„Ikonológia” változatai közötti eltérés
[nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
aNincs szerkesztési összefoglaló |
|||
1. sor: | 1. sor: | ||
Ikonológia (ógörög εικών |
Ikonológia (ógörög εικών – kép) egy olyan 1920 és 1930 között kialakult [[művészettörténet]]i irányzat, amely a formai elemzés értékmegkülönböztető módszere valamint az [[ikonográfia]] mellett és ezeket kiegészítve mindenek előtt egy [[műalkotás]] szimbolizmusát értelmezi. Célja, hogy a műalkotást mint egy valamely „világnézeti elképzelés” megtestesülése, szimbóluma értelmezze. „Világnézeti elképzelés” gyökerezhet [[vallás]]ban illetve [[politika]]i vagy [[filozófia]]i jellegű ideológiában. |
||
Ezen ikonológiai módszert először [[Aby Warburg]] alkalmazta 1892-tes [[strassbourg]]i disszertációjában, amelyben [[Botticelli]] két képere alkalmazta. Munkamódszerét pedig [[Palazzo Schifanoia]] [[ferrara]]i hónap-képeiről tartott előadásában nevezte először ikonológiai elemzésnek. A módszert így érthető módon eleinte a Warburg-iskola módszerének nevezték, amelyet tanítványai és munkatársai alkalmaztak, mint pl. |
Ezen ikonológiai módszert először [[Aby Warburg]] alkalmazta 1892-tes [[strassbourg]]i disszertációjában, amelyben [[Botticelli]] két képere alkalmazta. Munkamódszerét pedig [[Palazzo Schifanoia]] [[ferrara]]i hónap-képeiről tartott előadásában nevezte először ikonológiai elemzésnek. A módszert így érthető módon eleinte a Warburg-iskola módszerének nevezték, amelyet tanítványai és munkatársai alkalmaztak, mint pl. Gertrud Bing, Fritz Saxl, Walter Solmitz, Edgar Wind és Rudolf Wittkower. |
||
[[Erwin Panofsky]] 1939-től három lépcsős elemzés-sémává fejlesztette tovább a „Warburg-iskola” ikonológia módszerét: preikonográfia elemzés (präikonographische Analyse), ikonográfia elemzés (ikonographische Analyse) és ikonológiai értelmezés (ikonologische Interpretation) |
[[Erwin Panofsky]] 1939-től három lépcsős elemzés-sémává fejlesztette tovább a „Warburg-iskola” ikonológia módszerét: preikonográfia elemzés (präikonographische Analyse), ikonográfia elemzés (ikonographische Analyse) és ikonológiai értelmezés (ikonologische Interpretation). |
||
==Források== |
==Források== |
A lap 2009. november 19., 19:00-kori változata
Ikonológia (ógörög εικών – kép) egy olyan 1920 és 1930 között kialakult művészettörténeti irányzat, amely a formai elemzés értékmegkülönböztető módszere valamint az ikonográfia mellett és ezeket kiegészítve mindenek előtt egy műalkotás szimbolizmusát értelmezi. Célja, hogy a műalkotást mint egy valamely „világnézeti elképzelés” megtestesülése, szimbóluma értelmezze. „Világnézeti elképzelés” gyökerezhet vallásban illetve politikai vagy filozófiai jellegű ideológiában.
Ezen ikonológiai módszert először Aby Warburg alkalmazta 1892-tes strassbourgi disszertációjában, amelyben Botticelli két képere alkalmazta. Munkamódszerét pedig Palazzo Schifanoia ferrarai hónap-képeiről tartott előadásában nevezte először ikonológiai elemzésnek. A módszert így érthető módon eleinte a Warburg-iskola módszerének nevezték, amelyet tanítványai és munkatársai alkalmaztak, mint pl. Gertrud Bing, Fritz Saxl, Walter Solmitz, Edgar Wind és Rudolf Wittkower.
Erwin Panofsky 1939-től három lépcsős elemzés-sémává fejlesztette tovább a „Warburg-iskola” ikonológia módszerét: preikonográfia elemzés (präikonographische Analyse), ikonográfia elemzés (ikonographische Analyse) és ikonológiai értelmezés (ikonologische Interpretation).
Források
- Erwin Panofsky: Sinn und Deutung in der bildenden Kunst, Köln, Dumont, 1975
- Frank Büttner/Andrea Gottdang: Einführung in die Ikonographie. Wege zur Deutung von Bildinhalten, München, C.H.Beck, 2006, ISBN 3-406-53579-8, ISBN 978-3-406-53579-6
- Erwin Panofsky: Problems in Titian, mostly iconographic, New York 1969
- Heinrich Krauss/ Eva Uthemann: Was Bilder erzählen. Die klassischen Geschichten aus Antike und Christentum in der abendländischen Malerei, München (1987), 3. kiadás, 1993.
- Hans F. Schweers: Gemälde in deutschen Museen, Katalog der ausgestellten und depotgelagerten Werke. II rész, 4-5 kötet: Ikonographisches Verzeichnis, 4., aktualisierte und erweiterte Auflage, K. G. Saur Verlag, München 2005, ISBN 3-598-24166-6