön növényeken fejlődnek ki. A Cycas nemzetség kivételével a termős és porzós virágok tobozba rendeződnek (ezek sokszor tekintélyes nagyságot is elérhetnek), a törzs csúcsán a lomblevelek között fejlődnek, a porzós tobozok száma mindig több, mint a termős tobozoké. A porzós tobozban a porzólevelek (microsporophyllum) pajzs vagy pikkely alakúak, rajtuk csoportokban fejlődnek a pollenzsákok (microsporangium), melyek elliptikusak, szinte gömbök, ülők vagy rövid nyelesek. A cikászok nagy része szélbeporzású, csak néhány fajnál ismeretes rovarbeporzás (bogarak végzik). A termőlevelek (macrosporophyllum) a tobozban tömötten állnak, a termőlevélen a magkezdemények a meddő levélrész alatt fejlődnek.

A cikászok között nagyon jól megnyilvánul, hogy hogyan alakul a még lomblevélszerű makrosporofillum egyszerű, redukált termőpikkellyé. A termőlevél fokozatosan elveszíti levéljellegét, és a levélszerű csúcsi rész fokozatosan elcsökevényesedik, egyúttal a magkezdemények száma is csökken (Cycas revoluta → Cycas circinalis → Dioon → Ceratozamia → Zamia). Ez természetesen nem jelent filogenetikai sort.

Megtermékenyítésük a legősibb, legkezdetlegesebb a nyitvatermők körében (a Ginkgophyta megtermékenyítési folyamata hasonló, innen gondolták a rokonságot korábban a két növénycsoport között): az embriózsákban (nucellus = macrospora) a mikropile alatt bemélyedés van, ez az ún. pollenkamra, amelyben cukortartalmú csepp fogja fel a virágport. A kifejlődő pollentömlő (sipho) feladata a pollenben kifejlődött hím előtelep (microprothallium) rögzítése és táplálása, nem továbbítja a spermatozoidokat. A megporzás és a megtermékenyítés között több hónap is eltelhet. Embrió csak akkor fejlődik ki, ha már a magkezdemények az anyanövényről lehullottak. A cikászok ivarsejtjei (hímivarsejt, petesejt) igen tekintélyes méretűek. A spermatozoid csavarban álló csillókoszorút visel, nagysága 0,3 mm: ez a legnagyobb hímivarsejt az élővilágban. A Dioon edule petesejtje 6 mm nagyságú.

A mag igen nagy, erőteljes, vastag integumentum burkolja, belseje lisztes-húsos, tápanyagban (főleg keményítőben)igen gazdag, a sziklevelek száma általában 2, a Microcycas nemben 2–6.

Forrás és ajánlott irodalom

• Urania Növényvilág II. – Magasabbrendű növények I., Gondolat Kiadó, Bp., 1970
• Podani János: A szárazföldi növények evolúciója és rendszertana, ELTE Eötvös Kiadó, Bp., 2007
• Hortobágyi Tibor (szerk.): Növényrendszertan, Tankönyvkiadó, Bp., 1978
• Andreánszky Gábor: Ősnövénytan, Akadémiai Kiadó, Bp., 1954
• Soó Rezső: Fejlődéstörténeti növényrendszertan, Tankönyvkiadó, Bp., 1953
• Loran M. Whitelock: The Cycads