Szladits Károly

Szladits Károly (Dunaszerdahely, 1871. december 27. – Budapest, 1956. május 22.) magyar jogász, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.

Fiatalkora

Gyermekkorát többek között szülővárosában és Budapesten töltötte, utóbbi helyen végezte el egyetemi tanulmányait. 1895-ben szerezte meg egyetemi doktorátusát. Ő volt az első, aki sub auspiciis regis (magyarul: a király védnöksége alatt, azaz kitüntetéssel tette le vizsgáit) avattak doktorrá október 12-én.

Tudományos pályafutása

Diplomájának megszerzése után az Igazságügy-minisztérium törvény-előkészítő osztályán kezdett el dolgozni. Ilyen minőségében részt vett az 1901-es magánjogi törvénytervezet előkészítésében. 1908-ban magyar magánjogból egyetemi magántanárrá képesítették. 1917-ben a Budapesti Tudományegyetemen kapott egyetemi tanári kinevezést. A 20. század első felének iskolateremtő személyisége a magyar magánjog-tudományban.

Grosschmid Béni követője volt a német–osztrák joghoz fűződő kritikus viszony tekintetében. Nem tartotta helyesnek annak teljes átvételét. Publikációs tevékenységének főbb jellemzői a gondos anyaggyűjtés, a részletes elemzés és az egyértelmű kifejezésmód volt. Tudományos munkásságának nagy jelentőségű eredménye a Magyar magánjog című gyűjteményes munka, amelynek főszerkesztője és – az alapvető elméleti részek kidolgozásával – egyik társszerzője volt. Hatkötetes monográfiájában a második világháború előtti polgári jogot elemezte.

Már egyetemi tanárként vett részt az 1928-as magánjogi törvénytervezet tíz éves előkészítésében, kidolgozásában. 1942-ben távozott az egyetemről. Oktatói és tudományos tevékenysége mellett folyóiratszerkesztői munkássága is jelentős volt. 1914 és 1933 között a Jogtudományi Közlöny mellékleteként működő Magánjogi Döntvénytár című időszakos döntvénygyűjteményt szerkesztette, amely korának bírósági döntéseit publikálta, továbbá a Békejog és Békegazdaság című folyóiratot is 1920 és 1922 között. 1945 után a Jogtudományi Közlönynek első főszerkesztője, a hágai Állandó Nemzetközi Választottbíróságnak tagja volt.

1932-ben megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd 1943-ban rendes tagjává. 1948-ban tanácskozó taggá minősítették vissza, tagságát 1989-ben, posztumusz állították helyre. 1953-ban Kossuth-díjban részesült.

Főbb művei

• A magyar magánjog vázlata a bánya-, csőd-, kereskedelmi és váltójog alapelveivel I–II. (1902)
• A magyar magánjogi bírói gyakorlat, 1901–27 (összeállította, 1928)
• A magyar bírói gyakorlat. Magánjog I–II. (Villányi (Fürst) Lászlóval, Budapest, 1935)
• A magyar magánjog vázlata I–II. (Budapest, 1937)
• Magyar magánjog I–VI. (szerk., Budapest, 1938–1942)
• Magyar magánjog mai érvényében. Kötelmi jog I–III. (összeállította, 1942–1944)

Források

• Magyar nagylexikon XVI. (Sel–Szö). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2003. 826. o. ISBN 963-9257-15-X  
• Bejegyzés a Magyar életrajzi lexikonban