IX. Károly svéd király

IX. Károly (Stockholm, 1550. október 4. – Nyköping, 1611. október 30.) svéd király, Södermanland hercege. Édesapja I. Gusztáv, a családban a harmadik gyerekként látta meg a napvilágot.
Uralkodására jellemző volt az aktív, agresszióvá fajult expanziós külpolitika, amely főleg Lengyelország ellen irányult, s bevatkozott az Oroszországban dúló, Zűrzavarok időszakának nevezett külföldi intervenciók egész sorát kísérő háborús és polgárháborús eseményekbe (ennek egyik célja az volt, hogy fiát Gusztáv Adolf herceget tegye cárrá).
Svédországban az „absolutum dominium” (absszolút hatalom) megteremtésére törekedett. Elkötelezett evangélikus volt, hazájában ismét államvallássá tette a lutheranizmust.

Élete

Harcok a hatalomért

Károly életpályája nagyon küzdelmes volt: igen fiatalon keveredett bele a hatalmi intrikákba. Apja I. Gusztáv Erik nevű fiát, XIV. Erik néven ültette trónra, aki Károly féltestvére volt. 18 éves korában csatlakozott egy olyan mozgolódáshoz, amely egy Erik elleni palotaforradalom előkészítését kezdte, s annak az ifjú Károly vezére lett.
Erik hatalmának megdöntése után a herceg másik testvérét, III. Jánost tették a trónra.

Károly harcolt a livóniai háború frontján is. Még apjától kapta a Södermanland hercege címet, amit haláláig viselt. A tartományban támogatta az evangélikus vallást, templomokm iskolák épültek, s befogadta a Svédország más tájáról üldözött lutheránusokat. Jeles katonai virtus lakozott benne, de ugyanakkor művelt szelleme is volt.

A svéd trón megszerzése

Később Károly herceg már nyíltan pályázni kezdett a trónra, ennek persze az is volt az oka, hogy János a római katolikus vallást támogatta (igaz nem folytatott rekatolizációt). Ki is adott egy ún. Vörös könyv nevű művet, mely egy új szertartásrendet kívánt bevezetni, s mellyel a katolikus és lutheránus vallást akarták kibékíteni. Károly ezt elutasította, de nézeteltérésüket azonban hamar félretették, mert Riksdagban a nemesség egy indítvánnyal támogatta III. Zsigmondnak a lengyel királlyá választását, de ennek nem tudtak gátat vetni (1587). 1592-ben ráadásul Zsigmond svéd király is lett, de az országot Krakkóból irányította, s azt a vallást támogatta amelyben maga is nevelkedett – a katolicizmust. Hasonlóan abszolutisztikus törekvéseket folytatott és az ágostai evangélikus hitet, Svédország államvallási státuszától megfosztotta, s a rekatolizáció előkészületeit kezdte meg.

Zsigmond távollétében az országot Károly igazgatta, de Zsigmond hibát követett el, amikor őt nevezte ki az ország élére. A király abszolutizmusa és rekatolizációs tevékenysége miatt a herceg szembeszállt vele, ehhez támogatást kapott a Zsigmonddal szemben álló svéd nemességtől. Az 1593-as uppsalai országgyűlésen követelte, hogy töröljék el a római katolikus vallást és tegyék újra államvallássá az evangélikust, amelyet még 1527-ben vezettek be. Miután a király erre nem volt hajlandó, Károly bejelentette Zsigmond hatalomfosztását. A nemesség egy része még mindig kitartott Zsigmond mellett, s fegyveresen szembeszállt Károllyal és az országgyűléssel, egész addig, míg Zsigmond lengyel seregek élén partra szállt és ez a svéd belháborút svéd-lengyel háborúvá változtatta.
Károly az első csatában alulmaradt a lengyelekkel szemben Stegeborgnál, noha háromszor annyi katonája volt mint Zsigmondnak. Lecsökkent serege azonban a második csatában (Stångebró) legyőzte a lengyeleket, s 1599-ben a Riksdag kimondta a király trónfosztását.

Károly 1604-ig irányította az országot mint kormányzó. Uralma egy dologban különbözött Zsigmondétól, mégpedig abban, hogy a lutheránus vallást támogatta, de hasonlóan Zsigmondhoz bszolutisztikus államhatalom kiépítésére törekedett. Az államtanácsot elhallgattatta, hatalmába nem engedett beleszólást, s az ellenállókat háttérben nyomta. Aktívan támogatta viszont a svéd fémipar fejlődését, amelynek ma is nagy a híre világszerte.

Háborúk

1600-ban háború tört ki Lengyelországgal, a trónfosztás ürügyén. Károlynak viszont ez kapóra jött, hogy megkaparintsa Livónia tartományát és a Balti-tenger kereskedelmének ellenőrzését.
A frontra elküldte egyik fiát Károlyt, aki azonban a kokkenhasueni csatában súlyos vereséget szenvedett és elverték Riga alól.

Károlyt formálisan 1604-ben királlyá tették (megkoronázására csak három év múlva került sor), s ekkor maga vette kezébe a háború irányítását és 15 ezer fős seregével partra szállt [Livóniában, de Jan Karol Chodkiewicz litvániai hetman visszaverte ugyanebben az évben visszaverte, mielőtt még Rigát elérhette volna.
1605-ben még nagyobb erővel tört Chodkiewicz ellen, akinek erői vagy négyszer kisebbek voltak. Kircholmnál nyílt mezőn találta szembe magát Jan Karol Chodkiewicz-csel szeptember 27-én. A csatában egyszer kilőtték alóla a lovát, de egy mellé állt livóniai német nemes átadta neki a sajátját. A lengyelek megtévesztő támadása és a svéd roham összeomlása során Chodkiewicz ellentámadásba vezényelte a nehézlovasságot és az ötszörös túlerőben levő Károlyt elsöpörte a csatatérről kevesebb mint fél óra alatt, aki katonái felét elvesztette. Szétvert seregét a lengyelek könnyűszerrel kiűzték Rigából. Svédország 1709-ig nem szenvedett el ekkora vereséget, igaz a poltavai csatavesztésnél a túlerő és a kifáradás is közrejátszott, szemben itt, ahol egy jól kisebb, hadianyagban szűkölködő, hagyományos harctechnikájú sereg egy nyugati típusú szervezettebb, felszereltebb ármádiát így megvert.

Utolsó hadjáratok

Károly az oroszországi belviszályokba is fegyverrel beavatkozott, eleinte azzal a céllal, hogy fiának a trónt megszerezze, de később az oroszokat támogatta fegyveresen a harcokban, kiváltképp a keletről benyomuló lengyelek ellen, kiket továbbra is fő ellenfelének tartott.

Élete utolsó évében Dánia ellen kezdett háborúba (1611-13), amit már csak fia Gusztáv Adolf fejezet be. Az ún. kalmári háborúban is vereséget szenvedtek a svédek.
A háborúk (különösen a lengyel háború) miatt az állampénzek drasztikusan leapadtak. II. Gusztáv Adolf uralkodásával ellenben egy új korszak kezdődött, ami a Svéd Királyság számára egy aranykor volt.

Forrás

• Britannica Hungarica, Magyar Világ kiadó, Budapest
• Magyar nagylexikon X. (Ir–Kip). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2000. 601. o. ISBN 963-9257-02-8  
• Fodor Imre: A svéd történelem magyar kapcsolatokkal a 18. századig, Nap Kiadó Budapest